Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Svetislav Rajšić: A börtön soha nem akadálya a bűnözés felszámolásának
Svetislav RajšićAz új közlekedésbiztonsági törvény számos esetben előirányozza a törvénysértő elzárását, vagyis aki ittasan vezet, zárkában várhatja meg a kijózanodást, de akár tizenöt napra is benntarthatják. Továbbá olyan magas pénzbírságokat róhatnak ki a polgárokra, hogy feltételezhetően sokan nem tudják majd kifizetni, és úgy döntenek, inkább „leülik” azt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy például a szabadkai börtön felkészült-e a szabálysértők fogadására, van-e hely és pénz az ő ellátásukra.
Svetislav Rajšić , a szabadkai kerületi börtön igazgatója lapunknak elmondta, amióta a szabadkai börtön létezik, az épületet nem bővítették, annak idején mégis kicsivel több mint kilencven személy fogadására volt alkalmas, ma viszont 250-300 személyt tudnak itt elhelyezni.
– A szabadkai kerületi börtönbe helyezik el mindazokat, akiket Zomborban és környékén, vagy Zentán, Magyarkanizsán, Topolyán elítél a bíróság. Vagyis a börtönben tulajdonképpen az utóbbi időben nem változik jelentősen a bent lévő személyek száma, átlagosan 250-300 között mozog. Számuk még soha nem haladta meg a 300-at, de a tendencia azt mutatja, hogy ez a szám folyamatosan csak növekedni fog, és mi készülünk is arra, hogy ezeket a személyeket fogadni tudjuk majd. Vannak még helyiségeink, amelyek átalakíthatók, egyelőre még tudjuk tartani a lépést ezzel a folyamatosan növekedő számmal. Természetesen, hogyha hirtelen elkezd vagy elkezdene növekedni a szabálysértők száma, akiket börtönbüntetésre ítélnek, bajban lennénk. De ki kell emelnem, a történelem során a börtönök soha nem jelentettek akadályt valamilyen akció végrehajtásában. Vagyis azt szeretném hangsúlyozni, hogy hely mindig lesz és mindig találunk valamilyen megoldást. A bűnözés bármilyen formájával való leszámolásnak nem a börtön lesz az akadálya, így a közlekedésbiztonsági törvény esetében sem mi leszünk azok, akik miatt nem lehet majd elítélni azokat, akik megérdemlik – magyarázta Rajšić, majd hozzátette, mindig van lehetőség arra, hogy egy bizonyos számú elítéltet áthelyezzenek máshova, ha éppen Szabadkán nincs hely, ahogyan arra is, hogy Szabadka fogadjon elítélteket, ha arra szükség mutatkozik.
Az igazgató kiemelte, Szabadka azért is specifikus település, mert nagyon sok személyt szabálysértés miatt zártak börtönbe. Itt elsősorban az illegális határátlépőkről van szó, akik néhány napos vagy hónapos büntetésüket itt, a szabadkai börtönben töltik le.
– Egyelőre nem tapasztaltunk semmilyen nagyobb hullámot az új közlekedésbiztonsági törvény alkalmazása óta. Nincs több, ezt a törvényt sértő elítéltünk. Most 5-10 személy között mozog azoknak a száma, akiknek nagy része ittas vezetés miatt ül börtönben. Hozzá kell tennem, hogy ezeknek a személyeknek egy része sokadszor sérti meg a közlekedésbiztonsági törvényt, vagyis visszaeső. Például azért került börtönbe, mert ittas vezetés miatt már elvették a jogosítványát, de újra ittasan ült volán mögé – magyarázta Rajšić.
Az igazgató szerint nem lehet megmondani, hogy a törvény alkalmazását követően hány hónappal kezd nőni a börtönbüntetésre ítéltek száma.
– Fontosnak tartom viszont az alternatív büntetések bevezetésének fontosságát. Tehát adott a lehetőség, hogy börtönbüntetés helyett a társadalom számára hasznos közmunkára ítéljék a szabálysértőt, ami a helyhiány okozta gondokra is megoldást jelent – tette hozzá az igazgató.
A szabadkai kerületi börtön egyébként az egyik legnyugodtabb légkörrel rendelkező fegyház az ország területén. Mindenki tudja, mik a szabályok, és azok megszegése esetén milyen büntetésre számíthat. Egyetlenegy elítéltet sem bántalmaznak fizikailag. Az igazgatótól megtudtuk, hogy pontosan a fent említett helyhiány miatt a szabadkai kerületi börtön – amely egyébként csak a legfeljebb egy évig történő szabadságvesztésre ítélteket fogadja – kénytelen hosszabb időre elítélt egyéneket is fogadni. Ez, mint azt igazgató elmondta, dicséret a börtön számára, de egyben teher és nagy feladat is. Így pillanatnyilag 9-10 éves büntetésüket töltők is vannak a fegyházban, olyanok is, akiket gyilkosság miatt zártak rács mögé. Svetislav Rajšićtól megtudtuk, természetesen a szabálysértés miatt börtönben lévők nem egy helyen vannak ezekkel a hosszú szabadságvesztésre ítélt személyekkel, nem is találkoznak velük. Viszont a szabadkai kerületi börtönben mindenki egyenrangú és mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak, függetlenül attól, hogy kerékpárlopásért ül börtönben vagy esetleg nemi erőszak elkövetéséért.
- Mindenki megkapta büntetését, azzal, hogy szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A börtön alkalmazottai nem ítélkeznek, hanem az embert látják minden egyes elítéltben, attól függetlenül, hogy ittasan vezetett, vagy gyilkolt – mondta az igazgató.
(Fotó: Molnár Edvárd)
A szbadaka börtön folyosója
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.