2010. március 13., szombat

Krisztián, Ajtony, Zoltán, Arita, Ida, Patrícia napja

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
metals
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!

Töltik az udvarnoki gáztározót

Naponta egymillió köbmétert pumpálnak a föld mélyébe, amivel válság esetén hatvan napra biztosítják az ország ellátását

A fűtésidényben naponta ötmillió köbmétert lehet majd kiszivattyúzni  A fűtésidényben naponta ötmillió köbmétert lehet majd kiszivattyúzni

Tegnap megkezdék az Udvarnok melletti fölgáztározó feltöltését, amelybe a tervek szerint naponta egymillió köbmétert pumpálnak, és ennek köszönhetően egy esetleges energiaválság esetén hatvan napra biztosítva lesz az ország ellátása. Dušan Bajatović megerősítette, hogy az udvarnoki gáztározót sikerül feltölteni, az elkövetkező télen nem lesz földgázhiány, ugyanakkor bejelentette, hogy hamarosan megkezdik az előkészületeket még egy ilyen gáztározó megépítésére, de ezzel kapcsolatban részletekbe nem bocsátkozott.

Dušan Bajatović: Újabb gáztározó épül Szerbiában  Dušan Bajatović: Újabb gáztározó épül Szerbiában

Ebből az alkalomból megtartott sajtótájékoztatón Dušan Bajatović, a Srbijagas vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a saját eszközeikből biztosított földgázmennyiségről van szó, amelyet olcsóbb, nyári árjegyzék szerint szereztek be, és hogy a terveik szerint ily módon a tél elejéig 300 millió köbméter földgázt tartalékolnak. A fűtésidényben naponta ötmillió köbmétert lehet majd kiszivattyúzni a fogyasztók szükségleteire. A földgáz téli és a nyári árjegyzék közötti arány 4:1, ezért kifizetődő az összes behozatali földgázt tárolni. Ezzel nemcsak, hogy stabilizálódik a földgázellátás, hanem elkerülik az eddig külföldön tárolt földgáz utáni költségeket, és nem lesznek különkiadások a megrendelt, de át nem vett földgázért.

Ehhez azonban az elkövetkező hatvan nap alatt, pontosabban szeptember elsejéig, be kell fejezni a gospođinci és az udvarnoki gáztározó közötti, kétirányú gázvezetéket. Elkészültével valamint még egy kompresszor beszerzésével pedig lehetőség nyílik majd arra, hogy napi 3,5 millió köbméter földgázt pumpáljanak a tározóba. Az ehhez szükséges furatokon már dolgoznak, a felszerelés egy része pedig már ki van fizetve. Az udvarnoki beruházás összértéke 22 millió euró és megvalósításával a gáztározó kapacitása 800 millió és egymilliárd köbméter gáz között lesz.

A vezérigazgató megjegyezte, hogyha esetleg a Nemzeti Beruházási Alapból nem érkezik meg a még hiányzó 300 millió dinár, akkor a Srbijagas a saját eszközeiből fogja fedezni a gázvezeték költségeit, mert az a Srbijagas tulajdonában marad.

Az ország saját gáztárolójának a szükségét immár másfél évtizede emlegetik. A megépítésének a helyszíneként, pedig az Udvarnok közelében levő, egykori gázlelőhelyet jelölték ki, amelynek hasznosítását 1989-ben hagyták abba. Becslések szerint itt még 830 millió köbméter földgáz maradt a földben. Ebből 100 millió végképp elvész, de a többi mennyiségnek köszönhetően egy természetes föld alatti készlet keletkezik, amelybe időnként behozatali gázt lehet pumpálni.

Dušan Bajatović megerősítette, hogy az udvarnoki gáztározót sikerül feltölteni, és az elkövetkező télen nem lesz földgázhiány, ugyanakkor bejelentette, hogy hamarosan megkezdik az előkészületeket még egy ilyen gáztározó megépítésére, de ezzel kapcsolatban részletekbe nem bocsátkozott. Azt is elmondta, hogy hamarosan osztrák és német társaságok szakembereivel tárgyal az udvarnoki gáztározó termelési vonalának működtetéséről, amelynek a felszerelését legkésőbb november közepéig befejezik. Ugyanakkor a magyar MOL-lal arról tárgyalnak, hogy a Srbijagas egy bizonyos mennyiségű földgázt Magyarországon tároljon, amivel tovább növelnék a hazai ipar energiabiztonságát. A Srbijagas vezérigazgatója nem tudta pontosan megmondani, hogy mikor alakul meg a Srbijagas és az orosz Gaspromexport közös vállalata, csak annyit mondott, hogy a tárgyalások a zárszakaszban vannak. Abban megegyeztek, hogy a Srbijagas tulajdonában lesz 175 millió köbméter gáz, míg az oroszok részesedése 350 millió köbméter lesz.

Újságírói kérdésre válaszolva Dušan Bajatović nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a Srbijagas jobb utak megépítésével, esetleg kedvezményes utaztatással, helyi vízvezeték-hálózat építésével, vagy egyéb módon hozzájárul a környékbeliek jobb életkörülményeihez.


Hozzászólások (5) Szóljon hozzá Ön is!
2009. július 07. 10:25 | #5

Ha jól értelmezem bizonyos 100 mill. köbm. elvész? Van egy ojan megjegyzés is hogy az Orosz-é 350, a szerbé meg 175 mkb, ez lenne az a menyiség ami elvész??????

2009. július 06. 23:04 | #4

Zoli símán elmehetne szakértőnek Bajatović politikus úrhoz. Kiváló észrevételei vannak. Talán azért mégsem annyira bunkók az ott dolgozó (orosz) mérnökök, hogy ne jönnének rá, hogy ez így valóban működőképtelennek látszik. Magyarország is megkezdte gáztározói feltöltését. Ők napi 3O millió m3 tárolnak, azzal, hogy augusztus 1-től megduplázzák ezt a mennyiséget. És ez még nem minden, legalább 1 milliárd m3 stratégiai készlettel is kell hogy rendelkezzenek, aminek az igénybevétele csupán az energetikai miniszter jóváhagyásával történhet meg. Az udvarnoki gáztározó egyébként nem teljesen üres, úgyhogy valamicskét azért ki is lehetne onnan termelni, a most belepumpált mennyiségből is, de korántsem elegendőt.

2009. július 06. 21:09 | #3

Két probléma van ezzel a parasztvakítással. Van több is, de most maradjunk a számoknál:
1. Ha üres a tározó - márpedig ki lett fogyasztva - akkor ha napi egy millió m3-t pumpálnak bele, akkor hogy lesz meg a tél beköszöntéig az a belepumpált 300 millió m3? Vagy Szerbiában egy év 500 napos?
2. Gondolom, Bajatovic szakértő úr is tisztában a gáztározók olyan jellegű buta szokásával, hogy ha csökken bennük a nyomás, akkor csökken a belőlük kiterhelhető napi mennyiség is... Tehát, ha 5 milllió m3 a feltöltött tároló napi kitermelési kapacitása, a 20-ik napon már nem lehet belőle kirántani a napi 5m3-t.

És akkor csináljunk egy kevert megállapítást az 1. és 2. megállapításból: Ha csak félig töltik azt a tárolót, akkor eleve nem lehet belőle már az első napon sem kitermelni 5 millió köbmétert...

Hihetetlen, hogy mennyire idiótáknak nézik az embert ezek a politikusok...

2009. július 03. 07:20 | #2

A gáztározó egyrészt jó, mert van mihez nyúlni, ha beüt a krach. Csak az a gond, hogy még jobb drágítja a már amúgy is drága gázt: a tárolás költséges mulatság, a költségeket "legjobb/leggazdaságosabb" a fogyasztókra áthárítani: nehogymár a profit csorbát szenvedjen!!

2009. július 03. 01:52 | #1

Évek óta nem lett feltöltve a tároló. Olyan évek óta, amikor minden télen várható volt és tudva volt, hogy az oroszok ismét eljátsszák a politikai játékukat, hogy sakkban tartsák Európát. Tavaly oda lett nekik ajándékozva a NIS, amitől az energetikai stabilitást vártuk a nagy szláv testvértől. Kiderült az oroszok nem szolidaritásból és pánszláv érzelmektől fűtötten "kaparták össze" a vételárat, hanem mert kapitalizmus van és olyan biznisz röpült a szájukba, amit nem lehet kihagyni. Nekünk se volt gázunk, annak ellenére, hogy a testvérek nagyon jól tudtak, hogy az öcsi még csak egy köbmétert se töltött az udvarnoki tározóba. Na most ez ejt engem gondolkodóba: idén tán szolidárisabbak velünk és még jó időbe szóltak, hogy ugyan töltsétek már fel (orosz gázzal) a tározót, mert...

Hibás Tarka Világ példányok

A csütörtöki Magyar Szó Tarka Világ melléklete olvasóink egy részéhez kifogásolható minőségben jutott el. A gondot a nyomda fűzőgépének meghibásodása okozta. Az érintett olvasóink elnézését kérjük.
Márkus negyedik győzelme
Márkus negyedik győzelme
SAKK EB – RIJEKA Sport
19:26
Elsőbbségben az úthálózat
Verica Kalanović, nemzeti beruházási miniszter Nagybecskereken Belföld
23:22 [tegnap]
„Az élet megy tovább”
„Az élet megy tovább”
Miloš Vasić: Mindenki belenyugodott Zoran Đinđić halálába, és nincs akarat az ügy mélyebb kivizsgálására Cikk kommentek Belföld
22:24 [tegnap]
KÉPEKBEN rssfeed
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
Így is el lehet kártyázni a pénzünket
(Fotó: Beta/AP) (Fotó: Beta/AP)
A lakosság negyede éhezik
(Fotó: Beta) (Fotó: Beta)
A Duna apad
Jó reggelt!

Általános és középiskolába járva alakulnak ki az első baráti társaságok, amelyeknek tagjai, ha csak lehetséges, sülve-főve együtt vannak, úgymond bandába tömörülve járnak-kelnek, buliznak a városban. Jó emlékszem, mi is ötös-hatos csoportokban kerestük azt az állítólagos kincset, amit az egyik, igencsak dús fantáziával megáldott osztálytársunk szerint az úgynevezett zsidó temető területén ásott el egy dúsgazdag zentai. Persze vigyáztunk arra is, hogy az ellentábor tagjai véletlenül se neszeljék meg azt, hogy min is ügyködünk éppen. A későbbiekben gyakoriak lettek a május elsejei és nyári táborozások, amikor a számunkra legnagyobb kincsért, annak a szőke nagylánynak a kegyeiért viaskodtunk, aki után az ellentábor legényeinek a szíve is hangosabban dobogott. Hogy miért is mesélem mindezt? Az ember felnőtt korában is szívesen bandázik. Persze azzal, hogy ezt most párthovatartozásnak nevezik. A különbség csupán az, hogy amíg számunkra elképzelhetetlen volt az, hogy bekönyörögjük magunkat riválisunk táborába, addig ez manapság szinte normális jelenség. Minap hallottam egy sztorit, amelynek a hőse a kilencvenes évek alatt Milošević igéit mantrázta. Amikor viszont fordult a kocka, hirtelen rádöbbent arra, hogy valójában élni sem tud az egyik vajdasági magyar párt nélkül, s átigazolt oda. Most viszont, amikor városunkban e párt felett is beborult az ég, hősünk kapcsolt, hogy valójában az egyik, a községben újonnan hatalomra került politikai szervezet jóval közelebb áll a szíve csücskéhez, és neki muszáj oda belépni. Természetesen hősünknek szíve jogában áll átállni a másik kompániához, ami viszont szinte biztos, hogy az ilyeneknek a gerincükkel egyáltalán nincsenek problémáik.

Időjárás

Vajdaságban: ma többnyire felhős idő várható, az előzőnél melegebb napra számíthatunk. A nappali csúcshőmérséklet 4 és 7 fok körül mozog.

Az ország területén: is mérsékelten borult időjárást jósolnak a meteorológusok, gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj. A hajnali hőmérséklet –4 és 0 fok között ingadozik, napközben 3 és 8 fok közötti hőmérsékletre melegszik fel a levegő.

Távolabbi előrejelzés szerint: Szerbiában vasárnap sem változik számottevően az időjárás, hétfőn azonban beborul, először a délutáni órákban északon, később az ország többi része felett is. A hegyvidéken havazás. Keddre ugyancsak esős időjárást jósolnak a meteorológusok, szerdán azonban kiderül az égbolt, és többnyire napos időre számíthatunk.

Európában: ma a kontinens legnagyobb része felett borús lesz az égbolt, legtöbb helyen csapadék várható. A nappali hőmérsékleti értékek –2 és 8 fok között váltakoznak, az északi, központi és keleti vidékeken havazás. Skóciában, Olaszország és Görögország déli vidékein kiadós eső, legnagyobb mennyiségű csapadék Szicílián várható. A Pireneusi-félszigeten, valamint a Balkán-félsziget keleti, és az Appennini- félsziget északi vidékein napsütés, az Északi-tenger térségében és Dániában erős északnyugati szél fúj.

Vízállás

A Duna Bezdánnál 220 (–25), Apatinnál 298 (–28), Gombosnál 281 (–25), Palánkánál 314 (–21), Újvidéknél 381 (–19), Slankamennál 485 (–11), Zimonynál 539 (–9) és Pancsovánál 536 (–10) cm.

A Tisza Törökkanizsánál 511 (–15), Zentánál 514 (–12), Törökbecsénél 445 (–13) és Titelnél 505 (–13) cm.

A Béga Tamásfalvánál 185 (–15) cm.

A Temes Módosnál 234 (–42), Szécsánynál 356 (–10) cm.

A víz hőmérséklete Bezdánnál 4, Apatinnál 3,8, Gombosnál 4, Palánkánál 4, Újvidéknél 3,6, Zimonynál (-), Törökkanizsánál 4,2, Zentánál 4, Törökbecsénél 3,8, Tamásfalvánál 4 és Módosnál 3,5 Celsius-fok.

1516
Budán 60 éves korában meghalt II. Ulászló magyar király (I. Ulászló néven Csehország királya), aki fiára, II. Lajosra egy összeomlás előtt álló, teljes anarchiába zuhant országot hagyott.

1639
John Harvard puritán teológusról elnevezték a Harvard Egyetemet.

1733
Fieldheadben (Yorkshire) megszületett Joseph Priestly angol természetbúvár, filozófus és teológus, aki felfedezte az ammóniát, a szénmonoxidot és az oxigént.

1838
Elkezdődött a nagy pesti árvíz, melynek mentési munkáiban hősiesen vett részt báró Wesselényi Miklós.

1933
Franklin Delano Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy újra megnyitották a bankokat.

1996
A skóciai Dunblane-ben egy fegyveres férfi tüzet nyitott egy általános iskola óvodás osztályára. 16 gyermeket és egy tanárt ölt meg, mielőtt végzett önmagával.

1996
Meghalt Varsóban Krzysztof Kieslowski lengyel filmrendező, forgatókönyvíró. Ismertebb filmjei: Három szín: Fehér, Piros, Kék; Veronika kettős élete; Tízparancsolat.

1516
Spanyolország első királya lett Habsburg Károly, I. Károly néven.

1764
Megszületett Charles Earl Grey, aki létező személy volt, neve - annak ellenére, hogy Anglia miniszterelnöke volt IV. Vilmos uralkodása alatt - sokkal inkább a róla elnevezett teáról maradt meg a történelemben.

1781
Felfedezte Sir William Herschel az Uránusz bolygót.

!

Vidám pályázatot hirdetett meg kátyúfotózás és névadás témakörben a legnézettebb bulgáriai tévécsatorna.

A közlekedők beküldhetik „kedvenc útgödrük” fényképét és egy névjavaslatot, a legborzalmasabb kátyú pedig mindennap bekerül az esti híradóba. A tévécsatorna tervezi, hogy kátyúsikerlistát állít össze.

Az úthibákat Bulgáriában krátereknek „becézik”, és egyre dühödtebbek az autósok miattuk, egyrészt a lyukak jelentette balesetveszély miatt, másrészt kocsijaik károsodása okán. Szófia polgármestere a minap kapott felháborodott levelet egy honlap közvetítésével, március 22-re pedig egyenesen kátyúellenes tüntetést szerveznek az autósok a parlament elé. Tiltakozásuk a pénzpocsékolás ellen is irányul, mivel úgy találják, hogy az útjavítóknál csak a munka tart sokáig, nem pedig annak gyümölcse.

MTI/AFP
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -