Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

Magyar magyarellenesség


Szomorú valóság, hogy az idei megemlékezésre rányomta bélyegét a délvidéki magyar magyarellenes politikai arrogancia, intolerancia, a butaság, a kizárólagosság, a hatalmaskodás” – fogalmaz a két vajdasági magyar párt elnöke. „Már a kegyhelyeken is csak azok mondhatnak beszédet, akik a VMSZ csatlósai? Teleki Júlia a jelenlévő három pártelnök közül csak Pásztor Istvánt kérte felszólalásra, miközben Páll Sándort, a VMDK elnökét és Rácz Szabó Lászlót, az MPSZ elnökét elutasította, de hasonlóképpen Éhn József – a Kárpát-medence magyarságáért érdekvédelmi szervezet nevében – sem szólhatott a megemlékezőkhöz, mint ahogyan sokan mások sem. Teleki Júlia talán nem értette meg, hogy legalább a megemlékezéseinken, a halottaink sírjai felett félre kellene tenni a politikai kizárósdit? Kérdésünkre, hogy miért kellett bennünket így megalázni, azt a választ kaptuk, hogy egy évvel ezelőtt túl kemény beszédet mondtunk. Tehát, mi vagyunk az abszolút rosszak, a VMSZ meg az egyetlen tökéletesen jó párt?” – teszik fel a kérdést a közlemény aláírói. „Természetesen jól tudjuk, hogy valójában az a baj velünk, hogy nem támogatjuk kritika nélkül a VMSZ politikai ámokfutását” – írja a VMDK és az MPSZ elnöke a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.


Hozzászólások
2009. november 07. 15:36 | #30

Kancsika !Ebredj fel, es; " Face the naked truth " Lasd a meztelen igazat . A te politikusaid nem a penzt hajszolassak a temetesen , mikor politikai elonyoket akarnak szerezni a beszedeikkel ? Nagy penz van a politikaban . Azt meg nyagyon is koszonom ,hogy kijavitgatod irasaimat . A magyarban nincs egy ' spellchek '- kem ami atomatikussan kijavitgatna a helyesirasi hibaimat .

2009. november 07. 11:55 | #29

Mohawk!

Lehet hogy neked ,, szegény Slobo" nekem egy szörnyeteg, háborús bűnös. Egyébként aki, és nem ,,ami", és nem ,,forgassa" hanem forgatja. Te csak szedd a penzt a szeretteid temetésén és megemlékezésén. Mi csöndben, méltóságteljesen emlékezünk halottainkra.

2009. november 07. 10:43 | #28

Politikus vicc ehhez a témához:

Az Attlanti Oceán mélyén úszkál 2000 halott politikus!

-és?

- tovább nem tudom de betyár jó kezdödik!!

2009. november 07. 09:13 | #27

A legelső politikusok a tőrzsi varázslők voltak. A fejlődés útján a következők a papok lettek, és mostanság, amikor már nem lehetett többé annyi új hitet kitalálni, akkor lettek a pártok vezetői politikusok . Ami közös bennük, hogy mindegyikőjük az emberi érzelmek manipulációjából táplálkozik. Ezért nem az számit, ki kinek - minek adja ki magát, hanem, hogy ki mit mond és mit tesz.

A tisztelet adás tudása csak is neveltetés kérdése. A papok azért neveltebbek, mert van egy rend, aminek eleget kell tenniők, ellentétben a politikusokkal, akik a manapság is a rendetlenségekben szaporodnak a leggyorsabban. Majd csak kinövi az emberiség őket is, mint a kuruzsló - varázslókat is.

2009. november 07. 07:13 | #26

A politikusok zabálják egymást,kinek jusson nagyobb darab. Azok a hülyék akik egy megemlékezésre politikusokat engednek be. Menyivel egyszerübb lenne egy ilyen alkalomra egy papot meghivni.

2009. november 07. 06:14 | #25

N. Bandi! #20

Ha az áldozatok rehabilitálása, a kártérítés, az emlákművek megvédése nem működik, és ha azok a politikusok, akik tehetnének valamit nem tesznek semmit, akkor bizony el kell mondani róluk a kritikát. Vagy ön szerint, hallgatni kellene, mint a birkáknak és tűrni a megaláztatást, a gyalázatot. Márpedig az az igazság, hogy nem tettek semmit. Maga Pásztor is elismerte, hogy megígért dolgokat és azokat nem hajtotta végre. Nem csak az a baj, hogy nem sikerült véghez vinni, amit megígért, hanem az, hogy nem tett meg mindent a siker érdekében, mert más nyereségek miatt meg hallgatott ezekről a dolgokról.
Egyébként maga Júlia is eről beszélt.

Magdolna #21
Népszerűség? Jó kérdés. Mitől függ ez? Attól, hogy valaki becsületes, őszinte, jóindulatú, segítőkész, szavatartó vagy attól, hogy mögötte áll a pénz, a sajtó? Szokratesz se volt népszerű, meg is ölték a korát ezer évekkel meghaladó fejlett nézeteiért. Csak most a 20. században lett "népszerű". Persze, mi vajdasági magyarok, más helyzetben vagyunk, nekünk nincsen második dobásunk.

#22
Miféle konc? Nincs is konc, amin marakodni lehetett volna. Csak a tiszteletről, a toleranciáról és arról a szabadságról, hogy szóvá tehesd, amit nem tartasz jónak - csak erről szól az egész, amit megírtunk.

Egyébként Ágostonék egyáltalán el se mentek Csúrogra. Ez talán jó?

2009. november 07. 05:07 | #24

Ennyi merget mint amennyi kancsikabol kiomlott , meg egy kobrabol se lehetne kapni .Kancsika , csak emlekezz vissza , a szegeny Slobo temetesere( ami nem volt eszak amerikai ) , mikor a lanya kijelentette ; "stomak mi se prevrce , kad ovde vidim najvece nepriljatelye moga oca " Az ok. volt hogy ilyen nemkivanatos szemelyek ott legyenek a temetesen ? Ma mar egesz mas a vilag mint valamikor volt , es ahogy az angolok mondjak ; " money turns the World around " Apenz forgassa a vilagot .De hogy az europaiknal maradjak ( mert annak erzem magam) itt egy nagy europai ,Zola Emil mondasa; " otletekkel hoditsuk meg a vilagot ,nem fegyverekkel " . Kancsika nagyon maradi otleteid vannak.

2009. november 06. 14:19 | #23

Egyik pártnak sem volna szabad megengedni, hogy beszédet tartson a megemlékezésen. Csak így lehet kizárni, hogy politikai csatározás helyszíne legyen a legyilkoltak végső nyugvóhelye.

2009. november 06. 10:47 | #22

Szégyeljék magukat mindanyian, de leginkább a "pártok" és "politikai tömörülések" valamint un. "civil szervezetek" képviselői ! Nekem is van lerónivalóm az adott halzszinen, de nem megyek oda amikor a dögkeselyűk gyülekeznek, mert TI barátaim csak azért vagytok akkor és ott, hogy a koncon marakodjatok. Van az évben még 364 nap, de azok egyikén sem találkozhatok veletek ott ! Az igazsághoz tartozik az is, ha akkor jönnétek amikor én őszinte érzésektől vezérelve megyek oda, titeket bottal kergetnélek el, mert sem emberi sem erkölcsi jogotok nincs ott lenni. Sajnos TI már túl idősek vagytok ahhoz, hogy megváltozhassatok, és valószinűleg ahhoz is, hogy megértsétek ezt amit írtam. Sajnállak benneteket !

2009. november 06. 09:57 | #21

Sajnos az a szomorú, ahogy önök gondolkodnak. Az ittélő magyarságnak nem ilyen gondolkodású emberekre van szüksége. Nem értem nem veszik észre hogy önök nem igazán népszerűek ?! Épitő dolgokat nem tudnak véghezvinni, legalább ne romboljonak.

2009. november 06. 09:55 | #20

Rácz Szabó, a #10. hozzászólásban írja, hogy "a szerb és a magyar politikát is bíráltuk. Ez az igazság.Megvannak a felvételek".

És még büszke is rá? Ezért akar beszélni? Ha van egy csöpp gerincesség és önkritika magában, nem gyalázza többé a csúrogi kegyhelyet a jelenlétével!

2009. november 06. 09:43 | #19

Mohawk l#18

A morbid példádat, és ötletedet ajánlgasd választott új hazádban az észak amerikaiaknak, érzelmek nélkül, pofátlanul.Ahogy a magyar mondja ( Mohawknak ): Oda tedd a szád ahol a .... van!

Tisztelt Moderátor!

Mohawk, szemtelen kegyeletsértő írásáról van véleménye?

2009. november 06. 05:27 | #18

Az uzleti szellem hianyzik a szervezoknel . Belepo jegyeket kellett volna arulni , mint ahogy azt Michael Jackson temetesere csinaltak , akkor korlatozni lehetett volna hogy ki johet es ki nem johet . Es meg jo penz is csinalhattak volna , ha csak ezer din. is lett volna a belepo . A partoknak jo alkalom lett volna a donacio keresre is . Es a vegen csak azok szolalhattak volna fel akik azt megfizettek . Ahogy az angol mondja " put your money where your mouth is " Oda tedd a penzed ahol a szad van .

2009. november 05. 20:43 | #17

A megemlékezésekre szabadon elmehet mindenki. Ha az lett volna az elv, hogy a politikusok nem szólalnak fel, akkor ezt mi szó nélkül elfogadtuk volna. De, akkor nincs kivétel!
Nem csak egy Miatyánkot, más imádságokat is tudunk és el is mondjuk, ha nem lehet hangosan, akkor magunkban.

Veronika!
Ne forgassa ki a dolgokat. Tegyen különbséget a pocskondiázás és a kritika között. Az a pocskondiázás, ami nem igaz, és nem támasztanak valós alá tényekkel. Az MPSZ mindig meg is indokolja amit mond és ezért sohasem pocskondiáz. A tényszerű kritikáról csak azok mondják, hogy pocskondiázás, akiknek nincsenek érveik és hazudoznak. Teleki Júlia is kritikát mondott.

Igaza van annak, aki azt mondta, hogy nem csak Júlia van a világon. 40 000 embernek rengeteg hozzátartozója van.

Mi nem csináltunk botrányt, bölcsen tűrtük amit szemérmetlenül ránk mértek, de azt már nem hagyhatjuk, hogy ebből rendszert csináljanak.

Aki darabszámra méri a demokráciát,annak azt üzenem, hogy nem attól kicsi vagy nagy egy párt, hogy mennyi a tagja (ez a komcsi hozzáállás), hanem attól,, hogy mit tesz, hogyan és mihez elkötelezett.

2009. november 05. 17:12 | #16

A KEGYELETADÁS, mint a temetésen való részvétel se MEGHÍVÁSOS dolog, ahol meg lehetne *illedelmesen* szabni ki tart beszédet - ki ad koszorút - ki megy el . . .

Aki e dolgokat esetleg kisajátítja, az önmagát minősíti . . .

2009. november 05. 16:44 | #15

Ha tud......

2009. november 05. 16:43 | #14

Én megnéztem a Délvidéki vérengzések c. filmet. Légvári Sándor ott szépen elmondja mi történt családjával. Ő miért nem szólalhatot fel? Ő miért nem mondhatta el a bánatát? Nem csak Teleki Júliának vannak halotjai. Senkinek sincs joga mások fájdalmával manipulálni!!!

A politikusokat ilyenkor kitiltanám a rendezvényről. Magénemberként tegye le a koszórűját és kész. Mondjon el egy miatyánkat.....

2009. november 05. 15:42 | #13

A törpe-pártok elnökeinek (ők majd veszik a fonalat, megnevezés nélkül is) ezt üzenem: írhatnak oldalas habzó szájú magyarázkodást, hogy a "többszínű demokrácia " meg a "másság tisztelete", akkor sem lemosható az a folt,amelyik rajtuk marad immár örökösen, hogy bármikor szót kapnak a VMSZ pocskondériázása a fő cél. Kegyeletadás napján is, Szt. Istvánkor is, pünkösdkor is , márc. 15-én is, hadd ne soroljam. A Magyar Szó még bírja -elvégre a dolgát csinálja- az ő véleményilvánításaikat, de a kereszt alatt ne tegyék. Teleki Júlia csak az elmult év botrányostörténését akarta elkerülni. Ehhez joga volt és lesz, az apja sírja mellett. És mindenki másnak, bármelyikünk gyásznapján is.

2009. november 05. 15:30 | #11

Az nemvilágos számomra, ha T. Júlia szerint a tavalyi megemlékezésen botrányosan viselkedett a két pártelnök, akkor miért most kell megtudnunk ezt a véleményét, -pedig egy év eltelt azóta-, miután ők tiltakoztak az idei kirekesztés ellen? Azt gondolta hogy az idén nem akarnak felszólalni vagy el sem jönnek? Nem áll össze a kép...

2009. november 05. 14:41 | #10

Pásztor megmondta, hogy a többi párttal többé nem áll szóba. IGAZ, VAGY NEM?

Teleki Júlia kitartását én is tisztelem, de amikor politikai manővereket tesz, úgy viselkedik, mint ha mindenható lenne, akkor olyan a viselkedése, mint az elefántnak a porcelánboltban.

Amit leírtunk, annak minden szava igaz. Én kérdeztem meg Júliát, hogy miért alázza meg a jelenlévő többi párt elnökeit, amire azt válaszolta, hogy azért nem enged beszédet mondani, mert túl keményen, provokatívan beszéltünk egy évvel ezelőtt - ami valószínűleg nem tetszett Pásztornak. Nem mond igazat Teleki Júlia, amikor azt állítja, hogy egy évvel ezelőtt "nem a szerb politikát bírálták", mert a szerb és a magyar politikát is bíráltuk. Ez az igazság.Megvannak a felvételek.
Egyébként idei beszédében maga Teleki Júlia is arról beszélt, hogy sok volt az ígéret, de semmi az eredmény. Ez után adott szót Pásztornak, aki nekiállt kimosni magát.

Az zavar Júliánál, hogy most sem azt mondja: legyen békesség, valóban egyenjogúságot kell biztosítani a jelenlévő megemlékezőknek, hanem újból vádaskodik - bár ez már inkább gyalázkodás -. Azt mondja: "elnézést azért hogy ez a két ember megpróbálja megalázni apáink emlékét"
Ki aláz meg másokat, és az ártatlan áldozatok emlékét?
Júlia gyakorlatilag az áldozatok emlékét, az emberek fájdalmát használja fel fegyverként arra, hogy megvonja a szólás szabadságát. Ezt írtuk meg.

Ezek után Júliának kötelessége, sőt követelem, hogy írja le, konkrétan mivel próbáltuk megalázni apáik emlékét ??? Melyik volt az a mozdulat, az a mondat, az a cselekedet , amelyből erre a megállapításra jutott.
Én úgy tudom, hogy csak az ő ormótlanságát mutattuk be és semmi mást.

Jövőre megint elmegyünk, koszorút viszünk a sírokra, ha nem hagy szólni akkor is. A mi lelkiismeretünk tiszta.

2009. november 05. 14:21 | #9

Jó lenne, ha elgondolkodnának egyesek. Meddig terjedhet a demokrácia? Apáink jelöletlen sírhantjaiknál is szabad gyalázni a másként gondolkodó magyart? A magyart, aki éppen az édesapjáról szeretne emberi módon megemlékezni. Emlékszem, egy időben ugyanezt csinálták az icike-picike törpe szatelit pártok szabadkai képviselői is a vergődő madárnál a zentai úti temetőben. Nem az ártatlan áldozatokat sajnálták, hanem igyekeztek jó szaftos beszédeikkel lejáratni a VMSZ-t. Amúgy meg ha belegondolok, egy kicsit jobban. Azt hiszem, hogy az én édesapám örök nyugvóhelyén én sem engedném meg senkinek sem, hogy botrányosan viselkedjen az én jelenlétemben!



Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX