Ma Eszter, Eliza, Vince, Simon, Zsófia, Mária napja van.
Az új közlekedésbiztonsági törvény magyarázata (8.)- Ki alkalmas járművezetésre?
Az oktatásra jelentkezők vezetésre való egészségügyi alkalmasságát orvosi vizsgálattal állapítják meg. Ezeket a vizsgálatokat olyan egészségügyi intézmények végezhetik majd, melyek megfelelnek a törvény által előírt minden feltételnek, és amelyeket ezek alapján az egészségügyi minisztérium felhatalmaz az ilyen jellegű vizsgálatok lebonyolítására.
Az orvosi vizsgálatot törvényesen és lelkiismeretesen kell elvégezni, betartva az orvosi hivatás szabályait és etikáját. Ahol bármiféle törvényszegést fedeznek fel az illetékesek az orvosi vizsgálatokat illetően, ott az intézményt 100 000-től egymillió dinárig terjedő bírsággal sújtják.
Jelentős változás az is, hogy az orvosoknak a vizsgálaton kívül is külön figyelmet kell fordítaniuk a vezetőkre. Ha a vizsgálat alkalmával, illetve a kezelés folyamán, végén vagy bármikor a kezelőorvosnak vagy a választott orvosnak gyanúja támad, hogy a páciens nem alkalmas egy-egy bizonyos kategóriájú vagy egyáltalán bármilyen jármű vezetésére, kötelessége gyanújáról azonnal írásban értesíteni a területileg illetékes rendőrséget (a vezető lakhelye szerint). Ha ezt elmulasztja megtenni, és bármilyen esetben, illetve a legközelebbi rendes orvosi vizsgálatnál kiderül, hogy a gyanú alapos volt, akkor az egészségügyi intézményt legalább 60 000 és legfeljebb 600 000 dinárral megbüntetik. Ha viszont értesíti a rendőrséget, akkor az elrendeli a vezető rendkívüli orvosi vizsgálatát. Ennek alapján majd megállapítják, hogy vezethet-e továbbra is gépjárművet vagy sem.
Így többé nem fordulhat elő az, ami most még gyakran megtörténik, hogy csökkent beszámíthatóságú vagy akár teljesen beszámíthatatlan személy is volán mögé ülhet, vagy olyan személy is vezethet, aki már alig lát vagy hall. Az ilyen személy veszélyeztet mindenkit, önmagát is, csak azért, mert a kezelőorvosa baját nem akarja jelenteni a rendőrségen, gondolván, hogy az orvosi vizsgálaton úgyis kiderül. Vegyék el azok az engedélyét!...
Nos, ha ezek után az orvosi vizsgán derül ki az, amit a kezelőorvos már tudott, csak nem jelentette, akkor abból magának az orvosnak is baja lesz, meg intézményének is. Így az orvosoknak ezután (még ha barátról is lenne szó) kötelességük bejelenteni a vezetői alkalmasságban történt változásra utaló minden gyanújukat.
A VEZETŐI ENGEDÉLY ÉRVÉNYESSÉGE
A vezetői engedélyt általában tízévi érvényességgel állítják ki, a hivatásos vezetőknek öt évre. Az orvosi vizsgálat eredményeitől függően azonban ez a periódus lehet rövidebb is. Az egészségügyi alkalmassági jelentésben részletesen le kell írni, mi az oka a rövidebb időtartamú érvényességnek, és mi a feltétele a vezetésnek, majd ezt a feltételt bejegyzik a vezetői engedélybe is. Minden vezető, akinek az egészségét illetően bármilyen korlátozása van, csak orvosi vizsgálattal hosszabíthatja meg az engedélye érvényességét. Az 55 évnél idősebbek sem kapják meg tíz évre a jogosítványt, hanem csak 65. életévükig (még ha semmilyen egészségügyi korlátozás sincs náluk, akkor sem). Minden 65 évnél idősebb személy a vezetői engedélyt szintén csak orvosi vizsgálat alapján tudja meghosszabbítani, mégpedig legtovább öt évre, akkor is, ha semmilyen orvosi korlátozás nem forog fenn nála.
1. A 7 ponttal járó szabálysértések
A hét büntetőponttal „jutalmazott” szabálysértések már igen súlyosnak számító mulasztások, esetükben nagyon komoly pénzbírságot irányoz elő a törvény.
2. Mire kapunk majd 8–12 büntetőpontot?
Az ide tartozó szabálysértések már gyakorlatilag életveszélyesek. A legtöbb ide sorolt vétség az alkoholos és egyéb befolyásoltság alatti vezetéssel kapcsolatos. Ezeket a jelenségeket fel kell számolni, ezért 8, 10, illetve 12 büntetőpontot is kapnak az elkövetők (ha nem idéztek elő balesetet, de ha igen, akkor még három ponttal többet). Ilyen szabálysértést kétszer nem tolerál a törvény. Aki másodszor is vétkezik, elveszíti az engedélyét, hisz túllépi a 18-as pontszámkvótát.
3. A 14 pontos szabálysértések
Ezek a szabálysértések már leginkább a pimasz, arcátlanul önző vezetési stílus következményei. Az ilyen autósok, vezetők nagyon súlyosan veszélyeztetik a közlekedés valamennyi résztvevőjének biztonságát. Ezért ír elő a törvény az elkövetővel szemben ilyen magas büntetőpontszámot. Gyakorlatilag, ha volt előtte már egy-két kisebb vétsége, és begyűjtötte a 4 pontját, akkor a vezető egyetlenegy ilyen hiba után már be is fejezte pályafutását (legalábbis jó hosszú időre, kb. egy-két évre). És ami nagyon fontos: ezeknél a szabálysértéseknél már nincs előirányozva a pénzbírság, csak elzárás-börtön, kötelezően. Ami annyit jelent, hogy az elkövető feltétlenül legalább 15 napot ülni fog, ha pedig balesetet idézett elő, akkor legalább 45 napot. Lesz tehát ideje átgondolni, hogy ha majd egyszer, a távoli jövőben ismét volánhoz ülhet, akkor hogyan is kell viselkednie. Ezek a drasztikus szankciók hivatottak utainkról eltávolítani a nem oda való vezetőket, akik nem tisztelnek senkit, semmit. Fokozatosan egyre kevesebben lesznek, és így folyamatosan nő a közbiztonság, csökken majd a balesetek száma és a következmények súlyossága.
4. 15 pontos szabálysértés
Egyetlen van belőle, az erőszakos vezetés, melynek lényege, hogy az elkövető súlyosan megszegi a közlekedési szabályokat, úgy vezet, hogy egyértelműen súlyosan kockáztatja a saját és a közlekedés többi résztvevőjének életét is. Példaként a törvény megemlíti a piros lámpánál, a tilosban való áthaladást, éspedig legalább két ízben 10 percen belül, továbbá járműsor előzését dupla záróvonalon áthaladva, a járműoszlopban haladó járművek összevissza kerülgetését, előzgetését, amikor több vezetőt is fékezésre kényszerít az ütközés elkerülése végett, és az ezekhez hasonló eseteket. Ezeket a szabálysértéseket dokumentálni kell, filmre venni, lefényképezni, illetve tanúskodni kell (vagy maguknak a rendőröknek vagy valaki másnak), hogy az elkövető elnyerje méltó büntetését. Ilyen esetekben már nem folytathat senki sem struccpolitikát, a „semmit nem láttam” taktika megbosszulhatja magát már holnap, talán épp rajtunk...
Olvasd a Képes Ifjúságban:


Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.
Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...
Vajdaságban: ma változékony idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 20 és 23 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt változékony lesz az idő esővel, záporral, zivatarral. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 9 és 15, napközben 16 és 23 fokközött alakul.
Távolabb ielőrejelzés szerint: pénteken változékony idő lesz esővel, záporral, zivatarral, csak Vajdaságban lesz mérsékelten felhős. Szombaton mérsékelten felhős idő, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnap folytatódik a csapadékos idő, a hőmérséklet kissé csökken. Még hétfőn is gyakran lehet eső, záporeső, csak az esti órákban csökken a felhőzet és szűnik meg a csapadék.
Európában: ma főleg a Balkán-félszigeten és a Fekete-tenger térségében lesz jellemző a csapadékos idő esővel, záporral, zivatarral. Helyenként kiadós csapadék hullik. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet a kontinens nagyobb részében 20 és 27 fok között mozog, ettől melegebb csak a Pireneusi-félsziget déli részén lesz, ahol helyenként elérheti a 33 Celsius-fokot is.
1999
Az európai nemzeti parkok napja.
1819
Megszületett Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője, valamint India császárnője, aki Anglia történelmében a leghosszabb ideig uralkodott, 1837-től 1901-ig.
1905
Megszületett Mihail Alekszandrovics Solohov orosz író, elbeszélő. (Emberi sors, Csendes Don).
1941
Megszületett Bob Dylan amerikai rock sztár, többszörös Grammy-díjas zeneszerző, előadó.
1972
Meghalt Várterész Vilmos, orvos, sugárbiológus, aki a sugárzás emberi testre, de főként a vérre gyakorolt hatását vizsgálta.
1986
Meghalt Dajka Margit színésznő (Macskajáték, Égig érő fű).
1813
Megszületett Kmety György, honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc kiemelkedő alakja.
1822
Megszületett Foltényi Vilmos színész, operaénekes, Latabár Endre társulatának elismert művésze.
1857
Cirill és Metód napja, a bolgár kultúra és művelődés, a szláv írásbeliség és sajtó napja, Konstantin Cirill és bátyja, Metód görög szerzetes hittérítők emlékére.
1911
Meghalt Báró Bánffy Dezső politikus, miniszterelnök (1895.01.15-től 1899.02.26-ig).
Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.
Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.
A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.