Jurca József pozíciójáról a vkt ülésén döntenének
Az Európai Szabadkáért koalíció feltehetőleg indítványozni fogja a napirend kibővítését.
Nem hivatalos forrásból megtudtuk, hogy a jelenlegi városvezetés úgy döntött, hogy a legközelebbi képviselő-testületi ülésen leváltják Jurca Józsefet, a Városépítési Igazgatóság jelenlegi igazgatóját. A képviselő-testület ülésére csütörtökön kerül sor, ám a tervezett napirendben nem szerepel ez a kezdeményezés. Az Európai Szabadkáért koalíció feltehetőleg indítványozni fogja a napirend kibővítését. Lapunk információi szerint az új igazgató egy Demokrata Párthoz közeli személy lesz.
Hibás Tarka Világ példányok
A csütörtöki Magyar Szó Tarka Világ melléklete olvasóink egy részéhez kifogásolható minőségben jutott el. A gondot a nyomda fűzőgépének meghibásodása okozta. Az érintett olvasóink elnézését kérjük.Olvasd a Képes Ifjúságban:
(Fotó: Beta/AP)
(Fotó: Beta)
(Fotó: Beta/AP)
A messze földön híres Szerbiában, annak is a legeslegfejlettebb északi tartományában veszélyesen magas szintre jutott a demokrácia. Olyannyira, hogy elérkezettnek látom azt a pillanatot, amikor jó lenne megállni egy pillanatra és elgondolkodni. Hogyan történhetett meg ez? Egy ideig minden jól alakult, mindig csak annyit változtunk, amennyit éppenséggel ránk kényszerítettek, és soha saját szorgalomból. Történt azonban, hogy ezek a kis változások is odáig fajultak, hogy manapság mindenhol beléjük ütközünk. Egyre inkább nehézséget jelentenek, nem viselkedhetünk úgy, ahogyan eddig, egyszerűen kellemetlenné teszik az életünket. Változások igen, de milyen áron? Lemondjunk azokról a megszokott, régi és olajozottan működő mechanizmusokról, amelyek eddig kiválóan biztosították a mi kis közösségünk életét? Miért kellene minden földi jóról lemondani, csak azért, hogy ezek a változások bekövetkezhessenek? Értjük mi azt, hogy európai normák, meg azt is, hogy a fiatalok jönnek, és új dolgokat szeretnének, na de előbb talán tőlünk kellene megtanulniuk az alapokat, nem?
Lehet, hogy a legjobb kiút ebből a változásokkal sújtott válságos helyzetből az lenne, ha visszahoznánk egy-két jól bejáródott, garantáltan állandó társadalmi fejlődést biztosító mechanizmust. Persze majd mi EU-kompatibilissé tesszük, vagy upgrade-öljük, ha kell projektként is prezentáljuk. Betanítjuk eminens fiataljainkat a használatára, és hétköznapjaink máris visszatérhetnek a megszokott kerékvágásba. Csináltuk mi már ilyet...
Vajdaságban ma délelőtt borús lesz az ég, és havazásra számíthatunk. Bánátban délután eső, havas eső várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 Celsius-fok körül ingadozik majd.
Az országban felhős lesz az ég, a délelőtti órákban helyenként gyenge havazásra lehet számítani, míg a délután folyamán eső, havas eső várható országszerte. Mérsékelt nyugati szél fúj. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet -3 és 2, a legmagasabb nappali pedig 2 és 6 Celsius-fok között alakul majd.
Az előrejelzések szerint a hétvégén, valamint a jövő hét első napján borongós időjárásra számíthatunk. Hétfőn délután esős időben lesz részünk, de hasonló időjárásra számíthatunk a keddi nap folyamán is.
Európa északi, középső és keleti tájain – akárcsak helyenként a Balkán-félszigeten – borús lesz az ég, és havazás várható. Esőre Olaszországban, a Benelux-államokban, illetve Franciaország északi részein kell számítani. Túlnyomórészt napos időre Spanyolországban és Portugáliában van kilátás. A kontinens északi és keleti részein a legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és 0 Celsius-fok körül alakul majd, míg a délnyugati területeken akár a 18 fokot is elérheti a hőmérő higanyszála.
A Balkán-félszigeten mérsékelten felhős lesz az ég, az Adriai-tenger térségének déli részein esőre van kilátás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 Celsius-fok között, délen pedig 17 Celsius-fok körül alakul majd.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 245 (-26), Apatinnál 326 (-26), Gombosnál 306 (-25), Palánkánál 335 (-17), Újvidéknél 400 (-9), Slankamennél 496 (-4).
A Tisza Törökkanizsánál 526 (-6), Zentánál 526 (-7), Törökbecsénél 458 (-1), Titelnél 518 (-2).
A Béga Tamásfalvánál 200 (-5).
A Temes Módosnál 276 (-20), Torontálszécsánynál 366 (-12).
604
Nagy Szent Gergely ünnepe. A tudósok, tanárok, tanulók, iskolák, valamint a zene védőszentje, s az ő nevére utalnak a gregorián énekek, bár ennek vitatott történelmi alapja. Járványok idején ma is az ő közbenjárásáért fohászkodnak.
1934
Megszületett Moldova György író.
1968
Megszületett Malek Andrea színésznő, énekesnő.
1836
Megszületett Paulay Ede színész, rendező, műfordító, szakíró, a Nemzeti Színház igazgatója.
1852
Megjelent Harriet Beecher Stowe amerikai írónő regénye, a "Tamás bátya kunyhója, avagy a négerek élete Észak-Amerikai rabszolgatartó államaiban" és bestseller lett.
1891
Budapesten megszületett Polányi Mihály kémikus, orvos, filozófus, thermodinamikai kutató.
1894
Meghalt Paulay Ede színész, rendező, műfordító, szakíró, a Nemzeti Színház igazgatója.
1894
Eladták az első üveg Coca-Cola üdítőitalt.
1901
5,2 millió dollárt adományozott New Yorknak az első közkönyvtár megépítésére a jótékonysági akcióiról híres Andrew Carnegie, az amerikai acélbirodalom megalapítója.
1911
Megszületett Kiss Manyi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész.
Van, hogy sok kicsi se megy sokra: 11 embertől mindössze 6 dollárt sikerült rabolnia pisztollyal egy nőnek az Egyesült Államokban.
Ez viszont erősíti a tézist, miszerint a bűn nem kifizetődő. A „sorozatrabló” mintegy 6 dolláros zsákmányát egy piactéren gyűjtögette össze, a kaliforniai Thermal városában. A 11 kiraboltból 10 vevő volt, az utolsó pedig éppen akkor érkezett a piacra. Fejenként még kevéssel több mint 50 centet sikerült rabolni tőlük. A nő szegényes zsákmányához passzoló, öreg autóval oldott kereket.
A „tömegrablásban” senkinek sem esett baja.