Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

A Mozgalom Óbecséért beolvadt a DP-be

Jovanović: Ez a lépés nem irányul senki ellen


– Január 27-én a pártunk óbecsei vezetősége elfogadta a Mozgalom Óbecséért kérését, hogy a mozgalom beolvadhasson a Demokrata Pártba. Ezzel csak az erőinket egyesítettük, így még nagyobb lendülettel tudunk majd Óbecse lakosságáért többet tenni – mondta Börcsök Ferenc, a Demokrata Párt óbecsei szervezetének elnöke.

Budislav Medurić (DP) Óbecse alpolgármestere felszólalásában kiemelte, hogy ez egy pozitív lépés, ami senki ellen sem irányul. Így könnyebben tudják közös ügyeiket előrelendíteni az önkormányzatban, illetve magas körökben is. Elmondása szerint a községi szervezet elnöksége egyhangúlag elfogadta a mozgalom bekapcsolódását, mert hasonló programmal rendelkeznek, amely aktuális. Mindketten a munkanélküliség csökkentéséért, valamint az egészségügy, az oktatás és a kultúra magasabb színvonaláért szállnak síkra. Dušan Jovanović, a Mozgalom Óbecséért szervezet vezetője, az óbecsei képviselő-testület elnöke felszólalásában elmondta, hogy már néhány hónapja folynak a tárgyalások a Mozgalom Óbecséért beolvadásáról, már régebben is, az elnökválasztásnál, a Demokrata Párt mellé álltak.obecseJovanović, Börcsök és Medurić

– A Mozgalom Óbecséért hét tanácsnoka, a Községi Tanács két tagja, valamint a képviselő-testület titkára és még néhány tag a szervezetből január 27-e óta a Demokrata Párt tagja. Ez a beolvadás senki ellen sem irányul, nem vezet a hatalmi koalíció destabilizálásához, hiszen a VMSZ-szel most is és az elkövetkező választások után is biztos, hogy együtt kell dolgoznunk – tette hozzá Jovanović.

Újságírói kérdésre, hogy ezzel a lépéssel nem csapták-e be a választóikat, Jovanović elmondta, hogy a választási kampányban csak az infrastruktúra javítását és a kommunális problémák megoldását ígérték, ami a Demokrata Párt programjában is szerepel. Arra a kérdésre, hogy erre a fúzióra azért volt-e szükség, hogy a Becsei Kombinát továbbra is használja az állami földeket, Jovanović azt felelte, hogy az állami földeket az idén, a törvénnyel összhangban adják majd ki.


Hozzászólások
2010. február 01. 09:39 | #12

......a nagy demoktatikus olvasztótégely. Ismerős ez a mondat csak mintha egy kicsit másként hangzott volna régebben. Igaz mifelénk az ilyet a nagy komposztálónak hívják !


2010. február 01. 08:35 | #11

Ha kéz kezet mos, az azt is jelentheti, hogy mind a két kéz piszkos!

2010. február 01. 00:22 | #9

Hatottak rájuk valakik, h ha fotelt akarnak - velük tartanak. lesz cécó.

2010. január 31. 22:24 | #8

b+ méga váza is kék

... de a virág sárga..... Hogy mi van??? hát " zürzavar"...

2010. január 31. 19:53 | #7

nem tudom itt most mivan

2010. január 31. 19:52 | #6

én egy Börcsököt se ismertem aki hülye lett vóna...

2010. január 31. 19:46 | #5

Tán 64 vármegyés

2010. január 31. 19:43 | #4

igazi magyar ember ez a Börcsök, szép is okos is csak ne lenne elötte az Árpádsávos zászló.

2010. január 31. 19:32 | #3

b+ méga váza is kék

2010. január 31. 19:27 | #2

pofák

2010. január 31. 19:08 | #1

Kéz kezet mos, két kéz pedig arcot.



Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX