Aki először álmodta színpadra

Azt hiszem, hogy keveset tudunk Paulay Edéről, keveset, pedig értékteremtő művészi munkássága színháztörténetünk nem egy szép, jelentős fejezetét fogalmazta meg a maga módján. Nemcsak a Tragédia színpadra állítására gondolok, hanem például, a Színészeti Lexikonban olvasottakra, miszerint Paulay Edének, az első európai színvonalú rendezőnek a működése korszakalkotó volt a Nemzeti Színház történetében.

De nézzük sorjában: Paulay Ede színészként kezdte pályafutását, 1852-ben. Egy évtizeden keresztül vidéki társulatok tgjaként járta az országot, tanulta a „mesterséget”. 1863-ban a Nemzeti Színházhoz szerződött és haláláig, 1894-ig hű maradt a nemzet legrangosabb színházához.

1878-ban a Nemzeti Színház akkori igazgatójának, Szigligeti Edének a halála után Paulay Ede lett a „drámai szak igazgatója”. Később pedig, 1884-től /miután az Opera önállósult/ egészen 1894-ig, a nemzeti színház főigazgatója.

Paulay Ede több mint másfél évtizedes korszaka, amely a Nemzeti Színházhoz kötődött, a korszerű színjátszás, stílus alapjait teremtette meg. Így például felismerte az összjáték fontosságát, amely kizárta az egyéni mozdulatok és hanglejtések különcködését. A szereplők mozdulatait óvta a túlzásoktól, az egyénieskedéstől. Azonban nagyon ügyelt a kimondott szöveg hangsúlyozására, a kimondott szó akusztikai szépségére és érthetőségére. Ez a fegyelmezett összhang, legalábbis annak keresése, többé-kevésbé sikerrel járt. Mindenesetre pár év alatt elérte, hogy a nagy egyéniségek kezdtek a fegyelmezett, az összjátékot elfogadó, szorgalmazó társulatokba beleolvadni.

Paulay Ede gyakran járt a nagy európai városokba, Párizsba, Londonba, Bécsbe, Berlinbe és igyekezett az ottani színházi élettel megismerkedni, az ott szerzett tapasztalatokkal gazdagítani a magyar színházművészetet. Mindenképpen igazi színházi ember volt a szó legsokoldalúbb értelmében.

Amikor Paulay Ede elhatározta, hogy színpadra állítja Madách remekművét, voltak akik továbbra is azt hangoztatták, hogy a Tragédia színrealkalmazása meddő kísérlet, azonban mind többen voltak azok, akik bíztak Paulay rendezői tehetségében, akik üdvözölték szándékát. Így, a Nemzet tárcaírója megjegyezte: „ Miután hozzászoktatta színészeit a szorgalomhoz és a közönséget a színházbajáráshoz, nevelni kezdte a publikumot tisztán irodalmi jelentőségű színművek adásával. Mikor már így elő volt készítve a talaj, csak akkor nzúlt Madách remekéhez.”

A rendező Éva szerepét a nagy magyar tragikára, Jászai Marira bízta. Ádám megszemélyesítőjéül Nagy Imrét választotta, Lucifer figurájának megformálására a fiatal Gyenes Lászlót kérte fel.

Paulay Ede, aki nemcsak kiváló rendező volt, hanem korának egyik legismertebb dramaturgja is, természetesen színszerűsítette az előadhatatlannak ítélt művet és maga írta a rendezőkönyv teljes szövegét.

Talán érdemes a rendezőnek Az ember tragédiájával kapcsolatos gondjait , és persze az általa törtlnt megoldásokat naplójából felidézni: „Az ember tragédiája nem olyan hosszú, mint a Faust, de mégis messze túlhaladja a rendes dráma terjedelmét. A dalok kivételével 4000 versből áll. Ennyit lehetetlen 3-4 óra alatt –kivált annyi színváltozás mellett- elmondani. Arra, hogy két estére osszam be, nem is gondoltam... mert e költemény cselekvényének nins oly megállapodása, ahol az előadást meg lehetne szakítani, mint a Faust két része közt. A cselekvény egységénél fogva tehát az egészet –bár megrövidítve- egy estére osztottam be. A végső csoportosulást egészen meg kellett változtatnom. Bármily szép és költői az a gondolat, hogy a vásári tömegben föllépett egyének mind a tátongó síron ásnak, körültáncolják s aztán egymásután beléugornak: de egy csomó ember folytonos ugrálása okvetlenül épp az ellenkezőjét idézi elő a célzott hatásnak s itt csakugyan kénytelen voltam engedni a színpad korlátainak s feláldozni egy magában igen szép részletet. A különben is elég hosszú előadás rövidítésére szolgált a 13. szín kihagyása: ez az űr, melyben Ádám Luciferrel röpül. De egy részét áttetem a 14. szín elejére és e kis részlet hidalja át a két színt egymással. A többit mind megtartottam, s csak annyit hagytam ki itt-ott a szövegből, amennyinek hiánya lehetővé tette az egy estén való előadást. Az egész így összevonva 2560 verset foglal magában, az előadás nem hosszabb, mint pl. az Othelló, Lear vagy Hamlet előadása.

Paulay Ede 127 évvel ezelőtt álmodta színpadra Az ember tragédiáját, bizonyítva ezzel annak színpadravihetőségét. Azóta Hevesi Sándornak, a magyar színházművészet egyik nagy egyéniségének a szavaival élve: „Madách költeménye bibliája a Nemzeti Színháznak, amelyet örökké forgat, amelyből mindig tanul s amelyet sohasem fog teljesen kitanulni.” Ez a megállapítás természetesen vonatkozik minden magyar nyelvű színházra.

Befejezéként hangsúlyozni kell a Tragédia nemzetközi megbecsülését. Ugyanis Madách remekművét számos nyelvre lefordították, számos európai színház tűzte műsorára és mutatta be nagy sikerrel. S ez talán érthető is, hiszen Madách olyan művet alkotott, amely abban segít, hogy lélektől lélekig, néptől népekig közelebb juthassunk és jobban láthassuk, érthessük egymást.

Jászai Mari