2012. február 10., péntek

Elvira, Pál, Ella, Vilmos napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Összefoglaló a leggyakoribb szabálysértésekről

Az új közlekedésbiztonsági törvény magyarázata (11.)

kartyasdcs06

Az új törvény legjelentősebb rendelkezéseit már áttekintettük, persze a legnagyobb súlyt azokra a részekre fektettük, amelyek újdonságnak számítanak.

Mai és következő számunkban rövid összefoglalót adunk mindazokról a szabályokról, amelyeket nap mint nap a legtöbbször kell betartanunk, továbbá kiemeljük, hogy mire kell különösen figyelniük és ügyelniük a járművek vezetőinek, valamint a kerékpárosoknak és a gyalogosoknak is. Ismét felsoroljuk azokat a helyzeteket, amelyek leginkább előfordulnak, és amelyeket a rendőrség leggyakrabban büntet is. Talán nem fog ártani, ha ezekben az emlékeztetőkben olyan szabálysértéseket is felsorolunk, melyek nem számítanak újdonságnak, már a régi törvény rendelkezései is büntetéseket írtak elő elkövetőik számára, ám ennek ellenére mégis igen gyakran előfordulnak, vagy gondatlanságból, vagy azért, mert nem is igazán törődünk velük. Azonban most jobban kell vigyáznunk, mert a legkisebb bírság sem aprópénz. A kevésbé fontos szabályok rendszeres betartásával viszont lassan kezd majd változni az általános közlekedési kultúra is, hogy végül aztán igen magas közlekedésbiztonsági szintre juthassunk, minek eredményeként utainkon egyre kevesebb lesz a baleset, következésképp az áldozatok, a sérülések és halálesetek száma is.

Hogyan állíthatjuk meg járművünket az úttesten?

Ha az úttesten megállítjuk a motoros járműveket, valamint a pótkocsikat (kivéve a mopedokat és az oldalkocsi nélküli motorokat), akkor azokat biztonsági háromszög elhelyezésével szabályos módon meg kell jelölni, lakott településen kívül mindig, lakott településen belül pedig éjjel, illetve rossz látási viszonyok között.

Az a vezető, aki a jármű meghibásodása, forgalmi baleset vagy egyéb igazolt okból kifolyólag járművét az úttesten kénytelen megállítani, köteles mindent megtenni, hogy minél előbb eltávolíthassa járművét az úttestről. Ezenkívül köteles biztosítani, hogy a jármű ne tudjon magától elindulni, ugyanakkor meg kell azt védenie az illetéktelen használattól is.

Ha a járművet a vezetőnek síneken kellett megállítania és nem tudja onnan eltávolítani, akkor köteles ezt idejében jelezni a sínen haladó jármű vezetőjének, és felhívni a figyelmét a veszélyre.

Az a vezető, aki az autópályán vagy a motoros járművek számára fenntartott útvonalon kénytelen járművét megállítani, ezt a megállósávban teheti csak meg, és mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy mielőbb eltávolítsa járművét az úttestről.

Az úttest lakott településen kívüli szakaszán a vezető a jármű megállítását, illetve parkolását köteles az úttesten kívül elvégezni, ha erre bármiféle lehetőség nyílik.

Az a vezető, aki az úttesten hagyja a járművet, mielőtt elhagyná azt, köteles minden megtenni, hogy ne tudjon magától elindulni a jármű, ugyanakkor meg kell védenie az illetéktelen használattól is.

Mindig be kell kapcsolni a vészvillogót (egyszerre a négy irányjelzőt) ha az úttesten:

– utasok szállnak be, illetve szállnak ki a megállított járműből

– ha a közlekedés többi résztvevőit veszélyre akarja figyelmeztetni

– ha az úttesten feltorlódott várakozó járműoszlopban ő az utolsó (lakott településen kívül), kivéve ha a járműoszlop a forgalmi jelek rendelkezéseinek, illetve a közlekedési szabályok betartásának következménye

– ha hátramenetben közlekedik

– ha megállítja járművét az úttesten, kivéve ha a kijelölt parkolóhelyen parkol, illetve ha a forgalmi jel utasítása vagy a közlekedés szabályai szerint jár el.

Parkolás, megállás

A vezető nem állíthatja meg járművét és nem parkolhat a következő helyeken:

– alagútban, aluljárókban, hidakon, felüljárókon

– bukkanók teteje előtt, illetve olyan kanyarokban, amelyekben az úttest nem eléggé belátható, illetve nem tudnak mellette biztonságosan elhaladni

– gyalogos-átkelőhelyen, a kerékpárút úttestet keresztező szakaszán, valamint ezektől számított öt méteres távolságon belül

– vasúti átkelőhelyeken, villamos síneken, valamint ezektől öt méternél kisebb távolságban, de a vasúti sínek és a villamos nyomvonalának közelségében sem, ha ezzel bármilyen módon is zavarná a síneken közlekedő járművet

– útkereszteződésekben, valamint a keresztutak úttestének nyomvonalától számított ötméteres távolságon belül

– az úttesten olyan helyeken, ahol a járművétől számítva három métertől kisebb szabad úttestsáv maradna a záróvonalig, az úttest túlsó széléig, vagy az úttesten lévő valamilyen akadályig

– olyan helyeken, ahol eltakarná a közlekedési jelzőtáblát, jelzéseket

– kerékpárúton, illetve a kerékpárosok részére kijelölt sávon

– a tömegközlekedési járművek megállóhelyein, valamint tizenöt métertől kisebb távolságban az ezeket a megállókat jelző, az úttestre festett jelzésektől

– azokon az úttesteken, amelyeken az úttestsávok egymástól fizikailag is el vannak választva, kivéve ha külön forgalmi jel ezt engedélyezi

– a vízvezeték-hálózat csatlakozási pontjai felett, a szennyvízcsatornák lejáratai és a kommunális infrastruktúra egyéb lejáratai, fedelei felett

– olyan helyen, amelyeken ezzel másik jármű parkolását megakadályozná, illetve a már a parkolóhelyen lévő jármű számára lehetetlenné tenné a parkolóhely elhagyását

– gyalogjárdán, kivéve ha ezt felállított forgalmi jel engedélyezi, illetve szabályozza, de csak úgy, hogy a leparkolt jármű mellett a járdán legalább 1,6 méternyi széles szabad járdafelületnek kell maradnia a gyalogosok számára, és ez a szabad átjáró nem lehet az úttest felőli oldalon

– gyalogossávon, illetve a járda azon részein, melyek a rokkantak közlekedésére szolgálnak

– tereken, gyalogos övezetben, (korzók) és tűzvédelmi utakon

– tömbházak bekötőútjain, a tömbházakban lévő autós átjárókban, valamint az egyes épülettömbök közötti átjárókban

– azokon az utcai parkolóhelyeken kívüli útszakaszokon, melyek az egyes parkolókat kötik össze, illetve a tömbházakat kapcsolják más útszakaszokhoz

– kocsibejáratokban, a házak, lakások, udvarok és garázsok autós bejárataiban

– az úttest forgalmába való bekapcsolódást, illetve kijutást szolgáló forgalmi sávokon, a megállósávokban, a tömegközlekedési járművek részére kijelölt forgalmi sávokban, valamint a villamosok pályáján

– azokon a parkolóhelyeken, melyeket vagy kiegészítő forgalmi jellel, vagy az úttestre festett jelekkel a rokkantak járműveinek parkolására jelöltek ki

– azokon a parkolóhelyeken, melyeket vagy kiegészítő forgalmi jellel, vagy az úttestre festett jelekkel bizonyos, meghatározott járművek parkolására jelöltek ki

– azokon a felületeken, amelyeken forgalmi jel tiltja a járművek közlekedését

– tilos és büntetendő úgy parkolni, hogy a jármű két parkolóhelyet is elfoglaljon.

Ha baleset történik

Kisebb baleseteknél, amelyekben senki nem sérült meg, és az anyagi kár sem túl nagy, a legjobb ajánlat az lenne, hogy a részvevők beszéljék meg és tisztázzák egymás között a történteket, persze minél előbb, hogy ne legyen fennakadás a közlekedésben, majd töltsék ki és írják alá az Európai jelentést (Evropski izveštaj). Ennek a megbeszéléses formának több előnye is van:

– nem kell kihívni a rendőrséget, a baleset résztvevői gyorsabban folytathatják útjukat

– a rendőrség így nem indít eljárást a baleset előidézője ellen, ami pénzbírsággal, esetleg elzárással és büntetőpontokkal is járhatna

– a biztosító gyorsan, mintegy két héten belül kifizeti a kárt, de ha a rendőrség végzi a helyszínelést, akkor akár több hónap is szükséges az ügy lezárásához.

Miután mindkét vezető aláírta a jelentést, a járműveket el kell az úttestről távolítani.

Az Európai jelentést a biztosítóknál már be lehet szerezni, ki-ki saját biztosítójánál érdeklődhet efelől. A kitöltött és mindkét fél részéről aláírt jelentést ugyanott, a biztosítótársaságoknak kell leadni.

Fontos megjegyezni,hogy amennyiben a résztvevők nem tudnak a helyszínen megállapodni és nem töltik ki a jelentést, hanem egyikük rendőri helyszínelést kér, akkor a baleset mindegyik résztvevője köteles a helyszínen maradni és bevárni a rendőrséget. Aki elhagyja ahelyszínt, súlyos szabálysértést követ el. A rendőrség érkezéséig tilos alkoholos italt fogyasztani!, és persze nem szabad a járműveket elmozdítani eredeti helyzetükből.

Súlyosabb baleseteknél, amelyeknek van sérültje, vagy haláleset történt, illetve ha nagyobb anyagi kár keletkezett, a baleset résztvevője köteles:

– mindenkit figyelmeztetni, aki a helyszín közelében tartózkodik, hogy hagyja el az úttestet, megelőzve ezáltal egy újabb esetleges balesetet, továbbá így megakadályozható az úttesten található nyomok tönkretétele, amelyek fontosak a helyszínelők számára

– értesíteni a rendőrséget, a helyszínen maradni a járőr megérkezéséig, valamint a helyszínelés befejezéséig

– tudásához, lehetőségeihez és képességeihez mérten arányosan segítenie kell a sérülteknek, illetve azokat elsősegélyben kell részesítenie

– minden óvóintézkedést meg kell tennie, ami csak módjában áll, hogy megakadályozza az esetleges további káros következmények és sérülések keletkezését, illetve a már fennállók súlyosbodását

– ha a baleset helyszínén nincs jelen a balesetben résztvevő másik jármű tulajdonosa, illetve vezetője, akkor a jelenlévő vezető köteles annak meghagyni adatait (név és cím)

– a helyszínt csak akkor hagyhatja el a baleset részvevője, ha megsérült és orvosi ellátásra van szüksége, illetve ha nincs másvalaki, aki a más sérülteket elszállítaná a legközelebbi egészségügyi intézménybe. Ilyen esetben köteles azonnal, amint erre módja van, visszatérni a baleset helyszínére

– a helyszínelés befejeztével a jármű tulajdonosa, illetve vezetője köteles a járművet, valamint az úttesten szétszóródott rakományt, különféle dolgokat és tárgyakat az úttestről haladéktalanul eltávolítani.

Előzés

A vezető nem kezdheti meg az előzést:

ha az előtte ugyanabban a forgalmi sávban haladó jármű már jelezte, hogy előzésbe kezd

ha az előtte haladó jármű kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez közeledik, illetve azon halad át

ha az előtte haladó jármű megállt, vagy megállni készül, hogy átengedje a gyalogosokat a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen

az úttest vasúti-, illetve villamossíneken áthaladó szakaszán

a lassú járművek haladására szolgáló forgalmi sávban

– jobbról előzni igen súlyos szabálysértés, kivéve ha az előzendő jármű már olyan helyzetet vett fel és olyan jelzést ad, amely félreérthetetlenül és egyértelműen azt jelenti, hogy balra fog fordulni

súlyos szabálysértés jobbról előzni az úttest közepén közlekedő villamost

ha akadályozná, illetve veszélyeztetné a szemközti irányból érkező járműveket

ha az előzés befejeztével nem tudna biztonságosan visszatérni abba a forgalmi sávba, melyben az előzés megkezdéséig haladt

bukkanó elején, magán a bukkanón, beláthatatlan kanyarban, vagy közvetlenül előtte

– alagútban, kivéve ha legalább két forgalmi sávban halad az azonos irányú forgalom

ahol ezt forgalmi jel tiltja

ha az előzéssel át kellene lépnie a záróvonalon, belépve ezzel a szemközti forgalom számára fenntartott forgalmi sávba

közvetlenül útkereszteződés előtt, illetve az útkereszteződésben, kivéve ha az körforgalmú

Különösen büntetendő és tilos:

járműoszlop előzése

előzés megkezdése, amikor már az előzést megkezdte a mögöttünk haladó jármű

megállósávban előzni

– kísérettel közlekedő járművek járműoszlopát előzni.

Az előzni szándékozó jármű vezetője köteles járművét az előzendő járműtől megfelelő távolságban tartani, olyan módon, hogy azt a közlekedésében ne zavarja vagy akadályozza, ugyanakkor a forgalom többi résztvevőjét sem akadályozhatja vagy veszélyeztetheti.

Teherszállítás

A járműveken szállított különféle rakományt úgy kell elhelyezni és biztosítani, hogy az szállítás közben ugyanabban a helyzetben maradjon, ahogyan az elhelyezték, valamint hogy:

ne csökkentse a jármű stabilitását, ne nehezítse meg annak irányíthatóságát, ne legyen hatással a jármű részeinek és műszereinek működésére és használatára

ne zavarja a vezető kilátását a járműből

ne takarja el a lámpákat, az irányjelzőket, a rendszámtáblát, illetve bármilyen más, előírt jelzést a járművön

ne szennyezze a környezetet.

A járműre felrakott rakomány elöl legfeljebb egy méterrel lóghat ki. A jármű leghátsó pontját is meghaladó, tehát a hátulról lelógó rakományt meg kell jelölni. Teherszállító járműveknél és pótkocsik esetében erre külön tábla van előírva, a többi járműnél piros szövetdarabbal kell megjelölni, csökkentett látási viszonyok között és éjjel pedig piros fényvisszaverő anyaggal, illetve piros lámpával. Szóródó rakományt csak letakart állapotban engedélyezett szállítani, ez alól a traktor pótkocsija az egyedüli kivétel.

parkolo

Hozzászólások (6) Szóljon hozzá Ön is!
2010. február 08. 16:23 | #6

Ezzel én is 1 értek!Kérjük a 10 szerkesztöség!!!!

2010. február 08. 14:55 | #5

A 10 es részt én sem találom jó lenne utólag is feltenni

2010. február 08. 10:42 | #4

Sajnos én sem találom a mult heti (feb.1.-én) megjelent Az uj közlekedésbiztonsági törvény magyarázata (10) cikket, úgykátszik ez lemaradt az Internetről ?

2010. február 08. 10:08 | #3

10 zes lemarat gondolták hogy tőb magyar szot tudnak eladni

2010. február 08. 08:55 | #2

Szabadkán, több helyen is a gyalogátkelőhelytől számítva 10cm-re már kijelölt parkoló van. A szabály szerint csak 5 méterre lehetne megállni a zebrától. Mi van akkor, ha egy kombi áll meg ott és nem látom tőle a gyalogost, aki már az úttestre lépett? Pereljem be a tisztességes, becsületes mindig igazságos VMSZ vezetésű Parking közvállalatot, a gyalogosközlekedés súlyos veszélyeztetése vétség miatt? Kár, hogy itt még nem működig az oknyomozó újságírás...

2010. február 08. 07:11 | #1

Ez a sorszám alapján 11-es,de hol találom a 10-est? A múlt héten is csak a 9-est(Hivatásos vezetők Jan.25) olvashattam a neten...

Kladovóra sugárterápiára
Vajdaságból mintegy 40 beteget utaltak át a kladovói kórházba Gyógykalauz
21:53
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Gyorsan kezelhető lesz a mellrák
Tíz perc alatt elpusztítja az emlődaganatot a forralás Gyógykalauz
21:49
Melyek a jó hazai hibridek
A hazai napraforgó szója és cukorrépa fajták jó termést adtak tavaly Topolya-Kishegyes
21:43
Hó és jég
Hó és jég
Elsődleges cél a járdák járhatóbbá tétele – Veszélyt jelenthetnek a jégcsapok Topolya-Kishegyes
21:40

KÉPEKBEN rssfeed
c14 teli01
Nem mindenki bánkódik a kemény, téli időjárás miatt
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Jó reggelt!

Nagy dolog a tudomány. Komolyan mondom, szavaim nincsenek iróniával átitatva. A minap brit tudósok kimutatták, hogy mindegyik ötperces szeretkezés 15 perccel növeli meg a földi életünket, teszi erősebbé a szervezetünket. Néhány nappal a brit tudósok szenzációs eredményeinek közzététele után, jelentkezett a német matematikusok egy csoportja, akik közölték, megtalálták az örök élet titkát. Ez pedig nem más, mint hogy az embernek minden tízedik percben szeretkeznie kell, ugyanis akkor mindig meghosszabbodik tizenöt minutummal az élete. Nagy dolog a tudomány. És amikor másodszor is leírom ezt a mondatot, nem tévednek, ha ezúttal úgy vélik, mosolygok ezen a kijelentésen. Mosolyogjanak önök is, hiszen a tudósok egy csoportja szerint az is hozzájárul a jó közérzethez.

tj
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

1853
Megkezdték a budai alagút építését, melynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel.

1922
Budapesten megszületett Göncz Árpád a Magyar Köztársaság elnöke (1990-2000).

1763
A párizsi békével véget ért az angol-francia gyarmati háború, Franciaország elvesztette összes észak-amerikai birtokát.

1810
Megszületett Barabás Miklós festő, grafikus a magyar biedermeier festészet legjelentősebb művésze.

1840
Házasságot kötött Viktória angol királynő és Albert szász-coburgi és gothai herceg.

1840
Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője szerelmi házasságot kötött unokatestvérével, Albert szász-coburg-gothai herceggel, aki nagy befolyást gyakorolt a királynőre és a brit politikára egyaránt.

1863
Szabadalmaztatták a tűzoltókészüléket.

1890
Megszületett Boris (Leonidovich) Pasternak Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító (Zsivágó doktor).

1898
Megszületett Bertolt Brecht német író, színházi rendező (Kurázsi mama és gyermekei).

1910
Svédországban bevezették az általános választójogot.

!

Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.

Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.

A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.

– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -