A kereskedelmi szempontokat is figyelembe kell venni – Beszélgetés Forró Lajossal, a Nyári Ifjúsági Játékok főszervezőjével
–Véleményem szerint a rendezvény irányvétele a tavalyi játékokhoz képest nem sokat változott, s ez továbbra is a Zsoldos Feri által megálmodott rendezvény marad, azzal, hogy talán a hasonló jellegű magyarországi rendezvényekhez mérten igyekeztünk előrelépni.
– Melyek azok a dolgok, amelyekben változtatni igyekeztetek?
– Jó néhány olyan újítást hoztunk, amely a szervezők szerint szükséges egy színvonalas fesztivál megrendezéséhez. Az idén komolyabb Dance Arénával rukkoltunk elő, mivel a mai fiatalok ezt a zenei stílust is kedvelik, s az ő igényeiket is igyekeztünk kielégíteni. Egy komolyabb helyszínt biztosítottunk a fesztiválrádiónak, s az egészségügyi ellátást is hatékonyabban megszerveztük. Ugyanakkor, amennyiben megnézzük a fellépő zenekarok kiválasztását, szerintem nyugodtan el lehet mondani, hogy a magyarországi könnyűzene krémje fellépett az idei játékokon.
– Sokan drágának tartották az idei belépőket, s többen kifogásolták azt is, hogy nem vihettek be élelmiszert és italokat a rendezvény területére...
– Lehetséges, hogy drága volt a napi hatszáz dinár, s tisztában vagyok azzal is, hogy Zentát semmiképpen nem lehet összehasonlítani Szegeddel. A két városban bizonyára a keresleti viszonyok is másmilyenek, s mások a lehetőségek is. Szegeden viszont egy-egy fellépő koncertje kerül 1000–2000 forintba, itt pedig ezért a pénzért 8–10 különböző programot, koncertet megtekinthettek a fiatalok, s a két elektronikus zenei színhelyen is neves lemezlovasok zenéjére bulizhattak. A korábbi szervezéseim során rájöttem, hogy nem lehetséges olyan fesztivált csinálni, amellyel mindenki elégedett. Annak pedig, hogy nem engedélyeztük az italok, illetve élelmiszerek behozatalát a fesztivál területére, a legfontosabb oka az, hogy egy professzionális irányba elinduló fesztiválnak vannak védnökei. Ez alatt különböző italgyártó cégekre és más vállalatokra gondolok. E védnökök a velük megkötött szerződés felrúgásának tekintenék, amennyiben egy másik terméket is beengednénk a fesztivál területére. Ahhoz viszont, hogy a fellépő zenekarokat szerződtetni tudjuk, s hogy a rendezvényt meg tudjuk szervezni, ezeket a kereskedelmi szempontokat is figyelembe kell vennünk.
– Minden rendezvény, de különösen egy fesztivál számára lényeges tényezőnek számít a látogatottság. A játékok főszervezőjeként mennyire vagy elégedett az idei bulira ellátogató fiatalok számával?
– Amennyiben a fesztivál elején azt mondják, hogy ennyi ember lesz, akkor azt válaszolom erre, hogy jó. Viszont ha azt nézzük, hogy a rendezvény egész ideje alatt jó idő volt, akkor szerintem lehettek volna egy kicsit többen is. Akadt néhány olyan koncert, amely megszervezésébe igencsak sok energiát és pénzt öltünk, viszont nem volt akkora látogatottsága, mint mondjuk egy másik együttes fellépésének, amelyről egyáltalán nem feltételeztük, hogy ekkora örömmel és ekkora számban fogják őket fogadni. Számunkra ez a jövőre nézve mindenképpen egyfajta irányvonal, amiből tanultunk, s a közönségnek tetsző fellépőket ismét el fogjuk hívni. Egyébként e fesztiválnak a főszervezését az utolsó utáni pillanatban vettem át, s ezért nagyon nehéz volt szervezni, s megcsinálni ezt a bulit. Sok mindent át kellett vennem a tavalyi szervezőktől, ami persze nem feltétlenül rossz dolog. Azonban lehetséges, hogy jövőre, feltéve ha megint én leszek a főszervező, másképpen fogom csinálni.
– Jövőre lesz-e játékok?
– Biztos vagyok abban, hogy lesz. Az persze más kérdés, hogy ennek is én maradok-e a főszervezője. Amennyiben sikerül megvalósítani azokat a elgondolásaimat, terveimet, amelyeket szeretnék, akkor ismét elvállalom a főszervezést. Amennyiben viszont nem tudom keresztülvinni elképzeléseimet, nem vállalom el. Egyébként az idén Zenta várostól nagyon komoly erkölcsi, és valamilyen szinten anyagi támogatást is kaptunk. Pék Zoltánnal, a város polgármesterével és Suhajda Szabolccsal, a VMSZ helyi elnökével is mindent meg lehetett beszélni, s mindketten rengeteget segítettek. Ezzel szemben nagyon elkeserített az, amikor teljesen jelentéktelen dolgok miatt, egy magát magyarnak tartó párttól kaptunk támadást, s amelyik politikai tőkét igyekezett kovácsolni mindebből. Ezt szégyenteljesnek tartom.
,,Jövőre lesz-e játékok? –Biztos vagyok abban, hogy lesz. Az persze más kérdés, hogy ennek is én maradok-e a főszervezője,,– Beszélgetés Forró Lajossal, a Nyári Ifjúsági Játékok főszervezőjével -A kereskedelmi szempontokat is figyelembe kell venni ,,
A játékok szempontját és Zenta szélesebbkörű turisztikai érdekeit és a közvagyont
KI ÉS MIKOR FOGJA kellő komolysággal FIGYELEMBE VENNI ? ? ?
Nincs semmi ami mindenkinek elfogadható. Nem volt kényszer a látogatás.
Az ingyenes rendezvény sem ingyenes mert valaki állja a cehhet. A belépésnél máshol is átnézik a cuccot, meg benézhetnek a sátorba is. Jól teszik. Aki balhézni menne azt legalább kiszűrik. Elismerem, arra azonban jó alapot ad, hogy szabadságjogot lehet számonkérni.
Így van. Az 1,2 milliót a Játékoknak ítélték, nem a DMISZ-nek, ahogy KGB fenti (!) hozzászólásában is olvasható. Nyilván kötött, mire költhetik (azt hiszem, köztisztaság, wc-k, mellékes), ugyanakkor tök mindegy, máshonnan nem kell elvenni pénzt erre a célra.
Tévedés a DMISZ-t emlegetni az idei játékokkal kapcsolatban. Mondjuk nem értem, miért szerepel a szervezet neve a Játékok honlapjának alján... Jót mutat? Üres volt a rublika?
Akár örülni is lehetne, hogy Észak-Vajdaságban van 1 (azaz írd és olvasd egy darab) fesztivál a magyar fiataloknak. De nem... Akkor haladjunk sorban:
1) Mindenhol támogatják a fesztiválokat. Mayarországon is, Európában is. A Szigettől kezdve az EFOTTon át. Ennél kicsit komolyabb pénzzel (dehát a lehetőségekhez mérten ez is szép Zentától).
2) A fellépők nem cukorkáért jönnek el. Ez nyilván fedezni kell. Ehhez kell a jegybevétel. Minden nap volt 3 komoly fellépő + jópár rendezvény. 600 dinár soknak túnik, de most komolyan mennyit szeretnének? 20 dinár?
3) Fikázni bárki tud, nyugodtan lehet próbálkozni csak elméletben kiszámolni, hogy mennyibe kerül egy ilyen rendezvényt megszervezni. Ha sikerül elméletben kihozni legalább nullásra, csak tessék. A verseny szüli a minőséget. 20 dinárért biztosan sokan elmennek majd.
4) Utána lehet számolni, hogy mennyibe kerül elmenni egy magyarországi nagyobb rendezvényre és lehet sírni. Legalabb 5x-ös szorzó fog kijönni. Ja hogy színvonalasabb. Hát az tuti. De a színvonalhoz sok pénz kell. Ja és a sör se 160Ft, hanem 600.
Nos, tehát ne ködösítsünk: a 1,2 millát a NYIJ kapta és nem a DMISz. A jelenlegi pénzügyi-gazdasági helyzetben ez nem kis összeg - Zenta részéről bőven elég lett volna, ha a placcot ingyen adja, bár minimum ezt is meg kellett volna szavaztatni a kkt-vel. A KGB által felsorolt szervezetek többsége EGÉSZ ÉVRE és nem ÖT NAPRA kapta a jóval kisebb összegeket. Ha már piac- és profitorientált fesztivált akar Forró úr, akkor bizony fizessen bérletet és adózzon! És akkor még a romokban heverő Népkert revitalizációjáról nem is beszéltünk... - igaz, a Népkert nem csak a NYIJ miatt romos, de talán 1,2 milióból helyre is lehetett volna hozni. A fiataloknak pedig, akiket megaláztak és "megvágtak" azt javasolom, jövőre gondolják meg, mire válalkoznak: a Zsoldos Feri-féle Játékok ideje elmúlt (Feri talán ezért is nem szervez már!) - ez már egy SZÉP ÚJ VILÁG + kemény globalizáció.... :(
Ez jóóóóó :kicsit másképp korrektabban kellett volna hozzáálni a doiloghoz.. nem igy nekirontani mint az bornyú az új kapunak...Akkor miért éppen a KGB teszi azt , amit megró ? Azért mert nem ott poros a nézete, hanem amott ?
Próbálják már meg a lentiek az értelmezést is , ne csak vakon kontrázzanak egymással, mint ha azért lennének extra fizetve. Köszi a toleránciát KGB.
Részlet: Költségvetés zenta 2009
Művelődési szervezetek
Kormányon kívüli szervezetek dotálása
7 540000
7 540 000
`-Egyéb művelődési szervezetek 1 290 000
`-Zenta város ünnepe 2 500 000
`-VIII. Nemzetközi Kárpát-medencei
Aratóünnepség 300 000
`-VIII. Nemzetközi Birkanyíró és Pörkölt-
főző Verseny 200 000
`-X. Nyári Ifjúsági Játékok 1 200 000
`-Tisza-fieszta 250 000
`-Zyntharew Vitézi Torna 250 000
`-Miroslav A. Kamaraszínház 500 000
`-Barkóca Pitypang 150 000
`-Zeneakadémiai Mesteriskola 900 000
Sehol sem írja azt hogy Forro Lajos kapta a 1 200 00 dinárt az a DMISZ nek ment...
Kinek mi köze hozzá hopgy mennyit keresett... szive joga neki bukni vagy keresni... Elmondta hogy milyen feltételek mellett hajlandó megszervezni, és hogy ezért mit hajlandó nyújtani.. ennyi ha kell szervezi ha nem kell nemszervezi... Szerintem ez korrek egyenes beszéd.
Az amiért az MPSZ vádolja, tényleg nevetséges, mármint nem ő hanem amit az ellenzék kandál... úgy jött ki zenta vezetősége az ellenzék miatt az idelátogató több ezer fiatal előtt mintha azt akarták volna elérni hogy csak éjfélig lehessen bulizni... gondolom az MPSZ nek sem ez lett volna a szádéka csak éppen kicsit másképp korrektabban kellett volna hozzáálni a doiloghoz.. nem igy nekirontani mint az bornyú az új kapunak...
Na, ezt az inget nekünk szabták, vegyük hát fel.
Kedves Forro Lajos!
Nem tudtam, hogy az ön vállalkozása politikával is foglalkozik. Nincsen ellenemre, csak elcsodálkoztam rajta. Tudja, 1 vagy 1,2 millióért ennyi politikai propagandát meg is érdemel a VMSZ.
"egy magát magyarnak tartó párttól kaptunk támadást, s amelyik politikai tőkét igyekezett kovácsolni mindebből"
Az nem kétséges, hogy a fentiekkel az MPSZ-re gondolt. Ám, legyen!
Ön minek alapján tartja magyar a NYIJ-t. Talán az elfogyasztott JELEN PIVO mértékével méri, vagy azzal, hogy a gyerekek alkoholos italokat hirdető karszallagot kapnak? Igaz, így talán hamarabb szoknak rá az italra. Jó nevelés!
Érdekelne viszont, hogy honnan szedi a fenti megállapításokat? Talán ismeri az MPSZ programját, tevékenységét, kiállását stb? Ha így van, köszönjük az érdeklődést és arra kérkük konkretizálja a mondanivalóját. Tanulhatnánk belőle. Elmondhatná azt is az újságolvasóknak, ha csak nem össze-vissza beszél - mint ahogyan a fejetlen légy röpköd -, hogy amit mondtunk a NYIJ-jel kapcsolatban, abból milyen politikai tőke kovácsolható.
Egyáltalán, mit tart ön támadásnak?
Talán azt, hogy az általános nyitvatartási időt (amit mi is rossznak mondunk) nem csak a zentai vállalkozók tönkretételére kellene használni, hanem mindenütt, amire vonatkozik?
Netán azt, hogy úgy gondoltuk, egy ilyen jól jövedelmező rendezvényt nem kellene a költségvetésből szponzorálni, amikor a pénzügyi válság miatt drasztikusan megnyirbálják a zentai szervezetek támogatását?
Alapvetően abban téved, hogy támadásnak veszi, azt, ami mindössze az írott és íratlan szbályok betartását kéri számon.
Kedves hozzászólók. Ne készítsünk egy elképzelt zárszámadást a rendezvényről? Mindössze abban kellene megegyeznünk, hogy naponta átlagban hány látogatója és hány eladóhelye (sátra) lehetett a rendezvénynek. Szerintem 10%-os pontossággal a végére járunk a dolognak.
bibi> olyan házirendet nem hozhatsz, ami alkotmányellenes.Itt a bökkenő.A rendőrségnek pedig nincs joga senkit se felhatalmazni törvénybeütköző cselekedetekre.
Az meg hogy túrkálnak valakik táskájában az lehet és szabad, mivel hogy ha belépsz egy rendezvényre, akkor a kapu átlépésével és a jegy megvásárlásával elfogadod a rendezvény házirendjét(ki volt ragasztva a bejárat mellé), és ha abban az van hogy minden KGB és reketye nevű nőt illetve férfit megb..nak akkor a jegy megvásárlásával ezt is elfogadjuk.. ha nem tetszik a meleg.. ki ell menni a konyhából.. ennyi
"Vajon kapna-e bárki ekkora területet ingyen egy keményen profitorientált rendezvényre, + 1,2 millát. "
Az EXIt mint Brand name továbbiakban egy angol cég tulajdonába került... jelen pillanatban többet költ ujvidék az eitre mint amennyit keres vele... szaval a válasz a kérdésedre.. igen van.
A pénzt legjobb tudomásom szerint (bár fent van a neten meg lehet nézni) nem a koncertekre kapták és nem a szervezők hanem a DMISZ az pedig a játékokra kapta és használta... erről gondolom köteles zárszámadást adni.
Mindenki kezdi nevén nevezni a gyereket:fesztivál. Namármost, ugyebár leszögezhetjük, hogy egy olyan vállalkozásról van szó, amely profitorientált.
Mi a túró köze van ehhez az önkormányzatnak? Odaajándékozta több évre a telket, amiért bizony pénzt is kérhetett volna, plusz még pénzt is adott,
nem is keveset.Gondolom ilyen is csak itt van.Azt persze nem is merem remélni, hogy a szervezők, vagy a városelnök, ill. vmsz elolvasta volna a Szerbia
Alkotmányát, miszerint :
A vagyonra való jog
57. szakasz
Szavatolt a tulajdon és a törvény alapján szerzett egyéb vagyoni jogok békés élvezete.
A tulajdonjog csak a törvény alapján megállapított közérdekből vonható meg, vagy korlátozható legalább a piaci árnak megfelelő térítés ellenében.
Törvény korlátozhatja a vagyon használatának módját.
A vagyon adó és más illetékek vagy büntetés ellenében való elkobzása vagy korlátozása csak törvénnyel összhangban engedélyezett.
hmmm.Nahát vazze, mi alapján turkáltak a sátrakban, mi alapján koboztak el árút?Ki volt aki ezt megengedte, eltűrte?
Érdekelne, hogy vajon mindenki kapott-e adómemóriás számlát a vásárolt ételért-italért a fesztivál területén?
Vajon kapna-e bárki ekkora területet ingyen egy keményen profitorientált rendezvényre, + 1,2 millát.
Vagy csak a megnyitás jogát adták el okosan a szervezők?
Gondoltam hogy lesznek azok akik ezen lovagolnak.. engem nem igazán a koncertek érdekelnek hanem a játékok ott 500 fiatal volt etetve "itatva",programokat játékokat szerveztek nekik, meg ingyenes volt nekik a belépő a rendezvényre...szal itt a 100000 dinár... ebből a pénzből aok más dolgot is lehetett volna csinálni.. de gondolom bármely sport szövetség el tudta volna költeni 1-2 nap alatt és nem kötelezően a sport henem a vezetőség javára..
Igaz hamár a magyar rendezvényeket hozza fel.. akkor itt a példa.. a szigetre be lehet vinni ételt italt...
Az hogy kiáll a VMSZ mellett okosnak tartom.. mert azért jutott el idáig a NYIJ mert a Zsoldos sohasem volt hajlandó egyetlen párttal sem kapcsolatba kerülni és mindig politikailag független maradt, de mint azt láthajtuk az ilyen pirsokönyvecskés időben ez lehetetlen.. főleg zentán... Leghamarabb a VMSZ től kaphat pénzt.. a G17 nek nincs se pénze se kapcsolata... a DP ről meg jót vagy semmit, szal nem tudok mit írni...
Már miért kellene megmutatni a NYIJ zárszámadását??? Az idén nem civil szervezésű volt a játékok hanem profit alapú, így csak arról az 1 milláról kötelessek elszámolnai amit támogatásnak kapta...
tele volt hibákkkal, drtága volt, de azért remélem jövőre is alkalmunk lesz kritizálni...
"Egyébként az idén Zenta várostól nagyon komoly erkölcsi, és valamilyen szinten anyagi támogatást is kaptunk." Ismereteim szeint a "valamilyen szinten anyagi támogatás" 1 millió dinárt jelentett - ami bizony a helyi sport- és civil szervezeteknek is jól jött volna. Kíváncsi vagyok, hogy az elszámolásba mit írnak a szervezők, mire használták a várostól kapott millát? Persze, biztos lesz "jó" indoklás.... De ha már közpénzeket használnak, akkor illő lenne nyilvánosságra hozni a 10. NYIJ "zárszámadását" is!
Milyen jó, hogy nem pl. a horgosi Higlo volt az egyik védnök, mert akkor biztos csak zöldborsót lehetett volna venni :)
Érdekes nézetei vannak Lajos úrnak :
1/ A kereskedelmi szempontokat is figyelembe kell venni- de nem telyes ellátottságú beszállítókra bízta az ellátást - és nem közversenyeztetésen keresztül választotta ki őket
2/ nem profi módon, politikailag ítélkezik (de Ő, nem is zentai ) mendemondák alapján, ami rossz fényt sugároz a jövőbeni elvárható támogatottságokra nézve.
3/ A látogatottságra semmi kültényező nem hatott negatívan ki, egyedül a szervezés, árak és kínálatok. Szegedet említi példának az árakat illetőleg, de nem értékeli a Szegedi kínálatot ( és kényszerítéseket ), és még se elemezte párhuzamba e kettőt.
No de ez még rövid idő a valós tanulságok levonására, ezért jó lenne e témára egy úkabb riport elkészítése 30 - 40 nap múltával, és párhuzamban hallani Zsoldos Úr értékelését is.