Közös megegyezést az új MNT megválasztásának elveiről
Egyre többen ismerik el, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény nem szavatolja a kisebbségek számára a nemzeti autonómiát, vagyis hogy csak korlátozott kulturális önkormányzatot irányoz elő számukra, azt is állami ellenőrzés alatt. Ettől függetlenül, az adott kedvezőtlen körülmények között is fontos a magyar közösség számára egy új összetételű Magyar Nemzeti Tanács (MNT) megválasztása. Ezért felkéri azokat a vajdasági magyarokat, akik még nem iratkoztak fel a kisebbségi választói külön névjegyzékre, hogy azt március 9-éig tegyék meg. Az MNT eddigi munkájával kapcsolatos (rossz) tapasztalatok szükségessé teszik, hogy a listaállítók a választási listák felállításával kapcsolatban közös megegyezésre jussanak az alapelvekről, amelyeket mindegyik listaállító tiszteletben tartana. A Magyar Érdekvédelmi Fórum (MÉF) szervezetei csak abban az esetben vállalják a részvételt az új Magyar Nemzeti Tanács megválasztásában, ha ez a megállapodás létrejön. Ellenkező esetben a legalapvetőbb feltétele sem lesz meg annak, hogy legitim új MNT legyen. A MÉF 12 elv tiszteletben tartását javasolja elfogadásra: 1. A Magyar Nemzeti Tanácsba (MNT) olyan személyeket kell jelölni, akik élvezik a vajdasági magyarok bizalmát, és eddigi munkájuk során eredményesen kiálltak a közösségi érdekek érvényesítéséért, akiket nem az anyagi haszonszerzés, hanem a magyar közösség jogainak az érvényesítése vezérel. 2. Az MNT tagja munkaviszonyban/hivatásosan más köztisztséget nem tölthet be, ha ilyet már betölt, arról le kell mondania, illetve választania kell, a két tisztség közül melyiket vállalja az „egy ember – egy munkahely/tisztség” elv alapján. 3. Az MNT elnöke kétéves mandátumra választható, eredményes munka esetén azonban még kétéves megbízatásra újraválasztható lehet, vagyis megszakítás nélkül legfeljebb négy évig lehet a testület élén. 4. Az MNT Intézőbizottságának (IB) nem lehet a tagja olyan személy, aki nem tagja az MNT-nek. 5. Az MNT-ben, az IB-ben és azok testületeiben szavatolni kell az arányos területi képviseletet (beleértve a szórványt is). 6. Mindenhol gondoskodni kell a nők, a fiatalok és a civil szervezetek legalább egyharmados részvételéről. 7. Az MNT és az IB elnöke nem lehet ugyanabból a helységből, illetve községből való. 8. Rokoni vagy házastársi kapcsolatban levő személyek nem jelölhetők és nem is válaszhatók az MNT-be. 9. Sem az MNT, sem az IB tagjai nem lehetnek olyan személyek, akiknek a tisztsége – az érdekütközés miatt – akadályt jelenthet a munkában. 10. Az MNT elnöke és az IB tagjai megbízatásuk idejére fagyasszák be esetleges párttagságukat! 11. Büntetett előéletű személyek nem javasolhatók és nem is tölthetnek be tisztséget az MNT-ben. 12. Az új MNT– a nemzeti kisebbségiönkormányzat megvalósítása érdekében – vállalja a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvénynek a civil szervezetek és három magyar párt (VMDP, VMDK és az MPSZ) által 2009. október 20-én és a civil szervezetek által 2007. június 12-én megfogalmazott módosításának beterjesztését! A MÉF elfogadhatatlannak tartja azt, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a magyar választói névjegyzék összeállításának ügyét kisajátítva magánakciójával megakadályozta, hogy a névjegyzék teljessé válhasson. Felszólítjuk a VMSZ-t, hogy haladéktalanul és maradéktalanul adja át az összes nála levő feliratkozási kérelmet a helyi önkormányzati szerveknek. Ha nem teszi meg, akkor komoly vétséget követ el, és lehetőséget ad a visszaélésekre. Újvidék, 2010. február 22. 1. Nagy Margit elnök – Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Újvidék2. Papp Ferenc elnök – Nagy Sándor Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület, Újvidék3. Gubás Jenő elnök – Aracs Társadalmi Szervezet, Szabadka 4. Czabafy Ágnes elnök – Wass Albert Követőinek Asztaltársasága, Zenta5. Margit Zoltán elnök – Földműves-egyesület, Csóka 6. Miklós Éva irodavezető – Tisza Menti Nagycsaládosok Egyesülete, Zenta 7. Kiss Igor elnök – Magyar Ifjúsági Akció, Polgári Egyesület, Óbecse 8. Bozóki Antal elnök – Árgus Szerbiai Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület, Újvidék 9. Rácz Szabó László elnök – Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), Zenta
Ezeket az egyesületeket, neveket mintha már láttam volna korábban így együtt. Mennyi elnök! Kíváncsi vagyok tagság van-e mögöttük. "Wass Albert Követőinek Asztaltársasága" - a hajdújárási kocsmában szok lenni snapszer bajnoksák, őket miért nem vették be?
#4 Nem látja rosszul, csak az a baj, hogy már az első pont kritériumának sem hiszem , hogy van megfelelő ember.Vagyis nagyon nehéz lesz megfelelő embereket találni.
mivel az MNT tagok bizonyos apanázst kapnak, tehát átvitt értelemben fizetett munkahelynek tekinthető, döntéseik akár rövid akár höszútávon kihatnak a magyarság életére, csak olyanok kerülhessenek be akik AKTÍVAN nagykorúak és szellemi képességeikről pszichiátriai bizonylattal kellene rendelkezniük !!