Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
ERZSÉBETLAK
A nád a természet ajándéka, de meg kell érte dolgozni (Kecskés István)Nem sokan kedvelik a hosszan tartó, kemény hideget – talán csak a nádvágók. Persze nekik sem könnyű elviselni nap mint nap a szabad ég alatt a fagypont alatti hőmérsékletet, de a nád „aratása” csak ilyen időben lehetséges. Nem is csoda, hogy napjainkban benépesült az ország legnagyobb halastava, az Écska halgazdasághoz tartozó Fehér-tó partja. Mert itt van a vidék legnagyobb nádasa. A nádvágók erzsébetlakiak.
A nádvágás decembertől márciusig tart. Nem könnyű ez az idénymunka, de a halászat sem az. A természet pedig úgy akarta, hogy e kettő közül válogathatnak az erzsébetlakiak. Azért, mert a falujukat délnyugat felől a Béga övezi, nyugati irányból a Tisza, a többi részét, pedig az écskai halastavak határolják be. A 74 méter tengerszint feletti magasságával valójában egy sziget a Pannon-tengerben.
A nád kivitele a hetvenes években indult, és szebb időkben Erzsébetlakról egymillió négyzetméter nádszövetet exportáltak. Ma ennél jóval kevesebbet szállítanak ki. De remélik, hogy a háborús időszakban elvesztett partnerek visszaszerzésével újra elérhetik ezt a szintet. Mert a hozzáértők szerint az itteni, magától növő gyomnövény jobb minőségű, mint a nyugati országokban mesterségesen termelt nád. A nádszövet iránti keresletet pedig nem befolyásolja a világgazdasági válság sem.
A faluban több nádfeldolgozó üzem működik, amelyekben nádszövetet, szigetelésre alkalmas nádlemezt (2-7 cm) és fedőnádat készítenek. De díszítésre szolgáló nádparaván is kelendő. A termékek legnagyobb részét külföldre (elsősorban Németországba, Hollandiába és más nyugati államokba) exportálják, mert ezt a környezetkímélő építőanyagot jobban megbecsülik a határon túl. Pedig a hozzáértők szerint a nád nem drágább más szigetelőanyagnál, s nemcsak környezetkímélő, hanem örök életű is. Ha például házunkat náddal fednénk be, akkor az elkövetkező 10-12 évig nem volna rá gondunk. Utána is csak a felső réteget kellene lecserélni, nagyobb része egy évszázadon keresztül megfelelne a rendeltetésének. A lakás belsejének náddal való beborításával pedig szinte teljes mértékben semlegesíthető a káros sugárzás.
A nádat évszázadokon keresztül kézzel vágták, de a gépek ma sem szorították ki a gyalászkát (a sarló nagyságú, kasza alakú, kis szerszámot). Mert a nád betakarítása (és a feldolgozása) továbbra is elképzelhetetlen kézi munkaerő nélkül. Nem csupán azért, mert kevés nádvágó gép van, hanem mert a gépek többsége egyedi példány, és legtöbbjüket csak egy meghatározott terepen lehet használni. Az ember viszont mindenütt képes dolgozni. Tehát a napszámosok nem maradnak munka nélkül.
A faluban egykor hetvenen is vágták a nádat – számuk ma ötven körül van. Egyesek napszámosok, másoknak van egy kis földje, és télen mellékkeresetért vágja a nádat. Egy tapasztalt nádvágó naponta 35-40 darab 105 cm-es átmérőjű kévét képes levágni. Egy kéve ára a tereptől és a nád sűrűségétől függ. Jelenleg 40 dinárt fizetnek érte. A nádvágó napszáma úgy 1500 dinár körüli, amit öt óra alatt meg lehet keresni. Persze csak annak, aki keményen dolgozik és van kellő tapasztalata.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.