Szuper? Nem?!

Csütörtökön az első nagyszínpados koncert, a Supernemé szar volt – legalábbis így értékelte Papp Szabi frontember (ének és basszusgitár), aki szókimondásáról és hadaró-dadogó beszédstílusát cseppet sem szégyenlő, sőt abból előnyt kovácsoló hozzáállásáról híres. ☺ Szerintem annyira nem volt szar a koncert, igaz, hogy „nem jött át”, de zeneileg teljesen rendben volt. Punkos, lendületes, vidám, néha érthetetlen, de ha kivehető, szellemes szövegű, általuk „akrobatikus rock and roll”-nak nevezett zenét játszik a három fiú.Elrágódtunk azon, hogy mitől jó vagy rossz egy koncert. Szabi szerint „ez nem színpad, fesztivál vagy időpont kérdése, van, amikor benne van a levegőben, hogy csinálsz egy bulit, van, amikor nincs... Azzal voltam elfoglalva, hogy miért nem röfög és miért nem sodor ez az egész... Életem legszarabb koncertélménye a Red Hot Chilli Peppers volt. Alig vártam, hogy lássam őket élőben, és olyan szar volt az egész – és később ők is ezt nyilatkozták egy újságban –, hogy le a kalappal.” Imi, a dobos szerint nem lehet kiszámítani, hogy mitől sikerül jól egy koncert, zsákbamacska, hogy sokat kell próbálni vagy inni előtte. Mint kiderült, nem az utóbbi az üdvözítő recept, Szabi száját a beszélgetés során gyakran hagyja el a „mézes pálinka” szó, a jóféle itókával a fellépés előtt kínálták meg a fiúkat, és ők nem is voltak restek nagyokat kortyolni belőle. A fiúk egyébként nem akarnak világot megváltani, a számok pillanatnyi habitusból születnek: „kedden azt érezzük, és minden kijön”, de aztán lehet, hogy következő héten már másképpen éreznek. „Kimondjuk, amit nagyon sokan szeretnének, csak nem merik” – sommáz Szabi. Tibi (gitár) a Zsebre dugott kézzel című nótájukkal példázza pártatlanságukat, ez az a szám, amelyiket nagyon különböző gondolkodású pártok, gyülekezetek stb. a magukénak éreztek, pedig nem kellett volna. A lényeg, a Supernemet sem politikailag, sem szexuálisan, sem sehogy nem lehet behatárolni, beskatulyázni, hogy ezzel a divatos szóval éljünk. A „milyen az életművész másik arca?” (két számcímből összegyúrt kérdés, ha valaki nem ismerné a bandát) kérdésre igazi szabis válaszokat kaptunk: „Az egyik arca olyan, mint én, egy hirtelen megközelíthető ember, a másik arca meg olyan, mint a Mozsik Imre, akit csak távolról lehet megközelíteni.” Szabi egyébként még azt is gondolja, hogy a média torz képet mutat a művészekről, és az „utcáról berángatott hírességek” jelenséggel sincs kibékülve, Andy Warhol híres mondásával sem ért egyet, miszerint mindenkinek jár tíz perc hírnév. Persze ő ennél sarkosabban fogalmazott... Szabi szerint a zenészek kicsit olyanok, mint a politikusok, szócsövek, azzal a különbséggel, hogy a politikusnak vannak olyan fórumai, amikor mondhatja a magáét, és nincs senki, aki azt mondja, hogy te hazug... ☺ Viszont bármelyikünk, ha valami hazugságot mondana, a színpadról lefelé jövet biztos, hogy valaki kiszúrná és azt mondaná, hogy te hazudsz... Ezt senki sem meri megkockáztatni. A színpadon nincsen hazugság, ha éppen szar vagy, akkor szar vagy, ha jó vagy, akkor jó vagy. A Supernemet alkotó szimpatikus fiatalemberekre igaz a mondás: ami a szívemen, az a számon; és szerencsére nem nagyon sújtotta le őket a gyorsan lezavart koncert, mert itt maradtak Depressziót, Quimbyt, Kowalsky meg a Vegát hallgatni, Szabi pedig mindenkit biztosított arról, hogy senki sem fog szárazon maradni... ;)