Mert a múltkor is mi volt? Nem összekevertem a két borítékot? Aztán előbb jelent meg a tiltakozás, a cáfolat, mint az állítás. Lett is belőle galiba, de mivel egy mentor mindig titokban marad, hát nem lehetett őt leváltani se.
Mondtam is a titkárnőnek: elő, vigyázat! Ezentúl újév után postázzuk jókívánságainkat, mert amilyen nagy a jövés-menés mostanság a pártban meg a pártok közt, hát mire odaér, addig az illető vagy pártot váltott vagy leváltották, kizárták vagy eltűnt. Mi majd kivárjuk, kicsibe’-okosba’. Nem írjuk oda a párt nevét, az a legjobb. Vagy e-mailt, SMS-t küldünk csak, az rögtön odaér, bár az olyan ketyerés.
Gyalog mentem be az ofiszba, mert mire a sofőr megfordul a merdzsóval curükkbe, már rég ott vagyok, bár szeretem a rokonyt, és különben is, ő hozza a pipadohányt kis falunkbú’. De ma szivarozhatnékom támadt.
Hej, be szépen indult a nap, mondtam is a titkárnőnek – aki délután a konkurens pártnál faxol és kémkedik nekünk (s persze fordítva, így mindenkinek olcsóbb) –, hogy ma ám rendes kávéból keverje ki nekem a neszkávét, a törökből, ne abból a 3 in 1-es flancból! Az úr mindig úr!
Épp lenyaltam a mézet a szivarról, amikor csörgött a piros pártvonalas mobilom – ki is égettem ijedtemben a laptopomra tett hímzett terítőt, amit a testvértelepülési találkozón kaptam érdemeimért (én nyertem a sörivó versenyt).
Aszongya a pártfőnök, ügy van, gúzsva, szedjem már magam össze, én vagyok az etikai komité elnöke, vezessem le a processzt a renitensek ellen.
Úristen, csupa idegen szó, de még gondolkodni se volt időm, meg minek is: amikor idetettek, azt mondták, csak tegyem, amit mondanak, ne gondolkodjak, sőt, soha semmin ne gondolkodjak. Most meg etika meg renitens?! Még hogy etika... A patika a lábamon, azt értem, meg a patikába megyek fejfájás-csillapítóért, ha túl jól sikerült az esti mulatság a közpénzen. De etika? Erre? Mióta? És hogy renitens? Ez még rémlett is. Viszont itt mindig fegyelem volt, rend, csend és osztalék a zsebbe.
Ám a pártfőnök azt mondta, ha elcsesztem a borítékok kézbesítését, és két nevet nem tudtunk megkülönböztetni itt, a központi etikai bizottságnál, akkor most tessék, folytassam le az eljárást!
De hát nem erről volt szó, főnök, akartam mondani, én azért szegődtem ide, hogy megszervezzem a bográcsfőző-versenyt meg a pálinkafesztivált. Nekem azt mondták, megbízható vagyok, csak írjak alá mindent, amit mondanak, ezért lettem iskolatanács-elnök, a vadászoké, a sportolóké, túl a negyvenen az ifjúsági bizottságé, hitetlen gyaurként az egyházközségé és a szakszervezeté is egy füst alatt (kultúrát nem kértem, direkt). De etikáról sose volt szó, van az erre egyáltalán?
Éreztem a főnök hallgatásán, tán zakatol az agya, de csak a lehallgatógép kattogott. Igazad van, mondta végül, etika itt nincs, de a papíron azt írja, ez is a te reszortod. Mert gondolta a fene, hogy lesz még ügy is. Ha kellett a tűzoltó zenekari karmester-poszt, hát nesze, pakliban kaptad az etikai elnökivel! Oldd meg magad! – mondta, és lecsapta a mobilt.
Elkeseredtem, úgy éreztem, magamra hagytak. Bánatomban felhívtam a mentorom, magyarázza már meg, mi a lócsecs az az etika?
Csak annyit mondott: görögül az, ami latinul a morál. De magyarul újabban már neve sincs.
Nem ő a Mentor, ő csak az édesapja. A Mentort már megnevezték, csak személyesen nem jelentkezett.
Az nem MENTOR, hanem TORMENTOR, a kettő között nagy a külömbség.
Megvan a MENTOR emberek!!! Ő írta A hóhér akasztása című cikket. Tessék elolvasni, meg a hozzászólásokat is!
a párttitkár mega partizán
összeillenek
Zsuzsi neked is...
Potter Harry szerint jobb cím a dementor.
Ezt nehéz lesz überelni, nagyon szellemesen meg vagyon írva! Van a politika ennyire absztrakt.
Alfi, igazad van, majd írok.
Feri
Kedvers Ferenc, irjon előbb ön egy jó cikket, és a beszólásokból majd más megítéli, jó e ? tud e ön tőle jobbat is, DE NE IRÍGYKEDJEN már, az oly alacsony stílusú és szintű antikollegijalitás. Ne szégyenítse önmagát a kispolgárisággal
Gyurikám,
Milyen kevés a hozzászóló? Valami itt nem jött be. Mondom én, tudsz te ettől sokkal jobbat, és szebben...
S.Feri
Mohawk, nagyon tévedsz (33), megkapom és várom, hogy személyesen jelntkezzen.
Csak türelem.
Üdv.Feri
Na még csak ez hiányzik Gyurinak, hogy a Godfather-rel keresztapával kötjék össze, mint ahogy azt Gyula a #34-es hozzászólásában tette. Nem olyan családból származik Gyuri. Aki látta a filmet, Marlon Brando-val, Al Pacino és a többiekkel, egész biztos hogy egyezzik velem. ”Ne ily Mentort adj, ó Istenem, ne ily Mentort adj énnékem”fóhászkodva kérné Gyuri az Istent.
de oda se 1rta, hogy bármilyen egybeesés valós személyekkel és (a napokban) zajlott valós történetekkel a véletlen műve:))))))))))
azám, pofa, de nagy
Ez egy jóízű, jopofa írás. Köszönjük Gyuri.
Igazad van Gyurka. Nem vagy te katona. Inkább zsoldos. A Végel annakidején nemcsaki tanitott, hanem pénzelt is,
Géza
Nekem már megint nagyon tetszik SZHGY írása, már csak azért is, mert nem mindenki érti! Viszont a keresztapát miért hívják mifelénk mentornak?
Feri, kötve hiszem hogy a mentor nevét it megkapod. Lehet hogy majd e-mail-ben, vagy majd egyszer kávézás közben. Külömben még lehet sokan mások is fenn vannak, csak nézik az Olympiát.
Joe
hú, de kivan moderálva.
Modera ! Tudod.....
Mi van?
Mindenki alszik?
Csak én dolgozom?
Várom a Mentort, amíg Godotra várok, így valahogy könnyebb.
Na, majd holnap, holnapután...
Gyurikám, itt nem lesz háromszáz hozzászólás, ahogy elnézem...kifújt az ügy...pedig?
Még nem derült ki egy fontos dolog.
Jó éjt,
Feri
azér vigyázni köll mer a sarokba szorított kutya harap