Két hete már rég nem látott hófúvásban, a múlt szombaton dermesztő hidegben, most hétvégén télvégi olvadásban, csepergő esőben mentem a piacra. Mondhatom, hogy mindhárom alkalommal az összefagyott árusok és az igen morcos vásárlók között igyekeztem minél gyorsabban beszerezni a legszükségesebbeket. A téli piacok zordságában azonban mindháromszor eszembe jutott a tavasz és a nyár is: a mediterrán napsütést hozza el ugyanis piacainkra, virágüzleteinkbe a télvégi napokon az egyszerű kis növény, a mimóza.

A ragyogó sárga virágú Acacia dealbata az év első két hónapjában kis sárga bolyhokból álló, kellemes, finom illatot árasztó bugáikkal kápráztat el bennünket. Természetes élőhelyén a mimózafa akár harmincméteresre is megnő. A fajokban rendkívül gazdag akácia nemzetség első példányait a XVII. században Farnese bíboros hozta Amerikából Európába, ahol a fagymentes Földközi-tenger környékén gyorsan elterjedtek. Az akáciafélék igazi haszonnövények: némelyik fajt fája, más fajokat a kéregből nyerhető cserzőanyag miatt termesztenek, a fák vagy cserjék virágát pedig az illatszeripar használja előszeretettel, de az utóbbi időben sok helyütt díszítőnövényként is elterjedt. A mimózafa mindenféle kezelés, hajtatás nélkül kezd el virágozni január elején. Nizzában, Dubrovnikban, Kotorban, Herceg Noviban ilyenkor virágkarneválokat és bálokat tartanak az év első virágainak tiszteletére, hogy megköszönjék a jelképes napsütést, amelyet a különös szépségű, sárga virágok hoznak a szürke, téli időjárásba. Teljes pompájában virágzó mimózafát még nem láttam, de a néhány ágacska egyszerű szépsége és illata is jókedvre derít. Hiszen már minden érzékszervünkkel várjuk a jeleket, s reméljük, a tavasz hírnökei megjelennek tájainkon is...