A kisebbséget érintő és gazdasági kérdésekről is tárgyalt Boris Tadić Budapesten – Március 15-ére érkezik Sólyom László Szerbiába
Boris Tadić és Sólyom László (Beta/AP)Kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Budapesten Boris Tadić, Szerbia köztársasági elnöke Sólyom László magyar államfő meghívására. A két államelnök nemcsak a Magyarországot és Szerbiát is érintő politikai, gazdasági, közlekedési és ökológiai kérdésekről tárgyalt, hanem abban is megállapodtak, hogy tudományos vegyes bizottság létrehozását kezdeményezik, amelynek feladata lesz feltárni a II. világháború egyes eseményeit, különös tekintettel a Vajdaságban 1944/45 őszén, telén történtekre.
A másik fontos tárgykör, amelyről egyeztetett a két elnök, a Duna által kínált közlekedési lehetőségek jobb kihasználása volt. A vendéglátó elmondása szerint a 2011-es magyar EU-s elnökség egyik kiemelt témája éppen a Duna-stratégia, a Duna menti országok jobb együttműködése lesz. „A Mura–Dráva–Duna ökoterületet szeretnénk az UNESCO világörökségének részévé nyilváníttatni, s Tadić elnök úr ígéretet tett, hogy Szerbia is segít e terület megőrzésében” – mondta a magyar államfő.
Sólyom László hangsúlyozta: Boris Tadićtyal közösen szerették volna felhívni a figyelmet az infrastrukturális fejlesztések fontosságára. Meglátása szerint a határátkelők fejlesztése, a két ország közötti vasútvonalak, gázvezetékek kiépítése nagy jelentőséggel bír.
A magyar államfő kiemelte: a tárgyalásokon nagy hangsúlyt kapott a Szerbiában élő magyar és a Magyarországon élő szerb közösség helyzetének megvitatása. „Mindketten elkötelezettek vagyunk a mellett, hogy a kisebbségek a jogok teljességét élvezzék szülőföldjükön, beleértve a kollektív jogokat is” – hangsúlyozta Sólyom László, aki szívből üdvözölte a nemzeti tanácsokra vonatkozó törvény elfogadását, s igen nagyra értékelte Boris Tadić személyes közbenjárását e jogszabály elfogadásában. „Remélem, hogy a vajdasági magyarok össze tudják gyűjteni azt a 120 ezer aláírást, amelyre szükség van ahhoz, hogy közvetlenül megválaszthassák a nemzeti tanács tagjait” – tette hozzá a magyar államfő. Szólt arról is, hogy nagyra értékeli a szerb kormány türelmét, amely abban nyilvánul meg, hogy egy év haladékot adott a vajdasági magyar közösségnek iskolabuszok megvásárlására, s a magyar körzeti iskolák létrehozására. Sólyom László közölte: továbbra is támogatja, hogy a Magyarországon élő kisebbségek parlamenti képviseletet nyerhessenek jelentős pozitív diszkrimináció révén.
„Boris Tadić elnök úrral egyetértettünk abban, hogy mindkét országnak alapvető érdeke a közös múlt objektív, részletekbe menő, szaktörténészek általi feltárása. Különösképpen vonatkozik ez az 1944/45-ben történt eseményekre, ezért elhatároztuk, hogy felkérjük a két ország tudományos akadémiáját: hozzanak létre egy közös történész-vegyesbizottságot ezeknek a történeti tényeknek az objektív feltárására. A tények tisztázásáról van szó, nem felelősök kereséséről. Arról van szó, hogy a lelkek megnyugodjanak, s az áldozatok megkapják a nekik járó tisztességet. Ha ez a bizottság letette a jelentését, semmi nem áll majd útjában annak, hogy elnök úrral felkeressük mindkét nemzet emlékhelyeit, s ezzel is a megnyugvást szolgáljuk” – hangsúlyozta nyilatkozata végén Sólyom László, majd hozzátette: a szerb államfővel legközelebb jövő év március 15-én találkozik. „Azt a napot a vajdasági magyarokkal ünneplem majd, s elnök úrral is találkozni fogok” – mondta a magyar államfő.
Boris Tadić beszédében azt hangsúlyozta: nagy jelentősége van annak, hogy a magyar féllel folytatott tárgyalások eredményeképpen lépésről lépésre le lehet zárni az eddig még nyitott kérdéseket a két ország közötti kapcsolattartásban. Emlékeztetett, hogy Szerbia elfogadta a nemzeti tanácsokra vonatkozó törvényt, amely a kisebbségek jogainak érvényesítését oly mértékben képes szavatolni, amire Európában is kevés példa akad. „Szerbia új perspektívákat nyit meg a kisebbségi jogok védelmében, amelyek nemcsak a nemzeti tanácsok közvetlen megválasztását, hanem az anyanyelvű oktatás magas színvonalát és az etnikai közösségek kultúrájának megtartását is szavatolják” – hangsúlyozta a szerb államfő, aki reményét fejezte ki, hogy Magyarország lehetővé teszi a szerb kisebbség képviselőinek jelenlétét a Magyar Országgyűlésben, s hogy a szerb közösség anyanyelvű oktatásának és tájékoztatásának feltételeit Magyarország biztosítani tudja. „Mindkét ország alapvető érdeke a történelmi nézeteltérések tisztázása, a nyitott kérdések lezárása. Nem az a szándékunk, hogy elfeledkezzünk a szörnyűségekről, hanem az, hogy feltárjuk a tényeket” – hangsúlyozta Szerbia elnöke a felállítandó történelmi vegyes bizottságról szólva. Elmondta azt is, hogy a Magyar Köztársaság elnöke mindig szívesen látott vendég Szerbiában, s elvárja, hogy Magyarország is így fogadja a mindenkori szerb államfőt.
Boris Tadić elmondása szerint a szerb küldöttség látogatása gazdasági szempontból is eredményes, hiszen olyan szerződéseket írtak alá az illetékes tárcavezetők, amelyek új távlatokat nyitnak a közúti és vasúti közlekedés, valamint az energetikai szektor együttműködése terén. Megköszönte, hogy a januári gázellátási válság idején Magyarország kisegítette Szerbiát, és elmondta: hasonló helyzetben hasonló szolidaritásra számít a magyar fél részéről. Reményét fejezte ki, hogy Magyarország az uniós elnöksége idején szorgalmazni fogja a Duna medrének megtisztítását, hogy az teljes egészében hajózhatóvá váljék, és a forgalmat a bombázások után a folyóban maradt lövedékek ne veszélyeztessék.
A Budapestre látogató szerb küldöttségben helyet kapott többek között Bojan Pajtić vajdasági kormányfő, Vuk Jeremić külügyminiszter, Milutin Mrkonjić infrastrukturális befektetésekért felelős miniszter, Slobodan Milosavljević, a kereskedelmi és turisztikai tárca vezetője, Svetozar Čiplić emberi jogi és kisebbségügyi miniszter, Mlađan Đorđević, a köztársasági elnök kisebbségügyi tanácsosa, valamint Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

Milutin Mrkonjić és Hónig Péter együttműködési dokumentumokat írtak alá (Fotó: Mihájlovits Klára)
A szerb küldöttség látogatása során Milutin Mrkonjić és Hónig Péter, Magyarország közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztere a nemzetközi kombinált árufuvarozásra és a logisztikai szolgáltatásokra vonatkozó megállapodást, valamint a vasúti infrastrukturális fejlesztéseket célzó tárcaközi szándéknyilatkozatot írt alá. A két államfő tegnap megnyitotta a szerb kulturális központot Budapesten, majd Boris Tadićmegkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén. Ma a szerb elnököt fogadja Katona Béla, a Magyar Országgyűlés elnöke, ezt követően pedig ellátogat a budapesti szerb gimnáziumba.
valahogy savanyának tűnik a tadity képe ittis mega másik képen is Sólyommal...
amikor Szilivel fényképezkedett akkor még vigyorgott...
nem vagyok se pszichoanalitikus, se politkus, se állatorvos
lehet hogy a légnyomás;)
Orbán-Tadić találkozó: példaértékű a nemzeti tanácsok létrehozása
Példaértékű kezdeményezésnek minősítette Boris Tadić szerb elnök és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke keddi megbeszélésén a nemzeti tanácsok létrehozását - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője az MTI-vel.
A két politikus egyetértett a közép-európai régió stabilitásának fontosságában - olvasható Szijjártó Péter közleményében.
Tájékoztatása szerint a szerb államfő és a Fidesz elnöke megállapította, hogy a magyar és más szerbiai nemzeti kisebbségek élete szempontjából rendívül fontos nemzeti tanácsok létrehozása példaértékű kezdeményezés a térségben.
A belgrádi parlament augusztus 31-én fogadta el a szerbiai magyarság életét lényegesen befolyásoló törvényt: a szerbiai kisebbségeknek lényegében kulturális autonómiát nyújtó nemzeti tanácsokról szóló jogszabály lehetőséget ad arra, hogy 2010 első félévében a vajdasági magyarság megválassza az új Magyar Nemzeti Tanács (MNT) 35 tagját. Az MNT-nek véleményezési és javaslattételi joga mellett döntési joga is lesz. A magyarul oktató intézmények alapítói jogait a szerb állami szerveknek kérésre át kell adniuk az MNT-nek.
Boris Tadić vasárnap érkezett Sólyom László köztársasági elnök meghívására háromnapos látogatásra Magyarországra. Hétfőn vendéglátójával, Sólyom Lászlóval és Bajnai Gordon miniszterelnökkel találkozott.
(Fotó: fidesz.hu)
50 év agymosás a lágerban
Döbbenetes milyen naivak a magyarországi politikusok.
zsablya-csúrog különös világ... különösen vad népek vannak arrafelé
a tadicnak megaz eu bővítési biztosoknak ott kéne legközelebb lakossági fórumot tartaniuk... a magyar készenléti rendőrséget meg odavezényelni megfigyelőnek
3) Nekik járó tisztesség???? Én azt gondolom, hogy egy emlékpark lenne a nekik járó tisztesség, és nem egy sportcsarnok a "temetőjük" felett. Mert míg az egyik nem kapott engedélyt Csúrogon, a másik kapott.
"A tények tisztázásáról van szó, nem felelősök kereséséről. Arról van szó, hogy a lelkek megnyugodjanak, s az áldozatok megkapják a nekik járó tisztességet."
Na, hogy is van az???
1) A tények tisztázásába bele tartozik, ebben az esetben, az is, hogy ki ölt és ki halt. Tehát ha ez meg van, vagy meg lesz. Akkor nyilván lesz felelős is, nevezzük azt, aminek akarjuk. Vagy ha tényeket akarunk, száraz tényeket, akkor ez a nagyar becsült szakmai bizottság, majd annyit állapít meg, hogy hmmm, hát itt meghalt, teszem azt, 50000 magyar. És???? Magától halt meg???Kérdezem én!
2) Ha tényleg nem akarunk felelősöket, mert mondjuk olyan régen volt, hogy kár keresni, kár vele foglalkozni, mert csak felborzolja a kedélyeket, és esetleg elcsattan még egy két magyar arcán, még egy két pofon (nem mintha az nélkül nem), akkor engedjük már meg Képíró Sándornak, és Zenthai Úrnak, hogy nyugodtan leéljék nyugdíjas éveit. Vagy ezt már megint nem lehet mérlegre tenni? Vagy hogy van ez?
nézzük az eu szemszögéből:
a rakás még nagyobbat kíván, lehet választani az önként tolakodó török vagya balkáni csürhe közül
marhajó választék, sokk szerencsét!
NO! Most már az is baj, hogy vannak még akik a jövedelmükért valamit dolgoznak is ? Most akkor hogyan is állunk azzal a kérdéssel, hogy: Jobban élünk e ma mint 98 ban ?
Kedves Árpási! Nincsen ebben semmilyen jószándék, de rossz szándék annál több. Abban lehet igazság, hogy mindez a pokolba vezet.
Azt se felejtsétek el, hogy már elkezdtek beszélni az iskolák központosításáról. Az MNT meg ebben az ügyben, a NT törvény alapján semmit se tehet.
Na, de ezt ők is tudják, és ezért a könnyeb utat választják majd -- BÓLOGATNAk egy kis jövedelemért.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
Beta/AP
Beta/Hszinhua
Beta/AP
Aki azt hiszi, hogy a nulla szorozva x-szel egyenlet mindig nulla, az Szerbiában nem kapna átmenő osztályzatot. Aki úgy véli, hogy a kifizetett tartozás valóban letisztázottnak számít, az inkább vándoroljon ki egy másik országba.
Októberben kedves ismerősöm arról mesélt felháborodva, hogy a vállalat, amelynek alkalmazásában áll, értesítést kapott az adóhivatal illetékes fiókintézetétől adótartozásairól. Az értesítésen a tartozás rubrikában nulla dinárt tüntettek fel, majd egy sorral lejjebb, a kamat, illetve az összes tartozás rubrikákban, már 5 ezer dinár szerepelt. Hosszasan morfondíroztunk és próbáltuk felidézni az elemi iskolás matematika órákat, hogy vajon milyen módon lehet a nulla tartozásra kamatot felszámolni. Szinte már el is felejtettem a történetet, amikor összefutottam egy másik ismerősömmel, aki felháborodottan mesélte, hogy képzeljem csak el mi tudott meg jó barátjától, az adóhivatal egyik vajdasági fiókintézetének igazgatójától: a Köztársasági Adóhivatal és a Pénzügyminisztérium az adóhivatal minden egyes szerbiai fiókintézetének vezetőjét arra utasította, hogy kényszer megfizettetéssel fenyegetőzve minél több személynek küldjenek értesítést adótartozásukról. Az nem baj, ha nem létező, vagy már régen kifizetett tartozásról van szó, az idősebbek, vagy a tapasztalatlanabbak úgyis megijednek a fenyegetés láttán és kifizetik az összeget, mesélte röhögve ismerősömnek az igazgató, hozzátévén, hogy ez van, valahogy pénzt kell teremteni a büdzsébe.
Nem tudom hány szerencsétlen idős, vagy tapasztalatlan, jóhiszemű ember „ijedt” meg, és duzzasztotta fel az államkasszát az alaptalanul, jogtalanul és törvénysértő módon követelt pénzzel.
A jogállamiság legalapvetőbb mércéjét is semmibe vevő államhatalmi megnyilvánulásban nem kizárólag a felsőbb instanciák hibáját kell keresni: amíg békés nyájként csak bégetünk, és nem válunk legalább egy kicsit farkassá, addig ne csodálkozzunk, ha úgy viselkednek velünk, mint a birkákkal. Ha így folytatjuk, akkor nem kellene meglepődnünk, ha hamarosan még a lelegelt fűért is hálát kell majd mondanunk pásztorainknak.
Vajdaságban ma hideg, ám napos lesz az idő. Mérsékelt délkeleti szél fúj. A legalacsonyabb hőmérséklet -9 és -7 Celsius-fok között, a legmagasabb nappali pedig -2 Celsius-fok körül alakul.
Az országban is hasonlóan hideg idő lesz. Hajnalban -13 és -7 Celsius-fok között ingadozik a hőmérséklet, napközben pedig legfeljebb -9 és -2 Celsius-fokig emelkedik. A Kossava térségében derült lesz az égbolt és mérsékelt délkeleti szél fúj. Az ország többi részében felhős lesz az ég, délutánra azonban mindenhol kisüthet a nap.
Az előrejelzések szerint az előttünk álló napokban is nagyon hideg idő várható. Kedden és szerda délelőtt szinte az egész országban derült lesz az ég. Szerda délután növekszik a felhőzet és csütörtökön már egész nap borús idő lesz. Az esti órákban az egész országban hóesésre kell számítani.
Európa legnagyobb részén borús, zimankós idő van. A hőmérséklet átlagban -10 és 0 Celsius-fok között, a kontinens nyugati részén 1 és 5 Celsius-fok között alakul. Hollandiában, Olaszországban és Görögország egyes vidékein esőre van kilátás. A Pireneusi-félszigeten és Közép-Európában kisüthet a nap.
A Balkán-félszigeten szinte mindenhol derűs lesz az égbolt, a nyugati-részeken viszont napsütésre van kilátás, Görögország egyes vidékein eleredhet az eső. Az Adriai-tenger és az Égei-tenger térségében erős észak-keleti szél fúj.
Vízállás
A Duna Bezdánnál 394 (-13), Apatinnál 450 (-5), Gombosnál 386 (12), Palánkánál 336 (12), Újvidéknél 327 (11), Slankamennál 320 (12).
A Tisza Törökkanizsánál 167 (0), Zentánál 233 (1), Törökbecsénél 306 (0), Titelnél 308 (14).
A Béga Tamásfalvánál 82 (0).
A Temes Módosnál 76 (-10), Torontálszécsánynál 264 (0).
1920
Záhonyban megszületett Béres József tudományos kutató, a Béres csepp megalkotója, aki a rák okainak felderítésén, a megelőzés és a leküzdés lehetőségein dolgozik.
1812
Megszületett Charles Dickens angol író (Copperfield Dávid).
1834
Megszületett Dimitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus, az elemek periódusos rendszerének megalkotója.
1933
Meghalt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter, nagybirtokos.
1990
Meghalt Karády Katalin színésznő.
1993
Meghalt Mensáros László színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
1832
Megszületett Hannah Whitall Smith amerikai evangélista, reformátor és szerző, aki a feministák ügyének pártfogójaként harcolt a nők választójogáért és felsőoktatási intézményekbe való bejutásukért.
1871
Meghalt Heinrich Engelhard Steinway német származású amerikai hangszerkészítő, a Steinway, New York-i zongoragyártó cég alapítója.
1885
Megszületett Sinclair Lewis amerikai regényíró, aki 1930-ban - az amerikai írók közül elsőként - irodalmi Nobel-díjat kapott (Arrowsmith).
1906
Megszületett Buga László orvos, egészségügyi szakíró, "Buga doktor".
Az ágyában ütött el autó egy férfit az Egyesült Államokban,valósággal berobbant a házba a sportkocsi.
Vezetője nem várta meg a helyszínen a rendőröket, mivel épp előlük menekült. Áldozata, egy 34 éves férfi egy teljes órán át hevert az autó alá szorulva, míg a tűzoltók ki tudták szabadítani. Szerencsére csak égési sérüléseket szenvedett a lábán és a hátsóján, feltehetően hason fekve aludt, amikor a kocsi a falat beszakítva a hálószobájába érkezett.
A rendőrség közlekedési szabálytalanságok miatt üldözte az autó vezetőjét, egyebek közt szöges útzárral is megpróbálta megállítani, ám az illető kikerülte a vastüskéket, a házat azonban nem tudta. Immár cserbenhagyásos gázolás is van a számláján. A rendőrség keresi.
A kocsit csak több órányi megfeszített munkával tudták „kiebrudalni” a házból – adta hírül a BBC.