Reflektorfényben: The Southern Society

Elsősorban rockzenészként határozod meg magad. Legalábbis néhány éve még ezt vallottad... s azt gondolom, ez azóta sem változott. Vagy? Mindenképp a „deszkákon” található a lételemed. Mért inkább a zene, mint – a választott szakmád – a színház?

Szloboda Tibor: Rockzenével jóval korábban kezdtem foglalkozni mint színházzal, tehát értelemszerűen elsősorban rockzenészként látom magamat. Emellett szerintem a gének is közbeszóltak, hiszen édesapám is nagyon régóta zenél. Hendrixet, a Zeppelint, a Purple-t, Floydot, a hatvanas és hetvenes évek zenéjét pedig az ő jóvoltából igen korán megismertem. Ahogy mesélik, előbb ráztam a fejemet valami dögös riffre, minthogy beszélni kezdtem volna. Aztán a jó alapra lehetett építeni. Stílusok. Irányzatok. Hangszerek. Az egyik a másikból következik. A zene sokkal nagyobb szabadságot és individualizmust biztosít, az alkotási folyamat kevésbé függ másoktól, nincsenek pártkáderek meg művészként tetszelgő bürokraták. A színház egy másik vágány, ami hol közeledik, hol meg távolodik tőlem. E pillanatban távolodó tendenciát mutat, mivel igen nehezen tűröm, és taszít a mostani, politikai és művészi szervilizmussal párosuló provinciális színházi világ. Sajnos, mindent és mindenkit középszerűvé silányít. Majd egyszer csak újra találkozunk. Vagy nem. De az sem gond. Nem érzem, hogy bármiről is lemaradnék.

Több formációban is láttalak/hallottalak már, számomra talán az M Vírus volt a legemlékezetesebb, legélvezetesebb, mivel a hangbéli adottságaidat itt tudtad a leginkább érvényesíteni, de aztán – számomra kicsit meglepő módon – még a gothic metal vizeire is eleveztél (bár talán itt jelen időt is használhatnék(?)) az Amokkal... és sorolhatnám. Az új zenekar neve The Southern Society. Meséljétek el: mi a sztoritok?

Sz. T.: Nem vagyok semmiféle irányzat rabja és minden egyes zenekart, zenei együttműködést fontos állomásnak tartok. Új arcok, más hozzáállás, különböző zenei ízlés, nagy tehetségű zenészek. Felbecsülhetetlen tapasztalat. Sajnos, Szerbiában többnyire elég rövid a bandák élettartama (gondolok itt elsősorban rock-, punk- és metálzenekarokra, de gyakran hasonló cipőben járnak a blues- és jazz-zenekarok is). A kiadók érdektelensége, a rossz koncertlehetőségek, a technikai feltételek teljes hiánya, a drága stúdiók, a média közönye, a tucatzenével és tömegkultúrával történő népbutítás stb. okozta gondok kereszttüzében elég gyorsan elvéreznek még a legelszántabb bandák is. Ezt az utat mindenki végigjárja. Van, aki többször is, akárcsak én. Van, aki feladja, van, aki végleg elmegy vendéglátózni, és van, aki csakazértis újra nekimegy. A The Southern Society az utóbbi, a csakazértisújranekimegy-típusú banda.

Tolnai Endre: 2008 nyarán kezdtünk Tibivel intenzívebben együtt zenélni. Ez a kétszemélyes akusztikus project azonban elég gyorsan zenekarrá nőtte ki magát, amelyhez később Roncsák Marcell dobos és Dorogi Sándor basszusgitáros is csatlakozott. Egyébként a zenekar elméleti síkon már egy-két éve születőben van. Mindketten elsősorban saját dalok írására fektettünk hangsúlyt, ugyanis csak ebben látunk fantáziát, és a zenekar jövőjét is erre építjük. A zenénket southern heavy metalként jellemezném progresszív elemekkel megtűzdelve. A nevet, a weboldalt... egyszóval mindent, ami a zenekarhoz kötődik közös megegyezéssel, együtt kreáltunk.

Hogyan születtek a dalok? Na és miről szólnak? Gondolom, angol nyelven...

T. E.: A dalokat szinte kivétel nélkül ketten írtuk, de a közös próbákon a dob is, és a basszus is, igencsak hozzátette a sajátját a szerzemények végleges formájához. Fontosnak tartottuk a közös dalszerzést a különböző zenei hátterek miatt. Azt gondolom, hogy ezzel egy sajátos hangzást tudtunk kialakítani, mivel mindkettőnket más-más zenekarok inspirálnak, ugyanakkor sok az átfedés is. A szerzemények kellőképpen különböznek, de egységesen The Southern Society stílusban dübörögnek.

Sz. T.: A dalszövegek angol nyelvűek, és zömük Endre tollából származik. Azért én is belekontárkodtam olykor, aztán meg valahogy közösen helyrepofoztuk az északbácskási bokszford inglísül elkövetett merényleteimet.

T. E.: A szövegek többnyire rövid történetek, metaforikus jelentéssel.

Sz. T.: Szociális és társadalomkritikák.

A weboldalatok is angol nyelvű, magatok is mondjátok, hogy elsősorban a Nyugatot szeretnétek megcélozni... Nem jó saját hazában prófétának lenni? Vagy nem lehet? Mik az elsődleges okok/célok, amelyek arrafelé hajtanak benneteket?

T. E.: Ahhoz, hogy nagyobb számú hallgatósághoz tudjunk eljutni, alapfeltétel az angol nyelv.

Sz. T.: Arról nem is beszélve, hogy ha a dalok magyar nyelvűek, azt itthon kevesen értik. Ha a dalok szerb nyelvűek, azt odaát nem értik. Így marad az angol, amit igazán sem itt, sem ott nem értenek, de ezt legalább mindenhol elfogadják. Na jó, van, aki érti. Endre. Meg a netjunkie-k.

Dorogi Sándor: Általában minden zenekar megcélozza az angol nyelvterületet, ha már angol nyelvűek a szövegei. Ez törvényszerű. A sikert, persze semmi nem garantálja, viszont itthon sem. A szerbiai és magyarországi zenekarok menedzselése még mindig gyerekcipőben jár. Talán emiatt is jobb lehetőségekkel kecsegtet a külföldi/nyugati próbálkozás. Ahogy a megboldogult Morrison elvtárs is mondta: „West is the Best.”

Az együttes csak tavaly alakult, de máris körvonalazódik egy album ötlete... a számok már készek is... Miért volt ez a megfeszített tempó? Vagy könnyedén összejött? Gondolom, akkor most kiadót kerestek hozzá... Mik a lehetőségek? Itthon? Máshol?

D. S.: Sajnos, Vajdaságban kevés olyan klub vagy rendezvény van, ahol az efféle zenének helyet biztosítanának. Általában a feldolgozásokat játszó zenekarokat helyezik előtérbe. Emellett gyakran a technikai alapfeltételek sem adottak.

Sz. T.: Ja, borntubívájld tizenhatezredszer is egy Csajavecon… Lehetőségek? Hááát. Sok formáció, rengeteg munka, négy-öt felvett lemezanyag, koncertek, nagy tervek, nagy csalódások és egy, Magyarországon, a Hammer Records jóvoltából kiadott lemez (ez is reklám és médiatámogatás nélkül). Ez lazán az elmúlt több mint másfél évtizedes mérlegem. Ez a szerbiai és magyarországi lehetőségeket is híven tükrözi. Ettől függetlenül nem zárkózunk el egy esetleges itthoni vagy magyarországi kiadás lehetőségétől sem.

T. E.: A tempó egyáltalán nem volt megfeszített, ugyanis a hozzáállás és a kreativitás a kezdettől fogva töretlen volt. Tehát mondhatjuk, hogy könnyedén jött.

Bizonyára itthon is fogtok azért koncertezni... Mik a terveitek ezzel kapcsolatban?

D. S.: Itthon és külföldön is bárhová elmegyünk, ha igény van rá, és megfelelő feltételeket biztosítanak. Terveink között szerepel: Zenta, Szabadka, Újvidék, Zombor, Belgrád stb., de magyarországi koncertek is szóba jöhetnek. Emellett stúdiózunk és felvesszük az első lemezünk anyagát is. A lényeg, hogy minél több városba és emberhez jusson el a The Southern Society zenéje és feelingje.

További info:

www.thesouthernsociety.com

www.myspace.com/thesouthernsocietysrb