Kanadai levél a Magyar Szónak
Tartalmas, kemény küzdelmekkel teli, kihívásokkal és váratlan fordulatokkal tarkított hét áll 21. vancouveri téli olimpia mögött. Az eddigi felmérések eredményéből azonban a szervezők arra következtetnek, hogy mind a sportolók mind pedig a nézősereg elégedett a versenyek menetével, az olimpiai eredményekkel. Bár a seregszemle lázában, a színfalak mögött történő események általában eltörpülnek, mégis érdemes szólni, érdekes tudni róluk. Ezekből válogattam egy csokorra valót.
Tenisz
Patrick McEnroe kapitány kihirdette az USA keretét a március 5-e és 7-e közötti belgrádi Davis-kupa meccsre, így immár hivatalos, hogy az amerikaiak Andy Roddick nélkül lépnek fel az Arena csarnokban. McEnroe csapatában ugyanis John Isner, Sam Querrey és a Bryan -fivérek, Bob és Mike kaptak helyet. A szerb válogatott a nagy csatának ígérkező meccsen feltehetően a Novak Đ okovi ć , Janko Tipsarević, Viktor Troicki és Nenad Zimonji ć négyessel szerepel.
NBA liga
A Utah csapata már 13. győzelmét ünnepelte a legutóbbi 15 meccsen, és a nyugati főcsoport összesített táblázatán az előkelő negyedik helyre lépett. A nagy múltú csapat ezúttal megalakulásának városában, Nem Orleansban húzta el vendéglátója nótáját, amely soraiban Peđa Stojakovic 24 ponttal volt a legjobb. A meccs hőse az egyik Paul volt, de nem a hazai Chris , aki sérült, hanem a Jazz kosarasa, Millsap , aki 13 kísérletből 11-szer talált az abroncsba. Nem tágít az Orlando sem, amelynek soraiban Dwight Howard remekelt 33 ponttal, 17 lepattanóval és 7 blokkolással.
Röplabda
A szerb női röplabda-kupa elődöntőjében a szabadkai Spartacus március 6-án Belgrádban a C. zvezdával mérkőzik, a másik párt pedig a pancsovai Dinamo és a belgrádi Poštar alkotják. A Spartacus szerdán este saját csarnokában 3:0-ra legyőzte a Kleket és 5:3-as összesítéssel jutott el a négyes döntőre, amelyen a sorsolás szeszélye révén nem juthat a nagy döntőbe, noha az erőviszonyok alapján megérdemelné azt.
XXI. TÉLI OLIMPIA, VANCOUVER - A szlovén Petra Majdič nagyot esett a bemelegítésen, majd négyszer állt rajthoz és bronzérmet szerzett – Lindsey Vonn okosan nyert aranyat, Anja Paerson fájdalmas landolása volt a nap képe
Petra Majdi č neve tekintélyre parancsoló a sífutónők körében, ám a 30 éves sportolónőnek még nem adatott meg, hogy olimpián is érmet nyerjen. Szerdán este minden úgy indult, hogy nem is fog, a tetejébe úgy jár, mint a svéd Anja Paerson , aki látványosan nagyot esett a női lesiklásban, és helyezetlen maradt.

GYŐZTES
Joseph Blatter
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke üzenetet küldött a dél-afrikai világbajnokságon résztvevő 32 válogatottnak, hogy segítsenek a haiti embereken, akik elveszették mindenüket a földrengés során. Blatter kiemelte, hogy a FIFA statútuma 73.1-es cikkelye arra kötelezi a világbajnokságon résztvevő válogatottak labdarúgó-szövetségeit, hogy a március 1-je és június 11-e között lejátszott barátságos mérkőzések során szerzett bevételük két százalékával támogassák a rászorulókat.
Labdarúgás – Bajnokok ligája
Arséne Wenger a svéd Martin Hanssonnak magyarázza a bíráskodás szabályait A címben szereplő két név közül az első valószínűleg sokkal ismerősebb a focivilág ismerőinek, ugyanis az Arsenal második számú kapusáról jóval többet szólnak a hírek, mint a svéd partjelzőről, Dag-Roger Nebben ről. Hogy mi a közös kettejükben? Az, hogy előbbi saját csapata vesztét okozta, utóbbiról pedig a Fiorentina tábora nem fog soha dicshimnuszokat zengeni.
