Lakodalom

Doroszlón a menyasszonykikérés esküvő előtt történt. A vőlegényt csak akkor bocsátották be a menyasszonyos házba, ha bizonyos találós kérdésekre megfelelt. „Mikó mëgfele’t a kérdésëkre, akkó nyitottak ajtót csak, akkó vót szabad neki mëgcsókúnyi a mënyasszonyt, oszt indútak minnyájan az esküvőre. Akkó a zenészëk is elkezdtek muzsikáni, ami akkó vót szokásba, hogy: Kocsira ládám…” – írja Kovács Endre a doroszlai lakodalmi szokásokról. Akkor éneklik, „Mikor a pârnât viszik a nyoszolólólânyok” – mondják a bácskertesiek. „Menyasszony-búcsúztató után. Táncótak rá. Csárdást, tamburabandáva’. 20 évvel ez előtt” – emlékeztek rá a szerémségiek 1964-ben.

„A dallam a maga friss, táncos, heteroritmikus ritmusával, melyben a kezdősorok lüktető daktilusai és troheusai után érdekes ellentétet adnak a zárósorok anapesztusai, valamint ősi ötfokúságával és kétrétű, tiszta kvintváltó szerkezetével méltán egyike legnépszerűbb dallamainknak. Szövege részben a vőlegényét váró menyasszony szorongását, másrészt az újabban a lakodalom napján végbemenő ágyvitel aktusát domborítja ugyan inkább ki, de azért legtöbb helyen a kocsira-ültetés kísérő dallama” – írja Seemayer Vilmos a nemespátrói (somogyi) régi lakodalomról 1936-ban A Magyar Népzene Tára III. Lakodalmas kötetében.

Ezt a dalt szorította ki a használatból a ma széltében-hosszában ismert „Lakodalom van a mi utcánkban” (vagy „Este viszik a menyasszony ágyát”) kezdetű, általánosan közkedvelt műdal. Már 1935-ben is divatos volt az akkori 50-60 évesek között. Móra István verse, Hoppe Rezső zenéje 1903 tájáról, év nélküli kiadványokban többször is közölték. Számtalan népi változatban él, de dallamának felfelé szekvenciázó zárlatai, emelkedő dallamvonala máig kirívó magyartalanságról árulkodnak. A szöveg mindenesetre jobban illeszkedik a hagyományba, mint a dallam. Ágyvitelkor is ezt éneklik (Topolyán is pl.).

62.

1. Zörög a kocsi,

Pattog a Jancsi,

Talán értem gyünnek?

Jaj, édësanyám,

Szerelmes dajkám,

De hama’ elvisznek!

2. Kocsira jágyam,

Kocsira ládám,

Magam is fölülök.

Jaj, édësanyám,

Szerelmes dajkám,

De hama’ jelvisznek!

Kodály a dallamot keleti örökségünk és a középkori, európai versforma ötvözeteként példázza: ötfokú dallam, kvintváltó szerkezet a középkori tripertitus caudatusra emlékeztető versformában. „Már a hymnusköltészet hozhatott hozzánk efféle formákat, mielőtt a francia eredetű »Simeon-éneke« s a 6-soros Balassa-strófa, mely a nép ajkára is eljutott, közkinccsé tette.”

Az egész magyar nyelvterületen elterjedt, igen népszerű lakodalmas és táncdallamunk. Már 1852-től kezdve megjelenik a „csárdás” és más jellegű följegyzésekben. Szomszédnépi párhuzamai is ismertek, legtöbb a szlovák, de van lengyel és horvát is.

A menyasszonyi induló szövegén kívül vannak lakodalmi mulatásra utaló, sőt egyéb, nem lakodalmi vonatkozású szövegei is. Pl.

Huncut a gazda,

Nem néz a napra,

Csak a szépasszonyra.

Huncut a rózsám,

Nem mëgy a bálba, csak

Ëgyedül magába. (Hertelendyfalva) vagy:

1. Érik a szőlő,

Hajlik a vessző,

Bodor a levele.

Le kéne szedni,

Hordóba tönni,

Hagy forrjon a leve!

2. Huncut a gazda,

Nem néz a napra,

Csak a szépasszonyra.

Huncutabb a vendég,

Mér’ nem iszik mindég,

Derűre, borúra? (Torontáltorda)

E helyett a régi menyasszonyi induló helyett éneklik ma már szinte általánosan az „Este viszik a menyasszony ágyát” kezdetű műdalt, Hoppe Rezső–Móra István szerzeményét.