Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

Létezik-e vajdasági magyar szélsőjobb?

Badis Róbert: A vajdasági magyar politikai palettán nincs jelen – Losoncz Alpár: Régiónkban manipulálnak a szélsőség fogalmával


Miután Ivica Dačić belügyminiszter szélsőjobboldali váddal illette az ötödik vajdasági magyar pártot, a Magyar Remény Mozgalom közleményben utasította el azt. Mint megjegyezték, a belügyminiszter ezt az állítást semmilyen bizonyítékkal sem támasztotta alá, és igazából nem is tudja alátámasztani. Úgy vélik, hogy nagy veszélyt jelent, ha egy szerb vezető politikus ilyen kijelentéseket hint el a köztudatban, minden realitást és objektivitást mellőzve.

Ezért várjuk a miniszter úr magyarázatát a szóban forgó esettel kapcsolatban – írták közleményükben.

Egy napra rá, vagyis csütörtökön a belügyminiszter vádjai miatt Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke visszavonta pénteki pártközi tanácskozására szóló, László Bálinthoz, a Magyar Remény Mozgalom elnökéhez címzett meghívását. A VMDP vezetője levelében arra szólította fel az MRM vezetőjét, hogy a nyilvánosság előtt tisztázza, valóban van-e átfedés a párt és a magyarországi szélsőjobboldal szervezeteiben működő vajdasági fiatalok között.

Nem lenne jó, hogy amíg az MRM-mel kapcsolatos tisztázódás meg nem történik, Ön elnökként legyen jelen egy magyar pártközi találkozón – jegyezte meg levelében Ágoston András.

Felvetődik a kérdés, vajon létezik-e vajdasági magyar szélsőjobb?


SZERENCSÉTLEN NÉVVÁLASZTÁS

A szélsőjobb politikai értelemben olyan ideológia, amelynek központi eleme a saját csoport, általában nemzet felsőbbrendűségének hirdetése, fejtette ki lapunknak Badis Róbert szociológus. Mint megjegyzi, a szélsőjobboldalra jellemző a túlzott hazafiasság, a szélsőséges nemzetimádat. Általában kisebbségellenesség és bevándorlóellenesség is jellemzi ezt a politikai irányzatot, retorikájában kirekesztő. A demokráciával szemben inkább tekintélyelvű politikai berendezkedést támogat.

A fenti értelemben egyik vajdasági párt sem tekinthető szélsőjobboldalinak. Egyik pártnak programja, retorikája sem jellemezhető (vádolható) szélsőjobboldalisággal. A Magyar Remény Mozgalom névválasztása véleményem szerint nem túl szerencsés, mivel a névnek nosztalgikus irredenta konnotációja is lehet (szerbül: Pokret mađarske nade). Ezenkívül a párt kommunikációjában Vajdaságot konzekvensen Délvidékként emlegetik, amely a többségi nemzet részéről értelmezhető úgy is, hogy irredenta céljaik is lennének a pártnak – vélekedik a szociológus.

Mint megjegyzi, programjukban ez egyáltalán nem jelenik meg, ellenkezőleg, a kisebbségben élő magyarokkal együtt élő többi nemzettel való kapcsolatok bővítését tűzik ki célul. Az alapszabályukban azonban nem a délvidéki, hanem a szerbiai magyarság érdekképviseletéért szállnak síkra.

Summa summarum: véleményem szerint nincs jelen a szélsőjobb a vajdasági magyar politikai palettán – zárta szavát Bódis Róbert.

SZABAD PRÉDA A FOGALOM

Losoncz Alpár egyetemi tanár lapunknak megjegyezte, hogy már korábban is kifejtette a nyilvánosság előtt erőteljesen negatív véleményét a magyar jobboldal egyes szegmentumai, különösen a Jobbik fellépése kapcsán. Radikalizmusukat nem tartja összeegyeztethetőnek a fenntartható kisebbségi törekvésekkel.

Ebből kihüvelyezhető, hogy mit gondolok az esetleges itteni másolataikkal kapcsolatban. Ugyanakkor a zavarodottság jellemez, amikor e helyzetről gondolkodom. Először is, e párt, amelynek betiltását a Belügyminisztérium kilátásba helyezte, rejtőzködik, nekem meg nincs kedvem ahhoz, hogy homályba vesző dolgokról álláspontokat fogalmazzak meg. A második vonatkozás abban merül ki, hogy régiónkban manipulálnak a szélsőség fogalmával. Valójában szabad préda a fogalom, és a manipuláció lehetősége adott – fejti ki az egyetemi tanár.

Szavai szerint megtörténik, hogy a fogalom olyan esetben is szerepel, amikor valaminek az ürügyén valakit denunciálni akarnak, vagy egyéb célokat kívánnak elérni. Ezért, ha azt feltételezzük e pártról, hogy szélsőséges, szinte semmit nem mondtunk.

Amúgy én soha nem használom e fogalmat. Nem világos, hogy a Belügyminisztérium miért most lép elő ezzel az előrevetítéssel. Hol voltak egy hónappal ezelőtt? Miért nem szóltak? Mintha a szerb állam szervei között nem lenne megfelelő koordináció. Vagy éppenséggel vártak arra, hogy meghatározott szándékkal most dobják be a köztudatba. Hiszen föltételezhető, hogy a releváns tényeket akkor is ismerték – tette hozzá Losoncz Alpár.

Vélekedése szerint jobb lenne ha a Belügyminisztérium tiszta vizet öntene a pohárba, feltárná a nyilvánosság előtt, hogy milyen adatokkal rendelkezik, hogy mi is tisztán lássunk. Egyébként marad a zűrzavar és a zavarosban való halászás.


Hozzászólások
2010. március 01. 02:32 | #58

gittegyletes, magyarságukat nem vállaló "szociológusok" véleménye nem mértékadó és nem mérvadó

2010. február 28. 23:49 | #57

#56 Teleki

Mondd ki a Trianon szót.

Ha esetleg neonáci bűnöző szeretnél lenni, akkor kérdezd meg, hogy milyen bizonyíték van a Holokauszt™ állítólagos 6 000 000 áldozatára.

2010. február 28. 23:23 | #56

Szeretném ha valaki megmondaná már hogy mit tegyek hogy szélsőjobboldali legyek.

2010. február 28. 09:48 | #55

Közben fordultam egyet az udvarban és mégis lehetségesnek tartok a kisebbségi szélsőjobbot, legalábbis rövid távon. Valami "csodafegyver" segítségével a többség fölé kerekedhet a kisebbség egy időre, de tartósan nem tartom valószínűnek.

2010. február 28. 08:58 | #54

Én inkább úgy tenném föl a címben szereplő kérdést, hogy "Lehet-e egy kisebbségi párt szélsőjobbos?". Azért, mert ha nem kifejezetten az asszimilációra törekszik (lennének támogatói egy ilyen törekvést nyíltan felvállaló kisebbségi pártnak?), akkor teljesen természetes hogy jobboldali lesz, de szélsőséges egyszerűen nem lehet, hiszen sose uralkodhat a többségi nemzet fölött, legfölljebb csak helyi szinten és akkor is igen kesztyűs kézzel kell bánnia a többségi nemzet képviselőivel.

Summa summárum, a címben szereplő fölvetés értelmetlen.

2010. február 27. 21:06 | #51

Úgy bizony, hogy odaadja, MINT kARLOBAGOT IS

ÉS A FELEDÉST KÖNNYÍTI A JÓ TOKAY ASZÚ , a la .....OR BÁN

2010. február 27. 20:58 | #50

vazelin abban tévedsz hogy szükség van csontra a marakodáshoz.SZerinted Nikolity HONA ALATT A vmsz-el majd oda adja Koszmetot Europáért?

2010. február 27. 20:43 | #49

Közeleg választás Szerbiában is, nem árt helyfoglaló helyet foglalni.Diákkorunkban már félórával a busz érkezése előtt adáz harc folyt a legjobb helyfoglalóhelyért,hát valahogy igy néz ki a mai szerbiai politikai porond is.Bedobták a csontot a magyarok közé,hagy marakodjanak,addig sem foglalkoznak valami érdemlegessel.A legszörnyűbb forgatókönyv az lenne ,na netalán megint összefognának ! It azonnal el kell ismerni , hogy egy- két magyar mikropárt keményen rástartolt a láncos kutyák aranyérmére.A szerb pártok sincsennek jobb helyzetben(persze ez miatt nem szakad meg szívem).Mit is kell nekik megmutatni a választóknak?

1.Ki itt a legnagyobb szerb!

2.Ne damo Koszovo!

3.Európaibb vagyok!

4.Bla,bla,bla...és igy a végtelenségig.

Egymást sem kímélik,például dacsics lecsücsültette Nagybecskerek demcsi vezérét,cserébe kikezdték a dacsics jobbikját.Nem kímélik az egyházat sem,nehogymár hitele legyen és befolyásolya a tömegeket.Lesz még bombasztikus hír,de ettől még nem lakik jól a nép és az euró sem fog látványossan javulni!

2010. február 27. 20:34 | #48

Abban igaza van Kemény uram hogy nem tudtunk szot érteni egymással. Még a 80 -as évek elején vezettem a munkásgyülést.Mindenki szavába belevágott mert Ö volt A KOMM. Várj xy még szot kapsz. Tessék xy tiéd a szo. Nisam ti ja xy nego YX szoval szerbesitette a nevét. Mikor rám nézett mintha tükörbe nézett volna. A VMSZ- GYÜJTÖ PÁR az Ön szavaival élek.

2010. február 27. 20:07 | #46

Kemény uram,az idézetem már több mint öt éves.Nem figyelt eléggé.Nálam tart a 100 nap Zentával kapcsolatban. Egy konkrétumot kérek mikor szapultam a DP-ét,és befogom a számat.

2010. február 27. 20:05 | #45

Miért állít valótlanságot ikrek? A VMSZ a DOS-os fordulatig az SZSZP ellenzéke volt. A DOS hatalomra jutása után a VMDK-és dr. Páll Sándor volt az aki nem akart az omnibusz törvényre szavazni. Tanulni ikrek, tanulni.

2010. február 27. 19:59 | #44

Nemrégiben még Turi úr a demokrata pártot szapulta. Talán a röszitől kapott egy jó zsíros állást, hogy így módosult a véleménye? Egy fecske pedig nem csinál nyarat, akkor sem ha jó az a fecske, meg akkor sem ha rossz. Ha egy pártot, egyes emberei rovott múltja alapján kellene megítélni, akkor mit szóljunk a DP-ről? A nagybecskereki polgármesterük fél évig vizsgálati fogságban volt. Az ön VMSZ-es igazgatója lehet, hogy rossz ember, de az is lehet, hogy nem, csak nem tudnak szót érteni. Ilyen még a legjobb családban is előfordul. Ennek ellenére nem szoktuk megtagadni családtagjainkat. Többnyire nem. A harag, és a sértődöttség rossz tanácsadó. A nemzetünknek ártunk azzal, ha szétforgácsoljuk a szavazatainkat. Egyébként pedig részben igaza van. Szinte mindegyik pártnak az a célja, hogy hatalmon maradjon, vagy hatalomra kerüljön. A VMSZ ezúttal kivétel volt. Nyugodtan ülhettek, szunyókálhattak volna a képviselőink a belgrádi parlament oroszlánbarlangjában, és felemelhették volna a kezüket arra az átkozott költségvetésre. A DP-nek eszébe sem jutott volna sem Szabadkán, sem Magyarkanizsán, sem Zentán cirkuszolni, és magyartalanítani. Büszkék lehetünk a képviselőinkre, hogy következetesen politizálnak, hogy őket nem lehet megfélemlíteni...sem megvesztegetni... folytassam? Azt hiszem felesleges. Inkább megvacsorázom, és elolvasok egy novellát, - majd nyugovóra térek.

2010. február 27. 19:52 | #43

Kemény-nek szeretettel: VMSZ politika 1990-2000 együttműködés Milosevits rezsimével. 2000-2009 együttműködés a Demokrata Párttal. Akkor a VMSZ kinek aszisztált? Szeretjük nagyon a hatalmat és most vísítunk mint, amikor a malacot vasvillával leválasztják a koca csecséről! Ennyire nem nézhet bennünket madárnak! Találós kérdés: Mi a VMSZ nemzetisége? EURÓ! Ívenként 0,3 EURÓ Cent...

2010. február 27. 19:33 | #42

Kemény uram,érdekes a politikai számtana.Én másképpen számolnák {1szélsöjobb+1 szélsöbal} elosztva az egyenlö A mindenáron valo hatalmonmaradási vággyal mely felsöbbrendüséggel van füszerezve. Az elmult 9 év tapasztalata által mondom ezt.Zentán ezt érzékeltem tapasztaltam meg,föleg a volt VMSZ-es igazgatomtol. A volt kom.pártitkár és ugyanoda jön vissza dirinek." Mikor nehéz volt lelépett mint a vörös pocok,majd visszajön nyögve a köröszt alatt hogy tanitsa nekünk a piacgazdaságot."Ez egy idézet volt az IB jegyzökönyv.böl.Ez hangzott el tölem

2010. február 27. 19:28 | #41

Tudja 40-es, hogy nagy hülyeséget írt le. Ennyire mafla biztosan nem lehet senki sem. Ennyire maflának azért ne nézze az átlagolvasót sem. A demokrata párt paktált le mindenkivel, hogy kifosszák Vajdaságot, és ebben még egyes szélsőjobbos magyarok is aszisztálnak nekik. Szégyelhetik magukat.

2010. február 27. 19:16 | #40

Vajon mi a sz....- jelenthet ez a#39-es ?:Mindkét ideológia megfér a VMSZ nevű gyüjtőpártban ( aki bármikor felállithat egy magyar GYŰJTŐ TÁBORT is, ha a szendvicses barátjuk megkéri rá Őt - a lista friss, és alapos ...

Sosem birom elfelejteni, hogy a kilencvenes években a Nikolityék irogatták össze egy katalógba a magyar vagyonosok házait - fényképekkel ellátva, stb. Most már erre a nagy fárasztó munkára nincs szükségük, MEGCSINÁLTÁK HELYETTÜK a VMSZ esek. Bravó

2010. február 27. 19:04 | #39

1szélsőjobb+1szélsőbal elosztva kettővel, az egyenlő, jobbközéppel, vagy balközéppel. Mindkét ideológia megfér a VMSZ nevű gyüjtőpártban. A szélsőségek már nem.

2010. február 27. 18:48 | #38

Kedves Péter Zsolt, helyesbítenék...a VMSZ egy SZÉLSŐBAL pártá alakul...amely a magyar érdekképviseletet mellőzi és 2012-re beolvad a SZHP-be Nikolits vajda pártjába (1 hamburger + vizummentes út Budapestig), ha nem vettük észre magyar embereket és pártokat gyaláz az útóbbi időkben pl. revíziónista MPSZ, szélsőjobb MRM... talán radikális VMDK és ős kommunista VMDP...

2010. február 27. 18:09 | #37

Kedves Péter Zsolt! Még ezt a hozzászólást vagy százszor és akkor majd elkezdjük lassan hinni! Munkára!

2010. február 27. 16:40 | #36

Nem is sokára nyílvánvaló lesz mindenki számára, hogy a VMSZ egy SZÉLSŐJOBB pártá alakult! Elég, ha csak az újságot olvasunk...

2010. február 27. 16:21 | #35

Elég ebbe beleolvasni: http://www.magyarszo.com/fex.page:2010-02-23_Buntetheto_lesz_a_holokauszttagadas.xhtml - igény az van rá!



Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX