Via Budapest
(2009. szeptember 13.)
Hat órás út, Újvidék-Budapest, egyetlen, kedvenc asszisztensünkkel, Pálfi Ervinnel. Hulla fáradtak voltunk. Vonatról le, metróba le, metróból ki, metróba be, metróból föl, villamosra be, végállomás, villamosból ki, Óbudán, hol legszebb lány a Fáni, egy utcát gyalog még végig kellett járni.
És voilá, a MÁSZK (Márton Áron Szakkollégium), ahol a mindenható portás néni azt mondta, hogy „nem tetszenek rajta lenni a listán”, majd egy-két órás győzködés után megkaptuk az ideiglenes csipogóinkat egy ideiglenes kulccsal egy ideiglenes szobához. Másnap véglegesítettek, hitelesítettek, lepecsételtek és aláírtak minket, majd kölcsön kértek tőlünk egy kis pénzt.
Első nap az SZFE-n (Színház- és Filmművészeti Egyetem)
Tanévnyitó az Ódry Színpadon, drága Marónk letette az elsőévesek fogadalmát, külön, nagyon kedves fogadás a rektori irodában, megismerkedtünk osztályvezető tanárunkkal, Huszti Péterrel, aki a zenés mesterséget tanította nekünk, Kerényi Imre rendezővel, akivel a Bánk bánt készítettük és Asher Tamás rektor úrral. Ezután átvonultunk Újvidékre (a Rákóczy utcai épület 3. emeleti 33-as termébe, amit az ottaniak az újvidéki részképzősökről neveztek el). Ott egy kisebb bírálóbizottság fogadott minket: Huszti Péter, Kerényi Imre, Kiss Éva (beszédtanárnő), Gebora György (korrepetítor), valamint Léner András (tanársegéd, aki azonnal biztosított minket arról, hogy bármikor, bármiben segít… azóta se láttuk). Szavaltunk, daloltunk, táncoltunk, meséltünk magunkról, szóval ismerkedtünk.
Zenés mesterség
Szomorú vasárnap Chicagón tálalva. Összetevők: 1 lány, 3 fiú, a Halhatatlanok Társulatának egyik tagja (Huszti Péter), többek között a Rocky Horror Picture Show musical magyarra fordítója (Gebora György) és egy csodálatos énektanárnő (Kármán Emese). Eddig nem volt szerencsénk a zenés mesterséghez, ezért türelmesen szenvedtünk együtt. Belekóstoltunk a melodráma műfajába. Volt ott minden, fals hang, érthetetlen beszéd, ripacskodás, de a türelmes tanárok segédletével végül kihúztuk fülünk a kocsonyából (idézet Gebora tanár úrtól, aki imádja a cicákat). A talpig úriember Huszti tanár úr és Gebora tanár úr együttese olyan hangulatot idézett a teremben, mintha tényleg Seress korában lennénk.
Bánk bán Kerényi módra
Nehéz ügy: Bánk bán négy szereplővel? Megoldható. Egy hosszas és alapos drámaelemzést követően (amiből nagyon sokat tanultunk) házi feladatul különálló jelenetek kiválasztását és annak színrevitelét kaptuk, ugyanis a tanári koncepció ez volt: jelenetek palotás tánccal összekötve. Ezt az elképzelést többszöri próbálkozás, tökölődés, veszekedés, sírás és röhögés után se tudta befogadni a gyomrunk, ezért egyik éjszaka, amikor éjfélt ütött az óra, újraszabtuk a drámát és elmentünk bulizni. Másnap egy új, négyszereplős Bánk bánnal álltunk a tanár elé, aki szemrebbenés nélkül elfogadta, és azzal búcsúzott, hogy kezdhetik is próbálni, s egyúttal meghívott bennünket a szolnoki Bánk bán bemutatójára. El is mentünk. Meg is néztük…
A mi Bánk bánunk? Mi igyekeztük a legtöbbet kihozni belőle és magunkból az adott rendezői koncepción belül.
Ének, mozgás, elmélet
Kármán Emese egy tündér. Aki nem tudott énekelni, az megtanult, aki tudott, fejlődött, aki beteg volt, azt meggyógyította. Nagyon megszerettük őt, és ő is minket.
Mozgás órán elkezdtük feszegetni fizikai képességeink határait, és rájöttünk, hogy nincs lehetetlen, csak feszegetni kell. Elsősök hajrá... gugi, gugi egy, két, há (idézet Vida Gábor tanár úrtól).
Az elméleti órák nagyon hasznosak és érdekesek voltak, ezért üzenjük a következő generációknak, hogy igyekezzenek minél többre bejárni, mert megéri. Például nem mindennap tanulhat az ember Magyarország vezető színházi szakértőjétől, Nánay Istvántól.
Úgy általában
Három hónapon át minden reggel 7-kor ébresztő (vagy nem) és tusolás (vagy az sem), egy utca gyalog, villamosba be, villamosból ki, metróba le, metróból föl, buszba be, majd onnan ki, és egy óra alatt, hipp-hopp ott is voltunk az egyetemen. Marika néni (az SZFE portás nénije) ébresztő kávéja, órák, próbák, néha buli (teremben, szobában, kocsmában, Négy Csöcsben, Capellában) és természetesen színház látástól Mikulásig (mert december 6-tól főpróbahetünk volt).
Sokat barátkoztunk, már nem vagyunk idegenek Pesten.
Volt minden.Öröm, bánat, betegség, sérülés.
Megvolt a mozgásvizsga Attila és Endre nélkül. Egyikük beteg lett, másikuk lesérült, így Csilla és Tamás bizonyította, hogy kemény fából faragtak minket középföldieket (egy másodéves bábszínész, Sanyi zavarában így hívott minket, mikor nem jutott eszébe a Délvidék szó). A megmérettetés az Ódry Színpadon zajlott. Egy kemény koreográfia bemutatása után 90 percig helybenfutottak. Csinálja valaki utánuk.
Mesterségvizsga: a négyből három. Attilánk beteg lett. Az utolsó napokban kemény munkával átvettük a szerepeit. Megoldottuk, de rájöttünk, hogy mi igazán négyen vagyunk egyek. Kiegészítjük egymást és ha egy is hiányzik közülünk, akkor már nem ugyanazok az örömök, sikerek, veszekedések, beszélgetések, stb.
Összefoglalva: első hónap, honvágy; második hónap, megszokás; harmadik hónap, nem akarunk haza menni.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.