Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
A zentai kommunális felügyelőség szabálysértési eljárást indít azok ellen, akik vétenek a tisztaság fenntartásáról, a csatornázásról és a zöld közterületekről szóló határozatok ellen

A kapcsolható eszközöknek nem az utcán a helyük (Fotó: Gergely József)
Huszonötezer dinárig terjedő pénzbüntetést kaphatnak azok a személyek, akik a házuk előtti közterületen gépjárműveket, hulladékot, építkezési anyagot tárolnak vagy nem tisztítják a vízelvezető árkokat. A vétségeket áprilistól szankcionálják.
Zentán rengeteg olyan ház van, mely előtt évek óta ott rostokol a régóta üzemképtelen autó, nagyon sok az olyan tulajdonos, aki rendszeresen a háza előtti zöld felületen hagyja kapcsolható járművét, és sok helyen az építőanyagot is éveken keresztül az utcán tárolják. Ezek az utcán hagyott-felejtett tárgyak nemcsak a városképet rontják, de sok esetben az út beláthatóságát is akadályozzák, vagyis balesetveszélyesek. Barta Valéria zentai községi kommunális felügyelő elmondta, hogy a tisztaság fenntartásáról, valamint a zöld közterületekről szóló határozat értelmében minden polgárnak kötelessége eltakarítani a szemetet azon épület elől és mellől, melynek használója, illetve bérlője vagy tulajdonosa, köteles ingatlanja előtt karbantartani a zöld területet, és mindenkinek tilos gépeket, tárgyakat, működésképtelen és bejegyzetlen járművet tartani, szemetet, hulladékot és építőanyagot tárolni utcai közterületen. A csatornák karbantartása is kötelező. A csatornázásról szóló határozat alapján tisztítani kell és működőképes állapotban kell tartani a telkünk előtti nyílt utcai vízelvezető árkot, valamint a kocsibejáró alatt legalább 30mm átmérőjű átereszt kell elhelyezni. Az illetékes elmondta, hogy az elkövetkező hetekben sorra járják az utcákat, és akik nem tesznek eleget a felsorolt kötelezettségeknek, azok ellen szabálysértési eljárást indítanak, és a bíróság döntésétől függően maximum 25000 dináros pénzbírságot kapnak.
– Nem büntetni akarunk, hanem rendet tenni, ezért a lakosoknak az elkövetkező hetekben lesz idejük eltakarítani a házuk, telkük előtt. Nem is az építkezőket akarjuk bántani, de azt nem lehet tovább megengedni, hogy valaki éveken keresztül homokot, földet, sódert vagy bármilyen törmeléket tároljon az utcán, mert annak nem ott van a helye. Ideális esetben a telkünk elé lerakott építkezési anyagot napokon belül be kellene hordanunk az udvarunkba. Persze ha valaki néhány hétig-hónapig az utcán szeretné tartani, annak sincs akadálya, de akkor kommunális illetéket kell fizetnie. A házak előtti közterületen egy napra egy négyzetméter elfoglalt terület után 15 dinár illetéket számolunk. Aki tehát pl. egy ideig kint akarja tárolni a homokot, az szól nekünk, mi kimegyünk a helyszínre, felmérjük, hogy a lerakott homok hány négyzetméter területet foglal el, megbeszéljük, hogy mennyi ideig kívánja az utcán tartani, és ez után kiszámoljuk az illetéket. Ha az illető a megbeszélt időn túl is ott tárolja az építőanyagot, szabálysértési eljárást indítunk ellene – mondta a kommunális felügyelő.
Ezért van pl. Magyarországon az, hogy nagyszabású telepek nem épithetők a településen belül, kizárólag engedéllyel a település külső területein. Valamint az is megvan határozva, hogy mennyi állat tartása engedélyezett pl. falu belső részein. A szenyviz téma is sokkal rendezettebb és szigorúbb. Sajnos csatorna hálózat még Szabadkán sincs az egész város területén nemhogy majd a falvakban biztositva lenne, ugyanakkor igenis büntetni kellene azokat az embereket akik az utcára, árokba engedik a szenyvizet egy az egyben....undorító.
Ez így igaz, adahatári. Minden tevékenységnek meg van a helye és feneke. Tiszteld szomszédodat, ha a munkád tiszteletéről álmodozol
paraztot kiatanyára ot gazdálkogyon ne a városba
A farmok helye sem a városban volna.
Éljenek az utcák! Akinek meg van 3 traktora, az udvara tele ólakkal, azt nem sajnálom annak aprópénz a büntetés kifizetése, rendnek kell lennie!
A dolog ott kezdődik, hogy van-e utca??Én 1960.-óta lakom az Ohridska utcában, két éve tettek le valamilyen csöveket, azóta olyan az utca, hogy a sarokig kell tolnom a szemeteskukát mert a komunálisok (joggal!!) nem jönnek be érte!!Ilyen a rétben sincs!A 21.-ik században!Aszfalt sohasem volt,egy nagyfrakciójú sódert igazitottunk szét még a Nagy Vilnos időszakában (ez sem tegnap volt!!) Ha autóval ki akarnák menni netán-tán akkor kénytelen vagyok a járdán közlekedni, szégyen gyalázat!Hányszor és hányan lopták el azt a pénzt amit az utakra kellett volna forditani??Kérdem én nagy aggodalommal mielőtt még arról szólna a téma amiről!A komunális felügyelő először jőjjön ki ide, nézze meg a „valóságshowt” aztán irja meg a feljelentést mindazok ellen akik az ilyen közlekedési állapotok miatt felelősek!
Tisztelt Felügyelő Asszony
Ez rendben is lenne igy,de ki néz utánna a kommunális vállalat dolgozóinak munkájának minőségéhez??Mert amikor''siettnek''csatatér van utánnuk hagyva az utcákon!!Kuka széttörve,szemétaz utcák közepén...
#14 Igen, az igénytelenek miatt gondoltam a jutalomra, az talán rájuk is hatna (de sokat olyat tudok, akinél a jutalmazás elérné a célját mert vagy olyan szegény (büntessen meg, úgyse tudom kifizetni) vagy fel se merik jelenteni (valami nagy valakinek a valakije) vagy csak simán kapzsi (csak minél kevesebb pízt kelljen kiadni a kezemből!).
Kimaradt a mondatból, hogy "felhívták a figyelmét" bár gondolom érthető attól még. :)
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.