Olajmágnás kerestetik!

Kezdjük az elején. Igen. Sajnos igaz, hogy nincs pénz. Vagyis van, csak éppen pontosan fele annyi, mint kellene. És bár az ember tudja, hogy az egyszerű földi halandó is a kultúrán kezdi a spórolást, mért tenne mást a város, az állam, a világ, a döntés mégis fáj. A színész számára a pénz nélküli évad elpocsékolt idő. Mert egy színészt nem lehet 300 év múlva felfedezni, a színház a pillanat művészete. És amit egy színész nem játszik el ma, azt könnyen lehet, hogy nem játssza el soha. Időközben ugyanis kiöregedhet az adott szerepkörből.

Szóval nincs elég pénz. Tehát nem tud összejönni az öt bemutató. Négy tud összejönni. És ez a négy közé nem került be a Mágnás Miska. És most a néző értetlenül méltatlankodik: “ Nincs pénz, nincs pénz, de mért pont a Mágnás Miska? Mért kell a nézőt is megbüntetni? Nem igaz, hogy nem lehetett volna valami mást lemondani, pont a Mágnás Miskát?! “ Régi színházi mondás, hogy a nézőnek csak a Csárdáskirálynő kell. És ha nem is CSAK, de igenis KELL! Igenis kell ez a jóformán hungarikum (állítom, hogy a világon a legjobb operetteket magyarok írták). Ezt a színház is nagyon jól tudja, ezért is próbál legalább kétévente ha nem is operettet, de legalább valami zenéset műsorra tűzni. És próbálna gyakrabban is, csak hát hiába a zenés műfaj a leglátogatottabb a színházban, ha ugyanakkor ez a legdrágább is.

Tehát nem lesz öt bemutató. Négy lesz. És ha lenne Mágnás Miska, akkor nem lenne csak három, vagy kettő, vagy még annyi se.

„Na jó, jó, de nem lehetne valahogy leegyszerűsíteni a Mágnás Miskát, hogy ne kerüljön annyiba?” De. A színészek az utcai ruhájukban játszanak, minden díszlet nélkül, akapella dalolásznak és nem táncolnak, mert a koreográfus is pénzbe kerül. De így ki a fenét érdekel? Az operett nem operett csillogás és pompa nélkül. Arról már nem is beszélve, hogy még mikor rengeteg pénz van, a néző akkor sem az Újvidéki Színházban fogja úgy látni a Csárdáskirálynőt, ahogy az írva vagyon. Először is azért, mert a színpadra nem fér föl egy komplett tánckar, másodszor is nincs zenekari árkunk, harmadszor nincs egy szál zenészünk sem, nemhogy egy egész szimfonikus zenekarunk, negyedszer pedig, legyünk őszinték, nem Placido Domingo és Rost Andrea játszaná a főszerepeket, mi mindannyian prózai színészek vagyunk, akik tudnak, vagy kevésbé tudnak énekelni. (Többek között ezért is nem játszunk operetteket, persze régi igazság, hogy szenvedéllyel, hittel és tehetséggel nagyban pótolható a képzett énekhang hiánya.) Így mindettől függetlenül csodálatos Csárdáskirálynőt lehetne csinálni, amit mindenki szerethetne. Igaz volna, és a miénk!

„Nem lehetne mégis valahogy, BÁRHOGY megcsinálni a Mágnás Miskát?” De. Elméletileg lehetne. Amennyiben a nézők tömegesen betelefonálnának az Újvidéki Színházba:”Jó napot kívánok, tessék mondani, hányszor kellene megnéznem a színház többi előadását ahhoz, hogy összecsöpögjön a Mágnás Miska ára?” Mert ha a színház minden este játszana és minden este teltház előtt…

És ezzel meg is érkeztünk a jegyárkérdéshez. Magyarországon egy átlagos színházlátogatás 10 euró körül mozog. Persze lehet színházat látni már 4 euróért is, de 80-ért is. Nyugatabbra a jegyár 20 és 100 közé esik. Ehhez képest nálunk már 2 euróért

Az Újvidéki Színház jegyárai a 2009/2010-es évadra:

Bemutatóra szóló jegyár	500 dinár
Előadásonkénti jegyár	400 dinár
Kedvezmények:
Diák- és nyugdíjas jegy ára	300 dinár
Csoportos látogatás esetén	200 dinár

bárki megnézhet egy előadást. A csoportos kedvezmény ugyanis már 5 főre érvényes. Ennek ellenére MÉGSEM FOG DRÁGULNI A JEGY! Ugyanis az az elmélet, hogy a színházat csak a nézővel kell megfizettetni, már nagyon régen megbukott. Shakespeare-nek és Moliére-nek saját színháza volt ugyan, de még ők sem a nézők pénzén csináltak színházat.

„Se a legnagyobb angol, se a legnagyobb francia drámaíró nem tudott előadásokat kiállítani. Erre csakis akkor volt módjuk, ha Erzsébet királyné vagy XIV. Lajos vagy gróf Southampton vagy gróf Essex fedezte a kiállításhoz szükséges költségeket. A színház közügy, amelyre magától értetődőleg rá kellett fizetni, épp úgy, mint hajdan Periklesz korában. (Hevesi Sándor, Nyugat, 1930. évi 2. szám.)

A királyok, grófok szerepét átvette az alapító, a város, az állam, de még a legnyereségcentrikusabb, hogy azt ne mondjam kommersz színházak esetén is a szponzor… Enélkül nincs színház. A jegyárból származó bevétel csak az aznapi előadás költségeit hivatott lefedni, a reflektorba az égőt, a színészre a festéket és nejlonharisnyát, a díszletállításhoz szöget meg drótot, a tivornyajelenetbe sültcsirkét (ínségesebb idők esetén ez bundáskenyérrel pótolandó: voilá rántotthús!), a záróképbe cigarettát, az eltört cipősarokhoz mestert, a vendégművésznek útiköltséget, a mosdóba wc-papírt… hogy csak a legbanálisabbakat említsem.

Szóval ha nincs pénz, akkor nincs színház. Újvidéken jelenleg jó színház van, négy bemutatóval.

De a Mágnás Miska sajnos még várat magára.

Moliére a királlyal ebédel