Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Elnémuló népdalok - Menyasszonyi induló
Énekelte Zsitnai Mihályné, 82, 1960-ban, gyűjtötte Borús Sándor Bajsán. Bajsa szerb neve BajšaA búcsúzás után következik a menyasszony átadása a vőlegénynek. Sok helyen ekkor szállítják a menyasszony hozományát is. A szállítás kocsin történik, mint a régebben általánosan elterjedt, ilyenkor megszólaló lakodalmi dal szövege is mondja: „Kocsira ágyam, Kocsira ládám, Magam is felülök.”
Az indulóhoz általában saját szertartásos dal kapcsolódik. A régebbi a „Zörög a kocsi” kezdetű. Az egész magyar nyelvterületen mintegy 350 változatát tartják számon jelenleg. Nálunk is elég sok adat igazolja hajdani elterjedtségét Bácska, Bánát és Szerémség területéről (11 változat, de bizonyára több is akadna).
Doroszlón a menyasszonykikérés esküvő előtt történt. A vőlegényt csak akkor bocsátották be a menyasszonyos házba, ha bizonyos találós kérdésekre megfelelt. „Mikó mëgfele’t a kérdésëkre, akkó nyitottak ajtót csak, akkó vót szabad neki mëgcsókúnyi a mënyasszonyt, oszt indútak minnyájan az esküvőre. Akkó a zenészëk is elkezdtek muzsikáni, ami akkó vót szokásba, hogy: Kocsira ládám…” – írja Kovács Endre a doroszlai lakodalmi szokásokról. Akkor éneklik, „Mikor a pârnât viszik a nyoszolólólânyok” – mondják a bácskertesiek. „Menyasszony-búcsúztató után. Táncótak rá. Csárdást, tamburabandáva’. 20 évvel ez előtt” – emlékeztek rá a szerémségiek 1964-ben.
„A dallam a maga friss, táncos, heteroritmikus ritmusával, melyben a kezdősorok lüktető daktilusai és troheusai után érdekes ellentétet adnak a zárósorok anapesztusai, valamint ősi ötfokúságával és kétrétű, tiszta kvintváltó szerkezetével méltán egyike legnépszerűbb dallamainknak. Szövege részben a vőlegényét váró menyasszony szorongását, másrészt az újabban a lakodalom napján végbemenő ágyvitel aktusát domborítja ugyan inkább ki, de azért legtöbb helyen a kocsira-ültetés kísérő dallama” – írja Seemayer Vilmos a nemespátrói (somogyi) régi lakodalomról 1936-ban A Magyar Népzene Tára III. Lakodalmas kötetében.
Ezt a dalt szorította ki a használatból a ma széltében-hosszában ismert „Lakodalom van a mi utcánkban” (vagy „Este viszik a menyasszony ágyát”) kezdetű, általánosan közkedvelt műdal. Már 1935-ben is divatos volt az akkori 50-60 évesek között. Móra István verse, Hoppe Rezső zenéje 1903 tájáról, év nélküli kiadványokban többször is közölték. Számtalan népi változatban él, de dallamának felfelé szekvenciázó zárlatai, emelkedő dallamvonala máig kirívó magyartalanságról árulkodnak. A szöveg mindenesetre jobban illeszkedik a hagyományba, mint a dallam. Ágyvitelkor is ezt éneklik (Topolyán is pl.).
62.
1. Zörög a kocsi,
Pattog a Jancsi,
Talán értem gyünnek?
Jaj, édësanyám,
Szerelmes dajkám,
De hama’ elvisznek!
2. Kocsira jágyam,
Kocsira ládám,
Magam is fölülök.
Jaj, édësanyám,
Szerelmes dajkám,
De hama’ jelvisznek!
Kodály a dallamot keleti örökségünk és a középkori, európai versforma ötvözeteként példázza: ötfokú dallam, kvintváltó szerkezet a középkori tripertitus caudatusra emlékeztető versformában. „Már a hymnusköltészet hozhatott hozzánk efféle formákat, mielőtt a francia eredetű »Simeon-éneke« s a 6-soros Balassa-strófa, mely a nép ajkára is eljutott, közkinccsé tette.”
Az egész magyar nyelvterületen elterjedt, igen népszerű lakodalmas és táncdallamunk. Már 1852-től kezdve megjelenik a „csárdás” és más jellegű följegyzésekben. Szomszédnépi párhuzamai is ismertek, legtöbb a szlovák, de van lengyel és horvát is.
A menyasszonyi induló szövegén kívül vannak lakodalmi mulatásra utaló, sőt egyéb, nem lakodalmi vonatkozású szövegei is. Pl.
Huncut a gazda,
Nem néz a napra,
Csak a szépasszonyra.
Huncut a rózsám,
Nem mëgy a bálba, csak
Ëgyedül magába. (Hertelendyfalva) vagy:
1. Érik a szőlő,
Hajlik a vessző,
Bodor a levele.
Le kéne szedni,
Hordóba tönni,
Hagy forrjon a leve!
2. Huncut a gazda,
Nem néz a napra,
Csak a szépasszonyra.
Huncutabb a vendég,
Mér’ nem iszik mindég,
Derűre, borúra? (Torontáltorda)
E helyett a régi menyasszonyi induló helyett éneklik ma már szinte általánosan az „Este viszik a menyasszony ágyát” kezdetű műdalt, Hoppe Rezső–Móra István szerzeményét.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.