Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


2010. február 24. - Belföld
2010. február 24.

Be kell tiltani a Magyar Remény Mozgalmat, ha valóban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom áll mögötte – jelentette ki Ivica Dačić belügyminiszter. Szerinte ezt az államigazgatási és önkormányzati minisztériumnak kellett volna kivizsgálnia, mielőtt bejegyezte a pártot.

Erre reagálva a párt közleményt adott ki, amelyben kifejtik, hogy az MRM egy szerbiai kisebbségi magyar párt, mely azzal a céllal jött létre, hogy képviselje mindazon célokat, amelyekre a délvidéki magyar közösségnek rövid-, közép- és hosszútávon szüksége van a fejlődéshez és fennmaradáshoz.

„Határozottan elutasítjuk Ivica Dačić belügyminiszter azon felvetését és állítását, amely szerint az MRM a szerbiai alkotmányt sértve és az ország területi épségét veszélyeztetve működne! Ezt az állítást semmilyen bizonyítékkal sem támasztotta alá, és igazából nem is tudja alátámasztani. Úgy véljük, hogy nagy veszélyt jelent az, ha egy szerb vezető politikus ilyen kijelentéseket hint el a köztudatban, minden realitást és objektivitást mellőzve. Ezért várjuk a miniszter úr magyarázatát a szóban forgó esettel kapcsolatban” – áll a párt közleményében.


Újvidéken 2010. február 20-án hatodik alkalommal tanácskoztak a Magyar Érdekvédelmi Fórum (MÉF) szervezetei a magyarság érdekvédelmének aktuális kérdéseiről. A tanácskozás központi témája az új Magyar Nemzeti Tanács megválasztásához való viszonyulás volt.


LDP

Čedomir Jovanović , a Liberális Demokrata Párt vezetője kritizálta tegnap az ellenzék egy részét, amiért az visszaél a polgárok elégedetlenségével.


Dinár

A tegnapi történelmi mélypont után ma tovább gyengül a dinár árfolyama, ami 0,2 százalékkal ér kevesebbet, így a középárfolyam 99,3504 dinár lesz.


Albánok

A szerbiai albán kisebbségnek még 7500 aláírást kell összegyűjtenie ahhoz, hogy közvetlen módon választhassa meg nemzeti tanácsát – közölte Riza Halimi, a Demokratikus Tevékenység Pártjának elnöke. Mint mondta, eddig 17 ezren iratkoztak fel a névjegyzékre.


A helyi elektronikus médiumoknak új piac után kell nézniük

Az országban a tavalyi év során 50–60 elektronikus médium szüntette be működését. Közülük sokan szinte örültek is annak, hogy az állam beszüntette őket, ugyanis a fennálló piaci körülmények közepette nem tudtak volna fennmaradni – hangzott el többek között az elektronikus médiumokról és átalakulásukról szóló tegnapi újvidéki tanácskozáson, amelyen több ismert szakember vett részt.


A minisztérium szerint Vajdaságnak nem 2, hanem 20 százalék jut a Nemzeti Beruházási Terv eszközeiből

Szerkesztőségi összefoglaló

A Nemzeti Beruházási Tervért (NIP) felelős minisztérium idén 26 milliárd dinár értékben pénzel különböző projektumokat Szerbiában, jelentette be hétfőn Verica Kalanović miniszter, hangsúlyozva, hogy ebben az évben kizárólag az infrastruktúra fejlesztését pénzelik majd. A tartományi kormány azonban elégedetlenségének adott hangot, ezért a szerb kormánytól követeli a Nemzeti Beruházási Terv projektumaira előirányzott keretelosztásról szóló tervezet módosítását. A tartományi kormány hétfői közleményében az áll, hogy a NIP keretében jóváhagyott projektumok 3,34 százaléka vajdasági, vagyis a NIP által biztosított keret 1,83 százaléka kerülne Vajdaságba. Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője tegnap a Beta hírügynökségnek kijelentette, hogy a VMSZ támogatja a tartományi kormány követelését, amely szerint a Nemzeti Beruházási Tervből növelni kellene a tartománynak járó pénzeszközöket.


Ágoston András és dr. Páll Sándor találkozóra invitálta a többi vajdasági magyar pártvezetőt

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke és dr. Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke tegnap közös levélben találkozóra hívta a többi vajdasági magyar párt vezető tisztségviselőit.


Szerbiában nagyobb gazdasági növekedés várható a korábban előrejelzettől – Csökkent az infláció

Radovan Jelašić, a Szerbiai Nemzeti Bank kormányzója a sajtótájékoztatón (Beta)

Szerkesztőségi összefoglaló

Megszületett a megállapodás Szerbia és a Nemzetközi Valutaalap között a pénzintézet által jóváhagyott készenléti hitel harmadik részletének jóváhagyásáról. A 350 millió eurós összeget a devizatartalékok erősítésére fordítja az ország. A megállapodást meg kell erősítenie a valutaalap igazgatótanácsának is, amire március végén kerül sor.


Nagybecskerek

A Vajdasági Szociáldemokrata Liga nagybecskereki városi bizottsága három tisztségviselővel gyarapodott.



fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers