2012. február 8., szerda

Aranka, János, Jeromos, Salamon napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Jurca tiltakozik

Tavaly év végén a vkt elfogadta azt a változatlan programot, ami ellen év elején tiltakozott és amit elvetett”

Az elmúlt néhány hónapban egyre egyértelműbb, hogy a Városépítési Igazgatóság és annak igazgatója ellen negatív kampány folyik – áll a közvállalat igazgatójának, Jurca Józsefnek szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Komoly és felelősségteljes embernek tartom magam. Építőmérnökként húsz év tapasztalattal rendelkezem, számos országos projektben részt vettem és a környező országokban is dolgoztam. Mindezek tudatában vállaltam el ezt a felelősségteljes és komoly munkát, amelyet 2008 augusztusától máig becsületesen végeztem. Minden jóindulatú kritikát hasznosnak ítéltem meg, minden mást viszont spekulációnak és politikai lépésnek kell ítélnem.

A módszer, amelyet ellenem alkalmaznak, továbbá a pontatlan kijelentések és kritikák a város vezető pozíciójában lévő politikusoktól enyhén szólva inkorrektek velem szemben.

A polgárok objektív tájékoztatása érdekében szeretnék néhány tényt megemlíteni. 2008. december 28-án a városi képviselő-testület ülésén elfogadták a 2009. évi költségvetést, amelynek szerves része volt a közvállalat pénzügyi terve is, ami 1 milliárd 55 millió dinárról szólt. Ebből 950 milliót befektetésekre, 105 milliót pedig a működési költségekre irányoztak elő.

jurca

2009 januárjában a mostani vezetőség kidolgozta a programot, továbbá az üzleti tervet is, amelyeket az igazgatói bizottság el is fogadott és továbbította azt a Városi Tanácsnak.

A városi képviselő-testület február végi ülésén az Európai Szabadkáért Koalíció kérésére a tervet levették napirendről, azzal a magyarázattal, idézem a Danas című napilapból: “a tervet fizikailag nem hangolták össze a bevételekkel.” Emiatt a közvállalatnak havonta el kellett fogadtatnia az igazgatói bizottsággal a folyó havi programot. Így zajlott a munka egészen 2009. december 18-ig, amikor a vkt változatlanul elfogadta ugyanazt a programot, amelyet az év elején elvetett.

Külön ki szeretném emelni, hogy a 2009-es év volt a legrosszabb év üzleti szempontból, hiszen a tervezett több mint 1 milliárd dinár helyett a költségvetés kiigazítása után 850 millió járt az igazgatóságnak, amelyből 670 millió lett a valódi bevétel. A vállalat ebből próbálta megvalósítani a terveit. Példaként itt állhat az előző vezetőség lehetősége, hiszen ők kétszer annyi pénzzel gazdálkodhattak, ezért bármilyen összehasonlítás irreális.

Ami a fejlesztéseket illeti, én előre láttam, ahogyan azt elődeim nem tették, hogy válságos év áll előttünk, ezért nem engedtem meg magunknak, hogy olyan munkákra szerződjünk, amelyeket később nem tudunk kifizetni. Ennek köszönhetően a vállalatnak kisebb a tartozása, mint amekkorát elődeimtől örököltem. Természetesen a költségek is tizede annak, mint amennyit az előző vezetést megengedett magának.

Véleményem szerint a Városépítési Igazgatóság igazgatójaként sikerült elérnem, hogy megvigyázzam a rendszer működőképességét, elvégezzem azt, amit rám bíztak, hála az igazgatóság minden munkatársának.

Remélem, hogy az utódomnak sikerül majd az én hátrányaimból előnyt kovácsolnia és sikerül betömnie minden lyukat, akkor is, ha nem lesz rá anyagi kerete, vagy ha a pénzt hó és jég fedi.

Hozzászólások (3) Szóljon hozzá Ön is!
2010. február 10. 11:07 | #3

Ket marha!!!!!!

2010. február 10. 06:43 | #2

Gyuri ! Nagyon igaza van. Magyarázkodni , igérgetni nagyon tudnak, de dolgozni mind elfelejt, ha addig egyáltalán tudtak , amikor a bársonyos szék a fenekük alá kerül.

2010. február 09. 23:40 | #1

Nem magyarázkodni kellene,hanem az egéssz Városépitési Igazgatóságon jó lenne ,ha minden munkatárs dolgozna sokkal szerényebben és sokkal többet ennyi fizetésért!!! Nem túl kell komplikálni minden egyes ügyet gyorssabb rugalmassabb döntéseket kellet volnahozni!!!!Ha ezek igy mentek volnamég a Vezető úr is talán tovább maradhatott volna(talán még maradhat??)ha ,még nem késő Igyekezzenek jól dolgozni,ne a próblémákat keressék mindenben,ha van bár melyik ügyfélnek gondjasegitsenek azt megoldani hiszen mi ezért fizetjük Önöket ezt elfelejtik a hivatalokban az ügyintézök mindenütt

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Romániában is befejeződött a népszámlálás, és a hivatalos közegek a napokban ismertették a végeredményt. Ebből kiderült, hogy alaposan megcsappant az ottani magyarok száma. A kilenc évvel ezelőtti több mint másfélmillióhoz képest csaknem kétszázezerrel vannak kevesebben. Az is kiderült, hogy a romániai magyarok művelődési élete központjának számító Kolozsváron igen lényeges a lélekszám csökkenése, de más megyékben sem igazán biztató a helyzet.

Ez alól csupán Kovászna és Hargita megye, vagyis a Székelyföld a kivétel. Ott még számbelileg is tartják magukat a székelyek. Persze ennek okát a régmúltban kell keresni, hiszen száz-százötven évvel ezelőtt megszokottnak számított a nyolc-tízgyerekes család.

Más lapra tartozik, hogy onnan a madéfalvi veszedelem után (amelynek alig egy hónappal ezelőtt volt az évfordulója) Moldovába, majd Bukovinába, onnan pedig az Al-Dunára kirajzottak között ötven évvel ezelőtt is csak elvétve fordult elő, hogy egy családban ebédkor tízen ültek az asztalnál.

Emlékezetem szerint – például Székelykevén – csupán Nagy Bálint kántortanító bácsiék és Nagy Györgyék, akiket mindenki csak szakmájuk után Köteleséknek nevezett, neveltek fel tizenkét gyereket.

Nem tudni, mi volt a nagyobbára kétgyerekes divatnak az oka, de fél évszázad távlatából lehangoló eredménnyel járt, hiszen a földkerekség legdélibb, többségében magyarlakta faluban az egykori négyezer-ötszáz helyett jó, ha kétezren laknak.

Székelyföldön azonban – úgy tűnik – ez nincs egészen így. Lehet, hogy ott sincs már egy családban tucatnyi kenyérpusztító, de el tudom képzelni, hogy megismétlődhet a régi-régi anekdota. Amikor még tíz gyerek volt a divat, az iskolában kérdezi a tanító néni:

– Ábris, tük hányan vattok tesvérek?

– Münk csak heten – felelte a „szégyentől” szemlesütve a kucsmás, harisnyás „gyermëkëcske”.

b-h
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.

1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.

1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.

1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.

1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").

1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.

1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).

1931
Megszületett James Dean amerikai színész.

1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).

1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -