Tini vagyok, ne olvassak?

Én azonban a közelmúltban ugyanennek – az egyébként tényleg komoly – problémának egy másik oldalával találtam szembe magam: vészesen közeledett ugyanis a barátnőm születésnapja. Mivel tudtam, hogy szeret olvasni, kézenfekvő ajándéknak tűnt egy ifjúsági regény, ezért fogtam magam és bementem egy zentai könyvesboltba, ahol a különféle írószerszámoktól az iskolatáskákig minden volt, épp csak az nem, amiért bementem. A polcokon katonás rendben sorakoztak a felnőtteknek és az egészen kicsi gyerekeknek szóló művek, de a tizenháromtól tizenhét éves korig terjedő korosztálynak már nem volt ekkora a választék, bár igaz, ami igaz, az egyik polcon láttam kallódni egy Harry Potter és a bölcsek kövét, valamint Jódal Rózsa Figyellek, világ! című regényét, de ennyiben ki is merült a kínálat. Csalódottan léptem ki a boltból, a barátnőm szemét pedig „kiszúrtam” egy táskával és egy tábla csokival. Nem sokkal ez után az eset után adódott alkalmam, hogy elutazzak Magyarországra, a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra. A Millenáris bejáratánál, a Fogadó nevet viselő épület homlokzatán messziről hirdette a felirat: Gyermek(b)irodalom. Különállóan, jó messzire a „felnőttirodalommal” foglalkozó kiadók standjaitól. Az épület hemzsegett a gyermekkönyvektől és az irántuk érdeklődő gyermekektől, pénztárcájuk tartalmáért aggódó szülőktől. Ifjúsági regényt csak elvétve találtam, de még így is jóval több akadt, mint amire számítottam. A másik épületben, a Jövő Házában azonban újabb kellemes meglepetés ért, ugyanis a romániai díszvendégség, az információs pult és a kifejezetten felnőtteknek szóló művekkel foglalkozó kiadók mellett olyan ifjúsági kiadók regényektől roskadozó standját is megtaláltam, melyeket nyugodt lélekkel be lehetett volna sorolni a Gyermek(b)irodalom kategóriába. Kérdésemre, hogy miért mégis a „felnőttkörnyezetben” állították ki köteteiket, csak annyit feleltek: itt sokkal nagyobb a forgalom, ugyanis azok a fiatalok, akiknek az ifjúsági regények szólnak, gyakran be sem néznek a Gyermek(b)irodalomba, a Jövő Házába azonban mindenképpen, így a felnőtt- és ifjúsági regények mellett a gyermekkönyvek is fogynak. Gyorsan felmértem a kínálatot, és arra jutottam, hogy van is miből fogyni. A kínálat minden igényt kielégített. Ott volt a nemzetközileg elismert vámpírsorozat, az Alkonyat-széria első két kötete, az Alkonyat és az Újhold, katonásan sorakoztak a magyar néphagyományokat és a mai kor eszközeit, jelenségeit ötvöző Böszörményi Gyula regényei, melyekben a lidércek tökéletesen kezelik a modern technikát, vagy amelyekben az alkesz, az asmo (plázacica) és a tapizó démonok uralják az embereket. Neves és kevésbé neves szerzők jeles és kevésbé jeles műveiből lehetett válogatni. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy az ifjúsági és gyermekregényekre is van kereslet, és a kínálat sem olyan kicsi, mint amilyennek korábban hittem. A terjesztéssel viszont komoly gondok lehetnek, ha ezekbe a kiadványokba Magyarországon lépten-nyomon belebotlik az ember, Vajdaságban pedig nagyítóval sem lehet rájuk akadni. Az ifjúsági kiadók többségénél szinte megállás nélkül zajlottak dedikálások is, ahol a kortárs ifjúsági irodalom szerzőinek színe-java megjelent. – A könyvkiadók oldaláról a gyermekirodalom helyzete nagyon rossz – felelte Böszörményi Gyula, az Álomfogó-, a Jonatán- és a Rémálom-könyvsorozat szerzője arra a kérdésemre, milyennek találja a magyar gyermekirodalom helyzetét. –Egyébként köszöni szépen, remekül megvan, ugyanis kiváló írók alkotnak benne. Az egész ágazat sokkal jobb lehetne, ha az úgynevezett komoly irodalomhoz tartozó íróink vennék a fáradságot és egy kicsit beszállnának a buliba. Én folyamatosan kérem azokat a kollégáimat, akik felnőtteknek írnak, hogy néha-néha eresszenek meg legalább egy kisregényt vagy regényt a gyerekek felé is, mert ők a legfontosabb olvasóközönségünk. Mindent összevetve, a gyermekirodalom nagyon jól megvan, remek hangulatban és állapotban. A terjesztésen kellene változtatni, az elég pocsék – tette hozzá Böszörményi. Ugyanerre a kérdésre Bosnyák Viktória, a népszerű, már több kiadásban megjelent Tündérboszorkány, a Klott Gatya, ne fárassz!, az Analfa visszatér és még sok más gyermekkönyv szerzője a következőket felelte: –Ma a gyermekirodalom sokkal jobb helyzetben van, mint néhány évvel ezelőtt. Ez természetesen a Harry Potter berobbanásának köszönhető, bár ez után a bizonyos berobbanás után volt egy kicsit visszafogottabb, rövid periódus, amikor a lelkesedés alábbhagyott. De azok, akik egykor a Harry Pottert olvasták – közülük is főleg a lányok –, mindmáig nagyon komoly olvasók. Úgy gondolom, hogy aki J.K.Rowling sorozatát szerette, nem szokott le többet az olvasásról, és ez nagyban segít bennünket, írókat – állítja a szerző. Bosnyák Viktória úgy látja: a könyvszakma éppen a Harry Potter által keltettlelkesedés nyomán kezdett gyerekkönyvekkel foglalkozni, sokan akkor alapítottak kiadót, meglátván a fantáziát a gyerekkönyvekben, és éppen ezért egyre nagyobb a kínálat is. – A nagy kínálatban viszont könnyű elveszni és ezért az a néhány kiemelkedő külföldi könyv, amelyikből film is készült, például az Alkonyat, a film miatt előtérbe kerül, így ezek a kötetek nagyon jól fogynak. Egyébként a magyar szerzők helyzete kicsit nehezebb, mint a külföldieké, mert a kiadók egyre kevesebbet költenek reklámra, ha arról van szó, hogy magyar könyvet toljanak előtérbe a piacon. Az sem mellékes, hogy a gyönyörű borítóval megjelenő, magyarra fordított kiadvány szinte eladja önmagát. A magyar kiadványok borítói sajnos nem sikerülnek ennyire tökéletesre. Ha a magyar íróknak a legprofibb tervezők rajzolnák a borítókat, az is sokat számítana a könyvek eladását illetően. Emellett fontos lenne, hogy több magyar gyermekkönyvből készüljön magyar film, de sajnos ez nagyon ritkán történik meg. Pedig nagyon nagy segítség lenne, főleg ha a film nemcsak a tévében, hanem a moziban is látható, a moziplakátok és reklámok ugyanis rettenetesen fellendítik a könyvek eladását is – mondta el Bosnyák Viktória. – Fontosnak tartom továbbá azt is, hogy a pedagógusok az iskolákban ne kössék magukat a régi kötelező olvasmányokhoz, hanem mutassanak némi hajlandóságot, hogy időt és energiát fordítsanak arra, hogy mai írók könyveivel is foglalkozzanak, mert így sokkal jobban megszerettethetik a gyerekekkel az olvasást. Ezek után már rátérhetnek a régebbi vagy komolyabb írókra is. Szerintem ezt a fokozatosságot be kellene tartani, és nem feltétlenül az ókori irodalommal kellene kezdeni még gimnáziumban sem, hanem a mai, menő írókkal. Innen lehetne visszafelé haladni – mondta az írónő, miközben megállás nélkül dedikált és beszélgetett a rajongóival, a forgalom ugyanis közel dupla akkora volt, mint a Gyerek(b)irodalomban; majd búcsúzásképp hozzátette még: –Az azért nagyon érdekelne, hogy miért nincs az irodalmi lapoknak, például az Élet és Irodalomnak gyermekkönyvkritika rovata. Megnyugtató lenne, ha tudnám a könyvkritikusok véleményét. Nemcsak ő hiányolja a „hivatalos” visszajelzéseket. –Olyan szempontból nagyon jó a gyerekirodalom helyzete, hogy egyre több fiatal és tehetséges író tűnik fel, aki gyerekeknek és fiataloknak ír. Olyan szempontból viszont nem jó a magyar gyermekirodalom helyzete, hogy a komoly lapok komoly kritikusai és irodalmárai még mindig nagyon keveset törődnek vele – vélekedett Dóka Péter, a Hogyan lettem médiasztár? és Az ellopott zsiráf szerzője, miközben a szomszédos standnál dedikálta könyveit. –Én annak alapján, amit külföldön, több nemzetközi – például a bolognai – könyvvásáron láttam, úgy tapasztalom: másutt az ifjúsági irodalomnak – és ezzel együtt az ifjúsági íróknak is – egyszerűen nagyobb a megbecsültsége. Nagyon sok komoly és jó írót csábítana arra, hogy gyerekeknek és fiataloknak írjon, ha ez a megbecsültség nálunk is nagyobb lenne. Így az írók jobban éreznék, hogy gyerekeknek írni dicsőség, hogy jó gyerekkönyvet írni dicsőség. Szerintem a magyar irodalmárok adósak ezzel a gyermekirodalomnak, rajtuk is múlik a műfaj jövője – mondta az író, aki úgy gondolja: mivel most recesszió, gazdasági válság van, nem biztos, hogy ezek az évek a legalkalmasabbak új, tehetséges írók felfedezésére. Valami nagyon, nagyon jóval kell előrukkolni ahhoz, hogy egy kiadó felvállalja azt a felelősséget, hogy első könyves szerzőket jelentessen meg. De vannak olyanok, akik erre készek, elvégre sok olyan kiadó van, amelyik sokat tesz a magyar gyermekirodalomért. Varró Dániel, a Túl a Maszat-hegyen, a Szívdesszert és a Bögre azúr szerzője látja a legoptimistábban a helyzetet: –A gyermekirodalom helyzetét illetően én csupa nagyon jó és biztató dolgot látok. Nagyon sok kortárs írónk és költőnk van, akik rendszeresen jelentkeznek kiváló, felnőtteknek szóló alkotásokkal, és közülük rengetegen írnak gyerekeknek is. Ennek köszönhetően az elmúlt tíz évben nagyon sok nagyon jó gyermekverseskötet és mesekönyv jelent meg kortárs írók tollából. Ezzel folytathatjuk a hagyományt, hiszen méltán vagyunk büszkék arra, milyen színvonalas gyermekirodalmunk van. Ráadásul saját példámból kiindulva azt látom, hogy összehasonlításban valamivel több gyermekkönyvet vesznek az emberek. Nekem legalábbis a gyerekeknek szóló műveim fogynak a leginkább, és a legtöbb visszajelzést is a gyerekolvasóimtól kapom, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Ha már a Könyvfesztiválon jártam, gondoltam, ellátogatok az újvidéki Forum Könyvkiadó standjához is, hátha találok valamit, ami beletartozik az ifjúsági regény kategóriába, csak éppen az itthoni könyvesboltban nem akadtam rá. Tévedtem. A polcokon viszonylag kevés könyv volt, de kaptam egy listát, amelyen szerepelt a 2008–2009-es évben a Forumnál megjelent könyvek listája, így megtudtam, hogy a huszonnégy megjelent kötetből három tartozik a gyermekirodalom kategóriába. Közülük az egyik egy kifestőkönyv. A felsorolásból az is kiderült: az elmúlt egy évben ifjúsági regény a Forumnál egyáltalán nem jelent meg. Miközben visszasétáltam az ifjúsági kiadókhoz – azzal a határozott szándékkal, hogy felszerelem magam annyi regénnyel, amennyivel kihúzhatom a következő magyarországi könyvesbolt-látogatásig –, eszembe jutottak Bosnyák Viktória szavai, miszerint a közelmúltban járt Vajdaságban, ahol a gyerekek itták a szavait, a könyveire pedig úgy néztek, mint a világ nyolcadik csodájára. Igény tehát lenne azokra a kiadványokra, melyek annak a korosztálynak szólnak, amely olvasóvá nevelése a legfontosabb lenne. Nálunk mégsem jelennek meg ifjúsági regények. Egyik kiadónál sem. Vajon miért? Lehet, hogy nem feltétlenül csak és kizárólag a már megszokott tanulmány- és monográfiaírók könyveit kellene kiadni, hanem az olyan első könyvesekét is, akik a fiataloknak írnak. A nagyregények, tanulmányok és monográfiák olvasói ugyanis nem születnek, őket ki kell nevelni. Efölött szemet szokás hunyni, mintha a jelenség nem is létezne. Pedig talán nem kellene.