Diáktüntetések Bécsben
Marx is az egyetemfoglalók között
Eleinte csupán a Képzőművészeti Egyetem diákjai vonultak utcára, csütörtökön azonban már a Bécsi Egyetem tanárai és diákjai is csatlakoztak hozzájuk. Mintegy ezer fő csütörtökön elfoglalta a fő előadótermet (Auditorium Maximum), s éjszakába nyúlóan élesztgették egymásban tüzes hangú felszólalásokkal az ellenállás lángját, mi több: a katedrán könnyűzenei koncertet tartottak, míg az ajtókat a rendőrség elállta a további „hódítók ” előtt. A lázongó kedv péntekre sem csitult, állapíthatta meg az egyetem rektora, aki párbeszédre kívánta hívni a megbokrosodott diákok demokratikus alapokon nyugvó szavazással választott vezetőségét. Nem véletlen, hogy az egyetem – Hahn miniszter úrral ellentétben, aki a gondot látva Brüsszelbe utazott véleménycserére – igyekszik mihamarabb visszaállítani a rendet. Becslések szerint eleddig az előadóteremben falatozgató, cigarettázgató, sörözgető nebulók 50-100 ezer eurónyi kárt okoztak a nézőtéri székek, lámpatestek s a padlózat rongálásával. Ausztriában a lázadás nagy vihart kavart. Mind az állami televízió, mind a rádió s egyéb médiumok kifaggatták a tüntetőket, ezáltal kaptak azoknak követelései jelentősebb visszhangot. Ingyenes oktatást mindenkinek! Felszámolni a teljesítményhajhász pontozási rendszert! Eltörölni az anyagi alapú megkülönböztetést! Szám vagy, vagy ember?! – jelzik a falakra kifeszített plakátok, az összes diáknak e-mailben elküldött levelek, az utcán osztogatott szórólapok, hogy a megmozdulásnak bizony politikai indíttatása is van. Igen érdekes jelenségként említendő, hogy marxista-leninista nézeteket valló fiatalemberek is megjelentek az elfoglalt teremben „Marx is muss ” zászlócskákat lengetve. Ámbár a diákönkormányzat nem támogatja, sőt nem is képviselteti magát a tüntetéseken, a lázadók addig nem hajlandók saját elmondásuk szerint „a teljes diákság érdekében” kikiáltott követeléseikből engedni, míg maga a kormány nem tesz ígéretet a megszorítások visszavonására. Időközben más felsőoktatási intézményekben is megjelentek a „betelepülők”, így a Grazi Egyetemet is elégedetlenek szállták meg, a klagenfurti diákvezetősége pedig szolidaritást vállalt fővárosi „elvtársaival”.
2009. október 27. 17:45 | #1
Nagyszerű az, hogy a Magyar Szónak van bécsi tudósítója! De ki ez a Kocsis Árpád?