2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Megelőzés és nézetváltás

A rákellenes küzdelem sikere mindannyiunkat érintő téma, s sokszor, sajnos, hozzáállás kérdése is

s11rak

A rákos megbetegedések számának mérsékelt növekedési időszakát éljük. Ez Vajdaságra épp úgy érvényes, mint Szerbia egészére. Ha hazánkat a régió többi országához hasonlítjuk, figyelmeztető eredményeket kapunk – nálunk jegyzik a legtöbb daganatos megbetegedést évente, a rák okozta elhalálozások számát tekintve pedig csupán Románia előz meg bennünket. Vajdaságban tavaly több mint 9000 új rákos beteg került egészségügyi nyilvántartásba, a férfiak száma valamivel nagyobb a nőkénél. Tavaly több mint ötezren estek e betegség áldozatául. A férfiak körében a tüdőrák a leggyakoribb (a rákos megbetegedések 24 százalékát teszi ki), melyet a vastagbél és a prosztata rákos megbetegedései követnek. A nőknél a mellrák képezi a megbetegedések 24 százalékát, de szintén jelentős a vastagbélrák és a tüdőrák előfordulása is.

Az említett adatokat dr. Marica Miladinov-Mikov ismertette március, a nemzeti rákellenes harc közelgő hónapja kapcsán a tegnap megtartott sajtótájékoztatón. Maguk az adatok azonban nem mondanak el sokat, ha nem tesszük fel a kérdést, mire utalnak, mire próbálnak bennünket figyelmeztetni, ha nem vesszük figyelembe, hogy mitől olyanok, amilyenek, s nem vizsgáljuk behatóan át, mit kellene tenni azok javítása érdekében.

A rákellenes küzdelemmel foglalkozó vajdasági egyesületek szövetségének tegnapi értekezletén a megelőzés és az azzal kapcsolatos teendők részletezésére fektették a legnagyobb hangsúlyt. Dr. Božica Vujošević megismételte a sokat hallott, ám nem eléggé komolyan vett tanácsot: a rendszeres vizsgálatok életet menthetnek. Elmondta, a mellrák legyőzésében például mérföldkő lenne, ha évente legalább egyszer minden nő elmenne vizsgálatra. Prof. dr. Milan Breberina a vastagbélrák elleni küzdelem szlovéniai modelljét említette egy sikeres, kifizetődő példaként. Az említett országban évente több mint 3 millió eurót fordítanak a megelőzést szolgáló vizsgálatokra, mely összeg azonban már öt év múlva megtérül a költséges kezelések számának csökkenése révén. Ilyen gondolkodásra lenne szükség Szerbiában, Vajdaságban is.

Szóba került a dohányzás, illetve a nemdohányzók helyzete hazánkban. Prof. dr. Oskar Hrubik szembeállította egymással a politikai érdekeket és a dohányfüst elleni harcot, s kijelentette, maga az állam kétszínű politikája is akadályozza e harc sikerességét, mert egyrészt támogatja a dohányzás visszaszorítását, ugyanakkor dohánygyárak létrehozását segíti, holmi negyven foglalkoztatott alkalmazásáért.

Prof. dr. Risto Prentović, a Vajdasági Rákellenes Egyesületek Szövetségének elnöke beszámolt arról, hogy a szervezet igazgatóbizottsága már jóváhagyta és összehangolta a márciusra tervezett aktivitásokat.

Úgy döntöttünk, anyagi helyzetünkhöz mérten is, a legcélszerűbb lesz, ha olyan rákellenes küzdelemmel kapcsolatos előadásokat szervezünk, melyeken megmagyarázhatjuk a nyilvánosságnak, hogy melyek a legnagyobb kockázatok, s melyek a megelőzés legfontosabb elemei. E munkába bekapcsoljuk az óvodákat, az általános és középiskolákat, valamint az egyetemeket is – közölte.

A rákellenes egyesületek szövetségénél még számos egyéb ismertető jellegű kiadvány létrehozását tervezik, a szűk anyagi keret azonban ellehetetleníti a munka gyorsabb menetét. Pedig szükség lenne az ilyen kezdeményezések támogatására, hiszen a rákellenes küzdelemre nem csupán márciusban kellene fokozottabban figyelni.

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.

1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.

1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.

1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)

1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)

1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.

1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.

1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.

1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.

1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -