Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink
Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet

Kiszolgáltatott nemzeti kisebbségek


Már abban sem bízhatunk, hogy a magyar választópolgárok jóvoltából a szerb parlamentben ülő képviselők javíthatnak a helyzeten, sőt a kijelentéseik alapján azt kell látnunk, hogy nincs is szándékukban kiállni a nemzeti kisebbségben élő lakosság – így a magyarság – érdekeiért. Többek között Pásztor Bálinttól is azt hallhattuk, hogy ő megfelelőnek minősíti a törvényt, hiszen az 90%-ban eleget tesz a csonka MK határozatainak. Azt kell mondanunk, hogy ha a csonka Magyar Koalíciónak ilyen alacsony szintű elvárásai vannak, akkor nagy gondban van a vajdasági magyarság.

Hadd jegyezzük meg, hogy nem csak az MPSZ, a VMDP, a Magyar Érdekvédelmi Fórum adott hangot az elégedetlenségének a törvénytervezettel kapcsolatban, hanem az is megállapítható, hogy az elfogadás előtt álló szövegtervezet nem tesz eleget a 2008. október 3-án megtartott szabadkai tanácskozás elvárásainak sem, amelyen a négy magyar párt és a többi jelenlévő elfogadott egy írásos dokumentumot. A közös nyilatkozatban azt mondtuk ki, hogy a nemzeti tanácsokat közvetlen módon kell megválasztani. Ehhez viszonyítva a törvényben csak lehetőségként szerepel ez a módozat, a preferált elektori választási módozat mellett, azzal a nem titkolt buktatóval, hogy a gyakorlatban szinte lehetetlen feltételeket szabnak a nemzetiségi választó névjegyzékek létrehozására. Ugyanakkor a szövegben szinte sehol nem fedezhetőek fel olyan momentumok, amelyekben a nemzeti tanácsoknak valódi döntés, vagy vétó joguk lenne a nemzeti kisebbségeket érintő kérdésekben. A felfedezhető "jogosítványok" a javasolhat, véleményezhet, állást foglalhat, - legjobb esetben - az "ott kell lenie" kifejezésekkel biztosítja a törvény, ami megalázó demagógia.

Egyértelműnek látszik, hogy a szerb kormány és a VMSZ között paktum született arról, hogy annak fejében, hogy a VMSZ (azaz a csonka Magyar Koalíció) nem kér valós jogosítványokat a nemzeti tanácsok számára még a kulturális autonómia megvalósításához szükséges hatásköreit illetően sem.

Ennek ellentéteként a kormány - a törvényhozó - biztosítja a VMSZ egyeduralmi törekvéseit a Magyar Nemzeti Tanácson belül. Erre utal az a tény is, hogy hét év semmittevés után éppen a nyár kellős közepére tették a törvényhozási folyamatot, amikor lankad a társadalom figyelme, valamint az is, hogy a törvényvita körüli nagyban korlátoztáak a véleménnyilvánítás lehetőségét.

Az MPSZ szerint ennek a törvénynek a meghozatala mérhetetlen károkat okoz a magyarságnak, hiszen a nemzeti tanácsokról szóló törvény meghozatala azt sugalja majd a világnak, hogy Szerbián belül a kisebbségi jogok érvényesítése terén minden a legnagyobb rendben van, ami nem csak, hogy nem lesz igaz, hanem lehetetlenné teszi a közösségünk számára, hogy érvényt szerezzen a valós követeléseinek és megkaphassa az őt megillető igazi jogokat – áll az MPSZ elnökének, Rácz Szabó Lászlónak szerdai közleményében.


Hozzászólások
2010. június 23. 23:40 | #155

Tudván a következetes következményeket, itt is meg lehetne kérdezni : Mi itt a normális?

2009. augusztus 24. 08:49 | #154

Érdekes, hogy a#147 itt ékeskedik, de a további négy hozzászólás letünt . . .pedig mennyire törekedett benne valaki, hogy leépítse kisebbségi hitelességemet.

Köszi, hogy ezzel mégjobban ki lett mutatva Kemeny sérthetettlen éles logikája és csapnivaló retorikája.

2009. augusztus 23. 09:55 | #147

Tisztelt családcentrikus! Jó, hát akkor játszunk a számokkal. 1. Lehet, hogy tévedtem a számozást illetően. 2. Lehet, hogy nem tévedtem a számozást illetően. A moderátor időnként moderálni is szokott, például a radio 9O-est is. Nem tudom, de nem is érdekes. 3. Nem hiszem el önnek, hogy a szövegkörnyezetből nem tudta megállapítani, hogy a válaszom RSZL-ra vonatkozik. 4. Tegyük fel, hogy nem tudta megállapítani a szövegkörnyezetből, de hát a (most 144-es) válaszomból sem értette meg? Ejnye-bejnye! Vagy netalán a kákán is a csomót keresi. Azt hiszem azt megírtam, hogy ha megyek, akkor a moholi temetőbe megyek. Tehát vagy voltam, vagy nem voltam aznap Moholon. Ha egész nap ott volt, és egyetlen SU személygépkocsit sem látott, akkor biztosan nem voltam. Ha látott SU autót (kat), akkor pedig vagy voltam, vagy nem voltam. Az identitásom "felfedezője", pedig vagy alaposan felöntött a garatra, vagy még komolyabb bajok lehetnek a szellemi kapacitásával, mert egy szó sem igaz a hipotéziséből.

2009. augusztus 23. 07:31 | #146

Csak azért, hogy tisztán lássunk!
Kemény István, 144-es hozzászólásában nem azzal kezdi, hogy, sajnálom tévedtem, hogy: "Tisztelt családcentrikus, ön téved,".

Szerintem, az Úr a 142-es hozzászólásomra reagált. Én azt a hozzászólásomat azért írtam, mert István megszólított a 141-es hozzászólásában íly módon: "Szerintem bölcs 137-es".

A 137-es hozzászólást pedig ismét én írtam. Nem RSZL. A kettő nem egy. családcentrikus csak egy van. Egy személyt takar. Más álnéven nem vagyok bejelentkezve.

És tényleg. Tegnap voltam Moholon. Kemény pedig nem volt sehol sem! Vagy Ő is álnéven írogat? Pedig egy nyugdíjasnak nem kell semmitől sem félnie. Ő már nem kell, hogy féltse az egzisztenciáját. A nyugdíjas párt benn van a szerbiai kormányban, és ha nem úgy táncolnak, ahogy az ő általuk rendelt nóta diktálná, kilépnek.
Hogy honnan tudom, hogy nem volt? Abban a tömegben csak észre lehetett volna venni. Nem volt sörsátor, zenekar.........marhapörkölt. A rendezők jól tudhatták, hogy nem várható nagy tömeg. Nem voltak lezárt utcák, nem láttam egyetlen rendőrt sem. A műsor több alkalommal megszakadt, mert a templom harangjai beleszóltak.
De attól még meg volt a Szent István nap tartva, augusztus 22-én. Lehet szerényen is ünnepelni.

2009. augusztus 21. 12:44 | #145

Aki nem ért a számokhoz,#144, az ne kacérkodjon a tudásával, erről ennyi már is sok.

Máskülönben, elhisszük, hogy *sokszor többször volt Moholon mint* bármelyikönk, amikor tudjuk, hogy ott élt és onnét kellet Szabadkára mennie ( az okok nem ide illők, ezért nem is illő ecsetelnem), de még mindig van ott ingatlanja ....**ha lúd legyen kövér alapon ráteszek én is egy lapáttal** ,kicsi a világ, ugye ? És minden visszafordítható !

2009. augusztus 21. 08:49 | #144

Tisztelt családcentrikus, ön téved, nem önt hanem RSZL-t szólítottam meg. A számozásban tévedtem, de a szöveg alapján szerintem rájöhetett volna, hogy a válaszom nem önnek szól, önnek válaszoltam #139-es szám alatt. Tehát a 141-es válaszom a 136-osnak szól. Egyébként pedig ha már megkérdezett, szerintem sokszor többször voltam Moholon mint ön. Moholon a Szent György templomban kötöttem házasságot feleségemmel. Az esküvői szertartást pedig Lénárt atya vezette. Remélem hallott már róla. Annyi inteligenciát azért feltételeztem az MPSZ híveiben is, hogy ha ők elvtársakkal szurkálódnak, akkor én pedig, ha lúd legyen kövér alapon ráteszek még egy lapáttal, és díszsortüzes luxusszállói fogadásról írok. Vagy ön szerint tisztelt családcentrikus a díszsortűz már elhihető? Vagy a laptop, és a Bácsfeketehegy is közöttünk lévő téma lett volna? Szerintem nem.

2009. augusztus 21. 08:36 | #143

Kemény!
Na, jó leírom röviden még egyszer ezt a Bácsfeketehegy dolgot, ha már annyira rászálltál.
Ott voltunk Bácsfeketehegyen - aminek egyébként semmihez nincsen köze - és azt találtuk gyanúsnak, hogy a Soros egyetemről (vagy forrásból finanszírozott) frissen hazaérkezett egyén egy pillanat alatt kiosztogatta a parancsokat, követelődzött, fenyegetőzött a pártokkal szemben. Olyan dokumentumot dugtak az orrunk alá, aminek a tartalmát, már százszor aláírtuk más esetekben - tehát semmi különös. Az is gyanús volt, hogy a VMSZ - amely nem osztogatja az aláírását egykönnyedén olyan dologban, amely mögött nem ő áll, vagy nem kap rá parancsot - vita nélkül aláírt. Következésképpen, a legkevesebb - ami biztosan megtörtént - az, hogy a szervezők a VMSZ-szel egyeztettek, a többiek háta mögött.
Na, de a leglényegesebb az, hogy nem akartunk fejjel a falak rohanni. Látni arkartuk, hogy kibírja-e az idő próbáját az egész, vagy csak arra kell az aláírásunk, hogy egyesek külföldi pénzekhez jussanak a mi hátunkon, a mi ázsiónkat felhasználva. Mint látható, az idő próbáját nem állta ki a dolog, mert jól sejtettük, a cél rövidtávú volt. Ezért lehet ránk haragudni, vagy akár gyűlölni is bennünket. Hogy mit írunk alá, meg mit nem az kizárólag a mi dolgunk. Egyébként a VMDK és a VMDP is így gondolta.

Kemény!
Tiszteld a nevek írásmódját! Ez alapkultúra! A Sass az nem "Sas"! Akkor se, ha egyébként olyat állítasz, amitől a kutya is megveszedne.
Én nem azt írtam, hogy a moholiak haragszanak az MPSZ-re, hanem azt, hogy a pénzes helyeikért rettegő VMSZ-es moholiak gyűlölködnek. Nincsenek túl sokan!

2009. augusztus 21. 06:01 | #142

Megírtam, tisztelt Kemény úr, hogy nem akarok vitába szállni Önnel, de mivel hogy megszólított, muszáj felvennem nekem is a kesztyűt. Volt egyáltalán Ön valaha is Moholon? Mert ha volt, és nem csak viccelt most is, akkor tudhatná, hogy ott nincs semmilyen szálloda, nemhogy luxus. Látom, megtette a hatását az élesztő. Tényleg dagad a tömeg. Most már több mint tízezer, vagyis, hogy pontosabban idézzek "bő tízezer". Milyen alkalomból tüntethettem ki ezt a faragatlan Istvánt, azzal a keggyel, hogy letegezzen? Kellett nekem aludni? Meg délután templomba menni? Huszadikán magyar himnuszt énekelni? Templomban? Meg súgom: mi se voltunk kevesen. Zentán a Jézus Szíve templomban csak karácsonykor és húsvétkor látni hasonló tömeget. Nem azért írom ezt, mert csak akkor szoktam ott lenni.
Kicsit nem figyelek oda, mindjárt történik valami. Nem tudom ezt a neveletlenséget mire vélni. Én is elmegyek holnap Moholra. Csakazért is! Hátha találkozok ott Kemény úrral, hogy megigyuk a pertut. Aztán tovább vitázhatunk, kultúráltan - tegeződve.
Lehet, hogy tekintettel éveire, nekem nem áll akkor sem a számra a tegeződés, de láttam én már nálamnál fiatalabb nyugdíjasokat is - ajaj.
Csak az élesztőre visszakanyarodva. Valószínű, hogy a palicsi bulin túl friss sört csapoltak. Még aktív volt benne.

2009. augusztus 21. 01:20 | #141

Szerintem bölcs 137-es, még azt is tudni véli, hogy egy luxus szállodában díszsortűzzel fogadnak majd a moholi "elvtársaim". Vigyázz nagyon, nehogy a Sasi rendezvényed beárnyékolja az én esetleges látogatásom. Azt azért nem értem, hogy a moholi embereknek miért kellene gyülölniük az MPSZ-t. Valamit akkor nagyon elszúrtál, mert a moholi emberek többsége nagyon rendes, és becsületes. Mi a gondod RSZL az én laptopommal. Nekem még asztalom sincsen, meg helyem sem egy ormótlan számítógépnek, ami méd drágább is mint az enyém. Nekem meg nincs sem luxus lakásom, sem luxus autóm mint neked, de még magánvállalatom, és pártom sem. Bácsfetehegy meg még mindig tabu?

2009. augusztus 21. 01:08 | #140

A vágyakozóknak nagyok a szemeik, hogy többet lássanak... így a jó...

Ha már annó a döglött halak szaga a turizmus javát elrontotta, legalább volt mi pótolja

2009. augusztus 21. 00:58 | #139

Volt az családcentrikus bő tízezer is. Sokat jártam I, és II. ligás futballmeccsre, és fel tudom mérni a tömeg létszámát, pontosabban mint annak idején az állítólagos kétmilliós Gazimestani tüntető tömeget vélő hírneves belgrádi újságírók.

2009. augusztus 20. 10:15 | #138

Amikor 1997 és 2000 között az én vezetésemhez kötődött zentai csata napjának a szervezése, akkor meg a Magyar Szó újságírói a 10 000-es tömegről azt írták, hogy pár száz. Na, ennek kellen végét vetni. Mi lenne, ha az újságíró egyszerűen csak azt írná, ami van?

2009. augusztus 20. 07:45 | #137

Tudom, hogy nem könnyű feladat egy ünneplő tömeg számát meghatározni. Egyáltalán nem is akarok vitába szállni Kemény úrral, de ha az az újság, ami ekkora terjedelemben számolt be a palicsi ünnepről, több ezres tömegről számolt be, akkor az nem ugyanaz mint a tízezer. Legközelebb már több tízezer lesz.
Dagad az csak jó legyen az élesztő!

2009. augusztus 20. 01:15 | #136

Nem csak méltányoljuk, de köszönjük is.
Szerintem név szerint is fel tudnánk sorolni, hogy kik a vendéglátói.

Érdekes egy nyugdíjas ez a Kemény. Sok a pénze. Én bizony egy nyugdíjast se ismerek, akinek laptopja van, mert nem utaznak annyit, hogy a dolgaikat ne tudnák az asztali gépről intézni ha kell. Neki nem rokonai, hanem vendéglátói vannak Moholon, azok pedig valószínűleg az elvtársai. Így ha pedig már érthető honnan a gyűlölet az MPSZ iránt. Valójában nem is gyűlöletről van szó, hanem félelemről, mert az MPSZ egy másik alternatíva, egy másik lehetőség a választópolgár részére. Ha megh a polgár az MPSZ-t választaná, akkor valószínűleg Kemény veszíti a benificióit.
Annyit azért tudni kell, hogy én , sem az MPSZ nem gyűlöli a VMSZ-t, sem a tagjait, nem is félünk tőlük, sem attól, ha esetleg megint túlsúlyt ad nekik a magyar szavazó.
Mi csak rendületlenül megyünk tovább az utunkon és nem hiszünk az ördögnek bármivel csábít. Pl,. azzal, hogy most már minden rendben van, mert nem gyilkolnak bennünket (ami egyébként nem is igaz), csak jól agyba-főbe vernek, lverik a vesénket, fojtogatnak a Dunában. Vannak dolgok, amelyek a halálnál is rosszabbak.

Mondtam már, a Bácsfeketeheggyel kapcsolatos válaszomat ott találod, ahol a kérdést feltetted.

2009. augusztus 19. 23:16 | #135

Nahát hogy mit meg nem lehet tanulni RSZL-től. Szerinte szinte mindegy hogy megölnek, vagy megvernek, hogy az élők vagy a holtak birodalmában folytathatjuk, földi, vagy égi életünket. Hadd ne mondjam ki, hogy kinek mindegy. Honnan szeded azt, hogy VMSZ-es vagyok. Ez is olyan igazság nálad, mint Bácsfeketehegy letagadása: Még mindig nem árultad el, hogy hol és mikor ismerted be. Mikor jutott eszedbe? Ami pedig a blöffölést illeti, látszik hogy nem tudsz a sorok között olvasni. Egy vendég voltam a tízezer közül, és jó hogy a szervezés lehetővé tette nekem, hogy ha olyan kedvem támad, akkor akár Erdélybe is elutazzak ünnepelni. Te pedig előálltál az anyagiakkal. Mi van akkor, ha a barátnőm történetesen egy marosvásárhelyi hölgy, és vendégül lát. Akkor sem szabad elmennem, mert egy magyar kisnyugdíjas maradjon csak az ülepén? Jó kis perspektívát kínál a te MPSZ-ed. Ez nem semmi!

2009. augusztus 19. 22:46 | #134

Lászlo valamilyen párttagságom sosem volt. A 90 es évek elején kacérkodtam a VMDK platformodás idején, de nem tettszszedtek az ottani viták személyeskedések. Elveim vannek probálom öket betartani. Munkás vagyok a kisökröt nemszégyelem. Bevallom voltam már nagy is. Te képzeled magadrol hogy Jupiter vagy.

2009. augusztus 19. 22:18 | #133

Túri - túri!
Már,már sajnállak. Mióta fúrás az igazmondás, a rend megkövetelése? Nálatok persze reakciós volt, akinek ki kellett tépni a bajszát, mert nem akarta a beszolgáltatások miatt végignézni , hogy éhen hal a családja. Te is csak olyan senkiházi vagy, aki mások nyomorán mászott fel az uborkafára? Én, csak kérdezek.
Azt már magad mondod, hogyt kisökör vagy, én meg csak egyezhetek ezzel, bár talán a kicsinyítő képzőt meg kellene változtatni.

Keménynél elértem, hogy beismerje, hogy csak blöfföl - nálunk ezt hazudozásnak nevezik -, és még ő állítja, hogy én vagyok a naiv. Ejnye-ejnye!
Továbbá nekem nem jó se az, ha gyilkolásznak, de az se, ha vernek. Végül is nem olyan nagy a különbség. Veletek VMSZ-esekkel pontosan ez a baj. Állandóan csöbörből vödörbe viszitek a vajdasági magyarságot, miközben lehúzzátok a saját személyes hasznotokat. A hatalom csak az árulásért fizet.

2009. augusztus 19. 22:18 | #132

Tisztelt turi Uram!

A dr amit az álnevem elé biggyesztett, mit akar jelképezni? Mert ugye, ha magyarul ír, akkor nem tudom. A doktor, a magyar nyelvben dr. rövidítést kap. Szerbül, latin írásmódban írják pont nélkül.
Egyébként nem vagyok se orvos sem jogász, sem pedig a tudományok doktora - egyenlőre, de idő kérdése.

2009. augusztus 19. 21:24 | #131

Tisztelt dr családcentrikus Ha figyelmessen elolvassa RSZL és az Én hozzászolásaimat,meglátja hogyan került az Ön által kifogásolt téma teritékre. Az Ön személyes sértödöttsége miatt most azt valja,hogy amit szabad Jupiternek nem szabad ilyen kisökörnek mint Én vagyok.

2009. augusztus 19. 19:28 | #130

turi istván!

A végén még majd kibúlik a szög a zsákból és kiderül, hogy az iskolai hittanórákat is a RSZL kérésére vezették be Szerbiában, csak azért, hogy az ateistákat jó útra tereljék.
Szerintem turi Urat már abban a pillanatban ki kellett volna tiltani erről a lapról, amikor az egyházat is kezdte belekeverni a vitába.
A VMSZ-nek is szüksége van a papságra, Ez tükröződött a palicsi 16-ai Szent István ünnepen is, ahol ha jól emlékszem a sajtóból a nagybecskereki püspök is jelen volt.

2009. augusztus 18. 13:40 | #129

Igazán sajnálatra csalogató a#127- de eszt vegyék be mások, kik önt személyesen még nem ösmerhették meg.

Köszi a tanulságos csalafintáskodó , önsajnálkozó példás bemutatkozásáért.



Magyar Szó © 2009 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing ® interFEX