Hiszen a nagyterem és a balkon ezúttal is zsúfolásig megtelt Január 27-én ünnepelte az Újvidéki Színház a 36. születésnapját. Ebből az alkalomból a társulat egy hihetetlenül érdekes és izgalmas estével ajándékozta meg nem csak a közönséget, hanem önmagát is. Úgy tűnik, ez a rendezvény a színházkedvelők számára is nagyon fontos, hiszen a nagyterem és a balkon ezúttal is zsúfolásig megtelt.
Aki volt már előadás temetésen, az mindenáron el akar menni a következőre is. A már hagyományossá váló eseményt talán a drámaíró versenyhez tudnám hasonlítani, pusztán abból a szempontból, hogy azok a nézők, akik egyszer megtapasztalták a hangulatát, nem hagyják ki a soron lévőt sem. Mert ha a romániai Szaploncának lehet vidám temetője, akkor az Újvidéki Színháznak miért ne lehetne vidám temetése!
Emlékszem, a tavalyi születésnapon az Orfeum című előadást száműzték a „színháztörténet kulisszái mögé”. Az is nagyszerű volt, de az idei temetés jócskán túltett rajta. Ezúttal Michael Frayn Még egyszer hátulról című bohózata, pontosabban a második felvonása került terítékre. A nagysikerű vígjáték, amelynek eredeti formája is rengeteg szórakoztató jelenetet, párbeszédet kínál, így, kicsit – vagy inkább nagyon – másként, olyan fergetegesre sikeredett, hogy sokszor a nevetéstől nem lehetett érteni egy-egy poént. Mert azok csak sorjáztak egymás után. Az előzőn még ki sem kacagtuk magunkat, máris jött a következő. Volt itt minden! A butácska, szőke, beszédhibás, botrányokra vadászó tévés riporternőtől kezdve a meghökkentő kellékekig. A szardíniás tányér jóval kevesebbszer „jelent meg” a színpadon, de annál több szerep jutott egy puskának, fejszének és a piros műpénisznek. A darab egy részét a színészek némajátékkal adták elő, miközben a saját kollégáik szinkronizálták őket.
Természetesen nem maradtak el a meglepetésvendégek sem: a szabadkai Népszínház magyar társulatának és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház együttesének tagjai. Az még hagyján, hogy a közönség sohasem tudhatta, a „jövevények” mikor szakítják meg az előadást a maguk produkciójával, de hogy a színpadon lévők sem sejtették?! Hogy az ügyelő, hangosítók, világosítók kivételével senki sem volt beavatva a történésekbe?! Merthogy a vendégművészeket az utolsó pillanatig különböző irodákban rejtegették. Bevallom, én is azt hittem, a vidám káosznak van egy alaposan kidolgozott forgatókönyve, amit mindenki ismer. Ezek szerint a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház telefonhívása is élesben ment? Remélem, nem gond, hogy rácsodálkozom ezekre a részletekre, mert naivságom csak azt bizonyítja, hogy minden szervezetten és olajozottan gördült a maga útján. Talán nem is kellene senkit kiemelni, de azért elmondom, feledhetetlen élmény volt Kalmár Zsuzsa és Elor Emina My Fair Lady-s kettőse, Csernik Árpád Egérkirálya, az István, a király című musical egyik részlete és természetesen a Safe House legényeinek (Pálfi Ervin, Szőke Attila, Ralbovszki Csaba és Kovács Nemes Andor) hatásos nagybelépője.
Ezen az estén senki sem ért rá szomorkodni azon, hogy milyen méltatlan születésnapi ajándékot adott az idén a város vezetése az Újvidéki Színháznak. Mert mi másnak nevezhetnénk azt, hogy alig egy héttel a jeles dátum előtt közölték, az intézmény jóval kevesebb pénzt kap a költségvetésből a programjai megvalósítására. Ennek következményeként az öt bemutató helyett csak négyet láthatunk. A leglátványosabbnak és legköltségesebbnek ígérkező Mágnás Miska színre állítását kénytelen voltak jobb időkre halasztani. A rossz hírhez azonban legalább egy jó is társult: a Večernje novosti belgrádi napilap kritikusai az Újvidéki Színház Narancsbőr (rendező: Kokan Mladenović) című produkcióját a 2009. év legjobb öt előadása közé sorolták az országban.
Úgy érzem, elcsépelt, közhelyes biztató szavakra most nincs szükség, találkozzunk inkább legközelebb is az Újvidéki Színházban! Igaz, hogy az újabb vidám temetésre egy évet kell várnunk, de nem baj, addig is ott leszünk, amikor kell.
Botrányokra vadászó tévés riporternő
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház telefonhívása is élesben mentOlvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.
1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).
1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.
1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.
1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.
1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.
1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.
1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).
1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).
1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.