2012. február 10., péntek

Elvira, Pál, Ella, Vilmos napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Schumacher más, mint a normális emberek

Formula–1

A Red Bull szerelői Sebastian Vettelt várják a boxban A Red Bull szerelői Sebastian Vettelt várják a boxban

A múlt héten biztossá vált, hogy a vasárnapi szezonnyitó Bahreini Nagydíjon 12 csapat 24 autója lesz majd ott a rajtrácson, miután másfél héttel a szezonrajt előtt visszalépett a Formula–1-es részvételtől az idény egyik újoncaként beharangozott USF1 csapat. A charlotte-i székhelyű istálló szerdán közölte, hogy anyagi nehézségek miatt leállította autójának fejlesztését, és jelezte a Nemzetközi Automobil-szövetségnek (FIA): csak 2011-től kíván bekapcsolódni az F1-be. Az USF1-nek egy szerződtetett pilótája van, az argentin José Maria Lopez , aki várhatóan kezdeményezni fogja kontraktusának felbontását. A FIA késő esti közleményében jelezte: az összes lehetőséget figyelembe véve az idény kezdete előtt már egyetlen istálló sem kaphat rajtengedélyt.

A 2010-es idény jóval izgalmasabbnak ígérkezik, mint az előzőek voltak, hiszen a szakértők szerint több pilóta is esélyes az első helyre. Közéjük tartozik a hétszeres világbajnok, a német Michael Schumacher, aki Niki Lauda egyik favoritja.

Ha majd élesben mennek a dolgok, mindent belead. Ő más, mint a normális emberek – mondta a német sztárról a 61 éves szakember, aki szerint Schumacher kivételes jelenség – a pályán és azon kívül is. Hangsúlyozta: az autós gyorsasági világbajnokságba három év szünet után visszatérő, hétszeres vb-győztes Schumacher múlt heti gyengébb teszteredményei nem tévesztik meg.
– Hogy a Mercedes gyengélkedik, és nem tör majd győzelemre, csak elterelő hadművelet. Harcban lesz a Ferrarival, a Red Bull-lal és a McLarennel – prognosztizálta az osztrák. Súlyos balesetét követően Lauda is két év szünet után tért vissza 1982-ben az F1-be, majd 1984-ben megszerezte harmadik világbajnoki címét.

A legfontosabb változások

Pontozás: Az eddig megszokott nyolc pilóta helyett tíz versenyző kap pontot versenyenként az alábbi sorrendben: 25, 18, 15, 12, 10, 8, 6, 4, 2, 1.

Versenynaptár: Kanada visszatérésével és Dél-Korea csatlakozásával a 2009-es 17 helyett 19-re nőtt a versenyek száma.

Bokszkiállás: Megszűnik a verseny közbeni tankolás, mely 1994 óta van jelen az F1-ben. Így csupán kerékcserét hajthatnak végre a szerelők, aminek következtében 3-4 másodperc körüli lesz egy szerviz. A rekordot Ricardo Patrese tartja (3,2 másodperc, 1993 Belgium, Benetton). Az autók súlyát idén már nem hozzák nyilvánosságra a futamok előtt.

Időmérő edzés: Ugyan megmarad a három etap (Q3, Q2, Q1), de a mezőny bővülésével az alábbi módon változik a rendszerük: Q1 (20 perc, 7 kieső), Q2 (15 perc, 7 kieső), Q3 (10 perc, 10 legjobb pilóta) A Q3-ban részt vevők az edzés harmadik szakaszában használt abroncsokkal rajtolnak el a versenyen.

Versenybíróság: Négy főre emelkedett a verseny közben döntéseket hozó bizottság létszáma. Plusz egy fő mindig expilóta.

Az autók technikai változásai, gumik: Az első gumik keskenyebbek lesznek (270mm helyett 245mm), a 2009-es autók alulkormányozottságát kivédve. Másrészt a nagyobb tank okozta többletsúly nagyobb hátsókerék-terhelést jelent. Egy pilóta 11 szett gumit használhat el egy hétvége alatt.

A pilótáknak továbbra is használniuk kell a lágyabb és a keményebb gumikeveréket a futamokon. A Brigdestone továbbra is zöld csíkkal jelöli meg a lágyabb keveréket. A Bridgestone továbbra is támogatja a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Make Cars Green kampányát.

Benzintank: Az üzemanyagtank szélesebb és hosszabb lesz, miután a kapacitása 120-ról 236 literesre nő. Az autók tömegét 605 kg-ról 620-ra növelték.

Tengelytáv: Mivel a hosszabb benzintank miatt az autók hossza is nő (15 cm-rel), így az autók tengelytávja is megnő.

Pilótafülke: A hosszabb tank következtében előrébb kell tolni a pilótaülést, vagy rövidebb váltót kell az autóba építeni.

Az idei pilótalista, McLaren: Jenson Button (brit), Lewis Hamilton (brit).

Ferrari: Fernando Alonso (spanyol), Felipe Massa (brazil).

Red Bull: Sebastian Vettel (német), Mark Webber (ausztrál).

Williams: Rubens Barrichello (brazil), Nico Hülkenberg (német).

Force India: Adrian Sutil (német), Vitantonio Liuzzi (olasz)

Lotus: Jarno Trulli (olasz), Heikki Kovalainen (finn).

Virgin Racing: Timo Glock (német), Lucas di Grassi (brazil).

Mercedes: Nico Rosberg (német), Michael Schumacher (német).

Renault: Robert Kubica (lengyel), Vitalij Petrov (orosz).

Toro Rosso: Sebastién Buemi (svájci), Jaime Alguersuari (spanyol).

Hispania Racing F1 Team: Bruno Senna (brazil), Karun Chandok (indiai).

Sauber: Kobajasi Kamui (japán), Pedro de la Rosa (spanyol).

2010-es versenynaptár

Március 14. – Bahreini Nagydíj, Szahír

Március 28. – Ausztrál Nagydíj, Melbourne

Április 4. – Malajziai Nagydíj, Sepang

Április 18. – Kínai Nagydíj, Sanghaj

Május 9. – Spanyol Nagydíj, Barcelona

Május 16. – Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

Május 30. – Török Nagydíj, Isztambul

Június 13. – Kanadai Nagydíj, Montreal

Június 27. – Európai Nagydíj, Valencia

Július 11. – Brit Nagydíj, Silverstone

Július 25. – Német Nagydíj, Hockenheim

Augusztus 1. – Magyar Nagydíj, Mogyoród

Augusztus 29. – Belga Nagydíj, Spa

Szeptember 12. – Olasz Nagydíj, Monza

Szeptember 26. – Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

Október 10. – Japán Nagydíj, Szuzuka

Október 24. – Koreai Nagydíj, Jeongam

November 7. – Brazil Nagydíj, Sao Paulo

November 14. – Abu-dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

(Fotó: f1csatorna.hu)

Ennyit változott a Ferrari tavaly ótaEnnyit változott a Ferrari tavaly óta
Hozzászólások (3) Szóljon hozzá Ön is!
2010. március 09. 14:42 | #3

Köszönöm az észrevételt, helyénvalók a megjegyzések.Sajnos én még a hivatalos honlapon található verziót fordítottam:

http://www.formula1.com/inside_f1/rules_and_regulations/sporting_regulations/8686/

Időközben azonban megérkezett az új szabály. Mivel csak 12 csapat indul, így az időmérő edzés szabályai is változnak: a Q1-ben 7, a Q2-ben is 7 pilóta esik ki. tj

2010. március 09. 14:35 | #2

Valóban elvan irvan, ugyanis ez a fajta időmérő rendszer 13 csapat azaz 26 pilóta esetén lenne érvényes. Feltehetőleg változni fog. Lehetséges, hogy Q1-ben 6 valamint Q2-ben 8 és Q3-ban 10 pilóta lesz...

2010. március 09. 14:22 | #1

Szerkesztő Úr! Az időmérőknél valamit elszámoltak! Ha a Q1-ben kiesik 8 és a Q2-ben is nyolc akkor a Q3-ra 8 versenyző maradna, de a cikkben 10-et ír.

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.

1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).

1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.

1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.

1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.

1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.

1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.

1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).

1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).

1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -