Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
Első találkozásom az eszkimókkal
Néhány napos kemény vezetés után elértük azt a helyet, ahol az Alaszkára vezető út elválik egy másiktól, amely kivisz a Csendes óceán partjára, és akik nem szeretnék a hátralévő nehéz utat végiggurulni a kietlen vadonban, feltehetik járművüket hajóra, amely felviszi azt utasaival egy alaszkai kikötőbe. Itt, ezen a helyen szintén volt egy pihenő a velejáró infrastruktúrával, bevásárló központtal, benzinkúttal. Mi valamikor hajnalban érkeztünk meg, mert én aludtam, amíg öcsém vezetett. Ahogy megállt és kilépett a járműből, hangok zajára felriadtam és már nézem is körül, mi történik, hol lehetünk? Kilépve a szabadba, látom Öcsi egy idősebb úrral, és feleségével beszélget. Én is oda ballagok, és már be is mutatnak. Öcsém közben tankol, én meg megkérdezem az embert, mivel foglalkozik. Mondja, hogy ő miniszter. Na, milyen reszort tartozik a hatáskörébe, terelem a szót tovább. Ekkor már világos volt neki, hogy én félreértettem őt, és azonnal elmagyarázza a lényeget. A minisztersége tulajdonképpen angolul lelki pásztorságra utal, egy protestáns felekezet esetében. Na, néztem nagyot. Tehát egy pappal futottunk össze, aki hazafelé tart és elmagyarázta, hogy nekik már fárasztó a közúti közlekedés, ezért innen hajóval folytatják a hátra lévő utat, ami sokkal kényelmesebb és biztonságosabb is. Mielőtt még búcsút intettünk, szívélyesen a kezünkbe nyomott egy névjegykártyát, és hozzátette, szívesen látnak bennünket vendégségbe, néhány napra, ha megérkeztünk ANCHORAGEBA, Alaszka legnagyobb városába. Okvetlen jelentkezzünk.
Elindultunk mi is az Alaszka főútvonalon, s közben megkérdeztem Öcsit, hogy keveredett kapcsolatba a tiszteletessel. „Láttam a rendszámtáblát, és mivel mi is oda tartunk, gondoltam, nem árt néhány hasznos tanács, tudni való, hát megkérdeztem az urat. Ő meg, láttad magad is, oly kedélyesen válaszolgatott minden kérdésemre, hogy a végén már a felesége is oda jött, ugyan kivel társalog az ő férje, hajnal táján, majd ő is bekapcsolódott a beszélgetésbe… Sose tudni…” – tette hozzá, mint aki előre sejtett valamit.
Még két napot és éjjelt lovagoltunk, amikor elértük Alaszka határát és az első komolyabb települést, FAIRBANKSET. Az utat, ami valójában csak nyáron járható, még a II. világháború idején építették, amikor stratégiailag fontossá vált az Alaszkán feltárt kőolaj tartalék. Ez az út, az év nagyobb részén járhatatlan, hóval, jéggel borított. Csak amikor elolvad, lehet rajta közlekedni. De akkor meg állandóan javítják, mert közben az erózió megteszi hatását. Nincs a világon közút, amely ehhez hasonlítható. Amikor járható, permanensen javítják. Akár SISYPHOS átka ülne azon.
Nyár lévén a Nap csak pillanatokra bukik a horizont alá, valójában ekkor a fehér éjszakák teljességét élvezhettük, azzal a nehézséggel, hogy szervezetünknek elég hosszú idő kellett, míg erre, átállt. Aludni akkor aludtunk, amikor a fáradtság már ledöntött bennünket lábról. Az óra itt nem-igen játszott szerepet. Így képtelenek voltunk nyugovóra térni akkor is, amikor a városkába értünk. Igazi telepes, XIX. sz. béli hatása minden épületén látszott. Az óta ez rengeteget változott. Az utcán, annak ellenére, hogy hajnal három lehetett, nyüzsgött az élet. Betértünk egy sarki bárba, ahonnan hangos rock zene hangja csapta meg fülünket. Bosnyák barátunk maradt a kocsiba, elnyúlva körmölte naplóját, ezért mi nyugodtan próbáltuk felmérni a terepet és bámészkodtunk. A helyiség tele volt nőkkel, férfiakkal, akik elütöttek az általunk megszokott látványtól. Sokan nagyon részegen tántorogtak. Ekkor esett le a tantusz, hogy többségük az eszkimók családjába tartozik. Soha életemben előtte nem találkoztam eszkimóval. És nagyon mellbe vágott a szomorú látvány, mely emlékeztetett SANTA FE hasonlóan megalázó indián piacára, ahol a rézbőrűek próbáltak túltenni szegényes portékáikon, néha egész nap ott ácsorogva, ücsörögve a tűző napon, a sivatagi forró levegőn.
A sápadt arcúak diadala, a civilizáció térhódítása megpecsételte ezeknek a népcsoportoknak a sorsát, kiktől az életterüket és életmódjukat vették el, cserébe egy marék dollárért, amit elihattak. Így züllött le ez az ősi világ, kultúra, aminek maradványait manapság turisztikai látványként mutogatják különböző rezervátumokban. Szomorú. Nagyon szomorú történet.
A kólát, amit rendeltem a legnagyobb meglepetésemre egy eszkimó fogatlan hölgy azonnal kikapta kezemből, húzott néhány kortyot belőle, majd mosolyogva, fülig szájjal, visszaadta. Öcsi ott pukkadt meg a nevetéstől, látva a történteket és tudván, hogy ha valamire érzékeny vagyok, az a poharam. Csak tartottam a maradékot a kezembe és nem tudtam számhoz emelni. Letettem csöndben az asztalra és az ajtó felé indultam, mert a hölgy már táncolni is szeretett volna. Jobb a balhét időben kerülni, megelőzni, ha lehet, mert utána már foghatod a fejed. Ez egy örök bölcselet, és én nem habozva rántottam fel az ajtót, kiléptem a friss levegőre, majd elballagtam az autónk felé. MILOVAN még nem aludt és kérdésére, hogy vagyok, csak csaptam egyet, keresve a fekvőhelyem, alvást erőltetve. Öcsi is megérkezett, még mindig kuncogva a történteken, és ő adott magyarázatot viselkedésemre. Ezután már ketten rötyögtek, amíg én csak elaludtam.
Eeeez az!
Köszönöm!
;))))))))))))
Tudom hogy ott már késő éjjel van, de én nemrég értem vissza utamról kb. 200km.-t mentem északra. Gyönyörű nap volt, a tó be van fagyva, és sok a jéghalászó kunyhókban a jégen. Én csak megnézem hogy minden rendben van-e még, és jövök vissza. Minden héten megteszem ezt az utat egyszer a télen.A tavasszal, akkor már sűrűn ott is maradok. Az Ivánicseket is szivesen fogadom, ott van elég hely és aki szeret halászni annak az egy paradicsom.
Kedves Mohawk!
Elfelejtett megerősíteni...
;)
Kedves Kemény István!
Békevándoraink nem mennek Kanadába.
Egyébként Mohawk barátunk befogadná Ferencéket. Biztos vagyok benne.
;)
Tolmácsolja kedves Rózsika a hazafelé tartó békevándorainknak, hogy útközben megpihenhetnének Kanadában Mohawk barátunknál. Gondolom, hogy szívesen vendégül látná őket.
Kedves Mohawk!
Nem leszek szemtelen. (Különben az előző kérésemet sem teljesítette.)
Békevándoraink pedig csak előre mennek. Hazafelé.
;)
Sure, hogy kérdezhet, bármikor . Nekem is van egy kérdésem; az Ivanics testvérek miért nem látogattak el az eszkimókhoz? Gyalog vagy szánkón de el kellett volna oda is menniök. Lehet most hogy ezt elolvassák, akkor visszafelé arra mennek.
válogatós faruknak kutya szélrózsájában a hele
Kedves Mohawk!
Ügy kicsúsztak ujjai alól a sorok, hogy...
... merjek-e rákérdezni?
;)
Máskor jobban fel kell készülni az eszkimókkal való találkozásra,viagrát is kell pakolni a poggyászba,hogy a házigazda ne sértődjön meg.
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Énekelni kiválóan tud, beszélni viszont alig egy 41 éves brit nő igen ritka betegsége okán.
Lianne Morgannek idegi alapú krónikus görcs bénítja beszédét, csak nagyon rekedt krákogást képes hallatni. Az énekléssel viszont nincs gondja, tökéletesen megy neki, annyira, hogy énektanárként dolgozik. Történetét tovább „fűszerezi”, hogy kis híján ő lett az egyik Spice Girl: 23 évesen jelentkezett arra az újsághirdetésre, amely a későbbi sikercsapatot toborozta, és több száz jelentkezőt utasított maga mögé. A legutolsó körben esett ki, de nem énektudása, hanem a menedzserek meglátása szerint, mivel ők kicsit túlkoros külcsínűnek találták Morgant.
A nő beszédbetegsége első tüneteit 4 évvel ezelőtt fedezte fel magán, hangja kezdett fátyolos lenni, ha beszélt. Énekelni viszont töretlenül tudott. Akkoriban rendkívül feszült időszakot ért meg, apja súlyos beteg volt, és ez játszhatta a főszerepet az idegi alapú kór kialakulásában. A 4 év alatt beszéde egyre „halkult”, hangja mind gyengébbé vált.
– Nem tudom, hogy mikor némulok el teljesen, rémálom egy telefonbeszélgetés – idézte a The Sun című brit lap az asszonyt, aki legalább énekelve szót tud váltani férjével, és 5 és 9 éves gyermekeivel.