A Demokrata Párt Zenta községi szervezete szerint e párt, a VSZL és az MPSZ alakít új többséget
Tegnapi számunkban már beszámoltunk arról, hogy Zentán a VMSZ hatalomból való kiszorítása van előkészületben. Erről Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke és Boris Zec, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga Zenta községi szervezetének elnökhelyettese számolt be lapunknak. A két politikus azt állította, a Demokrata Párttal megegyeztek abban, hogy új koalíciót hoznak létre, melyben a VMSZ-nek nem lesz helye, vagyis ellenzékbe kerül. A DP erre azonnal nem volt hajlandó reagálni, viszont tegnap közleményt juttattak el lapunk szerkesztőségébe, melyben megfogalmazzák, hogy a VSZL-lel és az MPSZ-szel fognak községi vezetőséget létrehozni:
„Községünk 2010. évi költségvetési javaslatának kidolgozásakor a VMSZ zentai vezetőségével megegyeztünk, hogy már az új év első napjaiban megkezdjük a községi közigazgatás alapos reformját, amely elsősorban a munkakörök felosztásáról szóló szabályzat elfogadását jelenti, mert a hatékony közigazgatás előfeltétele a helyi önkormányzat eredményes működésének.
Sajnos a költségvetés elfogadása után koalíciós partnereink „elfelejtették” a megbeszélt irányvonalakat, tudatták velünk, hogy a megbeszélt reformokat nem támogatják, ami egy biztos jel volt arra, hogy a közigazgatás munkájának törvény szerinti megszervezése továbbra sem lesz téma a vezetőségi fórumokon. Indítványaink, miszerint a helyi önkormányzat végre foglalkozzon az égető problémákkal, süket fülekre találtak, egyre jobban éreztük a nyomasztó terhet a vállunkon, hogy ilyen felállításban nem tudunk semmi újítást eszközölni közösségünk életében.
Követeltük, hogy összpontosítsunk a városunkban jelenlevő legnagyobb problémákra, amelyek megoldásáért az emberek bizalmat szavaztak nekünk, és ne foglalkozzunk pártjaink helyzetével Szabadkán” – áll a Demokrata Párt Zenta községi bizottságának közleményében.
A közlemény folytatásában a demokraták emlékeztetnek, hogy a 2008-ban lebonyolított választásokon Zenta község választópolgárainak megközelítőleg 70 százaléka a változásokra szavazott, ezért remélik, hogy a DP, a VSZL és az MPSZ által alakítandó községi vezetőség igazolni fogja a megszavazott bizalmat. „Természetesen az új önkormányzati vezetőség továbbra is támogatni fogja művelődési, oktatási, sport- és civil szervezeteink munkáját, és igyekezni fog a lehető legjobb viszonyt kialakítani velük. Teljesen nyitottak vagyunk a többi politikai párttal való együttműködésre is, akik partnereink lesznek városunk felvirágoztatásában, hiszen – habár belgrádi székhelyű párt vagyunk – elsősorban és kizárólag Zenta érdekeit képviseljük” – olvasható a közleményben.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke úgy fogalmazott, hogy a Zentán készülődő események mellbe vágják, de sem a VMSZ-t, sem a vajdasági magyar közösséget nem lehet így térdre kényszeríteni.
– Ez egy újabb fejezete a VMSZ ellehetetlenítésének, tönkretevésének és kiszorításának. Ennek csak látszólag van köze a decemberi költségvetési szavazáshoz, alapjaiban véve arról van szó, hogy minden jel szerint úgy értékelik, a VMSZ-t most ütni és rombolni kell, mert az a százharmincezernyi feliratkozott személy, akik vállalták a magyar közösséghez való tartozást és a választói névjegyzéken való megjelenést, egyesek szerint túlságosan megerősítette a VMSZ-t, és meg kell próbálni megbontani, legyengíteni, ellehetetleníteni a pártot. Ezt tudomásul kell venni. Alapvető probléma, hogy ebben a pillanatban Vajdaság vonatkozásában a VMSZ az egyetlen olyan politikai erő, melynek egyértelmű arculata és kiállása van, és minden jel szerint ez idegesítően hat elsősorban a Demokrata Párt központjára. A Zentán készülődő új koalícióval kapcsolatban úgy gondolom, nem nekem kell mondatokat megfogalmazni, ezzel kapcsolatban majd a Demokrata Párt megfogalmazza mondatait, remélhetőleg elmondja, egy olyan párt, amelyik adott pillanatokban szélsőjobboldali elképzeléseket képvisel, vajon elfogadható partner-e az ő számára. Engem ez a dolog mellbe vág, de biztos vagyok abban, hogy sem a VMSZ-t, sem a vajdasági magyar közösséget nem lehet így megtörni, térdre kényszeríteni, láncra verni. Lehet ezzel kísérletezni, és valószínűleg lesznek ennek újabb fejezetei is, de ahogy az elmúlt húsz évben sok minden egyéb mást túléltünk, úgy ezt is túl fogjuk élni. Ezek a hírek egyébként ebben a pillanatban a Demokrata Párt felsőbb vezetéséből nem lettek megerősítve. Nem állítom, hogy a DP felsőbb vezetése erről nem tudott, én egyelőre keresem a kapcsolatot velük. A VMSZ következő lépései még nem világosak, egyeztetnem kell a zentaiakkal, és közösen kell megfogalmaznunk a teendőket – mondta Pásztor István.
A 29 tagú zentai községi képviselő-testületben egyébként a jelenlegi erőviszonyok szerint a VMSZ-nek 12 képviselője van, a DP-nek 9, a G17 Plusznak pedig 2, és ez a három párt alkotja a hatalmi koalíciót. Az ellenzéket az MPSZ 4, a VSZL pedig 2 képviselővel alkotja. Ha tehát most a DP, az MPSZ és a VSZL koalícióra lép, összesen 15 képviselőjük lesz, ez pedig elegendő a hatalom gyakorlásához. Arról egyelőre nem esett szó, hogy mi lesz a G17 Plusszal. Eddig a DP-nek köszönhetően ők is részesei voltak a hatalmi koalíciónak, de most szóba sem kerültek. Azonban ha azt vesszük figyelembe, hogy a DP eddig folyamatosan azt hangoztatta, mennyire közösek a céljaik a G17 Plusszal, akkor valószínűleg őket is beveszik az irányításba, vagyis a VMSZ 12 képviselőjével egyedül alkotja majd az ellenzéket a zentai kkt-ben.
„Baráti kávézás”
A Demokrata Párt tegnapi közleménye szerint „függetlenül attól, hogy a Demokrata Párt tartotta magát a koalíciós megegyezéshez, a VMSZ képviselői a VSZL pártvezetőivel vették fel a kapcsolatot, február 1-jén és február 3-án is tárgyaltak, felajánlva nekik, hogy új képviselő-testületi többséget létrehozva új vezetőséget válasszanak, amelyben a Demokrata Pártnak nem adtak volna helyet”.
Ezzel kapcsolatban Nagy Abonyi Zoltán, a VMSZ körzeti szervezetének elnöke azt mondta, ez csupán egy „baráti kávézás” volt, amit nem kellene összekeverni a politikai megbeszélésekkel.
Egyébként a fenti hírt, miszerint a VMSZ megkereste a ligát az új többség közös megalakításával kapcsolatban, lapunknak megerősítette Boris Zec, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga Zenta községi szervezetének elnökhelyettese is.
Kedves RAHEL, várjunk még egy hetet, és akkor mondja újra, talán lesz több hatása
gondolom, sajnos ijen meg kell hogy törtenyen, es jo is igy. adig mig delvideken 5 magyar pàrt van, igy kell hogy törtenyen,szet kell hogy verjek az összes magyar pàrtot. es ebben jo haladnak, mig egy magyar is van, aki aszt gondolja hogy bàrmelyik szerb (ligaval együt) inkabb ezekel megy koalicioba, addig igy erdemelyük meg. adig mig schmid pal es solyom laszlo ugy mennek el szerbiabol hogy minekünkt itt nagyon jo, mert mehoztak a törvenyt, amit semmire sem becsülnek, addig ne legyünk sehol.
Bravó szomszéd. Hát akkor még is csak TISZTÁBB LETT ZENTA ma reggelre, de a VÁSÁR UTÁN újra meg lehet nézni ... és kezdeni újra
Részt vettem.Délután nyirtam a füvet, takaritottam az utcát.Sarokház van mit.....nekem ez már elég.
#571 .. talán azért gondolja úgy, mert nem vett részt a tegnapi takarítási akcióban ?
Viera,eddig ez csucs,kevés törléssel.Köszönve SF képességének.A téma is hálás volt.Nem hiszem hogy Alföldi ezt felül tudná mulni,értelmes ,marado hozzászolásokban.Most igy beleolvasva volt amit elöre láttam és helyesnek bizonyult volt amit nem.Jo ez igy mondaná a mesterem. Ferenc a város nem lett tisztább..................................................................
Bíz megemlítem. Sőt, külön kihangsúlyozom, ha nem lesz meg az ezres.
A szemét meg csak szaporodik. Röszikém, ideje elkezdeni a nagytakarítást, vagy csak utánam szedheted. Mint már említettem. De akkor nem lesz megállás, pihenés, dumálás, csak kemény meló. Svájc még messze van. Nagyon messze.
Sőt, még pozíció sem, fizetés is csak az összeszedett és lemért szemét után, kilónként. Jól gondold meg.
Eggyel hozzájárulok Ferenc szebb álma megvalósításának érdekében. Majd a kb.10 év múlva megjelenő útleírásában ( Amikor Zentán jártam ) talán megemlíti ezt is
még mindég_:??
Hölgyeim és Uraim,
Nem lankadunk, félúton megállunk? Gyerünk, belehúzni...egyre több a szemét, csak szaporodik. Messze még az 1000,-es.
Tessenek vitázni, de csak tisztességesen, toleránsan, ahogy emberekhez méltó.
Feri
Szabo J. 557, gyorsan lerakja az igazságügyit
Mihajlo,csak nézö vagyok nem játékos mint ön.Az edzéseken az öltözöben történtekre nincs betekintésem.A válaszokat ne tölem várja.
A "turi istván2 hozzászólónak köszönet a válaszért,de nem lettem okosabb,mert nem kaptam egyértelmű választ,mivel azt írja "IGEN megfelelő ember lenne az Elgas élén".Ha így igaz akkor miért nem marad ott,mi akadályozza ? A Sírkóvá család akadályozza ? Várjuk a feleletet !
no ha elmentek a vendégei akkor van ideje még is csak átgolni a -#554 válaszát is
alfi,akkor nem ismer engem.Mai napon az utcai kaput nem hagytam el öt mint ÖT méterre sem.
Mihajlo az embernek lehetnek vendégei is.Igy közel a 60-hoz meg kell öket becsülni. A válaszom IGEN megfelelö ember lenne az Elgas élnén. CSak hogy tudja a cégnek igy nincs jövöje egy DINOZSAURUSZ,elöregedett 50-év fölött az átlagéletkor. Neki van-volt elgondolása mit-hogyan kellene fejleszteni. Remélem elégedett a válaszommal,egy nyugdijra váro portástol ennyi telett.Akárki lesz az uj diri, a lecke fel van adva neki.
"turi istván " hozzászóló, kértem magyarázatot,remélem olyan gerinces,hogy ezt a sekélységet ország-világ tudtára adja,félni pedig nem kell,ha igazat mond.
Kedves álbarátom -turi istván- önnel már egy néhányszor voltam őszinte, de ön továbra is a saját demegog (gőg) tévhiteinek hisz, ám legyen, az az ön baja.
Hál Istennek, már huzamosabb ideje ritkáznom kellett az e fajta eszmefuttatásokat, mit a letíltások miatt ( a decemberi-januári időszak ), mi a megjelent nagyobb számú, de érdemlegesnek tűnő pályázatok miatt, és mivel abbol él a családom. akkor inkább olyasmire használtam a mind jobban gyengülő szemeimet. Ezt egyesek kihasználták arra, hogy megprobáljanak álcázva reám hasonlítani, amit sokan be is vettek. Ezek szerint, már egyesek a ? jácintot, az a-t, a szabo jánost, a sennát, stb. is velem azonosították. Mivel a látszat és a személyiség leépítési terv valakiknek jól jött, ezt egyesek beteg fantáziája még tovább ragozta.
Ha már annyira egyenesnek mondja önmagát, miért nem keresett fel a már sokszor megjelentetett emailemen, avagy amikor elmegy a házam előtt, mint ma is, miért nem mer megállni egy pár baráti szóra ? Talán nem illene be a feladati leírásaiba ?
No, akkor lehet avagy sem házaspár a közigazgatásba.
"turi istván " már nyilatkozott,hogy az Elgas -ban van munkaviszonyban,ezért most én kérdezem tisztelettel : Mi az oka ,hogy a Cürni ilyen gyorsan elhagyta a vállalatot, amikor még egy hónapja nagy reményeket táplált a gázhálózat kibővítésére ? Valójában nem is olyan nagy menő,mint ahogy állítja magáról?
Nálam az álca már a gerinctelenség jele. Tudom nem általánosithato,de a hozzászolások alapján sokszor igaz.Nem vagyunk egyformák,most a tükörbenézést javaslom. Részemröl vége a pecázásnak,a megpenditett dologhoz szoljon hozzá.