Címoldal | Belföld | Külföld | Kitekintő | Közelkép | Gazdaság | Művelődés | Sport | Közös íróasztalunk | Régiók | Mellékleteink | Heti rovataink | Archivum | Normál nézet


Az Omladinac a bajnok, a Sloga a nagy vesztes

LABDARÚGÁS -

Idényzáró értékelés a zombori községközi labdarúgóligáról


Június 7-én került sor a két listavezető összecsapására Csonoplyán. Eljött a nagy lehetőség napja: hogy helyet cseréljenek. A hazaiaknak csak a győzelem felelt meg, mivel 2 pont volt a lemaradásuk. Az első félidőben 1:0-ra vezettek, és úgy tűnt, valoóra váltják álmaikat, pihenő után azonban fordult a kocka, az Omladinac kiegyenlített, ez az eredmény pedig a dernyeiek számára igencsak megfelelt: maradtak a táblázat élén. A hátralévő két körben a várakozásnak megfelelően előnyüket megőrizték, és meg is nyerték a bajnokságot. Az Omladinac, nem vitás, megérdemelten szerezte meg a bajnoki címet, és a következő versenyévadban már a körzeti ligában szerepel. A Sloga a nagy vesztese ennek a bajnokságnak. A csonoplyaiak saját nevelésű fiatal gárdájának meg kellett elégednie a második hellyel. A csapat átlagéletkora 20 év, nem kevesebb, mint 40-50 pionír és serdülő játékosuk van, így az utánpótlás biztosítva van. – Helyezésünkkel nem vagyunk megelégedve. Szerettünk volna feljutni a magasabb versenyfokozatba, elsősorban azért, hogy serdülőink rendszeresen játéklehetőséghez jussanak, mivel ebben a legalacsonyabb versenyfokozatban a csapatok komolytalanul viszonyulnak a fiatalok versengéséhez, és csak némelyik együttes jön el felnőtt- és serdülőcsapatával együtt – mondta az egyesület elnöke, Mirko Ninković. Harmadik a táblázaton a sztapári Hajduk. Elődeik a Bácskai Ligában rúgták a bőrt, mégpedig igen sikeresen. A mai gárdában ugyan nincsenek ígéretes tehetségek, de szeretik a focit, rendre a hajrában nyerik meg mérkőzéseiket. A tavaszi idényben a legjobban szerepeltek a ligában, mindössze két döntetlent engedélyeztek ellenfeleiknek, a többin győztesként hagyták el a játékteret. Az OFK Hajduk lett a negyedik. Ez várható is volt, mivel a szuperligás kúlai Hajduk ifi korú labdarúgói alkotják az együttest. Egy év leforgása alatt nagy léptekkel haladtak. Nem véletlenül, ugyanis valamennyien hivatásos edző irányítása alatt dolgoznak, erőnlétük kifogástalan, az utolsó percekben is olyan hévvel futkároznak a pályán, mintha akkor kezdődött volna az összecsapás. Tetszetős, kifinomult labdarúgást játszanak, fociznak a szó szoros értelmében. A bezdáni Sport lett az ötödik. A helység labdarúgása sokkal szebb napokat is megélt. Az ősszel kiválóan rajtolt, úgy tűnt, versenyben lesz az első helyért. A 7., 8. és 9. forduló azonban végzetes volt számára, ugyanis mindhárom találkozóját elveszítette. Az őszi idényt a negyedik helyen zárta, tavasszal eggyel lejjebb csúszott. A zombori Metalac a 7. helyen zárta a pontvadászatot. Míg az elmúlt versenyévadban hajszálon múlott, hogy nem jutott be a körzeti ligába, csak egy döntetlen hiányzott számára, ezúttal azonban a visszaesés nagy volt. Az ok objektív: mivel alacsonyabb versenyfokozatban maradt, legjobbjai szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. A kupuszinai Partizan az ősszel még a harmadik volt, az idény végére a 9. helyen kötött ki. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy három fordulóval a bajnokság befejezése előtt kilépett a pontvadászatból. Az előtte lévő körben pedig el sem utazott Zomborba a Metalachoz, így az utolsó négy fordulóban egyetlen pontot sem gyűjtött be. Miért is lépett ki a mezőnyből? Az állítólagos ok az, hogy nem locsolják a Partizan pályáját, emiatt sok a sérülés és a labdarúgók java része nem akar játszani. A dolog azonban, mások állítása szerint, nem egészen így áll. Hol is szorít a cipő? Május 26-án az Omladinac vendégszerepelt Kupuszinán, amelynek égető szüksége volt a pontokra. Állítólag bizonyos ajánlatot is tett a teljes zsákmányért. A fejlemények enyhén szólva furcsák voltak a pályán. A Partizan vezetett 1:0-ra egészen a 87. percig, ekkor a vendégek kiegyenlítettek, majd az utolsó percben belőtték a győztes gólt. Ez volt az utolsó mérkőzésük a kupuszinaiaknak, hogy miért, ezt az olvasó fantáziájára bízzuk. A Törekvés a 11. helyen zárta a bajnoki idényt, gyűjteménye 27 pont. Ebből a tavasz folyamán 19-et szerzett, aminek szépséghibája, hogy hármat küzdelem nélkül a Partizan ellen. De ha összehasonlítjuk a két félidényt, ez óriási előrelépés. A rossz példa igencsak ragadós. Kezdődött a 20. fordulóval, amikor a gádoriak nem utaztak el Hódságra. A 25.-ben az OFK Hajduk nem ment el Sztapárra, a 27. körben a kupuszinaiak maradtak otthon, nem jelentek meg Zomborban. Ha egy csapat benevez a bajnokságra, azért teszi, hogy vetélkedjen. Sportszerűségből elégtelenre vizsgáztak a vétkesek. Az ilyen hozzáállást büntetni kellene, mert a pályaválasztóknak fölösleges kiadásokat okoznak, a hivatalos személyeket, játékvezetőket, küldötteket ki kell fizetni annak ellenére, hogy nem tartották meg a mérkőzést. Emellett a szurkolók is becsapottnak érzik magukat. Fegyelmezetlenségből sem volt hiány. Bár a mezőny a legalacsonyabb versenyfokozat, a kirívó esetek tekintetében élen jár: három mérkőzés is félbeszakadt. Szondon a Dinamo–Graničar összecsapáson a gádoriak a játékvezetőn vezették le indulataikat, így a 37. percben vége lett a találkozónak. Kúlán az OFK Hajduk–Dinamo mérkőzés a 67. percben szakadt meg 11:1-nél, amikor a vendégcsapat 7 főre fogyatkozott. A Dinamo–Odžaci összecsapás ugyanígy ért véget, azzal a különbséggel, hogy a hódságiak mindössze 8 játékossal érkeztek meg, és gondoskodtak arról, hogy ne kapjanak sok gólt, ezért már 3:0 állásnál gyorsan 7 főre fogyatkoztak.
| 2009. július 6., hétfő

fRiSS
Futottak
Percről percre
Ezen a napon


© 2008 Magyar Szó | Impresszum | Adatvédelelem | Előfizetés | Webmaster | Powered by: interFEX | Optimalizálva: Browsers