Cirkusz az egész világ – mondta volna Shakespeare egy Slipknot-koncert után

Egy kis aperitif Valamikor, úgy 2000 tájékán a zenei csatornákon páróránként lement a Wait and Bleed c. sláger egy akkor még a névtelenségből feltörekvő amerikai bandától, a Slipknottól. Nem tudtam mit kezdeni velük. Kilencen pattogtak a koncertfelvételen egy eszement jó dallal. Persze annak jó, aki szereti a keményebb gitárzenét. A cikk is ez előtt a stílus előtt hajt főt – tehát vigyázat! Pap Rita csak ebben a mondatban szerepel. Kozsó pedig csak ebben. Az ezredforduló tájékán még mindig javában virágzott a Korn, Deftones, Coal Chamber zenekarok által elindított nu metal, amivel nem szimpatizáltam túlságosan akkoriban. A Slipknotot is így kezelték, ezért őket sem szerettem (mentségemre szolgáljon, hogy ez a logika érett tizenhat éves gondolkodásomnak volt köszönhető). De a Wait and Bleedet igen. Jött a Spit It Out című sláger. S még mindig jelmezekben léptek fel. A csomagolás szenzációhajhász és gyerekes volt. Sokáig engedtem, hogy ez a vélemény uralkodjon bennem, s inkább hallgattam Borknagart. 2004-ben történt meg a fordulat, amikor is a pesti Sportszigetre roppant jutányos áron tudtunk elutazni a fesztivál zúzósabb napjára, a Hatebreed és a Slipknot párosítására. Akkor tört meg a jég, amikor ez a kilenc bohóc (akik közül valójában csak egy van ilyen jelmezben) színpadra lépett és láttam, hogy minden egyes tagnak és jelmeznek megvan a létjogosultsága a színpadon kreált, részint megrendezett kaotikus cirkuszban. A maszkok és uniformisok kellenek az összképhez. A zene ronda brutalitása testet ölt a ruhákban és a morcos arcokban. A torz pofák mögött ott lapul a zene, a mindent megmozgató és tisztító agresszív atomrobbanás, ami egy jó nagy középső ujj minden szarságnak, ami már történt veled az életben. A koncerten fájdalmak közepette szétesel, széttépnek, hogy utána cafatjaid más sorrendben rakd össze és remegő testtel, de újult erővel nekivágj a holnapnak. Tehát ez a Slipknot és tulajdonképpen ez a hangos gitárzene is, és részben ezért jó hallgatni, érezni ezt a „zajongást”. S utána tégy be egy kis reggae-t. A főfogás A Slipknot első szerbiai fellépésére június 17-én került sor a Belgrádi Aréna épületkomplexumában. (El nem hiszem, hogy leírtam ezt a szót, épületkomplexum – létezik ez a szó?) Visszatérve a valóságba... Lelkes becsei emberkéknek köszönhetően szervezett kisbusszal vágtunk neki az útnak, Becse–Csúrog–Zsablya–Kovilj (azaz Felsőkabol, pffff, szép magyar nevén, höhö, szótár nélkül nem menne)–autópálya, majd Belgrád. Tizen-egynéhány fiú és két lány. Kolbászbuli. Fogytak a kilométerek és az üres sörösdobozok is szaporodtak. A helyszínen (beteg)nyugdíjasok, háborút megjárt arcúak feleséget, szeretőt, gyerekeiket munkába állítva frissen nyomtatott pólókat próbáltak rátukmálni a nagyon fanatikusokra, vagy bejegelt italokkal csalogatták a jónépet. De a legjobb egy diszkós arc volt kétméteres óriáskígyójával, fényképezkedési alkalmat kínálva a nagyon „hű”-zőknek és „há”-zóknak az albínó kígyó láttán. Városi és nem metálos kígyótermészetét le sem tagadhatta volna: nem fojtott meg senkit! Bezzeg ha metálos lett volna... (még a nyelve is lángolt volna...!) Csak bámultam, hogy az emberek mire kaphatók manapság. Született is sok-sok szép fénykép, az izomember tulajdonos nagy örömére. Már jóval a koncert előtt megkezdődött a cirkusz. Az első előbandát, a Heterát hazai vizekből szákolták. Este nyolckor kellett volna színpadra lépniük. S ezúttal a feltételes mód nem késést jelent, hanem korai kezdést. Már jóval nyolc előtt belekezdtek a nép melegítésébe. Ki van olyan elvetemült őrült már fél nyolckor bemenni valahova, ahol várhatólag drága lesz az ital? 130Din a 0,3-as sör. 80Din a víz. A víz. Afrika. Etiópia. Biznisz. Józan paraszti logikánkat követve fél kilenc után nem sokkal tértünk be az épületkomplexumba (ismét ez a szó!). A másik előbanda az amerikai Killswitch Engage volt, akiktől csak egy dalt vártam nagyon, de egy másikkal kellett megelégednem. Számomra az Alive or Breathing „A KSE-lemez”. Utána már átmentek nyálba és önismétlésbe, ami jelen pillanatban lényegtelen, mivel nem Mit szeretek a Killswitch Engage-ben a cikk címe, hanem Cirkusz az egész világ. Tessék csak feljebb leellenőrizni. Na ugye! Visszatérve a koncertre, a Killswitch kicsit elveszett a színpadon, mivel annak szélte, magassága, mindene a főbandához volt méretezve. Attól még ütős volt az a pár nóta, amire sikerült beérnünk. A Holy Diver Dio-feldolgozásvitte a pálmát s vissza se hozta. A kilencórai kezdés egy kicsit megcsúszott Slipknotéknál, de a közönség ilyen fajta hevítése már bevett szokás minden főbandánál. A szellős közönség szellős maradt ekkorra is. Némely forrás 3500 embert emleget, némely 8000 körülit, ami egy harmincezres arénában csak-csak el tud veszni, de legalább mindenki elférhetett s megtalálhatta a maga helyét a küzdőtéren vagy a lelátón. Mi a rendezői balon furakodtunk előre, egy elégedett mosollyal szépen végigzúztuk az első néhány számot. Át lehetett menni jobbra, ott fölmérni a helyzetet, visszamenni balra szerelmünkért és együtt átmenni jobbra, ahol a bohóc (Shawn Crahan, a hatos tag) hordós dobszettjén két-három méterre emelkedett föl majd vissza le, körbe-körbe, föl-le és így tovább, sokszor. A szettjére szerelt kamerák intimebb betekintést engedtek a színpadra, a bohócra és a közönségre is. A dobjaira szerelt képernyőn úgy néztünk ki, mintha húszezren lennénk. Mondhatjuk úgy is, hogy a Slipknot zenéjének lényege az alaphangszerek, azaz a gitár, a fődob (Joey Jordison krisztusi töviskoszorúban), a basszus és az ének. De a kis prüttyögésért felelős, a szintis, a másik perkussziós kevés szerepének köszönhetően elég teret kapnak szórakoztatni a közönséget frenetikus ugrálásaikkal, mindenhova fel-le mászásaikkal, hogy még annyi erőt szabadítsanak fel, mint amennyi kirobban az alaphangszerekből. Dupla dózis. A zene mellett kapjuk még a teatralitást. Repül a mikrofon át a színpad másik felére, amaz elkapja, belehörög egy szimpatikusat, hátradobja a mikrofont, felkap egy baseballütőt s veri a hordót. Törzsi dobolás, Joey Jordison szűnni nem akaró lábdob-duplázása, hörgések és dallamok örvényében a pogó is örvénylik, moshpitté alakul át, pólók nyúlnak szét, bordák kékülnek meg, nyelveket harapnak el, lányok a melleikre jobb, ha vigyáznak a feléjük zuhanóktól. Tiszta balett. A számlistára nem lehetett panasz, a Dead Memories adott egy kis szusszanásnyi időt az addig és utána tartó világot jelentő zúzásra és gondolatszellőzésre. Ez a tisztulás helye. A zene szinte örvendetessé varázsolt minden ütést. Mazochista erővel bírt. A People=Shit volt az a szám, amire azt hittem, meghalok. Húsdarálóvá változott a pogó. Az utolsó Spit It Outra pedig ment a jó öreg leguggolás, ami a „jumpdafuckup” vezényszóra felpattintotta az egész arénát. Volt, aki durvábbra számított a koncerten, mint pl. édes babám, Júliám. Nem tudom, mit akarnak a nők? Ennél még keményebbet? Megfejthetetlen misztikum... Meg Zoli is nagyobb mészárlást várt... Lehet, csak én álltam jó helyen? Profi volt minden. Profiul, rutinszerűen dicsérték a közönséget is. A Left Behind bevezetője kissé túl szentimentálisra, túlkapottra sikerült. Úgy vélekedett Szerbiáról énekesünk, hogy el vagyunk maradva és nem jut hozzánk elég zene. Miket hord ez össze? Én kifejezetten élvezem a vízumprocedúrát. Azért a lemaradottsághoz, anyagi helyzetünkhöz tartozik, hogy jóval kevesebben voltunk a vártnál. A végén még olyat láthattunk, ami mondjuk technikai okok (kisebb színpad) miatt zágrábi koncertjükön kimaradt. Joey Jordison dobszerkóstul, mindenestül függőlegesen felemelkedett, fordult egyet, majd az egész dobfelszerelés került függőleges helyzetbe. Ne mondjam, a földbe gyökerezett a lábam. Mindezek után, buszunknál gyülekezve, az aréna egyik végbelénél még Jim Root (gitár) is kipislantott egy rövidke dedikálás és fényképezkedés erejéig – már maszk nélkül. Jó, hogy ilyen sokan vannak, szét tudják osztani ezt a feladatot is. Székelyes szófukarsággal csak úgy mondanám, hogy jó volt, vagy hogy jól éreztük magunkat. A számlista a következő. Aki nem volt ott és jelent neki valamit ez az iowai kilences, várjon és vérezzen a következő alkalomig. 1. (sic) 2. Eyeless3. Wait and Bleed4. Get This5. Before I Forget6. Sulfur7. The Blister Exists8. Dead Memories9. Left Behind10. Disasterpiece 11. Vermilion12. Everything Ends13. Psychosocial14. Duality15. People = Shit16. Surfacing17. Spit It Out De a Borknagar is még mindig egy jó zenekar.