Šešelj felmentésére számítanak
– Az eddig meghallgatott tanúk egyáltalán nem járultak hozzá az ügyészség sikeréhez, éppen ellenkezőleg, rajtuk keresztül tudta meg a közvélemény, hogy Šešelj ellen nincs vádirat. Éppen ezért számítunk a felmentésről szóló ítéletre – közölte Krasić, aki azt is elmondta, hogy Šešeljnek, aki önmagát védi, senki sem téríti meg költségeit, valamint azok a technikai lehetőségek sem állnak rendelkezésére, amelyeket Slobodan Milošević, aki szintén magát védte, korábban igénybe vehetett.
2010. március 08. 11:14 | #1
"Šešeljnek, aki önmagát védi, senki sem téríti meg költségeit," oh szegénykém, mindjárt megsajnálom...abból amit a háborús fosztogatások során rabolt, futja neki mindenre, csak most nem jut eszébe szedénynek a ciprusi bankszámlája.