2012. február 4., szombat

Ráhel, Csenge, Jára, Jarmila, Johanna, Andrea napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Diplomahonosítási költségtámogatás

Azok is pályázhatnak, akiknek az elmúlt tíz évben szerzett oklevelük nosztrifikálása folyamatban van

dsc_3140

Közismert tény, hogy az elmúlt 20 évben igen sok vajdasági fiatal végezte főiskolai, egyetemi tanulmányait külföldön, elsősorban Magyarországon. E másutt szerzett oklevelek, tudományos fokozatok honosítása Szerbiában költséges és körülményes. A nosztrifikálási eljárás az egyetemek autonómiájába tartozik, ezt a törvény is magas fokon tiszteletben tartja. Úgyhogy amiben a Szekeres László Alapítvány segíteni tud az érintetteknek, az a honosítás során felmerült költségek megtérítése (eljárási díjak, fordítás, illeték stb.). A Magyar Nemzeti Tanácshoz tartozó Szekeres László Alapítvány a diplomahonosítással járó tetemes költségek megtérítésére írt ki pályázatot.

A 2000. január elseje óta megszerzett oklevelek, tudományos fokozatok szerbiai nosztrifikálásának költségeit támogatják.

Ezt Józsa László kuratóriumi elnöktől hallottuk, akitől arról is értesültünk, hogy 20 millió forintnak megfelelő összeg, azaz 5,8 millió dinár áll e célra a rendelkezésre. A tavalyi pályázat lebonyolítása során szerzett tapasztalatok azt mutatják, ez körülbelül 200 egyén költségeire lehet elegendő. Tavaly azok pályázhattak, akik az ezt megelőző 5 évben szereztek oklevelet és befejezték, vagy legalább megkezdték a diplomájuk honosítását. Akkor 17 millió forint dinárösszeg állt rendelkezésre. Tavaly 164 pályázó volt, és mindössze egy személyt utasítottak el, mert nem tudott számlát, befizetési bizonylatot felmutatni. Arról, hogy idén hányan pályáznak, nincs elképzelés, előzetes becslés. Tavaly ugyanis határidőn túl még 85-en jelentkeztek, arra hivatkozva, hogy későn értesültek a pályázatról, az ő adataikat akkor feljegyezték és most értesítették is őket a lehetőségről.

Józsa László szavai szerint, ha a jelentkezők által igényelt összeg belefér az említett 5,8 millió dináros keretbe, akkor a nosztrifikálás során kifizetett teljes összeget kézhez kapja az igénylő, ha a végösszeg nagyobb lesz, akkor résztámogatás történik.

November 16-án zárul a pályázat, az érintettek már november 25-e környékén értesítik az eredményekről, s belátható időn belül meg is kapják az összeget azok, a befejezett vagy megkezdett honosítás költségeiről nyugtát, számlát tudnak felmutatni. A magyar Miniszterelnöki Hivataltól az összeg első felét még az idén megkapja a Szekeres László Alapítvány, úgyhogy december közepéig folyósítani tudja. Az összeg másik felét 2010 első negyedévében, azt akkor juttatják el az igénylőkhöz. Még nem dőlt el, a kifizetésnél betűrendet állítanak fel vagy szakok szerint állítják fel a prioritást. Józsa László szavai szerint még az is belátható időn belül megkapja a pénzt, aki a lista végére kerül.

Olyan egyén pályázhat, aki Szerbiában állandó lakóhellyel rendelkezik, hisz a pályázat célja az itthoni szakmai, közéleti érvényesülés támogatása.

Mint Józsa Lászlótól hallhattuk, a tavalyi pályázat tanulsága, hogy a legtöbb pályázó a Gábor Dénes főiskoláról és zentai kertészmérnöki kihelyezett tagozatról igényeltek diplomahonosítási térítést. A munkaviszonyt igazolni nem tudó személy is ebből a pályázói körből került ki.

A magyar felsőoktatási intézmények az első időkben ,,túltermelést'' hoznak az adott szakon oklevelet szerzett szakemberekből. Ezért is fontos feladat azon munkálkodni, hogy minél több felsőoktatási szakosítási lehetőség legyen magyar nyelven, így egy-egyszakon kevesebb hallgató lenne, ami az elhelyezkedés esélyeit növelné – szögezte le a Szekeres László Alapítvány kuratóriumának elnöke. A teljes képhez hozzátartozik, hogy más szakok is legalább 1-1 fővel képviselve voltak a munkanélküliek listáján, még egy orvos is volt azok között, akik munkanélküliséget jeleztek, jegyezte meg Józsa, aki még egy tavalyi tapasztalatot megoszt az érintettekkel: legjobb ha a Gábor Dénes főiskola oklevelét az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karán honosítják, mert a diploma kiegyenlítődik a 3 éves egyetemi alapképzéssel és különbözeti vizsga nélkül folytathatják tanulmányaikat a mesterképzésen.

A pályázatról bővebb információ: www.szla.org.rs. Telefonszám: 024/524-534.

KÉPEKBEN rssfeed
Beta/AP) Beta/AP
Jégbe zárt világ
Beta/Hszinhua Beta/Hszinhua
Állati jó sétahajókázás a zürichi tavon
Beta/AP Beta/AP
Extra emelet
Jó reggelt!

Húsz éve nem esett annyi hó, mint amennyi a hétvégére várható, hallgatom a híradásokban. Magyarországon naponta közölnek új híreket arról, hogyan készülnek a katasztrófahelyzetre. Egyebek között úgy, hogy az önkormányzatok számba veszik az egyedül élőket, felkeresik a rossz szociális helyzetben lévőket, hogy ellenőrizzék, ki él fűtetlen szobában, ki szorul segítségre. Mert nemcsak a hajléktalanok lesznek/vannak bajban a szibériai hidegben, hanem azok is, akiknek van ugyan fedél a fejük felett, de a szobájuk fűtetlen, mert vagy már régen kikapcsolták a központi fűtést, vagy mert egyszerűen nem futja nekik tüzelőre.

Nálunk vajon hányan lehetnek, akik ilyen fajta segítségre szorulnak? A hajléktalanokról sem beszélünk, mintha nem is lennének, pedig vannak, és nagyon sok az olyan idős, egyedül élő ember, aki hallgat, szégyelli a szegénységét, miközben nélkülözik. A napokban bejött a szerkesztőségünkbe egy hatvan év körüli férfi. Elpanaszolta, hogy négy napja nem evett semmit, és ő ezt már nem bírja tovább. Meghallgattuk. Elmenőben egy levelet adott át kollégámnak, amelyben az állt, azon az estén felgyújtja magát Szabadka központjában. Másodszor kaptunk ilyen levelet.

Lehet erre azt mondani,hogy a férfi nyilván beteg, feltehetően nem is akar öngyilkos lenni, csak fenyegetőzik, de valami miatt mégiscsak az újságírókat kereste fel. Tudatni akarta a világgal, hogy bajban van, és nem látja a megoldást.

Szerencsére a férfi mégsem tette meg, amire készült. Hogy hányan vannak hozzá hasonló kilátástalan helyzetben, az csak a népszámlálási adatok teljes feldolgozása után derül ki. Falun az emberek ismerik egymást, de a városokban észrevétlenül szenvedhetnek a szomszédaink.

A népkonyhákra járó töpörödött nénikéket, alig mozgó bácsikákat, középkorú, az életüket valahol elrontott férfiakat látok magam előtt. Meg szomorú szemű gyerekeket, akiket édesanyjuk kézen fogva vezet a népkonyhára. Vajon ők fűtenek? Futja nekik tüzelőre?

K-k
Időjárás

Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.

Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.

Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.

Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.

A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).

A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).

A Béga Tamásfalvánál 82 (0).

A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).

2000
A rák világnapja

1926
Dorogon megszületett Grosics Gyula labdarúgó, edző, a legendás Aranycsapat tagja.

1946
Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után a miniszteri feladatok ellátásával Nagy Ferencet bízta meg, aki tisztségét 1947.05.30-ig töltötte be.

1573
Megszületett Káldi György jezsuita bibliafordító, aki a Vulgata alapján elkészítette az első teljes, magyar nyelvű római katolikus bibliafordítást.

1881
Megszületett Kliment Vorosilov szovjet marsall, politikus.

1893
Megszületett Juhász Kálmán János gépészmérnök, egyetemi tanár. Kutatási területe a motormechanika volt.

1912
Megszületett Macskássy Gyula rajzfilmrendező (Gusztáv sorozat).

1938
A hadsereg élére lépett Hitler, és megalakította a Wehrmacht Oberkommandót.

1979
Meghalt Harangi Imre olimpiai bajnok ökölvívó.

1991
Megalakult a Magyar Írókamara.

!

Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.

Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.

A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.

A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -