2012. május 24., csütörtök

Ma Eszter, Eliza, Vince, Simon, Zsófia, Mária napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Állam kerestetik

A rendőrség azért javasolta a Büszkeség felvonulás más helyszínre történő áthelyezését, mivel az eredeti helyszínen, a szerbiai főváros központjában nem tudta volna szavatolni a részvevők biztonságát. Ezt Ivica Dačić belügyminiszter jelentette ki, annak a pártnak az elnöke, amely a korábbi évtizedben gond nélkül kordában tudott tartani esetenként több százezer tüntetőt is. Ezzel szemben Boris Tadić köztársasági elnök azt mondta, az állam nem fog térdre esni az erőszakot propagálók előtt. (A kérdés: olvassák ezek egymás nyilatkozatait?)

A szexuális kisebbségek felvonulásával indult, de a napokban már egészen más dimenziókat kapott mindaz, ami a hétvégén Belgrádban történt. A belügyminiszter néhány napig kőkeményen kiállt a rendezvény megtartása mellett, aztán az utolsó pillanatban visszalépett. A pszichiátriai kezelésre szoruló szélsőséges csoportok pedig felbátorodtak így Szerbia hosszú évek után a legcsúnyább arcát mutatta a világnak: külföldi állampolgárokat támadtak meg, ráadásul belgrádi lapok szerint olyan „alakulatok” járják Belgrádot, akik a homoszexuálisnak kinéző fiatalokat agyba-főbe verik.

Tulajdonképpen a parádé szervezői elérték a céljukat, mégha nem is így szerepelt a tervek között. Lerántották a leplet az államvezetésről, kiderült, hogy a karhatalom még egy egyszerű felvonulást sem tud biztosítani, magyarán: nem tudja megvédeni saját állampolgárait, nem tudja biztosítani az alkotmányban és számos törvényben foglaltakat. Példaként létezik egy diszkrimináció ellenes törvény, amely többek között a szexuális kisebbségek szabadságát írja elő. A jelek szerint csak papíron.

Miközben Szerbia a régió vezető állama kíván lenni, európai integrációról folyik a szövegelés meg demokráciáról, holmi szabadságjogokról meg hasonló nehezen megfogható fogalmakról, addig az olyan szervezetek, mint az Obraz vagy az 1389, amelyek mögött ott áll a pravoszláv egyház meg számos szurkolói banda, Belgrád utcáin tartják rettegésben a polgárokat, a belügyminiszter pedig nyíltan kijelenti, hogy a rendőrség nem tudja mindenkinek a biztonságát szavatolni. A közbiztonsághoz már csak kis mozaikként tenném hozzá a szabadkai állapotokat, ahol a városközpontban szobrokat lehet döntögetni meg embereket verni.

Alkotmány, törvények, közbiztonság... ezek mind csak névlegesen léteznek. És ha egy állam mindezeket nem tudja szavatolni, akkor az nem állam. A belgrádi manöken és főrendőr uraknak két lehetőségük van: vagy a kezükbe veszik az ügyeket és két évvel az ország kényszerűsített függetlenné válása után biztosítják az államiság alapjait, vagy pedig csatlakozzunk valamely szomszédos államhoz. Mondjuk Koszovóhoz...(?)

Hozzászólások (10) Szóljon hozzá Ön is!
2011. július 18. 23:33 | #9

#2 dajka!

Kiegyenlítené az emberek jogbiztonságát a kóborkutyákéval?

2009. december 14. 16:53 | #8

"Lerántották a leplet az államvezetésről, kiderült, hogy a karhatalom még egy egyszerű felvonulást sem tud biztosítani, magyarán: nem tudja megvédeni saját állampolgárait, ..."

Ez így nagyon nem igaz, mert az a bizonyos fölvonulás résztvevőinek többsége külföldről érkezett volna. Tehát nagyon is megvédte és meg is védi a mai napig is a sajátjának tartott állampolgárait. Egyébként ez is dolga, nem az hogy mindenki biztonságát szavatolja. Van itt állam, méghozzá szerb állam, a diszkriminációellenes törvény meg a hasonlóak csak sallangok, külföldnek szólnak (főleg az EU-nak).

2009. szeptember 29. 14:36 | #6

A csizma egyformán szorít, ha nem méretre szabott, de ábrándozni azért szabad #5

2009. szeptember 29. 12:39 | #5

Vajdaság ha saját maga oldhatná meg a dolgait, az sokkal hatékonyabb lenne. Egy vajdasági rendőrségbe talán a magyar és más nem szerb fiatalok is belépnének de egy ilyenbe...

2009. szeptember 26. 13:46 | #4

Be is kell tiltani a melegfelvonulást... Otthon mindenki azt csinál amit akar, senkinek sincs joga ezt megkérdőjelezni. De attól kezdve, hogy a melegek ezt ki akarják vinni az utcára ez már gusztustalan.

2009. szeptember 26. 11:16 | #3

Alapjában véve egyetértek Bajtai urral,de.......

Ha az elmult hetek eseményeiből levonjuk a konzekvenciát kiderül, hogy szerbiában kevés a rendőr. Tehát az amúgy is szegényes költségvetésből még több pénzt kell forditani a biztonságra. Szerintem nállunk is ugyanazt a játékot játszák mint magyarországon. Például: magyarok állítólag megvertek 3 romát akkor növelni kell a rendőrségi állományt. Akkor most ujból rendőrállamban akarunk élni?

2009. szeptember 26. 09:58 | #2

Alkotmány, törvények, közbiztonság... ezek mind csak névlegesen léteznek-PÉLDA

A gazdátlan kóbórkutyák jogaiért miért nincsen senkinek se védelmi szava ?

Az állam e dolgokra is hozott törvényeket és mégse tartsák be. Mi a különbség ?

2009. szeptember 26. 09:34 | #1

Kedves Kornél!

Köszönjük!

Strandszepe 2012
Ha Torres kerettag lesz – bizonyítani fog
MÉG 15 NAP A LABDARÚGÓ-EURÓPA-BAJNOKSÁGIG Sport
23:36 [tegnap]
Nikolić új egyéni csúcsa gólkirályi címet érhet
MAGYAR LABDARÚGÁS – Senki sem akar negyedik lenni a magyar NB I.-ben? Sport
23:29 [tegnap]
Címvédés(ek) vagy harmadik meccs?
ASZTALITENISZ Sport
23:24 [tegnap]
London egyre közelebb
RÖPLABDA Sport
23:20 [tegnap]

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Nem éltem sohasem a számok bűvöletében, bár vita nincs, a számok egyre fontosabb helyet töltenek be az életünkben. Üssünk csak fel egy-két újságot, telis-tele vannak számokkal. Még a szórakoztató oldalak is a számokra építenek. Figyelmünket úgy ragadják meg, hogy a jó tanácsokat is a matematika nyelvére ültetik át, pl.: hat olyan dolog, amire a tiniknek szükségük van, tíz dolog, ami nélkül nincs jó házasság, három tipp, amivel felfrissül a bőre... Még jó, hogy ugyanezek a lapok nem E330-ként emlegetik a citromsavat, ha épp káros tulajdonságait foglalják pontokba, hanem nevén nevezik. Ez azonban nem gyakorlat a gyártóknál, akik ugyan feltüntetik az adott termék össszetételét, de hogy abból közönséges emberfia semmit sem ért, az mintha senkit sem érdekelne.

Én ezúttal inkább össszeszámolnám, hogy milyen előnnyel jár ez a „nemtörődömség”. A trendeket követve úgy is fogalmazhatnék: hét ok, amiért jó, hogy nem értjük a termékismertetőt: 1. Fogalmunk sincs, mit eszünk, 2. Abban a hiszemben élünk, hogy jól bevásároltunk, 3. Nem tartunk az egészségtelen táplálkozás káros következményeitől, 4. Elképzelésünk sincs, mitől betegedtünk meg, 5. Még csak fel sem merül annak gondolata, hogy a gyártót bepereljük, 6. Nem riasztjuk a felügyelőséget, és nem utolsósorban: 7. Nem cikkezünk a gyártó kárára...

N-a
Időjárás

Vajdaságban: ma változékony idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 13 és 15, nappal 20 és 23 fok között mozog.

Az ország területén: túlnyomórészt változékony lesz az idő esővel, záporral, zivatarral. Gyenge északnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 9 és 15, napközben 16 és 23 fokközött alakul.

Távolabb ielőrejelzés szerint: pénteken változékony idő lesz esővel, záporral, zivatarral, csak Vajdaságban lesz mérsékelten felhős. Szombaton mérsékelten felhős idő, a hőmérséklet kissé emelkedik. A délután folyamán délnyugatról ismét megnövekszik a felhőzet, eső, zápor, zivatar előfordulása valószínű. Az éjszaka folyamán a csapadékos idő átterjed az ország többi részére is. Vasárnap folytatódik a csapadékos idő, a hőmérséklet kissé csökken. Még hétfőn is gyakran lehet eső, záporeső, csak az esti órákban csökken a felhőzet és szűnik meg a csapadék.

Európában: ma főleg a Balkán-félszigeten és a Fekete-tenger térségében lesz jellemző a csapadékos idő esővel, záporral, zivatarral. Helyenként kiadós csapadék hullik. A kontinens többi részében túlnyomórészt napos időjárásra számíthatnak. A maximális nappali hőmérséklet a kontinens nagyobb részében 20 és 27 fok között mozog, ettől melegebb csak a Pireneusi-félsziget déli részén lesz, ahol helyenként elérheti a 33 Celsius-fokot is.

1999
Az európai nemzeti parkok napja.

1819
Megszületett Viktória királynő, Nagy-Britannia és Írország uralkodónője, valamint India császárnője, aki Anglia történelmében a leghosszabb ideig uralkodott, 1837-től 1901-ig.

1905
Megszületett Mihail Alekszandrovics Solohov orosz író, elbeszélő. (Emberi sors, Csendes Don).

1941
Megszületett Bob Dylan amerikai rock sztár, többszörös Grammy-díjas zeneszerző, előadó.

1972
Meghalt Várterész Vilmos, orvos, sugárbiológus, aki a sugárzás emberi testre, de főként a vérre gyakorolt hatását vizsgálta.

1986
Meghalt Dajka Margit színésznő (Macskajáték, Égig érő fű).

1813
Megszületett Kmety György, honvédtábornok, az 1848-49-es szabadságharc kiemelkedő alakja.

1822
Megszületett Foltényi Vilmos színész, operaénekes, Latabár Endre társulatának elismert művésze.

1857
Cirill és Metód napja, a bolgár kultúra és művelődés, a szláv írásbeliség és sajtó napja, Konstantin Cirill és bátyja, Metód görög szerzetes hittérítők emlékére.

1911
Meghalt Báró Bánffy Dezső politikus, miniszterelnök (1895.01.15-től 1899.02.26-ig).

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -