Csehország csatlakozna az amerikai rakétapajzshoz
Biden közölte: novemberben amerikai szakértői csoport érkezik Prágába, hogy megvitassa az együttműködés lehetőségeit a csehekkel. Az új rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos elképzelés a korábbi terveket helyettesíti, amelyek keretében egyebek között amerikai radarállomás épült volna fel Csehországban. Washington azonban ezekről a tervekről a közelmúltban lemondott. „Az Egyesült Államok azért mondott le a rakétavédelmi pajzs európai elemeiről, amelyeket Csehországban és Lengyelországban építettek volna fel, mert olyan új technológiák és ismeretek állnak rendelkezésére, amelyek alkalmazásával hatékonyabban tudja megvédeni magát és szövetségeseit” – jelentette ki az amerikai alelnök abban az interjúban, amelyet prágai tárgyalásai előtt adott egy cseh lapnak. „Csehország még csak keresi a helyét az új amerikai rakétavédelmi rendszerben. Konkrét elképzelés a hozzánk eljutó információk függvényében alakul ki” – jelentette ki a cseh miniszterelnök. Szerinte az új rakétavédelmi rendszer alapjában véve szövetségi védelmi rendszer lesz.