2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Magyar színész a belgrádi HAJban

pityu

Negyven évvel ezelőtt, mindössze egy évvel a Broadway-premier után az Atelje 212 színházban bemutatásra került a Haj (HAIR, James Rado, Gerome Ragni & Galt MacDermot) című kultuszelőadás. Kokan Mladenovi ć rendező, az Atelje 212 igazgatója, Sergej Trifunovi ć , Branislav Trifunović, Katarina Žutić és más ismert és kevésbé ismert színész és énekes segítségével színre vitte a Haj aktualizált változatát. A darabban az Újvidéki Színház egyik színésze, Kőrösi István is játszik.

letlenül kerültem kapcsolatba ezzel a produkcióval: a Facebookon kaptam egy üzenetet az Atelje 212 színháztól, hogy november ezen és ezen a napján meghallgatást tartanak mindazok számára, akik szívesen szerepelnének a Haj című musicalben, és gondolták, hogy az Újvidéki Színház jobb hangú színészeinek is elküldik az üzenetet. Az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy jelentkezem, egyeztettem László Sándor igazgatóval, és Gyarmati Kata művészeti vezetővel, akik biztattak a jelentkezésre. Elmentem a meghallgatásra, és december elején jött az üzenet, hogy megfeleltem.

Adott szerepre jelentkeztél vagy a bemutatkozásod után derült ki, hogy mit fogsz játszani?

A főbb szerepek már kiosztásra kerültek a válogatás előtt, így csak a törzstagok meg Shila szerepe volt még szabad. Ilyenformán maradt a törzstagság, bár alternációja vagyok az egyik főszereplőnek, Claudenak. Tehát, ha valami történik a Claude-ot játszó színésszel, akkor én játszom ezt a szerepet, bár még csak most ismerkedem a szöveggel.

Ha jól tudom, ez az első alkalom, hogy együtt dolgoztál Kokan Mladenovićtyal. Milyennek találod rendezőként?

Még mielőtt sor került volna erre az együttműködésre, hallottam elrettentő meséket Kokanról, miszerint meglehetősen erőskezű. Én nagyon jót dolgoztam vele. Jópofa ember, megvannak a saját elképzelései, megköveteli az embertől, amit látni akar a színpadon. Nem várt rendezői fordulatokat visz bele az előadásaiba. Nemrég elkezdtük az Újvidéki Színházban Az ember tragédiáját. El nem tudtam volna képzelni, hogy így is lehet értelmezni és színre vinni, ahogy ő csinálja. És jól tudja vezetni az embereket a színházban. Tudja, hogy kinek mennyi teret kell adni, mennyire engedheti el a gyeplőt. Ismeri a kulcsokat az emberekhez.

Hogyan zajlottak a próbák?

Volt olyan próba, ahol félórákat késtek a fő művészek, de akadt olyan próba is, ahol minden percre pontosan zajlott. Mikor a főszereplők késtek, az járt a fejemben, hogy ez hogyan lesz kész a bemutatóig, meg mit gondol az az ember, aki fél órát késik egy próbáról, hogyan akarja ő megoldani azt a szerepet? De annyira kreatív volt még a szétesés is, hogy minden előrehajtotta az előadást, és megcsináltuk időre.

Mennyiben különbözik a Kokan-féle koncepció az eredeti darabtól?

Ha megnézed az előadást, felteheted a kérdést magadnak, mi köze ennek a Hajhoz? Áthelyezve a mai időbe, egy antiglobalista tüntetésnek vagyunk a részei. Ha figyelembe veszed a ’68-ban készült Haj lényegét, az maga a lázadás. Ami a két előadásban közös, az a hit, amivel lázadnak, és a változtatni akarás szenvedélye. A dalok maradtak, viszont egyik-mćsik más értelmet nyer az előadásmód különbözősége miatt, illetve némelyek szövegükben is változtak.

Milyen nyelven hangzanak a dalok?

Szerbül. Amikor megkaptuk a szöveget, csak hüledeztem, hogy hogyan is fog ez a szöveg hangzani a zene mellett, de egész jók lettek. A darabban egy nem szerb szövegrész van, van egy magyar kismonológom, a „hogyan kerüljük el a behívót, és hogyan ne menjünk háborúba?” - sorakoztatjuk fel az ötleteinket, és ez magyarul hangzik el, bár a darab nagy részében szerbül játszom.

Mennyire volt ez nehéz ? Hiszen nem anyanyelved a szerb, bármenyire is jól beszéled.

Nem éreztem nehéznek. Jók voltak a kollégák. Bármikor elrontottam a hangsúlyt, mindjárt kijavították. Tudni kell, hogy Debellácson a falu fele magyar, fele szerb, abban az időben otthon nem voltak még magyar adások az Újvidéki Televízió műsorán kívül. Szerb nyelvű adásokon nőttem föl, mondhatom, hogy közel anyanyelvi szinten beszélem, így nem volt túl nagy akadály.

Érdekes kezdeményezés volt Kokan részéről, hogy amellett, hogy tartott egy hagyományos bemutatót, volt egy gálabemutató is, borsos jegyárakkal.

Igen, hét-, és tízezer dinár között mozgott aznap a belépőjegyek ára, a helytől függően. Nekünk nagy ez az összeg, de ha figyelembe vesszük, hogy Belgrád milliós nagyváros, több ezer minden mérce szerint tehetős polgárral, akkor a teltház teljesen normális, még ilyen jegyárak mellett is. Ezeknek az embereknek a kilencven százalékának presztízskérdés volt, hogy ott megjelenjenek, míg a maradék tíz százalék valóban a kultúra fontossága miatt jött el. De így a maradék kilencven százalék is támogatta a kultúrát.

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40
Minden bejelentésre reagálnak
Minden bejelentésre reagálnak
A szociális központ és a vöröskereszt minden bejelentést leellenőriz – Az egészségházban napközben lehet melegedni - Kishegyesi helyzetkép Topolya-Kishegyes
21:38

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -