Nyersanyag nélkül
– Fennáll annak a lehetősége, hogy be kell szüntetnünk a munkát, mert nem tudjuk pótolni a NIS által lemondott szükséges nyersanyagmennyiséget – mondta Pavlov, majd reményét fejezte ki, hogy időközben egyes külföldi szállítóktól érkezik segítség, ami lehetővé teszi majd, hogy a gyár minimális szinten fenntartsa a termelést. Pavlov hozzátette, hogy ez mindenképpen veszteségeket fog okozni a gyárnak, mégpedig a szállítás logisztikai költségei, illetve a minimális termelés miatt. Mlađan Dinkić gazdasági miniszter a Petrohemijában tett tegnapi látogatása során kijelentette, hogy „problémák adódtak a NIS-szel a finomítatlan benzin leszállítása kapcsán, ezért beszélni fog a vállalat vezetőivel a probléma megoldása érdekében”. Ekkor még sem a miniszter, sem a gyárigazgató nem említették, hogy a NIS félbeszakította a szállítást, amellyel veszélybe került a Petrohemija üzemeltetése.
2010. február 19. 08:26 | #2
Tadics és Kostúnica a két barát együt adták el a ruszkiknak áron alul.Kis lóvén nem nehéz összeveszni,de ettől függetlenül a magyarok ellen még összefognak,söt még magyar csatlóst találnak !
2010. február 19. 06:36 | #1
Na tessék!
Lassan elkezdjük harapdálni az orosz paradicsomot? Kellett ez nekünk?
Csak ott a baj, hogy amikor már nyakig leszünk a trutymóban, akkora már azok akik ezt a nyakunkba szakitották, nem lesznek felelősségre vonhatók!