A pici Pötty mosolyog!

Az „egyik kilencediknek” sem kellett szék! A molekuláris biológia szakot végzett Lena unokám a világhírű svájci Novartisban kapott állást, tehát nincs itthon, a dédunokám meg a kocsiból figyelte az asztal-fejleményeket. Már majdnem három hónapos, az apja, amikor meglátta az első ellenőrző felvételen, felkiáltott: Az a pici pont a mi lányunk?! Így lett Pont a beceneve, amit én egy kicsit megszépítettem Pöttyikére. Megannyiszor találkoztunk már a Duna sétányon, és erről be is kell számolnom az asszonynak – mondom is: Ismét láttam a Pontot, meg a Vesszőt is, továbbá két Kérdőjelet. A Vessző a mama, a másik kettő meg csakugyan kérdőjel számomra, tehát... Esküszöm, hogy – igaz rám nem, de – az Alekra Pötty rá-rámosolyog! Hogy a magyarkanizsai víz tesz-e valamit jót csontjaimnak és ízületeimnek, majd elválik. Ezúttal azonban jobban jártam, mint három évvel ezelőtt, amikor hirtelen félbe kellett szakítanom a „gyógyulást” és meg kellett operálni a térdemet. Akkor is a nejem rehabilitációja miatt voltunk szülőfalumban, éppen úgy, mint most. Komisz lelkemnek azonban jót tett ez a röpke, de nagyon drága két hét, mégpedig két okból. Két nagyon kellemes estét töltöttünk Bicskeiéknél. Én Rudival whiskyt, Gordana meg Ibolyával vörösbort pityizálva fésültük át a múltat: ...emlékszel még... és egymás után jöttek be a becenevek: Balázs Rudi – Kutya, Juhász Tibor – Jukus, Raffai József – Szaszi, Kosányi Gyula – Tuszu, Ádám István – Pötyem, Bagi Nándi – Topa, Bata Zoli – Zotya, Kalmár Feri – Cáne, Ivkovics Tihamér – Hepecs, a két Újházi doktornak mintha nem lett volna a Gyulán és a Pityun kívül más neve. A mienk meg: a Rudié Gazsi volt, az enyém meg Sarokferkó. Sajnos alig vagyunk néhányan az élők között!

Aztán egy délelőtt a városházáról jövet – kellenek a kivonatok az EU-ba is érvényes új passporthoz – beleütköztem egy Vajdába a sok közül, Rezsőbe, a lányommal egyidős, ha jól tudom. Két perc elmúltával még egy Vajdába – a III. Pistába –, mármint édesanyám bátyjának az unokájába! Itthon van Ausztráliából. Tehát nem csak az Árok vonal volt és van jelen a kenguruk világában. Rezsőék háza a magyarkanizsai erdő szélén van. Szebb helyet aligha lehet elképzelni is. Épített egy kiemelt 3×3 méteres teraszt az „őserdőben”... ott ittunk egy-két bodzapálinkát, meg jó kávét. Persze feljöttek a régi dolgok. Ki kire és mire emlékszik...Ugyanazon az estén összetalálkoztunk Rezső édesanyjába, aki egy barátnőjével úszni jött a fürdőbe.

Vele aztán sokkal messzebbre mentünk a múltban... Most, hogy ezeket a sorokat írom, fogadkozom is, hogy sűrűbben elmegyek abba a szép kis városba, mert van ott más gyógyír is – különösen nekem –, mint a csodakút vize.

Kati néni, Dokić apuka és a decibel

Amikor a legendás hírű és sikerekben utolérhetetlen Kati nénit otthagyta Janics (így írják az egykori szerb lány nevét mostanában a magyar sajtóban) és Kovács kajakozó, akkor majdnem egyforma két részre oszlott a sportvilág. Kati néni szerzetesei, akik kígyót-békát kiabáltak az eretnekekre, azt jósolták, hogy amíg tart a két hölgynél Kati néni edzéseinek hatása, addig érmeket szállítanak, utána pedig „belefulladnak a vízbe”. Voltunk olyanok is, akik azt vallottuk, hogy nem a néni lapátol! Némi kárörömmel jelentem, hogy a J–K kettős világkupát nyert azóta! S most legújabban Janics négy távon képviseli Magyarországot az év legnagyobb versenyében! „Szerzetesek”, mi történt?!

Egyszer balfácán (másként is írhattam volna!), mindig balfácán! Ez már tuti! Különösen, ha a vezetéknév Dokić és ha annak van egy Jelena nevű lánya. Valamikor tele voltak vele az újságok, tévék, sajnos leginkább nem jóval. Inkább mással. De ha egyszer valaki... És ő mindenesetre az volt és az maradt, mert már akkor is, amikor a kislány nagy volt teniszben, ő mind idétlenebb lett – szerette, ha őrajta voltak a reflektorok! Azután jó időre meghúzódott ott, Szerémségben, de amikor Jelena kezdett ismét jobban játszani, s róla, a lányát verő apáról „nem megfelelően” írtak az ausztrál lapok, azzal fenyegetődzött, hogy felrobbantja az ausztrál nagykövetséget. Hogy kellő nyomatékot adjon mondókájának, meg is nevezte, hogy mennyi és milyen fegyvere van. Nos, leellenőrizték a fegyvertárat – és kapott másfél évet. Maradt tehát Szerémségben, nem is olyan messze tanyájától, Mitrovicán, mégpedig csíkos ruhában.

Wimbledon fellélegezhet – a 110 decibeles Sarapova már nincs játékban! Maradtak ám azért még nagyon sokan, akiknek a sivalkodása, sikítása, visítása a sérült állatok kétségbeesett segítségkérésére hasonlít, és semmi helyük nincs a sportpályán. Különösen nem a teniszpályán, hisz e játék, bár nagy pénzekről van szó, ma még nem öldöklésre megy. Állítólag a játék vezetői elhatározták, hogy tesznek valamit a Sarapovákkal, Williams testvérekkel és másokkal. Valahogy még bizonytalanok, hogy mit is kell tenniük. Szerintem ha nem sietnek, akkor a méregdrága jegyeket vásároló nézők lesznek kénytelenek valamit tenni – egyszerűen ki kell fütyülni az ízléstelenül visítókat! Esetleg lassú ritmusú tapsolással tudtukra adni a milliomos, úgynevezett úri sportot űzőknek, hogy ezt az üvöltözést többé nem fogják tűrni. S ha ez megtörténne, nem kellene semmilyen decibelmérő szerkezet, sem pedig ilyen vagy olyan büntetés.

Mindkét kezem középső ujja!

Csak a magyar mondja, hogy félkezű, félszemű, féllábú, ugyanis a „lábam” vagy „kezem” alatt mind a kettőt értjük. Tehát a fenti cím nem éppen helyes, de nyomatékos, és ez volt a célom. Kinek – jobban mondva kiknek – mutatnám fel mindkettőt nagy élvezettel? Hosszú a soruk. (Azt, hogy mit jelent, mindenki tudja, azt pedig, hogy honnan ered, olvashatták a Magyar Szóban e hó 15-én.) Kezdeném Cristiano Ronaldóval, de talán még inkább Florentino Perezzel, azzal az őrült spanyollal, aki majd 100 milliót adott érte a nagyon okos Man. Unitednek. (Nem volt már egy közülünk – mondta Sir Ferguson –, tehát menjen.). Arról már ne is beszéljünk, hogy 13 millió az évi fizetése! A különféle hirdetésekből származó bevételeket ne is említsem. Persze hogy ragadnak rá az „éjszakák szépségei”. Sokan erkölcstelennek tartják ezt a piperkőc, beképzelt, de meg kell hagyni, kiváló játékost. Pereznek volt annyi gógyója, hogy az istentisztelő Kaká megvételével (Ronaldo előtt ő volt a legdrágább!) valami módon elérje az erkölcsi egyensúlyt.

Roman Abramovics ezzel szemben vett magának egy 170 méteres, 70 személyzetes „kis bárkát” 340 millió euróért, ennyiért két-két C.Ronaldót és Kakát vehetett volna! Az Eclipse (Napfogyatkozás) a legdrágább privát jacht a világon. Hát ugye a gazdasági válság! Csak az évi karbantartás úgy 25 millió euró.

Ugye a Đoković dinasztia sem maradhat le a mögöttük, a kis Nole egy 3,5 milliós jachtocskával lepte meg magát.

Sepp Blatter, a FIFA elnöke meg azzal lepte meg a világot, hogy fairnek tartja a Ronaldo árát, mert ahogy ő mondja, 10 évvel ezelőtt egy Picasso-festményt százmillióért adtak el és azóta senki nem látta. Ronaldót pedig hetente kétszer is láthatják milliók. Na, kérem, Blatter úr! Hogy ne mondja senki, hogy konok vagyok, fél kezemet leveszem, de a másik marad az ujjal együtt!