Korlátozott kulturális autonómia

A „legeurópaibb” törvény

Az új törvény kapcsán olyan megtévesztő nyilatkozatok is elhangzottak, hogy az „a legmagasabb európai mércéknél is magasabb fokon védelmezi a Vajdaság területén élő kisebbségek jogait”, és hogy „a nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadásával elmondhatjuk, hogy a vajdasági kisebbségek teljes kulturális autonómiát élveznek”. Az egyik magyar tisztségviselő brüsszeli tárgyalása során kifejtette, hogy „ez a törvény a legeurópaibb, amit a szerb parlament meghozott, és Közép-Európa, Nyugat-Balkán, de az egész unió előtt példaként állhat”.

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tiszteletbeli elnöke, a Blic belgrádi napilapnak a párt október 18-i zentai tanácskozása kapcsán adott nyilatkozatában, az okmány „történelmi jelentőségét” hangoztatta.

– A Szerb Parlament augusztus 31-én elfogadta a Nemzeti Tanácsokról szóló törvényt, amely egész Európában mintaértékű lehet a kisebbségvédelmi szabályozás kapcsán. Számos uniós állam, például Szlovákia, példát vehetne arról, hogy Szerbia milyen széleskörű kulturális autonómiát biztosít az ott élő 13 kisebbségi közösségnek, különösen a nyelvhasználat, az oktatás, a kultúra és az anyanyelvű tájékoztatás területén – mondta Tabajdi Csaba, az Európai Parlament plenáris ülésén elhangzott napirend előtti hozzászólásában.

Még Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnöke, a Duna Televízió október 18-i Heti Hírmondó című műsorának adott exkluzív interjújában is, a nemzeti tanácsok létrehozásáról – feltehetően a nem teljes tájékozottsága miatt – azt mondta: „Fantasztikus eredményeket értek el a vajdasági magyarok, amit az itthoni magyar közvélemény nem igazán respektált és nem adta meg az érte járó elismerést”.

Nem csoda, hogy a megalapozatlan és eltúlzott, propaganda jellegű kijelentések után a vajdasági, a magyarországi és az európai közvélemény is elferdített képet alkotott a törvényről. Az egymást szinte túllicitáló nyilatkozatok hozzájárultak annak a hiedelemnek az elterjedéséhez is, hogy Szerbiában ez az első ilyen jellegű törvény, és hogy most először kerül sor a nemzeti tanácsok felállítására, és hogy azoknak milyen fontos feladataik vannak. De vajon így van-e?

Csatlakozási előfeltétel

Az augusztus 31-i törvény csak azok számára jelent újdonságot, akik nem kísérik figyelemmel a szerbiai történéseket és a vajdasági magyarság helyzetének alakulását.

A nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelmérőlszóló törvény (megjelent a volt Jugoszláv Szövetségi Köztársaság / JSZK Hivatalos Lapjának / Službeni list SRJ) 2002. február 27-ei 11. számában) 19. szakasza már előlátta, hogy „a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek önkormányzati joguk érvényesítése céljából a nyelvhasználat és írásmód, az oktatás, a tájékoztatás és kultúra területén nemzeti tanácsokat (továbbiakban: tanács) választhatnak”.

Ennek a (kisebbségvédelminek is nevezett) törvénynek a meghozatala egyébként előfeltétele volt az országnak az Európa Tanácshoz (ET) való csatlakozásának. Miután 2003. február 4-ével megszűnt a JSZK, és helyébe lépett Szerbia és Montenegró államközössége, annak az ET-be való felvételére 2003. április 3-án került sor.

A 2002. évi (25 szakaszból álló) törvény egyetlen (a 19.) szakaszban rendelkezett a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól, azzal a kitétellel (utolsó bekezdés), hogy „a nemzeti tanácsok megválasztásának szabályait külön törvény fogja rendezni”.

Ez a „külön törvény” azonban soha nem készült el és Szerbia a volt államközösség kisebbségvédelmi törvényét sem emelte be a jogrendszerébe. Ezért a jogászok között vita tárgya volt, hogy a törvény hatályos maradt-e vagy sem.

A 2006. november 8-án (Mitar napján) kihirdetett új szerb alkotmány bevezetőjének és az 1. szakaszának a megfogalmazásából is látszik, hogy az alkotmány meghozatalának politikai indokai voltak, éspedig annak kinyilvánítása, hogy Szerbia a szerbek nemzeti állama. Tehát nemzeti alapon megkülönbözteti az (állam)polgárokat: Az 1. szakasz Szerbiát már csak úgy említi, mint „a szerb nép és minden itt élő polgár” államát. Az „etnikai közösségek”-et már meg sem említi.

Az emberi nemzeti kisebbségi jogokkal a szerb alkotmány II. része (18–81. szakasza) foglalkozik.

A nemzeti autonómia szempontjából rendkívül fontos az alkotmány 75. szakasza 3. bekezdésének megfogalmazása, mely szerint „a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás valamint a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén megvalósuló önkormányzati joguk érvényesítése céljából a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek nemzeti tanácsokat választhatnak, a törvénnyel összhangban”.

E rendelkezés azonban – a részleges kulturális autonómián túl – nem teszi lehetővé a nemzeti kisebbségek számára a nemzeti autonómia egyéb megnyilvánulási formáit, sem a kisebbségi közösségek számarányos képviseletét a szerb parlamentben. Ez a bekezdés képezi a jogi alapot (és keretet is) az augusztus 31-én elfogadott, a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény meghozatalára is, amihez Szerbiának több mint hét és fél évre volt szüksége.

Ez a viszonyulás ellentétben áll azokkal a követelésekkel, amelyeket a szerb hatalom támaszt a kosovói szerbek nemzeti autonómiája érdekében, Ismeretes, hogy a szerb kormány még 2004-ben külön dokumentumot dolgozott ki, amelyben a kosovói szerbek számára nemzeti alapú területi és perszonális autonómiát irányoz elő. Ebből is látszik, hogy az Alkotmány elfogadását javasló pártok a szerbiai nemzeti kisebbségek számára nem hajlandóak biztosítani azokat a jogokat, amelyeket a saját nemzettársaiknak követelnek Kosovón, vagyis kettős mércét alkalmaznak.

Az sem mellékes körülmény, hogy a törvény elfogadására a szerbiai parlamentben csak egyetlen magyar párt – a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) – képviselőinek a szavazataival került sor, a többi (parlamenti képviselettel nem rendelkező) vajdasági magyar párt és számos civil szervezet ellenezte ennek a kirakattörvénynek az elfogadását.

Egyforma hatáskör

A 2002. évi kisebbségvédelmi törvény és a 2009. augusztus 31-i (139 szakaszból álló) törvény között – amelyek közül 82 a választási szabályokkal foglalkozik és csak mindössze 14 a tanácsok hatáskörével – a nemzeti tanácsok illetékességi köre tekintetében se nincsen semmi különbség.

Mindkét törvény szerint a nemzeti tanácsok hatásköre alapvetően az oktatásra, a kultúrára, a tájékoztatásra és a nyelv-, valamint íráshasználatra vonatkozik (a 11., 12., 13. és 17, valamint a 19. szakasz 1. bekezdése, illetve az új törvénynek a 2. és a 11-től a 22-ig terjedő szakaszai). Szinte teljesen ugyanaz a szóhasználat mindkét törvényben, amikor az említett területeken a nemzeti tanácsoknak a döntéshozatalban való részvételről, vagy ezeken a területeken való döntésekről és az intézmények alapításáról fogalmaz (a 19. szakasz 9. bekezdése, illetve a 2. szakasz 2. bekezdése).

Mindkét jogszabály egyformán mondja ki azt is, hogy a nemzeti tanács az állami, a területi autonómia vagy a helyi önkormányzati szerveihez fordulhat „a nemzeti kisebbség jogait és helyzetét érintő valamennyi kérdésben” (a 19. szakasz 9. bekezdése), illetve „állást foglal, kezdeményezést tesz, és intézkedéseket foganatosít (a törvényből nem tűnik ki azonban, hogy milyeneket – B. A. megj.) a nemzeti kisebbség helyzetével, identitásával és jogaival közvetlenül kapcsolatos minden kérdésben” (10. szakasz, 14. pont).

Az egyedüli rendelkezés, amely a nemzeti tanács „előzetes jóváhagyását” írja elő, az új törvény 14. szakaszának 1. bekezdése:

– Ha az oktatási-nevelési tevékenység a nemzeti kisebbség nyelvén folyik, a Nemzeti Oktatási Tanács az oktatással megbízott miniszternek olyan tankönyvek és tanszerek használatának engedélyezését javasolja, melyek tartalma a nemzeti kisebbség sajátosságait fejezi ki, a nemzeti tanács előzetes jóváhagyásával.

Ebből a kacifántos megfogalmazásból arra lehetne következtetni, hogy a tankönyvek és a tanszerek használata engedélyezési javaslatához (sic! – B. A.) a nemzeti tanács előzetes beleegyezése szükséges. Ez a javaslat azonban még mindig nem kötelező az illetékes miniszter számára. A 2002-es törvény és a 2009-es törvény szerint is a nemzeti tanácsoknak jogi személyisége van (19. szakasz 2. bekezdés, illetve 3. szakasz 3. bekezdés)

A nemzeti tanács tagjai száma (legalább 15, de legfeljebb 35 személy) tekintetében is minkét törvény egyformán rendelkezik (9. szakasz 3. bekezdés, illetve 9. szakasz 1. bekezdés).

Önálló hatáskörben a nemzeti tanács, a korábbi törvény szerint (9. szakasza 4. bekezdése) csak a „statútumát és költségvetését” hozhatta meg.

Az új törvény szerint a nemzeti tanács „általános hatáskörben”, „a törvénnyel és az alapszabállyal összhangban, szervei révén önállóan” (10. szakasz): 1) meghozza és módosítja a nemzeti tanács alapszabályát; 2) meghozza a pénzügyi tervet, pénzügyi jelentést, zárszámadást; 3) rendelkezik saját vagyonával; 4) dönt a nemzeti tanács elnevezéséről, szimbólumairól és pecsétjéről; 5) véglegesíti (sic! – B.) a nemzeti szimbólumokra, a nemzeti tanács jelképeire és ünnepeire vonatkozó javaslatokat; 6) intézményeket, egyesületeket, alapítványokat, gazdasági társaságokat alapít a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén, valamint a nemzeti kisebbség identitásának megőrzése szempontjából jelentős egyéb területeken; 7) javaslatot tesz (sic! – B.A.) a nemzeti kisebbség képviselőjének személyére a helyi önkormányzatok nemzetek közötti viszonyügyi tanácsában; 8) elismeréseket határoz meg és ítél oda.

Annak ellenére, hogy a nemzeti tanács „önálló hatáskörben” szinte csak a saját belső ügyeivel foglalkozhat, a mostani törvényben mégis újdonságot jelent az, hogy saját vagyont szerezhet (5. szakasz) és azzal rendelkezhet. A nemzeti tanácsok anyagi kérdésekben (a költségvetésből és adományokból befolyt pénzekről, alapítványi eszközökről) eddig is döntöttek. Ilyen szempontból az idézett megfogalmazás csak az eddigi gyakorlat törvényesítését jelentheti. Hogy ennek lesz-e nagyobb jelentősége, attól is függ majd, hogy a nemzeti tanácsoknak lesznek-e jelentősebb anyagi/vagyoni eszközei.

A nemzeti tanács fogalma

Az említett a törvényszakaszokból is látszik, hogy egyik törvény sem tartalmazza a nemzeti tanács fogalmát, hanem csak azt, hogy a nemzeti tanács a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás, a nyelv- és íráshasználat területén „képviseli” a nemzeti kisebbséget.

Olyan megfogalmazást egyik szövegben sem találunk, hogy a nemzeti tanács a nemzeti kisebbségi autonómia legfőbb képviseleti testülete, amely feltárja, megfogalmazza, kifejezi és képviseli az illető kisebbség identitásának megőrzését biztosító érdekeket. És az sem, hogy a nemzeti tanácsnak döntéshozatali joga van a törvényben felsorolt területeken, a kisebbségi közösség megmaradása, szellemi és anyagi kultúrájának megőrzése, valamint fejlesztése éredekében.

A nemzeti tanács jogköreit az új törvény is, legtöbb esetben, feltételes módban, nem kötelező erejűnek határozza meg, mint pl.: „a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén törvények és más jogszabályok meghozatalát kezdeményezi és figyelemmel kíséri alkalmazásukat” (10. szakasz 9. pont); „előírásokat és ideiglenes intézkedéseket javasol” (10. szakasz 11. pont); „jelöltet javasol” (15. szakasz 1. pont) ; „véleményt nyilvánít” (15. szakasz 2. pont); „megválasztja saját képviselőjét a Nemzeti Oktatási Tanácsban, aki döntéshozatali jog nélkül (sic! – B. A.) részt vesz annak munkájában” (15. szakasz 12. pont) stb.

Ezen a megállapításon mit sem változtat a 22. szakasz, mely szerint „a nemzeti tanács megfelelő javaslata vagy véleménye nélkül meghozott, a jelen törvény 12–15, 17. és 18. valamint a 20–22. szakaszában foglalt egyedi jogi aktusok törvényellenesek, illetve semmisek”. A nemzeti tanács javaslata vagy véleménye ugyanis, éppen semmire nem kötelezi az állami szerveket.

A nemzeti tanácsok már a 2002-es törvény szerint is, „a nemzeti és etnikai sajátosságok megőrzése és fejlődése céljából”, alapíthattak „a művelődési és művészeti élet valamennyi területén külön művelődési, művészeti és tudományos intézményeket”, valamint „társaságokat, egyesületeket” és „külön alapítványokat” hozhattak létre (12. szakasz).

Az új törvény szerint a nemzeti tanács „gazdasági társaságokat” is alapíthat „a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat területén, valamint a nemzeti kisebbség identitásának megőrzése szempontjából jelentős egyéb területeken” (10. szakasz, 6. pont). Hogy lesznek-e és hogyan fognak (gazdasági alapon) működni ezek a társaságok, azt esetleg csak a későbbiekben tudhatjuk majd meg.

***

Összegezésként megállapíthatjuk, hogy a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló 2009. évi szerbiai törvény, a nemzeti tanácsok hatáskörei tekintetében nem „történelmi” és semmi újat nem jelent a 2002. évi, a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságjogainak védelméről szóló törvény rendelkezéseihez viszonyítva.

A most meghozott törvény két lényegi pontban is eltér a Magyar Koalíció (MK), a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDK), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség (VMDK) által 2008. április 3-án elfogadott autonómiakoncepciótól, amelynek kidolgozásában részt vett a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) is: Az első az, hogy a közös autonómiakoncepció szerint a nemzeti tanács az oktatás, a művelődés, a tájékoztatás és a hivatalos nyelvhasználat területén „érdekképviseleti” és „döntéshozatali” hatáskörökkel is rendelkezik. Ez nem került bele a mostani törvénybe. A másik pedig, hogy a pártok autonómiakoncepciója a nemzeti tanács megválasztási módjaként csak „az általános, többpárti, egyenlő, közvetlen és titkos szavazást” látta elő, az „elektori gyűlés” útján való gyűlést pedig nem. Ez utóbbi viszont belekerült a törvénybe. Ergo: Olyan törvény került elfogadásra, amely eltér a négy vajdasági magyar párt közösen elfogadott autonómia elképzelésétől.

E törvény előkészítőjének feltehetően az is volt a feladata, hogy a korábbi rendelkezések alapján készítse el az új jogszabályt, hogy Szerbia végre eleget tegyen törvényhozási kötelezettségének, és ezzel javítsa az országról alkotott képet az EU-s csatlakozási folyamatban.

A 2009. évi törvény valójában semmivel sem viszi előbbre a vajdasági magyarság önkormányzatát, nem teszi lehetővé a tényleges nemzeti autonómia létrehozását és szűkebb azoknál a kollektív kisebbségi jogoknál, amelyeket a nemzetközi egyezmények által a nemzeti kisebbségek számára biztosítottak. Szerbiában – úgy látszik – még hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a kisebbségek valódi önkormányzattal rendelkezzenek. Ehhez még nincs meg a kellő légkör, de – részben a kosovói szindróma miatt – a politikai szándék se.

Újvidék, 2009. október 26.

_____________________

1 Zakon o nacionalnim savetima nacionalnih manjina, Službeni glasnik Republike Srbije (Szerbiai Köztársaság Hivatalos Közlönye) 2009. szeptember 3-i 72. száma. A törvény fordítását a Tartományi Jogalkotási, közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság készítette. Nyomtatásban a Magyar Szó és a Hét Nap mellékleteként jelent meg, 2009 szeptemberében (vagy http://www.vajma.info/docs/torvenyőnemzetiőkisebbsegekőnőt.pdf). Egyes nyelvészek véleménye szerint a törvény magyar szövege nem felel meg az eredetinek, és ez okot ad a félreértésre. A szerb szöveg sok helyütt feltételes módban, és nagyon árnyaltan fogalmaz, ám a magyar fordítás ezt nem tükrözi.