Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Vuk Drašković: Nem veszíthetjük el az EU-t!


Az 1991. március 9-i tüntetések vezetője tegnap úgy értékelte, hogy közel két évtizeddel a szóban forgó megmozdulások után „nem kellemes azt hallani, hogy az Európai Uniót is elveszíthetjük”. – Ki kell mondani – és talán éppen március kilencedike a megfelelő alkalom erre –, hogy Slobodan Milošević és rezsimje elvesztették Koszovót. A jelenlegi demokratikus hatalom semmiképpen sem veszítheti el az EU-t – mondta Drašković. Az SZMM elnökének megítélése szerint a nemzeti politika olykor mintha céltalanul bolyongana. Mint hangsúlyozta, a március 9-i események, valamint az elmúlt évtized tapasztalatai azt bizonyítják, hogy csak egy erős és demokratikus Szerbia harcolhat sikeresen a nemzeti érdekekért. Drašković úgy értékelte, hogy az akkor felvetett eszmék közül sok nem valósult meg, többek között azért, mert nem került sor a kellő mértékű leszámolásra a miloševići hagyatékkal. Szavai szerint éppen a márciusi demonstrációk és a későbbi tüntetések résztvevői voltak a tranzíció legnagyobb áldozatai. – Ezek az akkori fiatalemberek kisvállalkozók, becsületes szegények, földművesek, dolgozók voltak, és éppen nekik most a legnehezebb Szerbiában. A háborús nyerészkedők, a bűnözők, Milošević mágnásai profitáltak, akik Szerbia politikai és gazdasági tulajdonosai lettek – értékelte Vuk Drašković.
| 2010. március 9., kedd
2010. március 09. 11:04 | #2

Megértem Drašković aggodalmát.Az EU nélkül SZerbia minden befolyását elvesztené A koszmeti történésekre,ezért hamarabb kellene csatlakozni hogy nagyobb legyen a befolyása. Mladić hágai jelenléte nélkül azonban nem megy. Meglátjuk milyen döntést hoz a biroság a SZerb beadványra. Egy biztos.az Albánok,hosszabb távon mindent vinni akarnak, kolostorokat minden kulturális emléket" ALBANIZÁLNAK," ha engedi nekik a nemzetközi közösség,a nagy politika.

2010. március 09. 10:38 | #1

Farkaskoma, Farkaskoma!

Réveteg tekintetedből ítélve, álmodsz. Ha ma oly buzgón csókolgatnád Hilary Clinton kacsóját mint annak idején Madeline Albright ráncos kezét, a szerb hatalom Koszovóra való visszatérése akkor is csak álom maradna. Ha rosszindulatú lennék azt írnám: Koszovó akkor lesz legközelebb Szerbia része, amikor Délvidéket visszacsatolják az anyaországhoz. Vigyázzatok Sandzsakra, arra talán még lehet.


fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers