Igazságtalan volt, hogy Németországgal sarcot fizettettek az első világháború után, hisz ez a területén élő kisebbségeket is érintette. Sőt, az is, hogy a holokausztért kárpótolnia kellett a zsidókat, mert ez a területén megmaradt, kisszámú zsidóság zsebét is érinthette! – Legalábbis ezt gondolhatja Várady Tibor, ha következetesen tartja magát ama logikájához, amit évek óta alkalmaz.
Legutóbb a Magyar Szó január 23-i számában fejtette ki, hogy Szerbiát nem szabad megbüntetni, vagyis Horvátország hiába perli, mert egy esetleges büntetés a vajdasági magyarokat is sújtaná. Ebből azonban az következik, hogy a szerb államot – adjanak parancsot vezetői bármire, kövessenek el a nevében bármilyen bűnt – sosem lehet felelősségre vonni, mert a területén kisebbségek élnek (és gyerekek, teszem hozzá én). Ezt a „gondolkodásmódot” végigvíve pedig oda jutunk, hogy ezentúl minden állam büntetlenül garázdálkodhat, mert olyan államról nem tudunk, melynek területén ne élnének etnikai, vallási, szexuális, életmódbéli stb. kisebbségek.
Hogy a nemzetközi hírűnek mondott, a VMSZ szürke eminenciásának tartott jogászprofesszor így gondolkodik, azon ne csodálkozzunk – hisz egy jogásznak érdeke, hogy minden ügy addig húzódjon, ameddig csak lehet (hogy a szerb állam szakértői mennyit kapnak azért, hogy védik Hágában és másutt, arról nyilvános adatot nem találtam). Másfelől Várady mindig pragmatikusan gondolkodott – az „igazság” érdekli, de az igazságosság aligha. Pragmatikus volt, amikor a Milošević bábjaként funkcionáló Panić-kormány igazságügy-minisztere lett, de gyakorlatias volt már a szocializmusban is. Tessék elolvasni, amit az egypártrendszer alatt írt: Váradynak sosincs baja a rendszerrel, ha az jogtechnikailag okés. Számára minden rendszer jó – és a rendszeren belül kell lavírozni, kompromisszumokat kötni. Kihámozhatatlan, hogy Várady szerint jog és erkölcs összekapcsolódik-e valahol, nem tudni, mit ért a közjó fogalmán. Mintha nem egy komplex kérdéskörről lenne szó, hanem egyszerűen ott a szent állam, az alkotmány és meghozott törvények – azokhoz kell igazodni, azokat kell betartani, minden más másodlagos, így az is, távlatilag az emberek számára mit jelent ez. Ne feledjük: vannak rossz törvények – ez esetben a politikai filozófia erkölcsösnek tartja pl. a polgári engedetlenséget is.
Várady ún. szaktudását nincs módomban megkérdőjelezni. De az már kissé gyanús, hogy a szocializmusban jó volt neki a szocializmus – még 1988-ban is, amikor már recsegett-ropogott a rendszer, arról írt, hogy az önigazgatást (vagyis a titói úton járó szocializmust) komolyan kell venni, az a megoldás. Onnan landolt a Demokrata Párt színeiben a parlamentbe, majd a miniszteri fotelbe (hogy pontosan mi történt egykoron, majd 1992-ben, vele is, akkor tudjuk meg, ha megnyílnak a levéltárak, vagyis vélhetően sose, amíg ők s mi még élünk). Akkor még nem vetettek követ azokra a magyarokra, akik a DP színeiben indultak – lám, mióta Várady nincs köztük, annál inkább lehetséges ez, főképp, hogy pár év múlva ő maga Kasza oldalán tűnt fel, a VMSZ szakértőjeként. Aztán a nacionalista Koštunica-kormányzatnak, ó, pardon, a szerb államnak dolgozott Hágában – szintén ama célból, nehogy megbüntessék Szerbiát, sőt, a felelősségét megállapítsák, mert akkor a vajdasági magyarokat is büntetnék, a boszniai szerbek meg jól járnak – vélte ő. Koštunica után jöhetett a Tadić vezette Szerbia képviselete, mely Szerbia általában ugye ártatlan, mint a ma született bárány – Várady, úgy látszik, 1992-ben igazságügy-miniszterként nem találkozott ama problematikával, hogy nem sokkal korábban még horvát állampolgárokat tartott fogva a jugoszláv katonaság – pár kilométerre az ő szeretett Nagybecskereke mellett, istállókban, a nemzetközi jogot messze leszarva.
De hát ezek csak szimpla tények, amiket lehet így meg úgy is magyarázni. Az idők végezetéig, professzionálisan (márpedig a profi ingyen sose dolgozik, ettől profi). Igazságosság? Erkölcsi jóvátétel (nemhogy anyagi) – legalább? Ugyan már.
De akkor ne csodálkozzunk, hogy ugyanez a szerb állam sosem fog bocsánatot kérni amiatt, hogy a vajdasági magyarokat ágyútöltelékként, használhatatlan fegyvereket a kezükbe adva vitték a horvátországi frontra. A szerb állam nem kért bocsánatot osztálytársam családjától sem (nemhogy kártérítést vagy valamit fizettek volna), aki Dubrovniknál esett el 1992. július 11-én. Várady három nap múlva lett miniszter, és feltételezem, akkor sem gondolkodott el azon, hogy a szerb (jugoszláv) államnak bármi kötelessége vagy felelőssége lenne ezen értelmetlen kiskatona-halál kapcsán – ne adj isten – bocsánatot kérni, nemhogy anyagi segítséget nyújtani.
Hisz a vajdasági magyarok a szerb állam részei, és hogy is nézne ki az, hogy egy vajdasági magyar vállal felelősséget egy vajdasági magyar haláláért. Pedig a népnemzeti etika szerint minden magyar felelős minden magyarért.
Nagy tolongás a damaszkuszi úton..
Hát igen, Váradi meguszta, hogy a neve és a cime nem került a Sesely listájára, amelyen azon magyarok, horvátok neve szerepelt, akiket majd elzavarnak és a Knini szerb köztársaság menekültjei költöznek majd be. Pálfordulás. Ti nem hallottatok arról a közmondásról,hogy " kutyából sose lessz szalonna."? Kaméleon a terephez idomodik színe változtatásával, és nem "megvilágosodással". Mit gondoltok ha már majd lassan Hága befejezi a ténykedését, meghozza a még hátramaradt döntéseit, ki angazsálja majd Váradit. Ő nem Jelasics akinek az USA-tól kezdve mindenki tárt karral ad munkát, hanem csak egy olyan magyar labanc, aki a saját népének legváltságossabb idejében éppen azokat képviselte Hágában aki a magyar fiatalságot ELZAVARTÁK. Hát kellemes további csámcsogást a TISZTEL ÚRRól, aki csak arról feledkezett meg, hogy MAGYAR.
![]()
Geza sok helyes megállapítást tett alább, viszont egyet meg kell állapítani: a Hágai Bíróság egy igazi sóhivatal. Bizonyíték rá a Nürnbergi Per, ahol ha így dolgoztak volna, a Német Nemzeti Szocialista párt díszmadarai végelgyengülésben múltak volna ki.Ezek bizony kemény és cáfolhatatlan tények!
Kedves Gyula,
Az eredménnyel egyezem, sőt elfogadom a 3:0 is, még a nárciszt is. Sőt, azt a gondolatot is,hogy az ember akkor is önmagáról beszél, amikor annak tudatában se nincs. De majd ráébred, előbb, utóbb. Nem sietünk, ez esetben ráérünk. Lassan érik a tök, de csak beérik. Addig meg csókoltatlak. Ne mérgelődj! Nem bánt téged senki, ha önmagad nem bántod.
Gyuritól megkaptam könyvét, dedikálva, és most olvasom. Jó, az elje eddig kitűnő. Ajánlom neked is. Nem drága, ne sajnáld rá a pénzt. Sokat tanulhatsz te is belőle, ahogyan jó magam is. De ha számít, ezután 4:0 javadra. Szeretek fórt adni....
Sáfrány Ferenc
Gyerekek, gondolkozzatok már egy kicsit. Irjátok, hogy a szerb nacionalisták sem dicsérik a Váradyt. Miért nem dicsérik? Azért mert ők nem akarják hogy illetékesség hiányában megálljon az ügy. Miért nem akarják? Azért nem akarják, mert elvakultak, buták, azt hiszik, hogy Szerbia ártatlan, és ezt majd kimondja a Biróság, sőt, hogy majd Horvátországot itélik el.
De gondolkozzunk tovább is. Nem csak butaságból nem akarják, van itt ravaszság is. Olvassátok már el már végre figyelmesen, hogy mit ir a Várady. Mondja szépen, hogy a Biróság csak népirtás ügyében illetékes. Azt is tudjuk, hogy a Tribunal senkit sem vádolt népirtással a horvátországi események miatt. Háborús bűnökkel nagyon sok szerbet vádolt, de ez nem kerülhet a Biróság asztalára. Szóval, ha van illetékesség, a végén jön egy itélet mely Szerbiát felmenti, mert nem volt népirtás. Ez lesz. És erre majd kitör egy népünnepély, hogy a szerbek ártatlanok. Ezt akarjuk?Majd lesz persze egy pár jogász aki magyarázgatja, hogy tulajdonképpen csak népirtás ügyében mentették fel Szerbiát, hogy a háborús bűnöket a Biróság nem is vizsgálta (mert nem is vizsgálhatta), de ez nem fogja megállitani a szerb nacionalisták örömujjongását. Ez az amit a Várady nem akar, amikor azzal érvel, hogy az egész rossz úton van. De a Horváth (irói nevén Szerbhorváth) ezt nem akarja látni. Álljon már meg a menet. Tényleg azt hiszitek hogy jó úton van ez a per, ha ez az út oda vezet, hogy Szerbia ártatlan?
Geza
sőtt, fogalom
az név, nem jelszó
A Jácint , egyébként nem rossz jelszó, de S.F.-nek a Nárciszt ajámlom, tisztelettel!
kampó a tanárnak, kampó a diáknak
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1934
Meghalt Móra Ferenc író, újságíró, múzeológus.
1957
Meghalt Neumann János világhírű matematikus, a számítógép kifejlesztője.
1587
Stuart Máriát, az 1568 óta angol fogságban élő korábbi skót királynőt kivégezték a Fotheringhay kastélyban. A halálos ítéletet I. Erzsébet királynő csak habozva írta alá.
1828
Megszületett Jules Gabriel Verne francia író, többek között az Utazás a Föld középpontjába, a Kétévi vakáció, a Nyolcvan nap alatt a Föld körül és a Sándor Mátyás írója.
1851
Megszületett Kate Chopin amerikai szerző, aki New Orleans kulturális életének szószólójaként volt ismert, fő műve az 1899-ben írt "The Awakening" ("Ébredés").
1920
Megszületett Lana Turner amerikai színésznő, aki az 1940-es évek Hollywoodjának legendás dívája volt, játszott - többek között - "A postás mindig kétszer csenget", "A három testőr", a "Falcon Crest's" című filmekben.
1925
Megszületett Jack Lemmon Oscar-díjas amerikai színész (Van, aki forrón szereti, Irma, te édes, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb).
1931
Megszületett James Dean amerikai színész.
1932
Megszületett Szinetár Miklós színházi és filmrendező (Háry János, Az ember tragédiája, Csárdáskirálynő).
1932
Megszületett John Williams Oscar-díjas amerikai filmzene-szerző (A cápa, Csillagok háborúja, Harmadik típusú találkozások, Szuperman, E. T., Az Eastwick-i boszorkányok, Schindler listája, Jurassic Park, Harry Potter).
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.