Abigél, Alex, Apollónia, Erik, Erika, Marcián napja
A napokban elhunyt barátom emlékére

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomorú vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng, csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában
Ma, valamikor dél körül megcsörrent a telefonom és felesége Marianna közli velem a szörnyű hírt, hogy drága barátom, Kiss György ma reggel meghalt. Azóta én is haldoklom.
Gyuri 1959 óta a barátom. A napokban ünnepelte az 56. születésnapját. 1975 óta élt kinn Svájcban, ahova egy kis kerülővel érkezett, Kongón át. Nekem ugyanis a szabadkai korzón azt mondta amikor összefutottam vele, hogy holnap indul Kongóba a Zolival. Én meg el is hittem neki, mivel egészségügyben dolgozott, gondoltam ott van rá éppen szükség. Persze, csak ugratott, mint az vagy egy évvel később kiderült, amikor mostohaapját kérdeztem, hogy érzi magát Gyuri Kongóban. Az öreg rám nézett, és mint, aki nem érti a kérdést, visszakérdezett, hogy miket hordok én itt össze. Kiderült, hogy kis varaga betűvel, de a végén Svájcban kötöttek ki, ahol már el is helyezkedett az egyik nagy korházban, és jó munkája van. Nem panaszkodik. Ide a címet, válaszoltam azonnal és már írtam is első levelem neki. Majd következett a személyes látogatásom, ami később már szinte ceremóniává vált.
Gyuri azon ritka értelmiségi emberek közé tartozott, aki titkon verseket és esszéket írt, és akit a nyugati daráló nem tudott ledarálni. A hozzáállása egészen egyedi volt, mint ahogyan talán az egész élete. Utálta a kényelmes tespedést. Nyelveket beszélt. Bejárta a világ nagy részét sajátos módon. Még a Himalája lankáira is felmászott, 4700 méterig, hogy onnan gyönyörködjön a rá váró mennyország kapujában. Karnyújtásnyira tőle a Mount Everest. Imádta Ázsiát. Ott eltöltött több mint egy évet, hogy megírja legjobb elbeszélését a CURRYRŐL, melynek illatát még ma is érzem, amikor eszembe jut. A napokban is könyörögtem neki, amikor utoljára beszéltünk, hogy azt az írást nekem kaparja elő valahogyan, mert meg akarom jelentetni. A nekem írt példányt olyan jól eltettem, hogy az óta se találom.
Minden évben jött haza két kis fiával, hogy idős édesanyját meglátogassa, szinte mindig napra pontosan ugyanabban az időben. Későn nősült és apa is csak negyvenévesen lett. De minta apa volt, az, biztos. Igyekezett minden idejét gyerekei nevelésére szentelni, mint ha csak sejtette volna, hogy nem túl sok ideje maradt e nemes feladatra. Gyerekeihez nagyon sokáig csak magyar nyelven beszélt, hogy az, mély nyomot hagyjon bennük, még annak ellenére is, hogy ők abban a környezetben ezt kicsit komikusnak tartották, és talán csak most döbbentek rá, mi is volt a célja ezzel. Az idén tervezték, hogy a gyerekek felveszik a szerb állampolgárságot is. Ez az ő döntésük volt, Gyuri csak segédkezett a formaságok lerendezésében.
Az idei nyár is már meg volt tervezve. Szerbiai bebarangolása, ahogyan a sajtosok azt még nem látták. Kedvenc kifejezése volt az ottani barátok számára. Sajtosok. Egyszer néhányukat elvitte Zürichbe a ZABRANJENO PUŠENJE koncertre. Először nem akartak menni, majd nem akartak a koncertről hazamenni. Ez olyan mély nyomot hagyott néhányukban, hogy állandóan a nyakát rágták, mikor mutatja meg nekik a Balkán sajátosságait. Nos, most ezen a nyáron szerette volna ezen adósságát leróni. Már engem is annyit nyaggatott, hogy beszéltem-e a GAGACCSAL, szűkebb pátriánk legnagyobb Szerbia szakértőjével, aki az egyik nap úgy döntött, Dávid, svédbe szakadt haverjával, hogy elugranak egy kis KAJMAKÉRT. Egy hétig haza se jöttek, útközben társalogtak a mérgelődő, morgó KUSTURICÁVAL. A pálinka és a szerb túró nagyon jó volt. Nem siettek. Őt akarta útvezetőnek erre a túrára felkérni. Én meg csak nyugtatgattam, hogy ne aggódj Gyurikám, ez a legkevesebb. Ő biztosan elvállalja. Nem kell a békát tónak ugrasztani, megy az, magától is. „De biztos?” – kérdezett vissza vagy ötször. A végén már elküldtem…
Minden nyáron arról is beszéltünk, hogy ha valamelyikünk meghal, akkor a másik szent kötelessége, hogy hamvait megfelelő tisztelettel a Tiszába szórja. ZENTÁN és Szegeden. Ma ezt felesége említette is. Csak azt nem gondolta egyikünk sem, hogy ez a szörnyű feladat ily közel van.
Tavaly még azt is komolyan fontolóra vettük, hogy megalapítjuk a saját magunk részére kreált „aggok házát”. A BÁLÓ Endrével már a telek egy részét is megdumáltuk, Aliz, meg mint orvos, jelentkezett, hogy ő is szeretne beszállni. Mi jóváhagytuk. Sőt. Abban is megállapodtunk, hogy öten leszünk, és aki elmegy közülünk, annak a helyére csak teljes egyetértésben jöhet valaki, aki arra érdemes. Így nem leszünk senki terhére, egymást meg jól elszórakoztatjuk. Érvelgettünk mi, vagy fél éjszakán át.
Gyurikám, tudod, hogy a múltkor már megírtam. Olvastad is, hisz a Magyar Szó és a Napló rendszeres olvasója voltál, bíztattál, hogy írjak. Megbocsátottam neked, amikor a PUPIKÁVAL szétveretted a fejem, a töri órán. Még anno, a hetedik elemiben. Nekem adtad a közösen fogott legnagyobb, óriás potyka felét is, pedig a te horgodra akadt.
Kivel fogok én most hancúrozni? Az a fajta hecc halmaz, amit rajtunk kívül szinte senki nem értett. Amikor csak úgy váratlanul adtál egy nyaklevest.
Vagy a motorosok jó emberek. Mindig kitaláltál valami ehhez hasonlót, és azt évekig emlegettük. Vagy a JIM JARMUSCH pedig a legjobb rendező.
És kinek mondogatod majd, hogy „ICH BIN DER WEG!”, amit oly sokszor emlegettél…
Nem értem az egészet. Létezik egyáltalán vigasz?
Gyurikám öszinte egyéniségedet, barátságodat soha sem feledjük és büszkék vagyunk rá! Találkozunk a Tiszánál. Isten áldjon!
Zombori barátaid
Isten Veled, Gyura
Ő VOLT A LEGIGAZABB BARÁTUNK!
"Az hal meg kit elfelejtenek!" Sosem felejünk el!
Váratlanul ért a hír bennünket, még mindig nem tértünk magunkhoz, csak sokkolódunk... és nem hisszük el! :(( Gyuri pótolhatatlan egyéniség volt!!! Még a napokban beszéltünk is VELE!
NYUGODJ BÉKÉBEN! ŐSZINTE RÉSZVÉTÜNK!
Sára, Árpád, Marianna
Őszinte részvétem!
Szótlanul itthagytál bennünket !!! Valamikor találkozunk odafönn a Himalája tetején !!! Ösci
Olvasd a Képes Ifjúságban:

Beta/AP
Beta/Hszinhua
Jolika tanító néni több mint négy évtizeden át – a nyugdíjkorhatáron is túl – oktatta és nevelte a tanyai gyerekeket betűvetésre és sok egyéb hasznos dologra Adahatáron. Volt ugyan kemencével „ellátott” tanítói lakás, az azóta bezárt, a vidék utolsó tanyai iskolájában, de hetente vagy ritkábban hazalátogatott Zentára. Szándékosan nem mondom, hogy utazott, mert bizony a világháborút követő években – s jóval később is – porban-sárban legföljebb szekér vagy télidőben szánkó járt arrafelé. Így gyakran gyalogszerrel indult a városból a húszkilométernyi távolságra levő iskolába. Legföljebb „toronyiránt” volt valamelyest rövidebb az út. Fölvették, persze, az emberek a kocsijukra, ha utolérték.
Nos, Sőregi Teréz tanító néni – akit ismerősei Jolikának hívnak – régebbi tanyai látogatásaink alkalmával gyakran mesélt a még régebbi élményeiről. Egyebek között arról is, hogy volt olyan tél, amikor tüskösre fagyott a hó, és a lovak nem tudtak rajta járni, a tanító tehát csak gyalogosan juthatott el az iskolába. Másik télen, hatalmas havazásban az igazgató akarta lebeszélni az utazásról, mégis jól tette, hogy elindult, hiszen várták aprócska diákjai, s amikor messziről meglátták tanítójukat, elindultak vele szemben kitaposni az utat.
A napokban, 2012 februárjában félméternyi hó esett, és a rendkívüli helyzetben szükségállapotot hirdettek az illetékesek, az iskolák pedig bezártak…
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1775
Megszületett Bolyai Farkas, matematikus.
1801
Ausztria megkötötte Franciaországgal a lunéville-i békét, amelyben Ausztria Velencét és vidékét az Adigéig, Isztriát és Dalmáciát nyerte.
1940
Heidelbergben megszületett Hubert Burda német lapkiadó és újságíró, aki 1965-től a Burda GmbH kiadási igazgatója, majd a kiadói részleg társigazgatója volt.
1943
Megszületett Joe Pesci színész. (Halálos fegyver 2, Casino)
1950
Budapesten megszületett Koltay Gábor filmrendező (István a király, Honfoglalás, Sacra Corona)
1965
Megszületett Lennox Lewis, nehézsúlyú bokszoló, olimpiai és világbajnok.
1971
Az Apollo 14 űrhajó visszatért a Földre, miután landolt a Holdon. Ez volt az emberiség 3. Holdraszállása.
1979
Londonban meghalt Gábor Dénes, magyar származású, Nobel-díjas angol villamosmérnök.
1984
69 éves korában meghalt Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki Leonyid Iljics Brezsnyev utódjaként alig 15 hónapig állt az SZKP élén.
1588
61 éves korában meghalt Alvaro de Bazan Santa Cruz spanyol admirális, aki Santa Cruz első márkija volt.
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.