Vesztes
Fociajánló
Elsősorban a hazaiak szempontjából lesz óriási tétje az angol Premier League 10. fordulójában sorra kerülő Liverpool–Manchester United rangadónak, ha ugyanis kikapnak, már a bajnokság negyede után tízpontos hátrányba kerülnek címvédő és listavezető riválisukkal szemben.
Győztes
Jean Todtot választották meg a Nemzetközi Automobil-szövetség új elnökének. A francia szakember a posztról távozó Max Mosleyt váltja. Todt Ari Vatanennal futott versenyt a tisztségéért, s végül a tegnapi szavazáson a Ferrari Formula–1-es istállójának egykori csapatfőnökét választották meg a szervezet első emberévé. Todt 135 voksot kapott, míg ralivilágbajnok finn riválisa mindössze 49-et. „A csapatom a konszenzusra, és nem a konfrontációra alapul majd. Szeretnénk továbbfejleszteni az F1-et, és hogy az istállók révén további előnyökhöz jussanak a rajongók” – nyilatkozta Todt, akinek a megbízatása az elkövetkező négy évre szól. Tenisz
Carolina Wozniacki felett sötét felhők tornyosulnak (Fotó: AP) Amíg a teniszvilág arra kapta fel a fejét, hogy a dán Carolina Wozniacki a luxemburgi tornán esetleg fogadóirodai sugallatra adta fel a Kremer elleni meccset 7:5, 5:0-s vezetésnél (hisz állítólag létezik hangfelvétel, melyen apja utasítja, hogy veszítsen), Janko Tipsarević szerb teniszező pályafutása talán legnagyobb sikere előtt áll. Janko ugyanis tegnap Moszkvában könnyen nyert az amerikai Ginepri ellen, és ma az elődöntőben a Korolev–Marcsenko meccs győztesével mérkőzik, vagyis szép esélye van az első ATP-döntőjére.
17. Sakkcsapat-eb, Újvidék
A magyar női csapat első két táblája: Vajda Szidónia (jobbról) és Rudolf Anna A szerb és a magyar válogatottak biztos győzelmeivel és három nagy meglepetéssel kezdődött meg Újvidéken a 17. sakkcsapat-Európa-bajnokság. A nyílt mezőnyben Szerbia könnyedén nyert 3,5:0,5-re Skócia ellen, azzal, hogy az első táblán Ivan Ivaniševićnak nem jött be egy áldozat, amikor tisztet adott három gyalogért, és meg kellett szenvednie a döntetlenért.
Madarat tolláról, embert alkalmi beszédéről.
Történetesen nem politikusokról lenne most szó, hisz ők aztán minden lehető szinten képesek olyan beszédre, amelybe igencsak könnyen bele lehet kötni, és még arról sem, hogy Boris Kutin, az Európai Sakkszövetség szlovén vezetője rossz ember lenne. Viszont az újvidéki sakkcsapat-Eb megnyitóünnepségén tartott beszédében átesett a mondásbeli ló másik oldalára.
Birkózás
Vass Tamásnak (fent) döntő szerepe lehet (Fotó: Gergely József) A hétvégén tartják meg a honi I. birkózóliga 3. fordulóját, amelynek rangadóját – akármennyire is furcsa – Kragujevacon tartják meg, a helyi Radnički és a Zenta között. A két csapat hasonló versenyerőt képvisel, főleg annak tudatában, amit Zörgő László zentai edző elárult:
Biztosak vagyunk abban, hogy a Ladóczki név nemcsak Szabadkán, hanem egész Vajdaságban ismert, talán még a határainkon túl is.
Szabadka
Szombat , labdarúgás, Szuperliga: Spartacus Zlatibor Voda–Vojvodina (városi stadion, 14). Vajdasági Liga, kelet, Bajmok: Radnički–Budućnost (Alibunár) (14). Községi liga, Szabadka: Szabadka–Sever (14). Békova: Poljoprivrednik–Udarnik (14). Birkózás, Szuperliga: Spartacus–Crvena zvezda (sétaerdei sportcsarnok, 15). Kosárlabda, I. A liga, nők: Spartacus–Loznica (sétaerdei sportcsarnok, 19.30).
