A mentor

Mert a múltkor is mi volt? Nem összekevertem a két borítékot? Aztán előbb jelent meg a tiltakozás, a cáfolat, mint az állítás. Lett is belőle galiba, de mivel egy mentor mindig titokban marad, hát nem lehetett őt leváltani se.

Mondtam is a titkárnőnek: elő, vigyázat! Ezentúl újév után postázzuk jókívánságainkat, mert amilyen nagy a jövés-menés mostanság a pártban meg a pártok közt, hát mire odaér, addig az illető vagy pártot váltott vagy leváltották, kizárták vagy eltűnt. Mi majd kivárjuk, kicsibe’-okosba’. Nem írjuk oda a párt nevét, az a legjobb. Vagy e-mailt, SMS-t küldünk csak, az rögtön odaér, bár az olyan ketyerés.

Gyalog mentem be az ofiszba, mert mire a sofőr megfordul a merdzsóval curükkbe, már rég ott vagyok, bár szeretem a rokonyt, és különben is, ő hozza a pipadohányt kis falunkbú’. De ma szivarozhatnékom támadt.

Hej, be szépen indult a nap, mondtam is a titkárnőnek – aki délután a konkurens pártnál faxol és kémkedik nekünk (s persze fordítva, így mindenkinek olcsóbb) –, hogy ma ám rendes kávéból keverje ki nekem a neszkávét, a törökből, ne abból a 3 in 1-es flancból! Az úr mindig úr!

Épp lenyaltam a mézet a szivarról, amikor csörgött a piros pártvonalas mobilom – ki is égettem ijedtemben a laptopomra tett hímzett terítőt, amit a testvértelepülési találkozón kaptam érdemeimért (én nyertem a sörivó versenyt).

Aszongya a pártfőnök, ügy van, gúzsva, szedjem már magam össze, én vagyok az etikai komité elnöke, vezessem le a processzt a renitensek ellen.

Úristen, csupa idegen szó, de még gondolkodni se volt időm, meg minek is: amikor idetettek, azt mondták, csak tegyem, amit mondanak, ne gondolkodjak, sőt, soha semmin ne gondolkodjak. Most meg etika meg renitens?! Még hogy etika... A patika a lábamon, azt értem, meg a patikába megyek fejfájás-csillapítóért, ha túl jól sikerült az esti mulatság a közpénzen. De etika? Erre? Mióta? És hogy renitens? Ez még rémlett is. Viszont itt mindig fegyelem volt, rend, csend és osztalék a zsebbe.

Ám a pártfőnök azt mondta, ha elcsesztem a borítékok kézbesítését, és két nevet nem tudtunk megkülönböztetni itt, a központi etikai bizottságnál, akkor most tessék, folytassam le az eljárást!

De hát nem erről volt szó, főnök, akartam mondani, én azért szegődtem ide, hogy megszervezzem a bográcsfőző-versenyt meg a pálinkafesztivált. Nekem azt mondták, megbízható vagyok, csak írjak alá mindent, amit mondanak, ezért lettem iskolatanács-elnök, a vadászoké, a sportolóké, túl a negyvenen az ifjúsági bizottságé, hitetlen gyaurként az egyházközségé és a szakszervezeté is egy füst alatt (kultúrát nem kértem, direkt). De etikáról sose volt szó, van az erre egyáltalán?

Éreztem a főnök hallgatásán, tán zakatol az agya, de csak a lehallgatógép kattogott. Igazad van, mondta végül, etika itt nincs, de a papíron azt írja, ez is a te reszortod. Mert gondolta a fene, hogy lesz még ügy is. Ha kellett a tűzoltó zenekari karmester-poszt, hát nesze, pakliban kaptad az etikai elnökivel! Oldd meg magad! – mondta, és lecsapta a mobilt.

Elkeseredtem, úgy éreztem, magamra hagytak. Bánatomban felhívtam a mentorom, magyarázza már meg, mi a lócsecs az az etika?

Csak annyit mondott: görögül az, ami latinul a morál. De magyarul újabban már neve sincs.