Játékos és mozgalmas január

Békéscsabán, illetve az ottani Békés Megyei Jókai Színházban a Középeurópai Színházi Szomszédolás elnevezésű program keretein belül volt alkalma a társulatnak vendégszerepelni. E program minden hónapban egy-egy szomszédos ország színházkultúráját igyekszik bemutatni. Színházunknak így alkalma nyílt a januári szerb hónap keretein belül bemutatni az Üvegcipő című előadásunkat. E hónapban az Üvegcipőn kívül a békéscsabai közönség szem- és fültanúja lehetett annak, hogy a Jókai társulata, Gál Elvira szabadkai színésznő főszereplésével, és a szintén szabadkai Hernyák György rendezésében színre vitte azAska és a farkast, Ivo Andrić megegyező című novellájának Zalán Tibor által dramatizált változatát. Emellett egy-egy előadás erejéig ellátogatott Békés megye központjába a szabadkai Népszínház szerb társulata, Neil Simon Glasine (Pletyka) című művével, ugyane színház magyar társulata bemutatta Müller Péter Seress Rezsőről szóló Szomorú vasárnapját Kovács Frigyes rendezésében. Egyébként, az Aska és a farkas január eleji bemutatója előtt a darabot reklámozandó, a Jókai Színház néhány különböző nemű (vagyis mindkét nembéli) és korú rackajuhot (ősmagyar, csavartszarvú juhfajta, egyes példányaik állítólag még megértik, mi is az az „isa pur es homu vogymuk”) helyezett el és ki egy karámba a színház épülete elé. Ottjártunkkor ezek a birkák - remélem a politikai korrektség nevében, hogy ez a kifejezés nem sértő a reklám szereplőire nézve - már a színház épületén belül, egy előcsarnokban voltak elszállásolva. Alulírott olyan lelkesen fényképezte szabad perceiben eme jószágokat, különös tekintettel az egyik kisbárányra, aki minden nőnemű fajtársát jellegzetes, bár érett koskorban természetes módon, hátulról két mellső lábát emezek hátára rakva jelezte, hogy udvarolni szeretne, nem lehet elég korán kezdeni jelszóval, hogy a portás néni megkérdezte: „Ugye milyen érdekes lesz megmutatni otthon a képeket? Biztos ott a városon nem láttak még ilyet.” Mondtam is neki, hogy ilyet tényleg nem, nálunk nem ilyen koraérettek a juhok.

A 420 férőhelyes termet teljesen megtöltötte az Üvegcipő történetére kíváncsi közönség: A tíz éve egyik lakója szeretőjeként élő, vénlánykorba lépett panziótulajdonos, Adél (Jankovics Andrea) soha nem vágyott a házasságra. Amikor azonban beleszeret egy fiatal szoknyavadászba, Császár Pálba (Sirmer Zoltán), tudja, elkerülhetetlen a csalódás. Egyetlen kiutat lát: feleségül veteti magát rég megunt szeretőjével, Sipos Lajos (Giricz Attila) bútorasztalossal, aki már tíz éve éli a maga agglegényéletét Adél mellett. Az étkezés és a szieszta a legfontosabbak a számára, mindenki tudja, ebéd előtt nem is szabad hozzá szólni. Császár viselkedése igazolja Adél félelmét: az első adandó alkalommal elvenne egy gazdag családból származó fiatal lányt. A Sipossal magát elvetető asszony azonban nem tud tőle elszakadni, és még az esküvője napján is a karjaiban találja magát. Kettejük házassága egyedül a házban épp csak megtűrt cselédnek, Irmának (Crnkovity Gabriella) okoz rettenetes fájdalmat, aki reménytelenül szereti a pokróc Sípost. Cserfes őszinteségével nem titkolja érzelmeit, de ezt senki nem veszi észre, talán csak Adél, aki azonban sokára meri bevallani magának, hogy egy koszos kis cseléd a riválisa lehet. Irma elszántan küzd gazdája felszarvazása ellen, amiért az esküvőn világgá is kürtöli Adél és Császár Pál viszonyát. Sipos két csók fejében vásárolja meg a hallgatását, majd az emiatt a felhők között járó és kissé ittas lány durván elutasítja, aki ebbéli nekikeseredésében rossz nőnek áll, de az ő és az erkölcsösebb nézők szerencséjére rendőrök találnak rá, és kimenekítik a "rossz házból”. A harmadik felvonás meghozza számára a várva várt pillanatot: a házassága első napján válni készülő - csak mondja valaki ezek után, hogy régen minden házasság ideális volt - Siposé lesz, aki ezáltal, minő alpári a beteljesedett szerelem, bátor pilótából egyszerű Lajossá avanzsálódik Irma szemében.

Ezt a három felvonásos darabot - mely ilyenformán azt a veszélyt is rejti, hogy egy idő után túl hosszúnak tűnik számára - a békéscsabai közönség lelkesen fogadta. Sajnos, a szerző abbéli igyekezete, hogy a terem és a színház közötti alig néhány méteres távon emberek tömegét szólaltasson meg, kudarcba fulladt; részben amiatt, hogy több kijárat is van, részben az elnyugatiasodó életritmus és az ezzel járó sietés, a közlékenység csökkenése, és részben a büfé előnytelen elhelyezése miatt (egész más épületszárnyban leledzik ugyanis). Viszont az a néhány néző, akit sikerült megkérdezni, pozitívan nyilatkozott a darabról, kiemelve, hogy az egyre modernebbé váló színházcsinálás után jólesett egy klasszikust, méghozzá klasszikus rendezésben látni.

Ehhez a véleményhez csatlakoztak, tértől és időtől függetlenül az adai nézők is, akik február hetedikén láthatták a darabot az ottani művelődési házban, hozzátéve, hogy mindig öröm a számukra látni az Újvidéki Színház vendégszerepléseit. A terem kétoldalán és hátul álló nézők képe is bizonyította, hogy a kultúrára, legyen akármekkora világválság, igenis van igény.