A túlélés nagymestere (2.)

Gyors földrajzi elterjedésének okaként már megállapítást nyert rendkívüli szívóssága, alkalmazkodási képessége. A döntő tényező azonban különleges szaporodási módozatainak köszönhető, melyek más halaknál nem figyelhetők meg. A következőkben erről lesz szó.
Az ezüstkárász ivarérettségét 2-3 éves korában éri el. A nőstények 100–400 ezer darab, kb. 1,5 mm átmérőjű ikrát raknak le május és július között, de bizonyos megfigyelések szerint még augusztusban is képesek az ívásra. Ívási környezetként elsősorban növényi aljzatot választják. A fitofil szaporodási csoportba tartoznak, azonban szélsőséges körülmények között, az ívási módokban nem válogatósak. A leggyakoribb szaporodási forma a spontán ginogenezis, mint különleges ivartalan szaporodási forma. A triploid ezüstkárászok minden esetben nőnemű (azaz ikrás) egyedek, amelyek szaporodásához nem szükségesek a saját hímjeik („tejeseik”). Az ívásra érett ikrások más halfajokkal, például ponttyal, bodorkával ívnak, és kakukk módjára csempészik ikráikat azok ikrái közé. A lerakott ikrákat más pontyfélék hím ivarsejtjei azonban csak beindítják a petesejt, azaz az ikra barázdálódását, anélkül, hogy a genetikai anyaguk bejutna a petesejtbe. A kikelő lárvák gyakorlatilag a triploid anya génkészletét viszik tovább más fajok segítségével. A kikelő utódok így nem hibridek, hanem tiszta ezüstkárászok. Ivaréretten mind nőstények lesznek, genetikai szempontból tökéletes másolatai az anyjuknak (klónok). Ez a szaporodási mód rendkívül előnyös egy terjeszkedő fajnak, mert nem kell mindkét nemű egyednek bekerülnie egy meghódítandó területre, elég egyetlen nőstény példány is. Viszont egy idő után a túlnépesedett állomány kezdi felélni a lehetőségeit, alultápláltak lesznek; ellenségei, parazitái és kórokozói is elszaporodnak, az egyedszám rohamosan csökken és a fajt kipusztulás fenyegeti, hacsak nem tud átváltani az ivaros szaporodásra. A legújabb vizsgálatok azt mutatják, hogy az ezüstkárász a ginogenezis mellett a kétszülős szaporodásra is át tud állni, sőt a szakemberek szerint képes nemet is váltani.
Mivel én is nagy híve vagyok az ezüstkárász horgászatának, valamit a saját tapasztalatomból is elmondanék.
Akkoriban, a '80-as évek derekán a Palicsi-tavat már jócskán benépesítette az ezüstkárász populáció. Addigi ismereteim szerint az ezüstkárászok mind ikrások voltak. A periódus végén azonban igencsak nagy meglepetésben volt részem. Történt ugyanis, hogy a kifogott ezüstkárászaim között mind több tejes (hím) példányt találtam. Érdekes, hogy ezek a példányok kevésbé hasonlítottak a megszokott igen széles testű ezüstkárászokhoz, hosszabbak voltak, zömökebbek, keményebbek és a színük is elütött a megszokottól, sötétszürkék, platinásabbak voltak, de az ikrások is ugyanezekkel a karakterisztikákkal rendelkeztek. Ugyanakkor, ugyanitt a kifogott, mondjuk (babuskásabb) széles testű ezüstkárászok hagyományosan ezüstösen fehérek voltak. Továbbá, az előzőekben említett egyedek rendkívül harciasak voltak, még a pontynál is erősebben védekeztek. A nagyobb, kiló körüli példányokat nagyon nehéz volt a nádból kikényszeríteni, sok horgom bánta meg akkor. Feltételezésem szerint ezek a halak már ivaros szaporodás által jöhettek létre és a keveredés által a ponty jellegzetességei voltak fellelhetőek rajtuk. Természetesen ez csak feltételezés, teljes bizonyossággal a mai napig sem tudom, valójában milyen típusú ezüstkárászokkal volt akkor dolgom?!

(Folytatása következik)