Vendégségben Budapesten

A megérkezésünk estéjén indult el az a szellemi lavina, amely fáradhatatlanul, hihetetlen mennyiségű tudást zúdított rám tíz napon át. Az ifjúsági találkozó első estéjén ünnepélyes megnyitóra került sor a Budapesti Operettszínházban, majd lehetőség adódott arra, hogy tátott szájjal kísérjük végig Gérard Presgurvic Rómeó és Júlia című előadását. Annyira lelkes közönség voltunk, hogy állva tapsoltuk meg a musicalszínészeket, akik kikerekedett szemmel néztek le ránk. Talán ritka Pesten az ilyesmi. A kollégiumi szállásra érve megkezdődött az ismerkedés, rögtönzött táncházat tartottunk az udvaron, énekeltünk az erdélyi zenészekkel és fürödtünk a népzenében. Másnap, a régiók bemutatkozásának napján a találkozóra érkezettek standokon mutathatták be országukat, kultúrájukat. Népművészeti, turisztikai, csoportbemutató volt mindez, ugyanakkor gasztronómiai és fotókiállítás. Ennyi finomságot még sohasem láttam és ízleltem egy helyen. Az ízlelőbimbók mennyországa volt! Este retrodiszkó, nagy őrültködés, máris sikerült szorosabbá fűzni a kapcsolatok szálait. Diszkó után természetesen folytatódott az össznépi zene és tánc – hajnalig. Reggel, kissé nehézkes ébredés után felvettük az ebédcsomagokat és a Nemzeti Múzeum kertjében táboroztunk le, itt tartottuk meg a „nemzeti emlékezet napját”. A vajdasági Kapocs verséneklő együttes verses-zenés összeállítása Radnóti Miklóst idézte, majd Trencsényi László egyetemi docens előadása következett Benedek Elekről és a mese világáról. Megtekinthettük a Nemzeti Múzeum állandó kiállítását, majd a nap folyamán bemutatkoztak az énekelt verseket előadó szólisták és együttesek. Meghallgattuk Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész előadását Radnóti Miklósról, majd Bálint András színművész közreműködésével megtanultuk és csaknem nyolcszázan közösen mondtuk el Radnóti Éjszaka című versét.

Este az Uránia Nemzeti Filmszínházban folytatódott a közös program, amikor a lendvai Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet DiáXínpada előadta nekünk Ray Cooney Páratlan páros című fergeteges vígjátékát. A darab fogadtatása elsöprő volt, a szórakozás pedig felhőtlen. A következő napi kirándulássorozatot hol máshol kezdhettük volna, mint a Parlamentben. Az idei év 167802. látogatójaként habozás nélkül jelenthetem ki, hogy a monumentális épület engem sokadszorra is lenyűgözött. A nap további részét a csoportok különböző helyen töltötték. A vajdaságiak a Szépművészeti Múzeumba mentek, hogy megtekintsék a legújabb tárlatot, A Szentföld örökségét. A kiállítás műtárgyai a jeruzsálemi Izrael Múzeumból érkeztek Budapestre, és mintegy 9000 éves időszakot ölelnek fel. Kuriózumokat láthattunk, mint például a holt-tengeri tekercsek egy darabját, vagy Rembrandt, Chagall és Rodin műveit. A Petőfi Irodalmi Múzeumban is jártunk, ahol Radnóti Miklós családját, iskoláját, baráti kapcsolatait korhangulatot idéző képekben, filmekben, festményekben ismerhettük meg, valamint Kazinczy Ferenc gondolkodását és írói reflexióit is felfedezhettük. Más csoportok ezen a napon a Terror Házát, a Ludwig Múzeumot, a Néprajzi Múzeumot, a Budavári Labirintust vagy a Sziklakórházat járták be.

Este elképesztő műsor várt ránk a Fővárosi Nagycirkusz előadásában, amely az intézmény jubileumi gálaműsora volt. A 120. évforduló tiszteletére összeállított előadásban fellépett a magyar és a nemzetközi artistaművészek színe-java. Alig tudtunk betelni a művészek ügyességével, a bohóccal, az idomított oroszlánokkal, a játékos kutyákkal és a hasbeszélővel. Azonban közel sem volt vége az élménybombának! A Vidámparkba indultunk, amely különleges módon a találkozón részt vevő fiataloknak nyitott ki. Szédítő élmény volt felülni a pörgő szerkezetekre! A további program még táncházat is tartalmazott, de ehhez egyszerűen már nem volt erőnk. A kreativitás és innováció napján Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki Egyetem Fizikai Tanszéke mérnökének látványos kísérleteit ámulhattuk végig, ezt pedig kiscsoportos foglalkozások követték a táborhelyen.

A Csodák Palotája elhozta nekünk néhány ügyességi játékát, Kovács Zoltán tanár úr játékos logikai-matematikai feladatokat adott az érdeklődőknek, és vendégelőadónk volt Erőss Zsolt is, az első magyar, aki meghódította a Mount Everestet. Délután elszabadult a kreativitás, ruhák, képek, szobrok készültek újrahasznosítható anyagokból. Az alkotások kiállításra kerültek. Az este a Dél-Amerikából érkezett magyar csoportok bemutatkozásával telt. Argentínából, Brazíliából és Uruguayból származó fiatalok zenében, táncban, képekben, szóban vallottak arról, hogyan ápolják a magyar hagyományokat hazájukban, és egyúttal bemutatták azt a kultúrkört, amelyben mindennapjaikat élik. A közösségi estet latin-amerikai táncok tanításával zárták.

Kazinczy nyomába indultunk a hatodik nap hajnalán. A buli természetesen előző éjszaka is sokáig tartott, úgyhogy körülbelül egyórányi alvás után indult a nagy csapat Sárospatakra, a Rákóczi-várba, ahol az állandó kiállítást is megtekintettük. A csoport másik része túrázni ment, hogy az egykori malomkőbánya helyén kialakult Megyer-hegyi tengerszemet csodálhassa meg. Kazinczy szellemiségét a nyelvújítás bölcsőjének is tekintett Széphalmon idéztük fel, a Magyar Nyelv Múzeumában, majd a mellette található Kazinczy Ferenc Emlékcsarnoknál emlékeztünk. Rájöttünk, a közös anyanyelv és a magyar kulturális örökség ápolása jobban összeköt bennünket, mint amennyire a fizikai távolság elválaszt. Este, immár Sátoraljaújhelyen, az új szállás elfoglalása után csaknem 700 táncossal köszöntöttük a városka lakosait. Bár a felhők és az esőcseppek bekényszerítettek minket a Latabár Színházba, a fellépéssorozat nem fejeződött be, és még táncházra is sor kerülhetett. Másnap reggel buszba ültünk, és mi voltunk az a bizonyos autó egy szerpentinen. Felvidéken jártunk már, némán figyeltük a hegyeket és a völgyeket, a háttérben Quimby és a Csík Zenekar szólt. Kassa volt az aznapi első célállomás, barangoltunk egy nagyot a város macskaköves utcáin, megnéztük a Szent Erzsébet-dómot és II.Rákóczi Ferenc sírját is. Énekeltünk a zenélő szökőkútnál, tortakülönlegességeket ettünk a cukiban.

A betléri Andrássy-kastély felé vettük az irányt, ahol a délután második részét töltöttük, a család elképesztő kincsgyűjteményét nézegetve. Estére értünk a Gombaszögi Fesztiválra, melyet a felvidék egyik legnagyobb rendezvényeként tartanak számon. Egy nagy Dombos Festre emlékeztetett. A tábor művészeti együtteseinek menettánccal egybekötött bemutatkozása zajlott itt, tömény háromórás program, bámult is a felvidéki közönség. Éjjel indultunk vissza Budapestre, hiszen másnap a budapesti gálaműsor napja következett. A nyolcadik nap pihenéssel, felkészüléssel és gyakorlással kezdődött. Délután vonultunk ki a Szent István-bazilikához, ahol ismételten menettánccal egybekötött bemutatkozó kezdődött a főváros közönségének. Rengeteg turista látta a világ különböző pontjáról érkezett magyar táncosokat és zenészeket, így lelkes tapsviharral ajándékozták meg a hőségben is kitartó csapatot. Másnap szerencsénkre már a víz volt az úr! Reggel strandolni indultunk a Dagály Uszodába, ahol megejtettünk néhány vizes versenyt, valamint Sellő- és Adonisz-választást. Este a Duna sodrásának engedtünk a Hunyadi sétahajóra szállva, amely a Lánchíd pesti hídfőjénél várt bennünket. A kivilágított Budapest, a kellemes nyári éjszaka, a hajón szóló élő népzene és a táncoló fiatalok utánozhatatlan egyveleget alkottak. Csodás két órát töltöttünk a vízen! Felfoghatatlan volt, de reggel az utolsó programokkal zsúfolt napra ébredtünk. A délelőtt folyamán történelmi, művelődéstörténeti és városismereti vetélkedőn vettünk részt. A vajdaságból érkező csoportok összefogtak és Vajdasági Csillagok néven szálltak versenybe a csaknem harminc különböző csapattal. Büszke vagyok rá, a második helyen végeztünk! Délután a bátrak és merészek mérhették össze erejüket az Erős Pista-versenyen. Nos, azt hiszem mondanom sem kell, hogy a vajdasági fiúk taroltak! A gigantikus, 900 fős bográcsban főtt vacsorával mindenki jóllakott, és kezdődhetett a gála. Fellépett a Snaps Vocal-Band, a miniSnaps, a Szerenád kamarazenekar és a tábori kórus. Közösen elültettünk egy fát a „Vendégségben Budapesten” ligetben, majd koncertezett a Kalapos Jazz Band, és végül a diszkóban ordíthattunk reggelig karaokéval. Alvásra sajnáltuk az időt. A tíznapos találkozó végére összegyűlt minden. Megszámlálhatatlan élmény, legalább ennyi nevetés és boldogság, csalódás, bánat, mégis domináns maradt a jókedv. Elbúcsúztunk, és mégsem. Hazajöttünk, de egy láthatatlan szférában most is ott vagyunk. Remélhetőleg egy év múlva egyesülhetünk ezzel, és újra egy közösséggé válhat sok ország magyar fiatalja.