2012. február 23., csütörtök

Alfréd, Ottó, Lázár, Péter, Alfréda napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

A három ujj

Dán náci katonák a II. világháborúban
Dán náci katonák a II. világháborúban

Szerbiában nagy divat lett a három ujj mutogatása: egy fényes sportsiker utáni öröm kifejezésére, az utcán egy régi barát üdvözlésére és a szórakozóhelyen a kedvenc zeneszámra történő mulatásra is egyre többen a három magasba emelt, széthúzott ujjukat használják.

Ha az országban a többségi nemzethez tartozó egyéntől azt kérdezzük, hogy mióta szimbólum a három ujj, a legtöbb esetben azt a választ kapjuk, hogy amióta az eszét tudja, ő így köszön, így mulat, így örül, s így tették ezt az ősei is. A jelentéséről az emberek 90 százaléka azt vallja, hogy ez a Szentháromság jele, vagyis az apát, a fiút és a Szentléleket szimbolizálja.

Ami a három ujj szimbólumként történő megjelenését illeti, az a II. világháború idejére tehető, amikor a Ravna Gora-i csetnikmozgalom tagjai emelték a magasba a kezüket, és jól látható a hely három ujjuk között. Jó néhány olyan felvétel van, amelyeken horvát honvédek és usztasák a római katolikus pap előtt tesznek esküt, miközben a jobb kezüket a magasba emelik, és széthúzzák három ujjukat. Az usztasák ezt a szimbólumot a német SS-egységtől vették át, s tőlük kölcsönözték el a három ujjas ötletet a dán nácik is.

A horvát állam egykori magas tisztviselői, köztük Ante Pavelić államelnök is három ujjukat mutatva tették le az esküt. A 2009-es horvátországi kézilabda-világbajnokság ideje alatt Mladen Bojinović, a szerb válogatott csapatkapitánya a szerb Press Online-nak azt nyilatkozta, hogy a középdöntős csoportban valamennyi gólja után fel fogja emelni a három ujját, attól függetlenül, hogy a mérkőzéseket Zárában (Zadar) játsszák, ahol a 90-es évek háborús eseményei miatt köztudottan még mindig közutálatnak örvendenek a szerb nemzetiségűek. A történethez hozzátartozik, hogy a 2002-es svédországi Európa-bajnokságon, amikor az akkor még Jugoszlávia néven játszó válogatott legyőzte Horvátországot, a mérkőzés ideje alatt Bojinović felment a szurkolók közé, és vezérszurkolónak kiáltotta ki magát, s a drukkerek az ő felszólításait követték. A horvátországi vb-n adott nyilatkozatában Bojinović azzal érvelt, őt nem érdeklik a horvát szurkolók, s az se, hogy egyeseket zavarja háromujjas gólöröme, ő a szerb drukkereket akarja boldoggá tenni...

Két évvel ezelőtt Boris Tadić is nagy szerepet vállalt a háromujjas üdvözlés népszerűsítésében. A pekingi olimpia megnyitóján Szerbia elnöke mindkét kezét a magasba emelte, s széthúzott három ujjal üdvözölte a szerbiai sportolókat. George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke mindjárt fel is tette a kérdést, hogy ez az üdvözlés mit jelképez? Tadić azt felelte, hogy ez a Szentháromság jele. Egyes hírügynökségek még azt is hozzátették, hogy ez egy régi szerb üdvözlés is.

Az igazság azonban más. Ezt a háromujjas szimbólumot először Vuk Drašković mutatta Nova Pazován, s nem sokkal utána a 1990-es években a boszniai háborúban honosodott meg. A Szerb Megújhodási Mozgalom vezetői szerint ez a 90-es évek elején az ő három követelésüket jelentette, s ezt mutatták az országot vezetőknek, hogy teljesüljenek a kéréseik. Srđan Srećković, az SZMM alelnöke a Kurirnak azt nyilatkozta, hogy a három követelésen kívül a három ujj Szent Szávát, Njegošt és Karađorđét is jelentheti. Amikor 1995-ben a jugoszláv kosárlabda-válogatott megnyerte az Európa-bajnokságot, valamennyi játékos a jobb kezét és a három ujját emelte a magasba. Saša Đorđević akkor azt mondta, hogy nem provokációként csinálták, egyszerűen ez Szerbia, ezek vagyunk mi, és ez vagyok én, semmi több”. 2007-ben, amikor az Eurovíziós Dalfesztiválon a későbbi győztes Marija Šerifović a maximális pontszámot kapta Bosznia-Hercegovinától, a három ujját mutatta a kamerának, amiből egy kisebb botrány is kialakult, de mint minden csoda, az is csak három napig tartott.

Ezt a szimbólumot csoportosan a szélsőségesek kezdték el mutogatni a harcmezőkön, s a jelentése nemzeti büszkeséget és dacot fejezett ki. Egyesek szerint valóban jelentheti a Szentháromságot, de ebben az esetben a pravoszláv szerbségnek a jele, mivel a pravoszlávok három ujjukkal vetnek keresztet. És talán ez a leglényegesebb dolog az egészben, hogy jó néhány, a témában járatos személy szerint az összefogott három ujj a Szentháromságot jelenti, a széthúzott pedig annak az ellenkezőjére, vagyis a Szentháromság tagadására szolgál. Jól emlékszünk még azokra a televízió által közölt felvételekre, amelyeken szerb katonák a három ujjukat mutogatva jelezték a kamerának, hogy elfoglaltak és kifosztottak egy várost, s közben az Ez itt Szerbia-rigmust kiabálták. A sporteseményeken szerencsére egyre ritkábban, de még mindig előfordul, hogy néhány nacionalista a három ujját a magasba emelve a Nož, žica, Srebrenica (Kés, kötél, Srebrenica) mondatot skandálja. Szerb honlapokon megjelenő írásokban és a cikkek végén található kommentárokban nagyon szerb nemzetiségű egyének azt ajánlják, hogy mindenki kerülje a széthúzott három ujj használatát, s térjen vissza az összefogott három ujjra, vagy mutassa a nemzetközileg is használt kétujjas jelet, ami a győzelemnek, vagyis a V betűnek (victoria) a jelképe.

Jelen pillanatban erre semmi esély nem mutatkozik, s hogy a helyzet még furcsább legyen, vajdasági magyarokat is láttunk már széthúzott három ujjal fényképezkedni. Mindenkinek a saját dolga, hogy mit csinál, de legalább nézzen utána, mielőtt mutat valamit, hogy az mit is jelent. A legtöbb vajdasági magyarnak a boszniai háborúban készült felvételek és a Koszovóért tüntető tömeg jut eszébe a széthúzott három ujj láttán. Hiába mutatja a vajdasági magyar a Szerbiában élő többségi nemzetnek a három ujját, s próbálja meg elhitetni a környezetével, hogy az itt élő magyarok még a szerbeknél is nagyobb szerbek, ugyanis amikor felemeljük a három ujjunkat és megszólalunk szerb nyelven a magyar akcentusunkkal, akkor nevetség tárgyává válunk. A kérdés prózai, de megkerülhetetlen: hiányzik ez nekünk?

Ante Pavelić magasba emelt jobb keze és három ujja a Hrvatski Narod címoldalán

Ante Pavelić magasba emelt jobb keze és három ujja a Hrvatski Narod címoldalán

Az Inter játékosai, a szerb Dejan Stanković és a portugál Luis FigoAz Inter játékosai, a szerb Dejan Stanković és a portugál Luis Figo
Boris Tadić Pekingben így köszöntötte a szerbiai sportolókat
Boris Tadić Pekingben így köszöntötte a szerbiai sportolókat
Dejan Udovičić, a szerb férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya – a sors
Dejan Udovičić, a szerb férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya – a sors műve, hogy a három ujját épp a lengedező magyar zászló előtt emelte fel
Hozzászólások (6) Szóljon hozzá Ön is!
2010. március 06. 08:47 | #6

Azt mutogatják hogy Három a magyaré! Csak nem tudnak róla

2010. március 06. 07:53 | #5

..a felelet: nem hiànyzik...bàris nekem nem

..még a hàtam közepére sem kell fotnak

2010. március 06. 03:37 | #4

Most nagyon szomi vok!!!

Nagyon gusztustalan ez a cikk.

:-(

2010. február 23. 16:43 | #3

Egy az biztos, annak akinek magyar hangsúlya van a szerb nyelvben, nem ajánlatos használnia.

Reménykedjünk, sikerülni fog
Reménykedjünk, sikerülni fog
Igazi téli csendélet lengi körül a bánáti Szentmihályt, az arra járó nem is sejti, mekkora erő tartja egybe az első pillantásra alvó falut Közelkép
22:14
„Akciónk a készlet erejéig tart”
„Különleges ajánlatunk csak erre a hétre szól” – Vajon tényleg kedvező áron jutunk hozzá az ilyen módon hirdetett termékekhez, szolgáltatásokhoz? Vonalkód
22:09

KÉPEKBEN rssfeed
(fotó: Beta/AP) (fotó: Beta/AP)
Jégszobrok
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Jó reggelt!

Egy rossz szó sem érheti a még hatalmon levő kormányunkat. Az állandó elégedetlenkedők és az ellenzékiek ugyan folyamatosan ócsárolják minden lépését és intézkedését, amiben sok igazság van, ugyanakkor szem elől tévesztik, hogy úgyszólván együtt lélegzik a néppel, és esetenként még a népi mondások tartalmát is hajlandó törvénybe foglalni.

Vegyük például a vagyonadót. Mindegy, hogy az ember házat épít vagy lakást vesz. A saját családi tető megszerzésébe legalább fél életét beleöli. Megvonja magától a jobb falatokat, nem jár nyaralni és telelni, a használt ruhákat árusító üzletekből öltözködik, miközben fogalma sincs arról, hogy lakhelyén merre található a könyvesbolt. Olvasásra ugyanis nincs ideje, mert ha csak egy mód van rá, pótkereseti lehetőségek után kutat.

Szóval húsz-harminc évig kulizik, míg végül (önmaga előtt büszkén) beköltözik a sajátjába. Ha ez az év valamelyik negyedének végén történik, jószerével be sem csukta rendesen az ajtót, csenget a postás és hozza a vagyonadócsekket.

Vidéken, úgy tudom, megfizethető összeget követel az önkormányzat, a fővárosban azonban egy átlagos kétszobás lakás tulajdonlásáért évi tizenkétezer dinárt is bevasalnak rajta.

Káromkodik veszettül, de fizet. Dühében azonban eszébe sem jut, hogy a kormány csak a népi mondást tartotta szem előtt, amikor törvénybe iktatta ezt a sarcot.

„Aki panaszkodik, vegyél el tőle, aki pedig dicsekszik, adjál neki”.

b-h
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős, ködös idő lesz. Gyönge, változó irányú szél fúj. A hőmérséklet hajnalban –1, nappal 4 fok körül alakul.

Az ország területén: borús, ködös időtől tarthatunk, csak a hegyvidéken oszlik szét a felhőzet. Gyönge, változó irányú szél fúj. Hajnalban a hőmérséklet –7 és 1, nappal –1 és 5 fok között ingadozik.

Távolabbi előrejelzés szerint: csütörtökön túlnyomórészt napsütésnek örülhetnek, reggel ködképződéssel, Vajdaságban felhős idővel kell számolni. Pénteken felhősödik, eső, havas eső esik. Szombaton borús, szeles idő, délelőtt havazás lehetséges, csak Vajdaságban lesz mérsékelt felhősödés, de az éjszakai órákbakban itt is havazik.

Európában: jobbára beborul a brit szigeteken, Franciaországban, Skandinávia déli részein, északon pedig havazik. A Balkán-félszigeten szintén szomorkás idő lesz, máshol kisüt a nap. Erős szél fúj Nagy-Britannia északi vidékein és az Északi-tengeren. A leghidegebb Moszkva –1, a legmelegebb Lisszabon 15 Celsius-fokkal.

1440
Kolozsváron megszületett Mátyás magyar király (1458-1490).

1932
Budapesten 81 éves korában meghalt Lukács László, aki 1912-13-ban Magyarország miniszterelnöke volt.

1685
Megszületett Georg Friedrich Händel német-angol zeneszerző. Nagy sikerű szerzeményei oratóriumai (Messiás; Izrael Egyiptomban; Salamon), operái (Imeneo; Agrippina; Julius Ceasar) és szvitjei (Vízizene).

1744
Megszületett Mayer Amschel Rotschild bankár, a világhírű Rothschild üzleti dinasztia megalapítója.

1821
Rómában 25 éves korában meghalt John Keats angol romantikus költő, akinek fő művei: "Endymion", "Izabella vagy a bazsalikomcserép", "Hyperion", "A Szent Ágnes-este", "Lamia".

1828
Meghalt Fazekas Mihály író, költő, botanikus, a Lúdas Matyi írója, a debreceni Füvészkert tervezője.

1885
Megszületett Komarnicki Gyula hegymászó, útikalauzíró.

1905
Létrejött a Rotary Club - a világ legelső, szolgáltató klubokat magában foglaló szervezete - az Amerikai Egyesült Államok Illinois államában, a Rotary Club of Chicago megalakulásával.

1938
Prágában megszületett Jiri Menzel Oscar-díjas cseh rendező, színész, a csehszlovák új hullám egyik alkotója (Sörgyári capriccio).

1944
Meghalt Leo Hendrik Baekeland, a Velox fotópapír és a bakelit feltalálója.
!

Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.

Az eset Heidelbergben történt. A Neckar folyón úszott a pingvin, az emberek pedig úgy látták, hogy jégtáblához fagyott a madár. Több se kellett a buzgó állatvédőknek: menten telefonáltak a rendőrségnek, amelynek emberei elég dühösek lettek, amikor szembesültek azzal, hogy feleslegesen száguldottak pingvint menteni. Az állat csak plüss volt, a jégtábla viszont valódi. A rendőrség szerint feltehetően viccből fagyasztották valakik jégtömbbe és indították útjára a folyón – adta hírül a brit Metro újság.

Nem ez az első eset, hogy Németországban műállatot mentett a hatóság. Éppen egy éve 25 tűzoltó küszködött egy tóra fagyott hattyú életének a megmentéséért, mígnem kiderült, hogy ők is csak műanyagmadárért vesződtek. Az a mentés Straubingban történt, a műhattyú viszont nem viccből került a tóra: horgászok hagyták ott, hogy elijessze a halevő madarakat.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -